Báron György kritikus szerint sokat lendít a filmszakmán az, ha a szemlén van egyetlen kiemelkedő film, amelyre évekkel később is emlékeznek az emberek. Hajdu Szabolcs filmje ilyen volt idén, nem csoda, hogy három igen komoly díjat is megnyert a Bibliothéque Pascal.
Örömét fejezte ki Andor László, az új Európai Bizottság magyar tagja, hogy az Európai Parlament jóváhagyta a bizottság testületét. Bajnai Gordon kormányfő telefonon gratulált az új magyar európai uniós biztosnak. A Fidesz és az MSZP képviselői igennel voksoltak, Bokros Lajos (MDF) tartózkodott, a Jobbik képviselői pedig nemmel szavaztak az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az új…
A China Investment Corp. (CIC) kínai állami befektetési alap nemrég első ízben vásárolta be magát az U.S. Oil Fund-ba, amivel az ETF negyedik legnagyobb befektetőjévé vált. A CIC emellett aranyba is...
Az előzetes hírekkel ellentétben nem február 10-én hirdetik ki a kutatóegyetemi címet nyert intézmények névsorát, hanem a március 10-én, az Ausztria és Magyarország által közösen rendezendő ünnepi Bologna-konferencia előestéjén - mondta el az Edupressnek Nádai László, az oktatási tárca Tudománypolitikai Főosztályának főosztályvezetője. A konferenciának Budapest és Bécs ad otthont: március 11-én a…
A ciprusi elnök folytatja a török közösséggel a tárgyalásokat Ciprus egyesítéséről, és visszautasítja a távozó két koalíciós miniszter bírálatát - áll Dimítrisz Hrisztofiasz keddi közleményében.
A bíróság fogja megállapítani az angol válogatott és Manchester United csatárának, a még mindig csak 24 éves Wayne Rooney pontos vagyoni és jövedelmi helyzetét, miután a sportolót 4,3 millió fontra (1,3 milliárd forintra) beperelte az az ügynökség, amely 8 évvel ezelőtt elkezdte egyengetni a zöldfülű futballista pályáját....
Decemberben havi szinten a várt 1,00% helyett 1,09%-kal emelkedtek a mexikói fogyasztói árak. A magban 0,66%-os drágulás mutatkozik (előrejelzés: 0,62%). Éves szinten 4,46%-os pluszt jelentettek (előrejelzés: +4,37%, előző: +3,57%). Az USD/MXN 13,0880-ra esett vissza az adatok hatására. 13,1700 alatt veszteségekkel kell számolni. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az iráni Baszidzs milícia több tucat tagja "ellenséges tüntetést" tartott a teheráni olasz nagykövetség előtt - jelentette ki kedden a római szenátusban Franco Frattini olasz külügyminiszter.
Az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős tagja, Joaquín Almunia ma óva intett a görög adósságválság kicsúcsosodásától, és hangsúlyozta: fennáll veszélye, hogy más országok is érintettek lehetnek a kérdésben. Almunia nem nevezett meg konkrét országokat, azonban a közgazdászok szerint Spanyolország, Portugália és Írország hasonló gondokkal küszködhet. Az EUR/JPY 122,60 felé es...
Régóta vicc tárgya Új-Zéland népessége, mivel a szigetországban egy emberre húsz birka jut. Most azonban úgy tűnik, nem a juhok hatalomátvételétől kell tartani, hanem a tehenekétől.
Bajorországi lakóhelyén, Pöckingben gyászmisével búcsúztatták kedden az egy hete, hosszas betegség után otthonában elhunyt Regina von Habsburgot, az egykori magyar trónörökös, Habsburg Ottó hitvesét.
Rákkeltő anyagokat, toxinokat hagy maga után a dohányfüst a tárgyak, falak felszínéhez kapcsolódva - közölték hétfőn az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS, www.pnas.org) a kaliforniai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium kutatói.
Jól kezdett a sávjában Hajdú Péter Tv2-re költözött műsora, a Frizbi, és egyből komoly vetélytársa lett az RTL Klub tíz éve futó műsorának, a Heti hetesnek.
Cáfolja Burány Sándor, hogy Demszky Gábor korábban is elégedetlen lett volna egykori szocialista helyettesével, Hagyó Miklóssal. Az MSZP budapesti elnöke elmondta: Demszkynek minden jogi lehetősége megvolt arra, hogy felfüggessze, vagy megvonja bármelyik helyettese hatáskörét.
A piacok erősen eltúlozták a görög járvány kockázatának megítélését, rendkívül valószínűtlen a valutaunió felbomlásának bekövetkezte - véli a Fitch Ratings
A piacok "erősen eltúlozták" az egyes euróövezeti országok költségvetési gondjaiból eredő járvány kockázatának megítélését, "rendkívül valószínűtlen" e kockázat legszélsőségesebb megnyilvánulásának, vagyis a valutaunió felbomlásának bekövetkezte - hangzott el a Fitch Ratings keddi londoni helyzetértékelésében. (MTI)
A Lehotzky Norbert, Lukács Tóth Kálmán alkotta páros a versenyben sokáig a harmadik helyen állt a Bamako-ralin, végül az utolsó napon, vélhetően taktikai hiba miatt, a srácok lecsúsztak a negyedik helyre.
Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével, mint felbujtót vádolja az ügyészség.
Amerikai katonák átfogó hadműveletet indítottak kedden egy tervezett afgán-amerikai offenzíva támogatására a legnagyobb tálib ellenőrzés alatt álló város ellen Afganisztán déli részén.
A héten ismét felbőgnek majd a motorok, és szerdán tovább folytatódik a száguldás Jerezben, ahol további három csapat csatlakozik azokhoz, akik már a múlt héten megkezdték a felkészülést a versenypályán Valenciában.
A német fogyasztói árak a revízió szerint is változatlanul éves szinten 0,8%-kal emelkedtek. A német külkereskedelmi mérleg decemberben +13,5 milliárdos értéket hozott (előrejelzés: +15,0 Mrd, előző: 17,2 Mrd). Az USD/CAD új napi minimumot ért el 1,0659-nél. Decemberben 0,8%-kal csökkentek az amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek, miközben az elemtők +0,5%-os értéket vártak. Az előző havi…
A globális vállalati szektor vezetőinek kétharmada szerint a recesszió gyorsítja a világgazdasági súlypont-áthelyeződést Ázsia felé, ám a vállalatoknak nem egészen az ötöde készült fel erre
Ez év március 1-jétől átlagosan 25 százalékos díjemelést hajt végre a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., a cég megítélése szerint a vállalkozói hitelpiacon megindult folyamatok lehetővé teszik az elhalaszt...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,72 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 20.622,83 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 23,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények á...
Kissé erősödni tudott ma forint az enyhe nemzetközi hangulatjavulás hatására, amely főként azzal a várakozással függött össze, hogy a nagy eurózóna tagországok valamilyen formában megsegítik majd a...
Az eurózóna kormányköreiben azon elv mellett döntöttek, hogy segítséget kell nyújtani Görögországnak - jelezte a Reuters-nek egy német kormányforrás. Több más, erre utaló kijelentés is közel egy...
Halott képviselőtársával verseng Gyenesei István, Somogy megyei képviselőjelölt. Az önmagát a sport és a turizmus szolgájának minősítő korábbi miniszter által jegyzett dokumentumból kiderül, hogy a térség képviselői közül ő volt a legaktívabb.
Három és félév börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Somogy Megyei Bíróság kedden azt a 19 éves fiatalembert, aki az elmúlt év őszén, egy kaposvári középiskola udvarán, kis híján agyonütött egy 17 diákot, mert az zaklatta a húgát.
Elképzelhető, hogy a párt kötött ilyen jellegű megbízást azokban a választókerületekben, ahol szükség van az ilyen jellegű kisegítésre, de biztosan jogszerűen és szabályos módon történt - mondta a Népszavának Kerék-Bárczy Szabolcs.