Dietmar Hornung, a Moody's alelnöke a hétfői leminősítés után az MTI-nek adott interjúban - a nyugdíjpénztári rendszer változtatásainak hitelminősítői megítélésére vonatkozó kérdésre - kifejtette: a...
Egy tanulmány szerint a jelenleg még élelmiszerimportra szoruló Afrika a modern technológia felhasználásával, az infrastruktúra javításával és a műszaki oktatás fejlesztésével élelmiszer-exportőrré is válhat.
Az Infiniti legsportosabb modelljei lelküket az AMG-től kaphatják. A Nissan prémium márkája jelenleg is gondolkozik a keményebb IPL verziók kialakításán, melyben a Mercedes házi sportrészlegétől kapnak majd segítséget.
A kormány irányítása alá tartozó költségvetési fejezetek kiadása decemberben nem haladhatja meg a novemberit - az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. Az egyes...
Egy felmérés szerint a kanadaiak közel ötöde állít valótlanságokat önéletrajzában. Ugyanakkor tízből nyolc munkavállalót frusztrálná, ha tudná, hogy kollégája alaptalan önfényezéssel szerezte meg az állását, olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében.
A Richter a 2010. november 29-én adott megbízása alapján 2010. december 3-án 4796 darab saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 43 739 Ft/db átlagáron. A...
Barack Obamánál, az Egyesült Államok elnökénél készülnek bepanaszolni a román kormányt a roma jogvédő szervezetek, mert a roma helyett a cigányra akarja cserélni az etnikum hivatalos megnevezését.
Az EUR/CHF benézett 1,3050 alá és potenciál nyílt 1,3000/10-ig. Reggel el is érték ezt a célt. Az euró idöközben azonban 1,3060-ra emelkedett, és 13090/1,3100-ig menetelhet. Csak 1,3100 fölött zárható ki, hogy a frank ismét teszteli az 1,2933-nál futó 10 hetes minimumot. még mindig fennáll az esés veszélye. Az EU-s Sentix-index 14,0 pontról 9,7 pontra csökkent (elörejelzés: 12,0 pont). in-…
Lengyelország nem követi Magyarország példáját a nyugdíjrendszer területén, Varsó tartózkodik a radikális változtatásoktól - jelentette ki hétfőn a lengyel kormányfő vezető gazdasági tanácsadója.
Hivatalossá vált, amit a Gazzetta dello Sport már vasárnap megszellőztetett, nevezetesen az, hogy az idei Aranylabda-szavazás győztese az Andres Iniesta, Xavi Hernández, Lionel Messi hármasból kerülhet ki.
Történelmi csúcsot dönt a héten a benzin ára - a Mol 8 forinttal emeli a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj árát. Így a benzinért átlagosan 353, míg a gázolajért 341 forintot kérhetnek a kutakon.
A magánnyugdíjpénztári tagok többsége valószínűleg magasabb nyugdíjra számíthat, ha visszalép az állami rendszerbe, de vannak olyanok, akiknek megéri a pénztárban maradni - írja hétfői számában a Népszabadság.
A Bank fo America (BofA) közölte, hogy idöközben sikerült teljesítenie a 45 milliárdos állami pénzsegítség (TARP) visszafizetésének feltételeit. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
"Magyarország másként csinálja a dolgokat" - írta hétfői számában a The Wall Street Journal Europe (WSJE) című, Európában megjelenő amerikai üzleti napilap arra utalva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szakított az "uralkodó gazdasági ortodoxiával".
A Bild Zeitung szerint a Continental Airlines-t 200.000 euró pénzbüntetésre ítélte a Concorde lezuhanása miatt. Az alkalmazottakat 15 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Emeli bruttó 8, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel új történelmi csúcsot érnek el az árak - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A háztulajdonos felelős azért, ha az épülete előtt húzódó járdán valaki azért szenved balesetet, mert elmulasztotta a síkosság-mentesítést, de a ház előtt parkoló autóra lezúduló hó és jég okozta károkért is neki kell helytállnia - hívja fel a figyelmet a K& H Biztosító az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Két öngyilkos merénylő legalább negyven embert megölt és több mint hatvanat megsebesített Pakisztánban az afgán határvidéken, egy helyi önkormányzati irodában hétfőn.
Jelentős benzináremelés jön szerdától, a Portfolio.hu értesülései szerint a benzin bruttó nagykereskedelmi listaára 8 forinttal, a gázolajé pedig 6 forinttal kerül feljebb. Az autósok szerdától...
Emeli bruttó 8, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel új történelmi csúcsot érnek el az árak - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos, a Lungo Drom-elnök Farkas Flórián berágott a MACIKÁ-s, szintén fideszes Varga József képviselőre, és magának akarja megszerezni a megsemmisítendő...
30-40 százalékkal csökkent a bolti lopások aránya, mióta szigorodott a szabálysértési törvény. A CBA kommunikációs vezetője az InfoRádióban úgy vélte, hogy az augusztusban bevezetett rendelkezéseknek erős visszatartó ereje van. Fodor Attila elmondta: míg korábban egy-egy hétvégén 5 tolvajt fogtak el a boltokban, most legfeljebb kettőt, hármat.
Az elmúlt hónapokban látványosan megszaporodtak a vállalatok bejelentései a különböző részvényesi készpénz visszajuttatási programokról, ami nem meglepő, hiszen a vállalati mérlegekben továbbra is...
Ártatlan vagyok, mint a ma született bárány közölte Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök azt állítja a terhére rótt cselekményekről, hogy azokat nem követte el. Koncepciós perektől sem tart, de az igazságszolgáltatás egy részét elfogultnak tartja, különösen az ügyészségi szervezetet.
Korrupció vádjával négyévi börtönbüntetésre ítélték hétfőn Zágrábban Berislav Roncevic volt horvát védelmi minisztert, volt helyettesét, Ivo Bacicot pedig kétévi börtönre.
Hivatalossá vált, amit a Gazzetta dello Sport már vasárnap megszellőztetett, nevezetesen az, hogy az idei Aranylabda-szavazás győztese az Andres Iniesta, Xavi Hernández, Lionel Messi hármasból kerülhet ki.
Hétfőn szavaz a parlament a legfőbb ügyész személyéről, akit ezúttal már kilenc évre választanak meg. Szintén ma dönthetnek a nők negyven évi szolgálati idő utáni nyugdíjáról, valamint a Ház dönt hétfőn a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács költségvetéséről is.
Előkerült egy állítólagos mutyicég és a felcsúti fociakadémia, az LMP-s honatya a Fidesz szerint egy életre eleget hazudott, a kormány Oroszországot védi.
Kedves Olvasó! Köszönöm, hogy hétről hétre figyelemmel kísérik és elkészítik receptjeimet. Nagyon jó érzés tölt el, hogy a Zeneexpressz turnéján a zenei élmények mellett teret kap a gasztronómia is, hisz tudják, mindkettő közel áll a szívemhez. Legutóbb Újszentmargitán léptünk fel a böllérversenyen, ahol Csetneki Csaba polgármester úr nagyon finom „disznóságokkal" vendégelt meg bennünket. A mai…
A gyenge munkaerö-piaci adatok hatására 82,80 alá esett az USD/JPY. A devizapárnak a 140 pipes esés után sikerült megállapodnia 82,40 fölött. A dollár igyekszik visszatérni 82,80 fölé. Bernanke kijelentéseire való tekintettel ez meglepönek tünik. Bernanke a hétvégén utalt rá, hogy növelhetik a 600 milliárdos likviditási programot. Bernanke bizakodik benne, hogy sikerül kordában tartani az…
Két öngyilkos merénylő legalább negyven embert megölt és több mint hatvanat megsebesített Pakisztánban az afgán határvidéken, egy helyi önkormányzati irodában
A Continental Airlines amerikai légitársaság felelősségét állapította meg hétfőn a Párizs melletti Pontoise bírósága a tíz évvel ezelőtt lezuhant Concorde repülőgép tragédiájában, amely 113 emberéletet követelt
A Richter újabb 4.796 darab saját részvényt vásárolt pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, darabonként 43.739 forintos átlagáron - tette közzé a gyógyszeripari vállalat a tőzsde honlapján hétfőn.
Az MKB-Veszprém kikapott, a Szeged viszont nyert a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A Veszprém 27-26 arányú vereséget szenvedett a világ legjobb csapatának tartott Hamburg vendégeként. Ennek ellenére továbbra is vezeti a B-csoportot.