A német adóhatóság 1,6 milliárd eurót szedett be idén olyan adókerülőktől, akik titkos liechtensteini és svájci számlákra menekítették pénzüket - írta szombaton a Spiegel című német lap. A német hatóságok 2008-ban kezdtek széleskörű nyomozásba adócsalók ellen, miután titkos bankszámla adatokat vettek meg egy liechtensteini bank alkalmazottjától. Idén pedig egy svájci bank titkos adataihoz jutottak…
Az intenzív havazás miatt le kellett zárni a 6-os és a 70-es út közös szakaszának mintegy másfél kilométeres részét Érd térségében - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon szombaton.
A tervezettnél előbb, már négy óra húsz perckor megnyitották a Ferihegyi repülőteret - mondta a Független Hírügynökségnek Hardy Mihály a Budapest Airport Zrt. (BA) vállalati és közkapcsolati igazgatója.
Lassan apad a Tisza az észak-magyarországi szakaszán, a Felső-Tiszán pedig már csak Nagyhalász és Rakamaz között van árvízvédelmi készültség. A folyó középső szakaszán ugyanakkor erős áradással számolnak a következő napokban. Szabolcsban a szakemberek az időjárás várható enyhülésére készülnek, amely a hóolvadás miatt ronthatja a térség jelenleg is súlyos belvízhelyzetét.
Egy moldáv rendszámú személyautó három utasa sérült meg az M7-es autópálya Budapest felé vezető sávjában a váli pihenőnél szombaton délután történt balesetben; az autópálya érintett szakaszát 20 percre lezárták, de már zavartalan a forgalom - közölte a rendőrség az MTI-vel
Az intenzív havazás miatt le kellett zárni a 6-os és a 70-es út közös szakaszának mintegy másfél kilométeres részét Érd térségében - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police
Kevés a vakvezető kutya Magyarországon. Hatvanezer látássérült van, de csak száz kutya dolgozik velük. Egy kutya kiképzése két évig tart és másfél millió forintba kerül. A kiképző szervezetek nem kapnak állami támogatást, csak adományokból tudnak gazdálkodni. A gazdasági válság miatt azonban ez is évről-évre csökken.
A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmánya a leadott 223 szavazatból 209 igennel ismét Semjén Zsoltot választotta meg pártelnökké szombaton. Semjén egyedüli jelölt volt, a korábban magát indulónak bejelentett Papp Tibor végül nem mérette meg magát, valamennyi megye Semjént támogatta.
BUDAPEST - Nagyon jól tartja magát. Nem néz ki 83-nak – mondta az egyik takarítónő a másiknak, amikor Sir Roger Moore a feleségével bevonult a Frizbi stúdiójába a jövő vasárnapi adás felvételére.
A már korábban is bankmentésre használt állami nyugdíjalap függetlenségét veszik most el egy friss törvénytervezettel Írországgal, ami a kormány szempontjából mindenképpen üdvözítő, hiszen az elmúlt...
800 általános és középiskolás gyermeket hívott meg itthonról és a határon túlról a parlamenti karácsonyi ünnepségre az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. Az Országház kulcsának jelképes átadása után az operettszínház művészei szórakoztatták a vendégeket.
Baleset miatt lezárták az M0-snak az M1-es autópálya felé vezető oldalát a 24-es kilométernél, Dunaharaszti térségében - közölte a rendőrség az MTI-vel
A következő ír kormánynak nem lesz lehetősége újratárgyalni azt a kamatot, amelyben a Nemzetközi Valutalappal (IMF) az EU/IMF 85 milliárd eurós mentőhitelének kapcsán megállapodtak - hangsúlyozta pénteken az IMF európai igazgatóhelyettese egy telekonferencia keretében.
Tekintve, hogy a Lamborghini nagyon ügyesen csepegeti már hónapok óta a hamarosan érkező szuperautójának adatait, sőt legutoljára már a hajtásláncot is részben leleplezte, nem csodálkoznánk, ha kiderülne, hogy nem is olyan kalandos úton kerültek napvilágra a modell féltve őrzött adatai. Jobb híján beérhetjük azzal is, hogy valamelyik kereskedőtől érkezett az információ.
Több mint hétmilliárd dolláros kártérítést kapnak a világ legnagyobb piramisjátékának áldozatai. A Bernard Madoff felépítette csalás legnagyobb haszonélvezőjének özvegye ugyanis beleegyezett, hogy kifizesse a kárvallottakat.
Az Egyesült Államokban március óta a legnagyobb ütemben, 1,1 százalékkal nőtt a Conference Board összesített konjunktúramutatója (leading indicators) novemberről. Ez immár sorrendben az ötödik havi növekedés.
A grúz gazdaságfejlesztési minisztérium döntése alapján vesztegetés alapos gyanúja miatt azonnali hatállyal menesztették a tengerhajózással foglalkozó hivatal összes munkatársát - közölte szombaton az ukrán UNIAN hírügynökség. A kaukázusi országban korábban hasonló módon jártak el a rendőrségi berkekben, ahol azóta világszerte elismerten megszűnt a korrupció.
Szombat délután újra megnyitották a norvégiai Haugesund repülőterét, miután a WC-ben talált gyanús csomagról kiderült, hogy teljesen ártalmatlan - közölte a helyi rendőrség. A repülőteret reggel zárták le, és ürítették ki, miután pénteken késő este egy magára hagyott hátizsákot találtak az egyik mosdóban.
A köztársasági elnök szerint Magyarországnak kötelessége odafigyelni a kisebbségekre, hiszen a magyarok sorsa összefonódott a térség más nemzetiségeivel.
Halzl József és az általa vezetett Rákóczi Szövetség kapta – mások mellett – a Magyar Örökség-díjat. Az állampolgári javaslatok alapján megítélt elismerést a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adta át a testület kuratóriuma.
A listavezető Borussia Dortmund egy hajrában esett góllal kikapott az Eintracht Frankfurt otthonában a német labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombati játéknapján.
A téli sportok szerelmeseinek, a szakértőknek és mindenkinek, aki szereti otthonról, a meleg szobában nézni, hogy csapnak össze a világ legjobb síelői.
Hosszú Katinka a negyedik, Verrasztó Evelyn pedig az ötödik helyen végzett szombaton 200 m vegyesen a dubaji rövidpályás úszó-világbajnokság negyedik napjának egyetlen magyar érdekeltségű döntőjében.
A köztársasági elnök szerint Magyarországnak kötelessége odafigyelni a kisebbségekre, hiszen a magyarok sorsa összefonódott a térség más nemzetiségeivel
Hosszú Katinka a negyedik, Verrasztó Evelyn pedig az ötödik helyen végzett szombaton 200 m vegyesen a dubaji rövidpályás úszó-világbajnokság negyedik napjának egyetlen magyar érdekeltségű döntőjében.
A Bank of America szombaton bejelentette, hogy nem kézbesítenek semmilyen, a WikiLeaksnek szánt pénzügyi tranzakciót. Az amerikai pénzügyi intézet ezzel csatlakozott több amerikai céghez, amelyek az elmúlt hetekben szüntették meg kapcsolataikat a kormányzati iratok kiszivárogtatására létrehozott oldal ellen. A WikiLeaks nemrég jelentette be, hogy januárban az amerikai bankok "etikátlan üzelmeit"…
Az MSZP azt kéri a kormánytól, hogy biztosítsa a korrekt feltételeket a magán-nyugdíjpénztári tagoknak a nyilatkozat tételre, vagyis ne csak 23 helyen, hanem az összes okmányirodában legyen erre lehetőség.
Az utóbbi 10-12 évben sokat javult a papság helyzete a fizetések vagy a lakásviszonyok terén - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten a Naplójegyzetek a papság évében című könyve bemutatóján.
Antonio Cassano saját bevallása szerint elfogadná a Milan ajánlatát. Az olasz televízió show, a Striscia La Notizia meglátogatta Cassanót és ha már arra jártak, vittek neki egy Milan mezt is. Hozzá is mérték - nagy sikerrel.
Egy baloldali közgazdász a 2006-os választások megnyerése után a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolását ajánlotta a lakossági megszorítások helyett a szocialistáknak. A Kossuth Klubban rendezett konferencián az MSZP társadalompolitikai tagozatának elnöke arról beszélt, hogy a Horn-kormány szakmai hatástanulmányok nélkül vezette be a pályakezdők kötelező tagságát.
Komolyabb hófúvásokra kell számítani az előrejelzések szerint vasárnap Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyékben - tájékoztatott szombaton közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Több megyében ellenőrizték a mézárusokat az élelmiszer-biztonsági szakemberek. A lefoglalt mintákat laboratóriumban vizsgálják. A razziát a Magyar Nemzet és a Hír Televízió leleplező riportja után rendelte el a vidékfejlesztési miniszter.
Jelentősen javult a légszennyezettség mértéke Miskolcon, valamint a Sajó-völgyében. A helyzet azonban úgy tűnik, csak átmeneti, a jövő héten visszatérhet a szmog.