Nézettségi világcsúcsot döntött, és a Guinness rekordok könyvébe is bekerülhet az egyesült államokbeli egyetemi jégkorongliga michigani házi rangadója, amelyre 113 ezernél is többen voltak kíváncsiak.
A Manchester Citynél hallani sem akarnak arról, hogy "egy ilyen ígéretes szezon" közben távozzék az élvonalbeli angol futballgárda argentin csapatkapitánya, Carlos Tévez.
Megszüntetné a Kossuth téri mélygarázs beruházási szerződését a városvezetés. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a szerződésben szereplő határidő, vagyis idén december 31. nem teljesíthető, miután a megvalósításért felelős Parking Kft. a jogerős építési engedélyt nem tudta megszerezni.
Az MSZP nem támogatja a jövő évi költségvetést - ezt Mesterházy Attila pártelnök jelentette ki vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrtelken. Az MSZP elnöke szerint a költségvetés nem szolgálja a foglalkoztatás bővítését, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését, az ország modernizációját, nem érhető el vele gazdasági növekedés, és egyensúlyteremtés sem.
Homokviharok, heves széllökések és esők söpörtek végig Egyiptomon vasárnap. Az ítéletidő miatt számos kikötőt le kellett zárni, és akadozott a forgalom a Szuezi-csatornán is. Ítéletidő volt Szíriában is, amelynek fővárosát hóvihar érte el.
Az ország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségében indította akcióját a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány. A kezdeményezéshez több multinacionális vállalat és hazai élelmiszer üzletlánc is csatlakozott. A heti ételadagok összesen 15 millió forintba kerülnek havonta.
Nyílt levélben kér tanácsot az MSZP szóvivője magánnyugdíjpénztár-ügyben Csányi Sándortól az OTP elnök-vezérigazgatójától - jelentette be vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján Török Zsolt.
Folyamatosan és növekvő mértékben vagyunk kitéve figyelmeztetés nélkül olyan vegyszereknek, amelyek jelen vannak a belélegzett levegőben, ételeinkben és italainkban, munkahelyeinken és otthonainkban egyaránt.
Tizenegy ukrán tengerészt kellett kimenteni a Földközi-tengeren, miután moldovai teherhajójuk süllyedni kezdett a viharban, nem messze Izrael partjaitól. A hajózási illetékesek közlése a tengerészek nem sérültek meg.
A klub reagált a játékos kérésére és hallani sem akarnak arról, hogy "egy ilyen ígéretes szezon" közben távozzék az élvonalbeli angol futballgárda argentin csapatkapitánya, Carlos Tévez.
Hat NATO-katonát öltek meg tálib lázadók vasárnap egy Afganisztán déli részén elkövetett támadásban - jelentette be az észak-atlanti szövetség vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) közleményben.
Az Európai Unió soros elnöki tisztét január 1-től ellátó Magyarország, a "legtörékenyebb kelet-európai országként" kiterjesztené az euróövezeti mentőmechanizmust azokra az új uniós tagállamokra is, amelyek még nem vezették be a közös európai valutát - írta hétvégi számában a Le Figaro.
Megütötte az áram azt a férfit, aki vasárnap hajnalban felmászott a Nyugati pályaudvaron egy mozdonyra. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők – értesült a HavariaPress.
Londoni elemzői vélemény szerint valószínűleg a Fitch Ratings sem süllyeszti Magyarországot a befektetésre már nem ajánlott, "bóvli" adóskategóriába, amikor várhatóan a közeljövőben végez a magyar besorolás felülvizsgálatával.
Hat NATO-katonát öltek meg tálib lázadók vasárnap egy Afganisztán déli részén elkövetett támadásban - jelentette be az észak-atlanti szövetség vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) közleményben
Tizenegy ukrán tengerészt kellett kimenteni a Földközi-tengeren, miután moldovai teherhajójuk süllyedni kezdett a viharban, nem messze Izrael partjaitól. A hajózási illetékesek közlése a tengerészek nem sérültek meg.
Súlyosan megsérült az a nő, aki személyautójával egy oszlopnak hajtott vasárnap délelőtt a főváros XIII. kerületében. A nőt a tűzoltók vágták ki a roncsból – értesült a HavariaPress.
A VfB Stuttgartnál egy hónapon belül másodszor cserél gazdát a kispad: a Bundesligában botladozó labdarúgócsapat éléről előbb Christian Grosst küldték el, most pedig Jens Kellert.
Továbbra is nagy gondot okoz a belvíz is az országban, még mindig 316 ezer hektár van víz alatt. A legkomolyabb védekezés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folyik. A következő napokban sem javulást, sem romlást nem várnak a szakemberek. Csapadék-utánpótlás nem várható, viszont a nappali mínuszok miatt fagyni fog.
Jólét és Szabadságra (JeSZ) változtathatják az MDF nevét a párt vasárnapi, rendkívüli országos gyűlésén - jelentette be a rendezvény közben tartott sajtótájékoztatóján Makay Zsolt
Még egy hétig lehet bejelentkezni az EVA-körbe - közölte az APEH adójogi főosztályának vezetője. Lepsényi Mária az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy az adózóknak a kijelentkezésre is eddig az időpontig van lehetőségük.
A jövőben rendszeresek lesznek Európában a banki stressz-tesztek, mert ezek az egész bankrendszer számára hasznosak - fejtette ki a hétvégén Madridban egy nemzetközi pénzügyi konferencián az Európai Központi Bank (EKB)elnöke.
Az MSZP-s Török Zsolt az OTP elnök-vezérigazgatójához fordul magánnyugdíjpénztár-ügyben; azt kéri, hogy a bankár adjon neki és 800 ezer tagtársának tanácsot, írja az MTI. A szocialista politikus,...
Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság érdekében kell átalakítani a nyugdíjrendszert. A Facebookon megjelent rövid videóüzenetében a miniszterelnök azt is közölte: nem lesz semmifajta nyugdíjadó, és a jövőben sem a nyugdíjbefizetésekből fizetik majd a folyó kiadásokat.
Terrorista bűncselekménynek nyilvánította a svéd rendőrség a Stockholm belvárosában szombaton történt robbantásokat, s az ügyben a hírszerző szolgálatok vették át a nyomozást. Ez derült a rendőrség és a hírszerző szolgálatok közös sajtótájékoztatóján, amelyen azt is bejelentették, hogy mindazonáltal nem emelik a terrorfenyegetettség szintjét, csupán növelik a rendőri jelenlétet az utcákon.
A helyszínen életét vesztette az az idős férfi, akit szombat este gázolt el egy személyautó a Zala megyei Türje mellett, a 7328-as úton – értesült a HavariaPress.
Kéthetes "szünetet" követően e hét péntekén újabb két bank csődjét jelentette be az amerikai betétbiztosító, az FDIC. Ezzel a tavalyi 140 után idén már 151-re nőtt a csődbe ment bankok száma...
Varga Viktornak fogalma sincs róla, hogyan tűnt el a bankkártyája múlt péntekről szombatra virradó éjszaka. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének tájékoztatása szerint ha kártyánk elveszett, haladéktalanul jelentsük be a kibocsátó banknál, az általa megadott telefonszámon....
Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, hogy az állami nyugdíjpénztárba visszalépők magánkasszában keletkezett veszteségeit megtéríti az állam. Azok pedig, akiknek hozama volt, az összeget adómentesen vehetik ki a rendszerből.
Energetikai kerekasztal létrehozását kezdeményezi két szocialista politikus. Józsa István az Országgyűlés gazdasági és informatikai, valamint Oláh Lajos a fenntartható fejlődés bizottságának alelnökei ezt vasárnap jelentették be az MTI-nek küldött közleményükben
Nem lesz Magyarországon nyugdíjadó, illetve folyó kiadásokat ezután sem a nyugdíjbefizetésekből fedezi az állam - ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta, az egyik közösségi portálon vasárnap nyilvánosságra hozott videóüzenetében.
Londoni elemzői vélemény szerint valószínűleg a Fitch Ratings sem süllyeszti Magyarországot a befektetésre már nem ajánlott, "bóvli" adóskategóriába, amikor várhatóan a közeljövőben végez a magyar besorolás felülvizsgálatával
Terrorista bűncselekménynek nyilvánította a svéd rendőrség a Stockholm belvárosában szombaton történt robbantásokat, s az ügyben a hírszerző szolgálatok vették át a nyomozást