Legalább kétszázötvenen megsérültek pénteken egy labdarúgó-mérkőzésen Jordániában, miután két rivális csapat szurkolói összeverekedtek. A két csapat közötti rangadókon gyakran történnek összecsapások - az egyik a helyi palesztin kisebbség, a másik a jordániai arabok együttese.
Magyarország hagyományait, szellemi innovációit bemutató, legfeljebb 200 euró (55 ezer forint) értékű ajándékokat kapnak a 2011. első félévi magyar EU-elnökség vendégei - tájékoztatta a Külügyminisztérium szombaton az MTI-t.
Életét vesztette egy ember, mikor ráomlott egy épülőfélben lévő pince Szekszárdon. A halálos baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.
A Ferencváros nem árucikk, hanem nemzeti kincs - jelentette ki Szilágyi György, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője a klub székháza előtt annak kapcsán, hogy a Kevin McCabe tulajdonos egy orosz üzleti lapban hirdetve keresett befektetőt
Ruthin — „Nincs sok hajszál a fejemen, de mindegyik az enyém" – mondta Geoff Dwight (43) arra utalva, hogy a mostohabátyja, Reginald Dwight, azaz Elton John (63) is olyan kopasz, mint ő, viszont ezerszámra ültetett hajszálakat a fejbőrébe.
Budapest – „Tímea betartotta az ígéretét. Kerékbe törte a hazugságaival az életem. Semmilyen munkahelyem nincs már" – mondta összetörve Damu Roland, aki azért került összetűzésbe a törvénnyel, mert súlyos testi sértéssel és nemi erőszakkal vádolta meg a volt barátnője, Palácsik Tímea.
2014-re mindegyik nyugat-balkáni ország számára világossá kell hogy váljon, mikor csatlakozhat az Európai Unióhoz - hangsúlyozta szombaton Szófiában egy sajtóértekezleten a görög külügyminiszter
Kolontáron és Devecseren járt szombaton délután az igazi, finn Mikulás. A lappföldi Joulupukki a vörösiszap-sújtotta térség gyerekeit látogatta meg. 500 csomagot osztott szét a gyerekeknek a vöröskereszt segítségével. Az óvodások és iskolások mindkét településen énekkel várták
Vlagyimir Klicsko hasizomsérülésére hivatkozva mondta le a brit Dereck Chisora elleni szombati mérkőzését, ám a bennfentesek szerint az ukrán világbajnok már a David Haye elleni meccsre készül...
A férfiaknál a teljes élmezőny indul a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon, míg a nőknél nem lesz ott a rajtnál a címvédő amerikai Serena Williams és Szávay Ágnes sem.
A havazás miatt a közútkezelő társaság valamennyi munkagépe dolgozik szombaton kora délután óta Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a megyei igazgatóság ügyelete az MTI-t.
Háromszáz kilométerrel nőtt egyetlen nap alatt az árvízvédelmi készültség az észak- és kelet-magyarországi folyókon. Pénteken 1600 kilométeren, ma már 1900 kilométeren volt érvényben valamilyen fokú készültség. A helyzet továbbra is a felső Tiszán, a Bodrogon és a Kraszna alsó szakaszán a legsúlyosabb.
Soha, sem az Állami Egészségügyi Központ, sem a Honvédelmi Minisztérium (HM) jelenlegi vezetése részéről nem merült fel, hogy Horn Gyula volt miniszterelnököt ne ápolják tovább a Honvédkórházban - közölte a honvédelmi tárca sajtóirodája szombaton az MTI-vel
Debrecen — Szerintem a koncerteken senki se vette észre, hogy keresztszalag-szakadásom van, és térdrögzítőt viselek a bal lábamon – mondta Lukács László (42), a hazai rockélet nagy sérülésgyűjtője.
Az ország gazdasági életének újbóli beindítása elképzelhetetlen a falvak gazdaságának beindítása, a közszolgáltatások újraszervezése nélkül - jelentette ki Kövér László szombaton a Zala megyei Nagylengyelben, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szociális központjának avatásán
Holtan találták a csalásért börtönben ülő Bernard Madoff egyik fiát New Yorkban - adta hírül szombaton az amerikai sajtó. A 46 éves Mark Madoffot felakasztva találták meg manhattani lakásában.
A Vidékfejlesztési Minisztérium néhány hónapon belül kidolgozza azt a keretrendszert, amely biztos hátteret nyújt azoknak a fiataloknak, akik a jövőben megélhetésként és életformaként a gazdálkodást választják – jelentette be Karcagon a vidékfejlesztési miniszter.
Az ország gazdasági életének újbóli beindítása elképzelhetetlen a falvak gazdaságának beindítása, a közszolgáltatások újraszervezése nélkül - jelentette ki Kövér László szombaton a Zala megyei Nagylengyelben, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szociális központjának avatásán.
Sebastian Schweinsteiger a Manchester Unitedhez igazolhat. A goal.com értesülései szerint az angol klub már meg is kezdte a tárgyalásokat a német válogatott labdarúgóval.
JÁSZAPÁTI — Mihályka még csak 15 éves, de bűnlajstromát egy tisztességtelenségben megőszült haramia is megirigyelhetné: 15 gépkocsifeltörés, 15 rendbeli lopás, több okirat-hamisítás és más balhék terhelik a lelkét.
Énekelt és zongorázott egy szentpétervári jótékonysági koncerten az orosz miniszterelnök. A kimértségéről híres Vlagyimir Putyin angolul énekelte Louis Armstrong egyik dalát több tucat amerikai filmsztár jelenlétében. A gála célja az volt, hogy adományokat gyűjtsenek orosz rákbeteg és vak gyerekek megsegítésére.
A Manchester United labdarúgócsapata felvette a kapcsolatot a Bayern Münchennel, hogy megszerezze Bastian Schweinsteigert. A goal.com szerint a M.U. 18 millió fontot szán a német középpályásra.
Néhány Fradi-szurkoló antiszemita transzparenssel próbálta lemondásra késztetni Kevin McCabe-et, a Ferencváros labdarúgócsapatának tulajdonosát a jobbikos Szilágyi György sajtótájékoztatója után.
Motorosokat érintő népi kezdeményezésnek adott helyt szombati ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). Egy módosítással lehetővé válna, hogy sok autós egyszerűen átülhessen a forgalom ritmusát tartani képes kisebb motorkerékpárra. A népi kezdeményezés akkor lesz eredményes, ha sikerül 50 ezer érvényes aláírást összegyűjteni. Ekkor az Országgyűlésnek napirendjére kell tűznie a kérdés…
A kormányzati negyed végül nem épült meg, csak büntetőügy lett belőle. A Fővárosi Főügyészség 2008. decemberében rendelte el a nyomozást hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen, és a büntetőeljárásra a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályát jelölte ki.
A kórházban belehalt sérüléseibe az a kerékpáros, akit egy tolatást végző autós gázolt el Szombathelyen. A baleset körülményeit vizsgálják, a városi rendőrkapitányság büntetőeljárást indított az ügyben.
Az Egyesült Államok pénteken újra hangoztatta, hogy elkötelezett az izraeli békefolyamat mellett, amelynek végső célja egy palesztin állam és egy izraeli-palesztin békeszerződés lenne. Washington felkészült: amennyiben a jelenlegi patthelyzet indokolttá teszi, készek bizonyos áthidaló javaslatok megtételére – közölte Hillary Clinton külügyminiszter.
Körbevette a házakat az áradó Tisza Kisvarsányban, a folyó a település főútjának egy szakaszát is elöntötte. A helyiek egész délután homokzsákokat pakoltak, hogy védjék az épületeket. A településen felkészültek a kitelepítésre.
Heten sérültek meg közlekedési balesetekben szombaton Debrecenben és környékén, közülük hat ember állapota súlyos - közölte Nagy István, a megyei mentőszolgálat mentésvezetője
Összesen nyolc embert fogtak el a rendőrök a Komárom-Esztergom megyei kamionrablás kapcsán - számol be szombati közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság. A csapat el akarta vinni a járművet, mivel abban 600 millió forintot érő mobiltelefon-szállítványt volt. Az egyenruhások megakadályozták akciójukat.
Gregor Bernadett szerelmes. Magyar Attila személyében úgy tűnik, megtalálta azt a férfit, akire mindig is vágyott. A kétgyermekes színésznővel a férjével való szakításának hátteréről, új kapcsolatáról és a terveiről beszélgettünk.
Öt kisebbségi szervezetet vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB) szombati ülésén, így összesen hétre emelkedett azon szervezetek száma, melyek több megyében, illetve a fővárosban indulni akarnak az egy hónap múlva tartandó kisebbségi választáson
Harmadfokú árvízvédelmi készültség lépett életbe a Kraszna és a Szamos két-két szakaszán szombaton - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság