2010. december 10. péntek

dec. 10
6:00
Barack Obama történelmi küldetése (Kripto Akadémia)
Az Obama-jelenséget próbálja már második könyvében megfejteni Bokor Pál. Az MTI korábbi washingtoni tudósítója azt írja: tanulságos felnőttmese az Egyesült Államok első afrikai-amerikai elnökének története.
dec. 10
6:02
Támadnak a WikiLeaks hívei (Kripto Akadémia)
A WikiLeaks hívei tegnap kilátásba helyezték: tovább folytatják informatikai támadásaikat azon internetes vagy banki szolgáltatók ellen, amelyek megpróbálják blokkolni a portált. Egy időre sikerült is megbénítaniuk a MasterCard és a Visa website-jait és további támadást terveznek a PayPal pénzküldő szolgálat ellen is.
dec. 10
6:12
Cáfol a tárcavezető (Kripto Akadémia)
A WikiLeaks internetes portál tegnap újabb leleplező iratokat tett közzé és egy dacos közleményben megígérte: alapítójának, Julian Assange-nak letartóztatása ellenére is folytatja a kiszivárogtatásokat. Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter cáfolta a portál által közzétett amerikai véleményt, amely szerint az Afganisztánban szolgáló magyarok "csupán meg akarják úszni a kiküldetésüket". Kedvezően…
dec. 10
6:15
Wéber Attila: Gyurcsánynak csak az MSZP-ben van esélye (Infostart)
Gyurcsány Ferenc az MSZP-n kívül nem tud hosszabb távon életképes alakulatot létrehozni - mondta Wéber Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. Ezért a szociológus szerint a volt miniszterelnök-pártelnök mindent megtesz azért, hogy az MSZP-n belül maradjon meghatározó politikai személyiség.
dec. 10
6:33
Ma még lehet jelentkezni középiskolai írásbeli felvételi vizsgára (Infostart)
Ma jelentkezhetnek utoljára középiskolai központi írásbelikre a diákok, a vizsgákat január 21-én, illetve 22-én tartják.
dec. 10
6:39
Gyorsan elkészíthető csokis banánkenyér - Piaci árak (Édenkert)
Igen, egy újabb gyümölcsös desszertről van szó, de nem kell megijedni, hiszen a csokis banánkenyeret nem nehéz elkészíteni, és szinte bármilyen alkalomból fel lehet szolgálni!
dec. 10
6:41
Adventi koszorú készítés - olvasónktól kaptuk! (Édenkert)
Egy újabb olvasónk által beküldött adventi koszorú elkészítési ötletet teszünk közzé. Cikkünkből kiderül, hogy egy ilyen koszorú elkészítése nem is olyan bonyolult feladat, mint azt elsőre gondolnánk!
dec. 10
6:48
Feladatok felelősök nélkül (Spa Trend Online)
A parlamenti szavazás kihúzta a talajt a filmszakma lába alól: a brüsszeli szerződés alapján az állami támogatások fő elosztási szervezetének elismert Magyar Mozgókép Közalapítvány mégsem kapta meg az utólag javasolt 3,5 milliárd forintot. A magyar mozgókép jövőjét illetően ezzel minden bizonytalanná vált, a döntés következményei jelen pillanatban beláthatatlanok.
dec. 10
6:48
Elvonul a hidegfront, de marad a télies hideg (ATV)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül alakul.
dec. 10
6:50
Már előzetesben vannak Koltaiék (Spa Trend Online)
Két társával együtt csaknem két és fél milliárd forintos adócsalás gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba P. Koltai Gábor filmproducert - olvasható a Vám- és Pénzügyőrség honlapján.
dec. 10
6:52
Hűvös protokoll (Spa Trend Online)
Lehangol és felemel, egyszerre csábít és taszít - Térey János új verses regényének életközege, a felsőpolgárság mára kicsit megbújt, ám fényekben és ízekben még mindig utánozhatatlanul gazdag miliőjének dekoratív aurája hat így olvasójára, aki ebben a magas panorámában nem győz csodálkozni - 400 oldalnyi blank versen át vágtatva -, milyen csodás hely Budapest, mennyi apró csodát, szenvedélyt rejt…
dec. 10
6:54
A hét filmje: Az oroszlán marad (Spa Trend Online)
Bár családi mozinak hirdeti magát, én nem vinnék tíz-tizenkét évnél fiatalabb gyereket a moziba, hogy végignézze a Narnia krónikái 3 - a Hajnalvándor útja című műalkotást. Nem mintha a videojátékok nem edzenék akár a kisebbek idegrendszerét is az ijesztő látványhoz, de a nagyon hosszú percekig vicsorgó-tekergő tengeri szörny ocsmány pofája 3D-ben tán túl intenzíven ijesztő.
dec. 10
6:57
Ki lett az év befektetője? (ProfitLine)
Kiosztották az "Év befektetője" díjakat csütörtökön Budapesten, az "Az év legnagyobb befektetője" az Audi Hungária Motor Kft. lett 900 millió eurós beruházásával, közvetlenül mintegy 1.800 új munkahely létrehozásával - közölte a díjat alapító ITD Hungary csütörtökön az MTI-vel.
dec. 10
6:59
Jobb a nyugdíj-megtakarítások megcsapolását elkerülni (ProfitLine)
Bár nyugdíjügyben az Európai Bizottságnak (EB) van véleménye, a nyugdíjmodell kiválasztása a nemzeti hatóságok joga - mondta Andor László munkaügyi biztos a pénteki Napi Gazdaságban megjelent interjúban, aki szerint az uniós szabályok sérülése esetén az EB közbelépne, de ez most nem tűnik indokoltnak.
dec. 10
7:09
Ragaszkodnak megmaradt pozíciójukhoz a bukott miniszterek - lapszemle (Infostart)
A KDNP a Fidesz ellenében is ragaszkodik az üzletek hétvégi bezárásához - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet beszámolója szerint a bukott miniszterek egyike sem tett eleget határidőre Réthelyi Miklós kérésének.
dec. 10
7:09
Ellenszegülő ejtőernyősök (HírTV)
A nemzeti erőforrás miniszter által szabott határidőig az egyetemi gazdasági tanácsok tagjainak a harmada mondott le önként – tudta meg a Magyar Nemzet.
dec. 10
7:24
Mélyen hallgatnak a magyarok a durvuló korrupcióról + videó (ATV)
A mindennapi vesztegetés is egyre gyakoribb, hálapénzt is másfélszer annyian fizetnek, mint egy éve.
dec. 10
7:27
Döbbenet! Elloptak egy újszülöttet a klinikáról (Blikk)
dec. 10
7:27
Nemzetközi elfogató parancsot adtak ki a volt kormányfő ellen (Infostart)
A horvát rendőrség az Interpolon keresztül nemzetközi elfogatóparanccsal keresi Ivo Sanadert, a korrupcióval gyanúsított volt horvát miniszterelnököt, aki még mentelmi jogának felfüggesztése előtt külföldre távozott - jelentették be pénteken Zágrábban.
dec. 10
7:27
A titkosszolgálatok is a Facebookon lógnak (HírTV)
Rendszeresen követik a titkosszolgálatok a közösségi portálok tartalmát. Ez valójában nem meglepő, mégis kissé mellbe vágja az embert, ha minderről egykori profi hírszerzők beszélnek. Földi László, a polgári hírszerzés korábbi műveleti igazgatója mellett Rawelhoffer Antal nemzetbiztonsági szakértő is azt mondta a Magyar Nemzetnek: csak óvatosan szabad magunkról információt közzétenni a közösségi…
dec. 10
7:30
A demokraták elutasítják Obama és a republikánusok adóügyi kompromisszumát (Gondola)
Az amerikai képviselőház demokrata tagjainak csoportja csütörtökön elutasította azt a Barack Obama elnök és a republikánus szenátorok között létrejött adóügyi kompromisszumot, amely lehetővé tenné, hogy a kifutó, "béna kacsa" törvényhozás karácsonyig jóváhagyja a többi között az új START fegyverzetcsökkentési szerződést
dec. 10
7:30
A környező országokban is megjelenhet a Sziget (ProfitLine)
A következő években Horvátországban, Szlovákiában, Csehországban, s esetleg Bulgáriában is megjelenhet zenei fesztiválokkal a Sziget Kft. - mondta Gerendai Károly ügyvezető a Világgazdaság pénteki számában.
dec. 10
7:32
Ázsia - A várható kínai kamatemelés miatt óvatosabbak lettek a befektetők (ProfitLine)
Csökkenés mutatkozik az ázsiai piacokon, miután a Fitch Ratings tegnap egyszerre három fokozatú leminősítéssel megvonta Írország eddigi elsőrendű adósosztályzatát, az ebből adódó befektetői aggodalmakat csak fokozta az is, hogy várakozások szerint Kínában a hétvégén az infláció elleni harc jegyében a központi bank kamatemelésre szánhatja magát.
dec. 10
7:42
Élve filézett közmédia (Alternatív Energia)
Várhatóan hétfőn jelentik be a négy közszolgálati médiumnál az eddig csak nyilatkozatokban lebegtetett átalakításokat - értesült a Népszabadság. A lap szerint az MTV, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és az MTI nemrég kinevezett vezérigazgatói is titoktartást fogadtak a tervekről.
dec. 10
7:42
Több száz áldozat a dél-amerikai esőzésekben (Kripto Akadémia)
Több száz ember vesztette életét az elmúlt hetekben Dél-Amerikában, ahol az egy évtizede nem látott esőzés miatt megáradtak a folyók. A szélsőséges időjárás miatt 17 órára le kellett zárni a Panama-csatornát is, a viharok által okozott károk pedig több millió dollárra tehetők - közölték helyi idő szerint csütörtökön a helyi hatóságok.
dec. 10
7:42
Tüntető diákok zúzták le a fenséges pár luxusautóját (ATV)
Az angol hallgatók azért vonultak utcára, mert 3290 fontról 9 ezer fontra nő egyetemi tandíjuk.
dec. 10
7:44
Facebook-veszély: figyelnek a titkosszolgálatok (ATV)
A közösségi oldalak megkönnyíti a munkájukat.
dec. 10
7:45
Egyelőre nem szolgálhatnak homoszexuálisok az amerikai hadseregben (Infostart)
Az amerikai szenátusban csütörtökön meghiúsult a melegek katonai szolgálatát tiltó jogszabály visszavonása. A szenátorok 57-40 arányban voksoltak a visszavonás mellett, ám a sikerhez további három szavazatra lett volna szükség.
dec. 10
7:45
Átverik a közvéleményt a magánnyugdíjpénztárak (HírTV)
Folytatódik a csúsztatásokkal és részigazságokkal terhelt magán-nyugdíjpénztári játszma, amelynek elsődleges célja továbbra is a pénztártagok elbizonytalanítása. A Stabilitás Pénztárszövetség kimutatásaira épülő tegnapi híradások impozáns hozamokról szóltak, miközben jótékonyan hallgattak a – nyugdíjpénztárak kommunikációs érdekeit sértő – veszteségekről – írja a Magyar Nemzet.
dec. 10
7:45
Családban marad - dopping az olaszoknál (Sport365)
A Bernucci családban nagy az összetartás. Lorenzo Bernucci kerékpáros mellett most a feleségét, a testvérét, az édesanyját és az apósát is doppinggal gyanúsítják.
dec. 10
7:47
Vörösiszapveszély Almásfüzitőn? (HírTV)
Környezetvédők szerint hatalmas kockázatot jelent, ha a Bakonyi Erőmű Zrt. beindítja földgáztüzelésű erőművét Almásfüzitőn. Attól tartanak, akár újabb katasztrófához is vezethet, hogy a létesítmény vízszükségletét szállító vezeték az egykori timföldgyár vörösiszap-tározóján haladna keresztül – írja a Magyar Nemzet.
dec. 10
7:48
Wesley Snipes bevonult a börtönbe (Gondola)
Wesley Snipes filmszínész csütörtökön bevonult egy pennsylvaniai közepes biztonsági fokozatú börtönbe, hogy megkezdje hároméves szabadságvesztése letöltését
dec. 10
7:50
Lezárták a Kesznyéten és Sajóörös közötti utat a Sajó áradása miatt (Gondola)
Teljes útzárat rendeltek el a Borsod megyei Kesznyéten és Sajóörös közötti útszakaszon a Sajó áradása miatt - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete az MTI-t
dec. 10
7:52
Megbukott a homoszexuálisok katonai szolgálatát tiltó törvény visszavonása (Gondola)
Az amerikai szenátusban csütörtökön meghiúsult a melegek katonai szolgálatát tiltó jogszabály visszavonása
dec. 10
7:54
Egyre nagyobb a kelet- és nyugatnémetek jövedelmi különbsége (HR Portál)
Éveken át tartó folyamatos csökkenés után ismét nőttek a jövedelmi különbségek a keleti és a nyugati tartományokban élő német családok között - derül ki csütörtöki sajtóbeszámolókból.
dec. 10
7:56
Változtatni kell az egyszerűsített foglalkoztatás szabályain (HR Portál)
Az egyszerűsített foglalkoztatás augusztustól bevezetett új szabályozása jelentős problémákat orvosolt, ugyanakkor az eltelt több mint négy hónap gyakorlata számos "kiskapura" és jogértelmezési nehézségre derített fényt, amelyek a jogszabályok korrekcióját igénylik - vélekedik a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég.
dec. 10
7:58
6,6 százalékkal emelték az alapbéreket a cégek idén (HR Portál)
Az idén átlagosan 6,6 százalékkal növelték az alapbéreket, jövőre pedig 4,3 százalékos emelést terveznek azok a vállalatok, amelyek részt vettek a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), valamint a Kienbaum Management Consultants közös bérezési felmérésében.
dec. 10
8:00
A titkosszolgálatok is a Facebook-on lógnak (Alternatív Energia)
Rendszeresen követik a titkosszolgálatok a közösségi portálok tartalmát, leginkább bűnözőkre figyelve, de volt már olyan is, hogy ellenzéki politikus kapcsolati hálóját derítették fel az interneten - írja a Magyar Nemzet.
dec. 10
8:03
Szíj Melinda: Nem akarok nyerni! (Blikk)
Budapest - Hiába a több tízezer rajongó, akik Szíj Melinda (41) győzelmét követelik a Megasztár versenyében, a győri külkereskedelmi ügyintéző még miattuk sem akarja megnyerni a TV2 tehetségkutatóját.
dec. 10
8:03
Tiszeker: Magyarország már nem doppingnagyhatalom (Infostart)
Jövőre 1000-1300 államilag megrendelt doppingvizsgálattal jól ellenőrizhető a magyar versenysport - mondta az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője azután, hogy a nemzetközi ügynökség teljes körűen elismerte a magyarországi ellenőrzést és szabályozásokat. Idén 900 magyar sportolót ellenőriztek.
dec. 10
8:03
Újabb volt államtitkár őrizetben (HírTV)
A Magyar Nemzet értesülése szerint a Budapesti Katonai Ügyészség hétfőn őrizetbe vette Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi közigazgatási államtitkárát. Fapál Lászlót 2004 végén Juhász Ferenc szocialista honvédelmi minisztersége idején nevezték ki államtitkárnak.
dec. 10
8:03
A Parmalat alapítóját 18 év börtönbüntetésre ítélték (ProfitLine)
Az olasz tejipari vállalat, a Parmalat SpA alapítóját 18 év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön a cég 2003. évi összeomlásában játszott szerepéért.
dec. 10
8:05
Nem számít a forint erősödésére a piac (ProfitLine)
London, 2010. december 10., péntek (MTI/Dow Jones) - Péntek reggel a forint 277,70/euró volt vételi oldalon, jobb a csütörtöki késői 278,40/eurónál. A svájci frankkal szemben 213,00/franknál tartott, 0,23 százalékkal erősebben a csütörtök estinél.
dec. 10
8:06
Elrendelték Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök őrizetbe vételét (Gondola)
Elrendelte Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök őrizetbe vételét egy zágrábi vizsgálóbíró csütörtök este
dec. 10
8:07
Kína - megint gyorsabban bővült az import, mint az export (ProfitLine)
Novemberben felgyorsult a kínai export, de az import már harmadik hónapja még jobban nőtt éves összehasonlításban, így a kereskedelmi többlet csökkent októberhez képest.
dec. 10
8:08
Elloptak egy újszülöttet egy német klinikáról (Gondola)
Elloptak egy újszülöttet egy német klinikáról: a csecsemőt azonban a hatalmas erőkkel nyomozó rendőrség néhány órával később megtalálta, s két embert őrizetbe vett
dec. 10
8:09
További emelkedés jöhet nyugat-európai részvénypiacokon (ProfitLine)
További áremelkedések várhatók, mert az elemzők szerint az európai részvények jórészt alulértékeltek az amerikaiakhoz képest. Ráadásul a befektetők most már kevésbé aggódnak az euróövezeti adósságprobléma miatt, és inkább arra figyelnek, hogy az e héten bejelentett amerikai adócsökkentések milyen jót tehetnek a legnagyobb nyugat-európai cégek tengerentúli üzletének.
dec. 10
8:10
Mianmar állítólag titokban atomfegyver kifejlesztésén dolgozik (Gondola)
Egybehangzó beszámolók szerint Mianmar (az egykori Burma) a trópusi dzsungelben egy olyan létesítményt épít, ahol nukleáris fegyvereket fejlesztenének ki, méghozzá az észak-koreaiak segítségével - legalábbis ezt tartalmazza az az amerikai diplomáciai távirat, amelyet a WikiLeaks honlap szivárogtatott ki
dec. 10
8:11
Hegyi vezető kerestetik! (ProfitLine)
Utánpótláshiánnyal küzdenek az olasz Dolomitokban: a hegyi vezető szakmáját a mai fiatalok nem találják vonzónak.
dec. 10
8:12
Ma lejár a középiskolai írásbelire jelentkezés határideje (Gondola)
Ma jelentkezhetnek utoljára középiskolai központi írásbelikre a diákok, a vizsgákat január 21-én, illetve 22-én tartják

Keresés