Elemzők szerint elgondolkodtató folyamatok zajlanak az amerikai munkaerőpiacon: bár a cégek már magukhoz tértek a válság okozta sokkból, a profitok nőnek és a gazdasági gyógyulás jeleként a tőzsde is szárnyal, az amerikai munkaerőpiac csak nem akar élénkülni.
Bővülnek az emberek ügyintézési lehetőségei 2011. január 3-tól, az államigazgatási szervek már működő ügyfélszolgálati irodái mellett ugyanis megnyílnak a fővárosban és a megyei jogú városokban a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái, az úgynevezett kormányablakok - mondta Navracsics Tibor.
Az öt együttműködő vasutas szakszervezet 2011-ben a MÁV Zrt.-től olyan béremelést kér, amely a vasutas bérek reálértékét átlagosan a legalább 1,5 százalékkal megemeli - adja hírül a Magyar Rádió.
A belvízkár kockázatát nem vállalják a biztosítók, ebben a helyzetben a belvízkárosultakon egy jól működő központi kockázati alap segíthetne a legjobban - vélekedik a CLB Független Biztosítási Alkusz ...
Horvátországban a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer a vártnál nagyobb hozammal kezeli a tagok pénzét, és a rendszer felállítása után kilenc évvel már jelentősen hozzá tudott járulni a nemzetgazdaság fejlődéséhez - adja hírül a hirado.hu.
Akik az évtizedeken keresztül egyeduralkodó módjára kormányzó Szociáldemokrata Párt feltámadásában bíztak Svédországban, nagyot kellett csalódniuk idén ősszel. A 2006 óta ellenzékben politizáló szocdemek minden eddiginél gyengébben szerepeltek a választásokon. A svéd baloldal zuhanásáról és a polgári oldal felemelkedéséről egy harminc éve Göteborgban élő honfitársunk, Egri János mesélt az MNO-nak.
Meg sem mozdul a forint euróval szembeni árfolyama, az igazi izgalmakat megint a svájci frank okozza. A magyarországi frankhitelesek újra aggódva figyelhetik a grafikonokat, hiszen a hazai...
Megkezdte a magán-nyugdíjpénztári tagok tájékoztatását az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF). A személyre szóló levelek kézbesítésével akadhatnak gondok, mert úgy tűnik, a rendelkezésre álló adatbázis nem tökéletes....
Az ország több részén is téliesek az útviszonyok, az intenzív havazás és a nagyon alacsony hőmérséklet miatt több fő- és mellékúton jeges, jégbordás vagy havas a burkolat – tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerda reggel. A társaság több száz munkagéppel dolgozik az utak takarításán, de nehézséget okoz, hogy a síkosságmentesítésre használt szóróanyag olvasztó hatása csak később érv...
Alacsony forgalom mellett kicsi erősödés várható ma a hazai piacon - véli Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője, aki hozzátette, a pénteki nap lesz inkább érdekes, az esetleges év végi...
Nem írta alá a szlovák államfő a nyelvtörvényt és az iskolaügyi törvényt sem. Ivan Gasparovic kifogásolja, hogy a kulturális minisztérium saját hatáskörben döntheti el, hogy kap-e büntetést a nyelvtörvényt megsértő intézmény, vagy sem. Az elnök azt szeretné, ha a szankciók ebben az esetben kötelezőek lennének.
Micsoda esztendő áll mögöttünk - minden megtörtént, ami megtörténhetett, sőt, gyakran még az ellenkezője is. Úgy gondoltuk, olvasóink se maradjanak ki a jóból, ezért közzé tesszük az év legérdekesebb képeit. Íme, egy fincsi kis koktél - 2010. áprilisából.
Bővülnek az emberek ügyintézési lehetőségei 2011. január 3-tól: az államigazgatási szervek már működő ügyfélszolgálati irodái mellett ugyanis megnyílnak a fővárosban és a megyei jogú városokban az úgynevezett kormányablakok.
Az irodaházak piaca idén közel sem zár jó évet, sem az új átadások, sem az üresedési ráták alakulása, sem a piacon tapasztalható bérleti díjak, de – a magasnak mondható tranzakciós hozamok...
Az Audi a jelek szerint nagyon komolyan letette a voksát az elektromos technológia mellett, ugyanis egy óriási beruházással 1200 munkahelyet teremt az elektromos meghajtás minél gyorsabb fejlesztése érdekében.
A gazdaságelemzők szeretnek ítéletnapi forgatókönyveket írni. Néhány példa a nagy elemző központok és gondolkodók idei terméséből, nevek említése nélkül, nehogy bárki megsértődjék.
Eltérő a gazdasági válság megítélése a hazai vállalatok körében. Amögött, hogy miként viszonyulnak a recesszióhoz a cégek, számos szempont húzódik meg. Azt azonban ki lehet jelenteni, hogy a gazdasági helyzet jelentősen átrendezte a vállalatok funkcionális osztályainak szerepét és tevékenységét, beleértve a HR-t is.
Sheila Penfoldot férje, Alan egy vakáció során tanította meg horgászni, ám a vak asszonynak eleinte nem tetszett különösebben a sport. Míg nem néhány napon belül meg nem döntött két világrekordot.
A monori vasútállomáson szerda reggel elromlott a biztosítóberendezés, emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon 25-40 percet késnek a vonatok - közölte a Mávinform sajtóügyeletese
A mentő- és a sétarepülés fogalmával, valamint az ilyen repülőterek létesítésével kapcsolatos szabályokkal is kiegészítette a kormány az idén májusban hozott rendeletét, az új jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.
Kismértékben javult a forint árfolyama a svájci frankkal szemben a kedd esti, 224 feletti értékéhez képest. Szerda reggel 223 körül jegyzik az alpesi devizát.
Orvosok újabb álláspontja szerint érdemes délben egy kis időt a napon eltölteni naptej nélkül. Ezzel pótolható a D-vitamin, amely erősíti a csontokat, és segít megelőzni a csontritkulást.
Nagyon hasonlóan indult a kereskedés, mint tegnap, a BUX ma sem találja az irányt, forgalom pedig nyomokban sem látható. A tőzsdék már a vállalati hírekre vagy makroadatokra se reagálnak, bár a...
Új mikrovállalkozói ügyfeleket próbálnak a hazai pénzintézetek magukhoz csábítani, az egyre kedvezőbb feltételekkel rendelkező számlavezetési csomagok segítségével. Szinte már minden nagyobb banknál elérhetőek a kifejezetten az induló cégekre kifejlesztett pár száz forintos havidíjú konstrukciók, valamint megjelentek a teljesen ingyenes változatok is....
Az ország több részén is téliesek az útviszonyok, az intenzív havazás és a nagyon alacsony hőmérséklet miatt több fő- és mellékúton jeges, jégbordás vagy havas a burkolat - tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerda reggel.
Több száz megbízhatósági vizsgálatot indít a rendvédelmi dolgozók ellen januártól az év elején felálló Nemzeti Védelmi Szolgálat – tudta meg a köztévé híradója.
A kínai kormány a mai napon bejelentette, hogy a jelenleg érvényben lévő, kisebb gépjárművek vásárlását ösztönző adókedvezmények a hét végével lejárnak. Ez a kínai vezetés részéről egy újabb lépés,...
Továbbra sem hajlandó beengedni országába Washington caracasi nagykövetjelöltjét Hugo Chávez venezuelai elnök, még akkor sem, ha ez a két ország diplomáciai kapcsolatainak a megszakításával jár.
Rio de Janeiro katonai és rendőrségi ellenőrzés alatt álló szegénynegyedében töltötte karácsonyi szabadsága nagy részét Adriano. A Roma brazil labdarúgója kétezer fiatalt nevel a rendszeres sportolásra Vila Cruzeiróban, ahol felnőtt.
A korábbi sajtóhírekkel megegyezően a Népszava is azt állítja mai számában egy önkormányzati dokumentumra hivatkozva, hogy a főváros törölte a a 4-es metró második szakaszát a főváros 2017-ig szóló...
Csaknem 5000 hektoliter manipulált bort találtak a Kiskun-Vin Kft. akasztói borászati üzemében végzett ellenőrzésen az MgSzH munkatársai - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)
Már nem Hugh Laurie áll a legjobban kereső drámai sorozatsztárok listájának élén. A brit színész a Doktor House főszereplőjeként 258 ezer fontot, azaz csaknem 85 millió forintot keres epizódonként, és tavaly ezzel még nyerő lehetett.