2010. december 16. csütörtök

dec. 16
12:36
Hülkenberg hibázott a legkevesebbet 2010-ben (F1világ)
Bár egyelőre még nincs versenyzői ülése a következő idényre, Nico Hülkenberg volt az, aki a legkevesebb hibát vétette az idei évben a Forma-1-ben, derül ki az Auto Motor und Sport elemzéséből.
dec. 16
12:37
Jövőre 300 milliárd eurós állampapír kibocsátás Németországban (ProfitLine)
A német kormány jövőre 302 milliárd euró értékben készül állampapírt kibocsátani - közölte csütörtökön a német adósságkezelő.
dec. 16
12:38
Bizonyíték hiányában megszüntették az FKF-szerződések miatt indított nyomozást (Alternatív Energia)
A rendőrség bizonyíték hiányában megszüntette a nyomozást a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.- nél kötött, kutatás-fejlesztési szerződések miatt indított nyomozást. A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint nem merült fel a bűncselekmény gyanúja.
dec. 16
12:39
Uniós kötvénykibocsátás: Németország nem megy bele (Privátbankár)
A német kormány jövőre 302 milliárd euró értékben készül állampapírt kibocsátani - közölte csütörtökön a német adósságkezelő. A hiány kevesebb lehet a vártnál
dec. 16
12:39
Spanyolország - Emelkedő hozamok az év utolsó kötvényaukcióján (ProfitLine)
A spanyol kormányzat 2,4 milliárd euró értékben értékesített kötvényeket, a szoros figyelemmel kísért idei évi utolsó aukcióján. A kormányzat 1,782 milliárd euró értékben 10 éves kötvényt
dec. 16
12:48
Negyvenes éveink végéig fejlődik agyunk (hirado.hu)
Agyi szkenneléses vizsgálatok alapján megállapították, hogy a prefrontális kéreg az emberek harmincas és negyvenes éveiben is tovább alakul, változik
dec. 16
12:48
Nincs változás a piacokon (Portfolio)
Továbbra sem történik semmi, a BUX esetében a szokásos 0,4%-os csökkenés látható, míg a forgalom minimális. Életjeleket egyedül a kisebb papírok esetében láthatunk, hiszen a CIG és a Danubius is...
dec. 16
12:48
Déli News: Csillapodik a forradalmi láz, Szili a kormánnyal ért egyet (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
dec. 16
12:50
Egytálas és kéttálas bulik: a magyar elit és a kokain (ATV)
Rejtett módon ugyan, de abszolút jelen van a magyar elitben a kokain – mondta az atv.hu-nak Zacher Gábor toxikológus. A szakemberrel a Stohl-ügy kapcsán beszélgettünk a kokszról. A színész-műsorvezető nincs egyedül.
dec. 16
12:51
Földönkívülit rögzített az erdőben hagyott mozgásérzékelő - fotóval (BorsOnline)
Azt állítja egy amerikai férfi, hogy távollétében a magára hagyott fényképezőgépe egy földönkívülit örökített meg.
dec. 16
12:51
Olvasnivaló: Újra Kamilla-nap! (Mindmegette)
Hogy nem tudod, mi a Kamilla-nap? Pár napja még mi sem tudtunk róla. Egészen addig, míg Zsolt szakácsunk be nem avatott...
dec. 16
12:51
Ipsos: felemásnak tartják az évet az emberek (Infostart)
Az emberek közérzetében rossz és jó tapasztalatok összegződnek. A magyarok háromnegyede panaszkodott pénzügyeinek, anyagi helyzetének alakulására, és többségben vannak a magánéletüket negatívan értékelők is. Ezzel szemben az emberek 60 százaléka úgy érzi, hogy a 2010-es esztendő egészségi állapotuk szempontjából inkább jónak nevezhető. A munkahelyi viszonyokat illetően az érintettek megosztottak:…
dec. 16
12:51
Jövő év nyarától fizetni kell a teherautók után a német országutakon (Infostart)
A tehergépjárművek tulajdonosainak 2011 nyarától az autópályák mellett a német országutak egy részén is úthasználati díjat kell fizetniük - írták csütörtökön berlini lapok a kormányszóvivő tájékoztatására hivatkozva.
dec. 16
12:51
Az orvosok idejének harmadát az adminisztráció viszi el (HírTV)
Egy háziorvos és asszisztense naponta átlagosan 6 órát, havonta 122 órát tölt adminisztrációval, ami azt jelenti, hogy kettejük munkaidejének harmadát az adminisztráció teszi ki – a többi között ez derül ki a csaknem 400 háziorvost tömörítő Kasszaorvosi Szervezet csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből. A kutatás szerint a háziorvos és asszisztense a legtöbb adminisztrációs időt a bet...
dec. 16
12:51
Hogyan lesz vállalkozásbarát a pályáztatás? (HR Portál)
December 15-én, az Új Széchenyi Terv konzultációs periódusának záróakkordjaként került sor a Magyarok a Piacon Klub (a Klub) "Boldogítás helyett boldogulás - Legyen vállalkozásbarát a pályáztatás" címet viselő rendezvényére, amelyre - a karácsonyi hangulat dacára - több mint 200 résztvevő volt kíváncsi.
dec. 16
12:51
Videó - Dzsudzsák megér 12 millió eurót a Dinamo Kijevnek (Sport365)
Lapértesülések szerint Dzsudzsák Balázst szeretné megszerezni az ukrán Dinamo Kijev. Ráadásul a klub nem röstellne érte kifizetni 12 millió eurót sem.
dec. 16
12:53
A bankok nem emelhetnek kamatot a különadó miatt (HírTV)
Tovább szigorította a kormány a lakáshitelek kamatemelésének feltételeit. A Magyar Közlönyben megjelent szabályozás alapján a bankok például nem emelhetik a kamatokat csak azért, mert különadót vetettek ki rájuk.
dec. 16
12:54
Magyarország is csatlakozni készül az Eurotransplant-hoz (Alternatív Energia)
Januárban megkezdi Magyarország a csatlakozási tárgyalásokat az Eurotransplant nevű nemzetközi szervezettel.
dec. 16
13:06
Zuckerberget szinte minden alkalmazottja "lájkolja" (hirado.hu)
A Facebook lett a legjobb amerikai munkahely, az alkalmazottak elégedettségét vizsgálta a Glassdoor.com
dec. 16
13:06
Száguld tovább a forint! - Hogyan lehet ez? (Portfolio)
A semleges közeli nemzetközi befektetői hangulat is elegendő volt ahhoz a forintnak, hogy ma kora délután újabb háromhetes csúcsra, egészen 273,5-ig erősödjön az euróval szemben a bankközi piacon. A...
dec. 16
13:06
Ínséges nyugdíjaskor vár arra, aki nem tesz félre (Pénzcentrum)
Súlyos lemaradásban van az öngondoskodási célú megtakarítási piac Magyarországon. Annak ellenére, hogy az öregedő kontinensen létfontosságú az öngondoskodás, 2009-ben mindössze 202 dollárnak megfelelő összeget költöttünk élet- és nyugdíjbiztosításra, ami kevesebb, mint ötöde az európai átlagnak....
dec. 16
13:06
Infiniti crossover - még biztonságosabb (ATV)
Az eddig is a legbiztonságosabb összkerék-meghajtású járművek közé tartozó, sportos Infiniti crossover kupé, alapfelszereltsége 2011-től az új holttér-figyelő rendszerrel (BSW - Blind Spot Warning) bővül, így az EX újabb lépéssel előzi meg versenytársait. A legnépszerűbb, nagy teljesítményű benzin- és dízelmotoros EX GT változatok alapfelszereltségéhez tartozó rendszer vizuális- és…
dec. 16
13:08
A magyarok elsöprő többséggel támogatják a Nabucco megépítését (hirado.hu)
A Median és a Policy Solutions kutatásából kiderül, hogy a magyarok 74 százaléka az önálló uniós gázvezeték mellett voksol
dec. 16
13:09
Medián: A többség már elégedetlen a kormány munkájával (Infostart)
A kormányváltás óta most először kerültek többségbe azok, akik elégedetlenek a kabinet munkájával - derül ki a Medián legutóbbi felmérésből. Hann Endre, a cég ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: emelkedett azok aránya is, aki szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon.
dec. 16
13:09
Nyugdíj: örökölhető lesz az állami befizetés (HírTV)
Örökölhető lesz az állami nyugdíjrendszerben az átlépők egyéni számlán felhalmozott befizetése, ezt határozatban rögzítette a kormány – áll a Magyar Közlönyben. Eközben az derült ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kutatásából, hogy a magánnyugdíjpénztárak garanciaalapjának vagyona a tagok kevesebb mint fél százalékának nyugdíjára elég.
dec. 16
13:09
A Ferrari nem támogatja a Római Nagydíjat (F1világ)
A Ferrari vezetése úgy gondolja, hogy nincs hely a versenynaptárban két olasz futamnak, jóllehet az elmúlt hónapokban egyre több helyen hallani, hogy Roma készen áll egy utcai verseny megrendezésére a jövőben.
dec. 16
13:11
Az utolsó egyeztetés a magyar elnökség előtt (HírTV)
A miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben vesz részt az Európai Unió csúcstalálkozóján, amely az utolsó egyeztetés lesz a magyar elnökség kezdete előtt.
dec. 16
13:24
Domokos: Sok a szabályozatlan terület a magánnyugdíjpénztárak garancia alapjánál (Infostart)
Az Állami Számvevőszék számítása szerint a Pénztári Garancia Alap 2009 év végéig a magán-nyugdíjpénztári befizetésekből összességében 1,2 milliárd forintos bevételre tett szert - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Pénztári Garancia Alap (PGA) működésének ellenőrzéséről tartott sajtótájékoztatón. A kezelt vagyon összértékét nézve az elnök azt is elmondta, hogy csak állami hitel…
dec. 16
13:24
ÁSZ: sok a szabályozatlan terület a magánnyugdíjpénztárak garancia alapjánál (hirado.hu)
Az Állami Számvevőszék elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egyelőre nincs szabályozva, mekkora összeget fizetnek majd ki a pénztárak
dec. 16
13:24
Újra magyar pilóta lehet a motorcsónak Forma-1-ben (Sport365)
Hosszú évek után ismét lehet magyar pilóta a motorcsónak Forma-1-ben. Kovács Lászlót a világbajnok csapat szerződtetné. A magyar versenyző indulása most már csak pénzkérdés.
dec. 16
13:26
Karvalits: 2010 a bankszektor fekete éve (hirado.hu)
Az MNB alelnöke szerint idén künyvelheti el a legnagyobb értékvesztést a bankszféra
dec. 16
13:27
Cher arcát felragasztották - leleplező fotóval (BorsOnline)
SIMA - A hatvannégy éves Cher semmitől sem riad vissza, ha a külsejéről van szó: a számos plasztikai műtéten átesett színésznő még arra is hajlandó, hogy erős ragasztócsíkokkal simítsa ki ráncait.
dec. 16
13:27
Fel akarta robbantani a New York-i reptér üzemanyagrendszerét (HírTV)
Egy amerikai bíróság életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte szerdán Abdul Kadir volt guyanai parlamenti képviselőt a New York-i John F. Kennedy (JFK) repülőtéren tervezett merénylet miatt. A férfi tettestársaival együtt a repülőtér üzemanyagtartályait és a kerozint szállító csőrendszert akarta felrobbantani. A vád szerint „elképzelhetetlen pusztítást” okozott volna a merénylet.
dec. 16
13:27
Zendülés egy chilei börtönben (Metropol)
Legalább nyolcvan fogoly és 18 őr megsebesült, miután zendülés tört ki helyi idő szerint szerda este a chilei főváros egyik büntetés-végrehajtási intézetében, ahol mintegy hétezer elítéltet tartanak fogva.
dec. 16
13:28
Median: csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága (hirado.hu)
A Tárki kutatása szerint viszont a Fidesz-KDNP szavazótábora a teljes felnőtt lakosság körében az októberi 44 százalékról 49 százalékra nőtt
dec. 16
13:29
Másfélmillió kérdés Putyinnak (Metropol)
„Tolvajoknak börtönben a helyük” - fogalmazott Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a Hodorkovszkij-ügy kapcsán. A kormányfő csütörtökön élő televíziós adásban válaszolt a lakosság, illetve a nézők részben előre, részben élőben feltett kérdésekre. Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás ügyvédei és nemzetközi szervezetek tiltakoztak Putyin kijelentései ellen.
dec. 16
13:30
NFÜ: Sikerült megnyugtatni az uniót a személycserék ügyében (Alternatív Energia)
Az éves felülvizsgálati értekezleten és az ezt megelőző monitoring vizsgálatok során sikerült megnyugtatni az unió illetékeseit azzal kapcsolatban, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) történt személycserék nem veszélyeztetik az uniós pályázatok sikerét és a kifizetéseket.
dec. 16
13:30
Tömeges kitelepítés Nizzában egy karambol miatt (Kripto Akadémia)
Több mint 80 embert kellett evakuálni Nizzában, miután szerdán éjszaka összeütközött két teherautó. Az egyik ugyanis tartálykocsi volt, tele propángázzal és a hatóságok attól tartottak, hogy fel fog robbanni.
dec. 16
13:30
A fiamnak át kell mosni a tüdejét. Mit jelent ez? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
A fiamnak tüdőembóliája van. Szeretném tudni, hogy mit jelent az, hogy át kell mosni a tüdejét. Mennyire komoly ez a betegség? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 16
13:31
Csökkent a kormánypártok támogatottsága (Metropol)
Szűkült a rés a Fidesz—KDNP és az MSZP támogatottsága között az utóbbi egy hónapban a választani tudó "biztos" szavazók körében, de a Fidesz-hívők még mindig több mint háromszor annyian vannak - olvasható a Medián felmérésében.
dec. 16
13:33
Mamutok tiltakoznak a kormány ellen az EU-nál (Privátbankár)
15 nagy külföldi céget magában foglaló csoport közös levelet intézett az Európai Bizottsághoz, amelyben kifejezi aggodalmát Magyarország bizonyos válságkezelési lépései miatt
dec. 16
13:33
Kovács László a Forma-1-es motorcsónak-vb küszöbén (Metropol)
A jövő évtől a motorcsónaksport legjobbjai között, a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szerepelhet Kovács László.
dec. 16
13:35
Valami bűzlik az FHB-átalakítás körül (Privátbankár)
Az Európai Bizottság mélyreható vizsgálatokba kezdett az FHB javasolt szerkezetátalakítása kapcsán; kétlik, hogy a támogatáshoz megfelelő ellentételezés társult
dec. 16
13:37
Idén már nem foglalkoznak Rogán alkotmánymódosítási javaslatával (Privátbankár)
December 23-án ül össze idén utoljára az Országgyűlés, ekkor döntenek a jövő évi büdzséről a képviselők. Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülésen után újságíróknak ...
dec. 16
13:39
Százmilliárdos megtakarítást jelentenek az energiahatékonysági beruházások (ProfitLine)
Az energiahatékonysági beruházások révén százmilliárdos megtakarítást lehet elérni az állami és önkormányzati forrásokból, de ezek a feladatok egyben munkalehetőséget is jelentenek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára csütörtökön Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon Karán elvégzett rekonstrukciós munkák átadása kapcsán.
dec. 16
13:41
A VP 1.084 milliárd forintot szedett be november végéig (ProfitLine)
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) idén január-novemberben 1.084,8 milliárd forintot szedett be, amely a központi költségvetés addigi bevételeinek 14,94 százalékát adta. Tavaly ugyanebben az időszakban 1.109,2 milliárd forint volt a VP bevétele, ezzel a központi költségvetés tavalyi első tizenegy havi bevételének 15,29 százalékát teljesítette - mondta Béndek József altábornagy, a Vám- és Pénzügyőrség…
dec. 16
13:42
Mennyit költünk karácsonyi ajándékra? (Infostart)
Kevesebbet költenek idén karácsonyra az emberek - derült ki a KutatóCentrum internetes felméréséből. A válaszokból egyértelműen kirajzolódott, hogy a férfiak hatékonyabbak az ajándékok beszerzését illetően, azokat lehetőleg egy helyen szerzik be, vagy az internetről rendelik meg, a nők ellenben több üzletet is felkeresnek - mondta el Sütő Anna, a KutatóCentrum projektmenedzsere.
dec. 16
13:42
Riválisa szerint nem hibázott Schumacher (F1világ)
Annak ellenére, hogy nem úgy teljesített az idei évben, ahogy azt sokan várták tőle, Michael Schumacher nem hibázott azzal, hogy visszatért a Forma-1-be, állítja egykori nagy riválisa, Jacques Villeneuve.
dec. 16
13:42
Nem csillapodnak a kedélyek Görögországban (hirado.hu)
A fővárosban továbbra is áll a tömegközlekedés, hatalmas forgalmi dugók alakultak ki Athénban
dec. 16
13:42
Elkelt a Hunguest - Hatalmas magyar vállalat formálódik (Portfolio)
A legnagyobb magyar turisztikai társaság jön létre az SCD Group Zrt. idegenforgalmi portfoliója és a Hunguest Hotels Zrt. (HH) egyesítésével - jelentette be Jászai Gellért, az SCD Group elnöke és...

Keresés