2010. december 13. hétfő

dec. 13
8:38
Híradó, 2010. december 13. 8:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
dec. 13
8:38
Kína vezetésével emelkedtek az ázsiai indexek (Portfolio)
Emelkedni tudtak ma az ázsiai tőzsdék, miután pénteken bár kis emelkedéssel, de két éves csúcson zártak Amerika. A vezető indexek átlagosan 0,8%-kal értékelődtek fel, Kína azonban kiemelkedően...
dec. 13
8:39
Szennyvíziszap: az NNI nyomoz Pécsett (HírTV)
Házkutatást tartott a Tettye Forrásház Zrt. székházában a Nemzeti Nyomozó Iroda - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a francia résztulajdonú Pécsi Vízmű Zrt. által el nem szállított iratok után kutattak.
dec. 13
8:39
Narnia krónikái (Metropol)
A filmben látható hajót a szárazföldre helyezték, majd a hullámokat később számítógépes technika segítségével varázsolták köré. Játsszon velünk!
dec. 13
8:39
Folytatódhat az emelkedés az európai piacokon (ProfitLine)
Folytatódhat az európai piacokon az elmúlt két hétben mutatkozó emelkedés a legutóbbi kínai és amerikai makroadatok nyomán. Az előzetes várakozások szerint a brit FTSE-100 és a német DAX index 0,3 százalékos, míg a francia CAC-40 index 0,4 százalékos emelkedéssel indulhat.
dec. 13
8:40
Megállapodás született a klímacsúcson (hirado.hu)
Az államok megegyeztek abban, hogy 2 Celsius fokban maximálnák a globális felmelegedés mértékét az ipari forradalom előtti szinthez képest
dec. 13
8:40
Idén már nem áll fel a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (Portfolio)
Idén már várhatóan nem kerül az Országgyűlés elé a bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére hivatott Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvénytervezet, a Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis még nem...
dec. 13
8:41
Horst Seehofer elutasítása (HírTV)
A CSU-elnök, Horst Seehofer elutasítja a közös euró-kötvények ötletét. 'Aki engedélyezi az adósságok csoportosítását Európában, az reggelre az Európai Egyesült Adósságállamokban találja magát', mondta. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 13
8:42
Hétfőn reggel 214 forintról indul a svájci frank (hirado.hu)
Péntekhez képest kissé gyengült a forint az euróhoz képest is
dec. 13
8:44
Szilvásy: UD Zrt.-ügyben az ügyészség eszköze volt a Fidesz politikájának (hirado.hu)
A volt titokminiszter szerint a Fidesz antidemokratikus úthengerként viselkedett a lehallgatási botrányban, ahelyett, hogy engedte és saját megtisztulására használta volna az UD Zrt. ügyében folyó nyomozást
dec. 13
8:48
A brit rendőrség is vizsgálódik a svéd robbantások ügyében (Kripto Akadémia)
A brit rendőrség illetékesei a hétvégén egy dél-angliai házat kutattak át a hétvégi, stockholmi robbantásokkal kapcsolatban: hétfői, brit médiajelentések szerint a robbantó a környéken lakott korábban.
dec. 13
8:50
Közösségi oldalon dicsérte Elton Johnt az orosz elnök (Kripto Akadémia)
A Twitter nevű, népszerű közösségi oldalon dicsért egy moszkvai Elton John-koncertet Dmitrij Medvegyev orosz elnök vasárnap - számolt be róla hétfőn a RIA Novosti orosz hírügynökség.
dec. 13
8:51
Élő- vagy műfenyőt karácsonyra? (Édenkert)
A családokban minden évben vitatémának számít, hogy élőfenyőből vagy műfenyőből állítsanak karácsonyfát. Különböző érvek és ellenérvek szólnak mindkét választás mellett, de jó, ha megfontoljuk a következőket.
dec. 13
8:52
Volt szobafestő nyerte meg a brit X-Faktort (Kripto Akadémia)
Egy volt szobafestő, a 27 éves Matt Cardle nyerte meg vasárnap este a brit X-Faktor legújabb szériájának fináléját.
dec. 13
8:54
Észak-Korea atomháborúról suttog (hirado.hu)
Észak-Korea arra figyelmeztetett, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok együttműködése, akár egy atomháborúba is vezetheti a térséget
dec. 13
8:54
Stabilan kezd a forint (Portfolio)
A mérsékelten optimista hangulatban kezdődött ma reggel a kereskedés az európai pénz- és tőkepiacokon, de ez egyelőre nem tudta érdemben erősíteni a forint árfolyamát. Ma fontosabb makroadat sem...
dec. 13
8:54
Vecát küldte haza a közönség (Metropol)
Már csak fiúk maradtak az X-Faktor mezőnyében. Geszti Péter igen csalódottnak tűnt, Veca azonban derűsen nyilatkozott a jövőről.
dec. 13
8:54
A britek is vizsgálódnak a svéd robbantások miatt (ATV)
Átkutattak egy házat, de nem találtak veszélyes anyagokat.
dec. 13
8:54
Videó: A Milan és a Juventus vasárnapi góljai (Sport365)
A listavezető AC Milan magabiztos, könnyed játékkal gyűjtötte be a három pontot a Bologna otthonában, a Juventus 2-1-re verte meg a Laziot.
dec. 13
8:56
Megszületett a magyar sztárbaba! (hirado.hu)
Egy hét késés után végre megérkezett Marót Viki kisfia, Ádám Samu
dec. 13
8:56
Milliárdokat költene el a Daimler Kínában (Portfolio)
3 milliárd eurós beruházást tervez a Daimler Kínában az elkövetkezendő öt évben, amellyel célja, hogy növelje gyártókapacitásait az országban, ahol dinamikus növekedést vár - írja a China Business...
dec. 13
8:56
Csaknem 500 baleset történt a hétvégén (ATV)
Ezek közül négy négy ember életét követelte.
dec. 13
8:56
Döntetlent játszott a Bordeaux (Sport365)
A Girondins Bordeaux gólnélküli döntetlent játszott a vendég Rennes együttesével a francia labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
dec. 13
8:57
Tetkóval űzi el a stresszt Király L. Norbi (BorsOnline)
Új tetoválást készíttetett a héten a hátára Király L. Norbert. A reszelős hangú tehetség kedvenc idézetét varratta magára.
dec. 13
8:57
Osztrák tankok jönnének (Blikk)
dec. 13
8:57
Tölgyessy Péter: Teljesen új helyzetbe kerül Magyarország (Infostart)
Magyarország először kerül abba a helyzetbe, hogy Európa nevében szólhat, ami egészen más magatartást kíván, mint amit Orbán Viktor idehaza képvisel. A látványpolitizálás, az ellenvéleményen lévők lármás terelgetése könnyen visszaüthet. A külpolitikában is új gondolkodásra lenne szükség, a magyar érdekek eredményes képviselete aligha lehetséges a világrendszer ellenére - mondta a Kossuth Rádióban…
dec. 13
8:57
Észak-Korea már atomháborút emleget (Infostart)
Észak-Korea arra figyelmeztetett hétfőn, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok együttműködése atomháborúba sodorhatja a térséget.
dec. 13
8:57
Reuters- Örömmel üdvözölt euró-bevezetés (HírTV)
A Reuters szerint az elöfeltételek teljesítése esetén Németország örömmel üdvözölné az euró bevezetését olyan államokban, mint Csehország vagy Lengyelország, azonban nem gyakorolnak nyomást a folyamat felgyorsításának érdekében. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 13
8:57
CD és DVD is készült Sting koncertjéről (Metropol)
Sting dalai még erőteljesebben szólalnak meg, ha szimfonikus zenekar is szolgáltatja azokhoz a zenét. Játékkérdés a cikkben.
dec. 13
8:58
Lakástűz Gyálon! Egy nő súlyos égési sérüléseket szenvedett (hirado.hu)
A családi ház teljesen kiégett, a tűz okát vizsgálják
dec. 13
8:58
Nyugdíj: Orbán magyaráz, a nép tüntetett + videó (ATV)
Miközben Orbán Viktor a Facebook-ra feltöltött videójában próbálta elmagyarázni, hogy miért jó a nyugdíjrendszer átalakítása, több ezren tüntettek a Hősök terén a magánnyugdíj-pénztárak ellehetetlenítése ellen.
dec. 13
8:59
Nővérének hitte az édesanyját (Blikk)
Kiderült a szörnyű titok, amikor kikérte Angliában az anyakönyvi kivonatát
dec. 13
8:59
Terroristáktól féltik a műemlékeiket az indiaiak (Infostart)
Terrorfenyegetés miatt az indiai hatóságok fokozták hétfőn a biztonságot egy tucat történelmi műemléknél - közölte a rendőrség egyik illetékese.
dec. 13
8:59
Kiderült, ki nyerte az X-Faktort (HírTV)
Egy volt szobafestő, a 27 éves Matt Cardle nyerte meg vasárnap este a brit X-Faktor legújabb szériájának fináléját.
dec. 13
9:00
A sztrájkjog drasztikus korlátozására készül a kormány (HR Portál)
A hazai érdekvédelem totális megsemmisítésére készül még karácsony előtt a kormány: egy, a napokban nyilvánosságra került tervezet szerint ellehetetleníti a helyi szakszervezeti munkát, és érdekvédelmi kontroll nélkül hagyja, kiszolgáltatja a dolgozókat a munkaadóknak - jelentette ki Székely Tamás, a VDSZ vezetője.
dec. 13
9:01
Így motorozik egy majom (Blikk)
Jakarta - Profikat megszégyenítő ügyességgel száguldozik motorján Ucil, a négyéves indonéziai makákó.
dec. 13
9:01
Brüsszelben összegyűltek az uniós külügyminiszterek (Infostart)
Kétnapos ülést tartanak Brüsszelben az EU-országok külügyminiszterei: hétfőn külpolitikai témákat tekintenek át, kedden pedig - az úgynevezett általános ügyek megvitatásakor - szó lesz egyebek közt az unió bővítési politikájáról, valamint előkészítik a hét második felében, csütörtökön és pénteken tartandó EU-csúcstalálkozót.
dec. 13
9:03
Németország meghívta az euróövezetbe Csehországot (Privátbankár)
Németország a közelmúltban felkérte Csehországot, hogy lépjen be az euróövezetbe, és vezesse be az eurót - állítja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap hétvégi kiadása megbízható forrásokra h...
dec. 13
9:03
Elismerte a brit belügy, hogy támadás érte Kamilla hercegnőt (Infostart)
Valóban érte "fizikai" atrocitás Károly brit trónörökös feleségét, Kamilla hercegnőt a minapi, súlyos zavargásokká fajult londoni diáktüntetésen - az erről szóló sajtóértesüléseket vasárnap erősítette meg részlegesen a brit belügyminiszter.
dec. 13
9:05
Nemzeti termékek: magyarabb a magyarnál (Privátbankár)
Megkülönböztetnék a magyar és a száz százalékig magyar termékek fogalmát az új, hamarosan társadalmi egyeztetésre bocsátandó rendeletben, amely januárban már hatályba is léphet - mondta el a Napi Gazd...
dec. 13
9:06
Hajléktalan emberek dolgoztak a VIII. kerületben (Alternatív Energia)
Hajléktalan emberek takarították és tartották rendben a budapesti Magdolna-negyedet, a VIII. kerület egy részét.
dec. 13
9:08
Thürmer lett ismét a Munkáspárt elnöke (Alternatív Energia)
Thürmer Gyulát választották ismét a munkáspárt elnökének, a párt hétvégén tartott, 23. kongresszusán. a rendezvényen felhívást is megfogalmaztak, melyben "új harcot hirdettek" a munkanélküliség és a szegénység ellen, a "demokratikus értékekért."
dec. 13
9:10
"Széchenyi - az egyéniség receptje?" - kerekasztal-beszélgetés a Nemzeti Múzeumban (Alternatív Energia)
"Széchenyi - az egyéniség receptje?" címmel kerekasztal-beszélgetést tartanak hétfőn a Magyar Nemzeti Múzeumban, Budapesten. A reformkor egyik leghíresebb közszereplője, Széchenyi István gróf áll majd a program középpontjában, de szó lesz egyebek mellett a korabeli divatról és szórakozási formákról is- tájékoztatta az intézmény a Független Hírügynökséget.
dec. 13
9:12
Kapor: 2010 fűszernövénye (Édenkert)
A kapor nemcsak egy ízletes fűszernövény, hanem a termesztése is nagyon egyszerű. A 2010-es év a kapor éve volt.
dec. 13
9:12
BÉT - Továbbra sem várható túlzott optimizmus (ProfitLine)
A világ tőzsdéin optimista a hangulat, ám a Budapesti Értéktőzsde bizonytalan lehet.
dec. 13
9:12
Ha emelkedünk, érdemes profitot realizálni (Portfolio)
Bár külföldön továbbra is jó a hangulat, a magyar piacon egyelőre nem látszanak azok a mozgatórugók, melyek felfelé vihetik a részvényárakat. Így amíg a kormány nem teszi rendbe a költségvetés...
dec. 13
9:12
Csúszik a lakáshitelesek megsegítése (Pénzcentrum)
Várni kell a bajba került lakáshitelesek segítését célzó nemzeti eszközkezelőre. A többször módosított határidőre sem készült el ugyanis társaságról szóló törvényjavaslat....
dec. 13
9:12
Karinthy – nem csak gyerekeknek (Metropol)
Befejeződött Mátyássy Áron tévéfilmjének, a „Tanár úr kérem”-nek forgatása.
dec. 13
9:12
Vidnyánszky válthatja Alföldit a Nemzeti élén (ATV)
A távozás időpontjáról állítólag még folyik a vita.
dec. 13
9:14
Megszületett a magyar énekesnő első gyereke (ATV)
Hangi adottságai már egész biztos megvannak egy zenei karrierhez, hisz nagyon jól tud kiabálni.

Keresés