Pálinkás József szerint a parlament jövő áprilisban fogadhatja el az új alkotmányt; a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arról is beszélt, hogy felesleges az alkotmányba beleírni olyan részleteket, amelyeket később csak alkotmánymódosítással lehet megváltoztatni.
Átterjedt a kolerajárvány Haitiban a fővárosra, Port-au-Prince-re is, fenyegetve a közel 3 milliós lakosságot, amelynek csaknem a fele egészségtelen sátortáborokban él a január 12-i földrengés óta.
Kedden kezdődik meg a parlamentben az új PSZÁF-törvény általános vitája. A törvényjavaslat szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a jövőben önálló alkotmányos szerv lenne.
A főbb devizákkal szemben erősödő dollár és gyengülő euró árfolyamot követve tovább gyengült a forint: kedden fél tízkor az eurót 275,90 forinton jegyezték a reggeli 274,63-275,13, és a hétfő esti 274,37 forint után
Ezrével menekülnek át a civilek Thaiföldre, miután kiújultak a harcok a karen lázadók és a kormányerők között a választások után Mianmarban. A 20 év után először tartott voksolást, ahogy az borítékolható volt, a hadsereg által támogatott párt nyerte, de hivatalos végeredmény még nincs.
Az egyszeri bevételi tételek miatt, illetve a struktúrált reformok hiányában a forint alulteljesítheti a régiót, főleg a zloty-val szemben - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank...
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kidolgozta és benyújtotta a kormánynak a Nemzeti Eszközkezelőről az elképzeléseit. A bajba jutott adósok megsegítésében azonban továbbra is jelentős szerep hárul a bankokra. A hitelintézetek többségében az átstrukturált hiteleket már a legtöbb adós problémamentesen tudja fizetni....
Mindig is kíváncsi volt arra, hogy miként vizsgázna kedvenc autója egy teszten? Esetleg szeretné testközelből megtapasztalni egy sportautó hangját? Mindig is autós újságírókat akart ugráltatni? – most megteheti! A Karácsony angyala dacolva a vakító napsütéssel kissé idejekorán beköszönt hozzánk, és jó tettekre kényszerít minket. Most talán segíthetünk, hogy az Ön álma is megvalósuljon.
A tavaly márciusi mélypontról 77%-ot emelkedett a Dow Jones index, azonban a korábbi, 2007 októberében beállított csúcstól még így is további 23%-ot kellene izmosodnia a benchmarknak. A 24/7 Wall...
Aligha van súlyos betegség, melynek heveny időszakára vonatkozólag olyan mértékben sikerült csökkenteni a kötelező kórházi kezelés időtartamát, mint a szívinfarktus. Amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy az ápolási időtartam rövidülése befolyásolja-e az infarktus utáni szövődmények gyakoriságát vagy a betegek életkilátásait.
A főbb devizákkal szemben erősödő dollár és gyengülő euró árfolyamot követve tovább gyengült a forint: kedden fél tízkor az eurót 275,90 forinton jegyezték a reggeli 274,63-275,13, és a hétfő esti 274,37 forint után.
Az idén euróban számolva a konszolidált árbevétel 10 százalék körüli növekedésére számít a Richter Gedeon Nyrt., de ez csak becslés - mondta Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
A 2800-as támaszszint felett stabilizálódik az index határidő árfolyama, és a következő, 2900-as szinttel néz farkasszemet. Néhány hete ez a szint állította meg a kitörésben lévő terméket, amely ezt követően visszatesztelte a 2800-as kitörési szintet és most ismét az ellenállás közelében mozog, lőtávolon belül. Ha sikerül 2900 fölé emelkednie, akkor az áprilisi csúcs lesz a következő cél, mely…
Szlovákiában az augusztusi 16,3 százalék után szeptemberben 13,5 százalékkal termelt többet az ipar, mint egy évvel azelőtt, munkanap-kiigazítással számolva.
A kormány nem csökkenti az egyetemi férőhelyek számát - ezt egy szocialista felszólalásra reagálva mondta az Országgyűlésben Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. A Parlament a civil szervezetek támogatásával és az elszámoltatás hatékonyságával is foglalkozott napirend előtt.
A főbb devizákkal szemben erősödő dollár és gyengülő euró árfolyamot követve tovább gyengült a forint: kedden tízkor az eurót 275,51 forinton jegyezték a reggeli 274,63-275,13, és a hétfő esti 274,37 forint után.
Lelőtték Ernest Valko közismert jogászt hétfőn késő este - adta hírül portálján a Sme napilap. Az értesülést Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány is megerősítette.
A szeptemberi oldalazást követően két fals letörést is produkált az AUDJPY árfolyama, de csak azért, hogy most látszólag elinduljon felfelé. Ez lenne a valószínűbb irány, már csak azért is, mert júniustól szeptemberig egy szimmetrikus háromszög alakzatot formált, amelyből felfelé történt kitörés. A háromszög alapján a célszint 87 környékére adódik, amely jelenleg még távol van, de úgy tűnik, az…
A legnagyobb kockázatot a protekcionista gazdaságpolitika térnyerésében látja Angela Merkel, német kancellár. Merkel a G20-ak hétvégi csúcstalálkozóját megelőzően a Financial Timesnak adott interjút,...
A Budapesti Corvinus Egyetem a Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszéke a Hungarikum Szövetség megbízásából felmérést végzett a magyar élelmiszertermékek hazai kiskereskedelemben betöltött arányának becslése érdekében....
Egyre több kereskedő kacsingat a külföldi kereskedés irányába, elfelejtve a magyar részvényeket, amelyek sok örömet nem okoztak az elmúlt hónapokban. Amennyiben megismerné, lehetőségeit Budapesti...
Tél elején, az utolsó fagymentes, napos hétvégékre keresve sem találhatunk kellemesebb családi kikapcsolódást, mint a földtúrás. Végezhetjük otthon, saját kertünkben, esetleg barátaink kertjében, sőt - ha jótékonykodni vágyunk - akár más ember kertjében is. Munkánk célja lehet például néhány speciális ágyástípus kialakítása, mint amilyen az emeltágy, a magaságy vagy a fedettágy.
A költségvetési bizottság által benyújtott salátatörvényben több fontos elem is meglapult. Ilyen a gyesről visszatérők kedvezményes adóztatása, és a Start kedvezmények módosításai - értesült a Napi Gazdaság.
Jobban járnánk, ha nyíltan beszélnénk fizetéseinkről - véli a Bloomberg elemzője. A kellő információ hiánya csak a főnököknek jó arra, hogy minél inkább leszorítsák a beosztottak bérét - írja a Napi Gazdaság.
Pálinkás József szerint az alaptörvénynek szabályoznia kell a hatalommegosztás rendszerét, a hatalmi ágak elválasztását, az alapvető jogokat és az állam felépítését
Az adóterhet várhatóan mindenkinek magának kell majd bevallania, de nem lehet kibújni a fizetési kötelezettség alól, az adóhivatal ugyanis tudni fogja, ki tartozik neki - adja hírül az InfoRádió.
A főbb devizákkal szemben erősödő dollár és gyengülő euró árfolyamot követve tovább gyengült a forint: kedden fél tízkor az eurót 275,90 forinton jegyezték a reggeli 274,63-275,13, és a hétfő esti 274...
Húsz magyar fiatal huszonnégy gyermeket szeretne, de csak tizenhárom születik meg - mondta a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettese. Kopp Mária szerint a fiatalokat mindinkább érdekeltté kell tenni a gyermekvállalásban úgy, hogy az állam lakást ad a diákévek alatt, az iskolák pedig bölcsődét és óvodát…
A módosító indítványok elfogadásával finisbe érkezett az adócsomag. A módosító indítványok terén hengerelt a kormányoldal, ellenzéki oldalról egy adózástechnikai és egy őstermelőkkel kapcsolatos magánnyugdíjpénztári tagdíjait kivezető módosító javaslatot fogadtak el.
A kezdeti bizonytalankodás után felfelé vették az irányt az európai piacok, ám az emelkedés nem hasonlítható a múlt héten látott szárnyaláshoz. Jelentősebb hírek nem láttak eddig napvilágot, így...
Exhumálták annak a somodorpusztai férfinak a holttestét, aki akkor halt meg, amikor a mentők - a GPS hibás útvonaljavaslata miatt - az előírt 25 perc helyett 60 perc alatt értek ki a beteghez október elején.
Alacsony, és továbbra is stagnál a hazai lakosság megtakarítási képessége, ugyanakkor növekedett a pénzintézetek iránti bizalom és a megtakarítással rendelkezők körében erős a banki lojalitás
Szeptemberben a kivitel éves növekedési üteme 18,3, a behozatalé 18,2 százalékra lassult az augusztusi 35,1, illetve 30,8 százalékról euróban számolva - közölte első becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A havi exporttöbblet így is 548 millió euróra nőtt az augusztusi 392 millió és a tavaly szeptemberi 460 millió euróról.
Az idén euróban számolva a konszolidált árbevétel 10 százalék körüli növekedésére számít a Richter Gedeon Nyrt., de ez csak becslés - mondta Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Közelegnek az ünnepek, aminek csalhatatlan jele, hogy a mozikban szép lassan átveszik az uralmat a családi filmek. Hál' istennek a Gruhoz hasonló produkciók már a szülők számára sem másfél órás tortúrát kínálnak – talán még jobban is élvezik, mint a csemetéik