A jövőben a legfőbb ügyész megválasztásához kétharmados parlamenti többség kell, és interpelláció helyett csak kérdés intézhető hozzá az Országgyűlésben - tartalmazza egyebek között a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítási javaslat.
Az államháztartás a helyi önkormányzatok nélkül számolva októberben 43,6 milliárd forint hiánnyal zárt, az év első tíz hónapjában pedig a hiány összesen 1132,7 milliárd forint volt, ami az éves előirányzat 131,1 százaléka - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői gyorsjelentése.
Az FBI, az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyerekek Nemzeti Központja (NCMEC) nevű amerikai szervezet valamint helyi rendőrök közös akciósorozatával 69 gyerekprostituáltat mentettek meg az elmúlt három napban, az Egyesült Államok területén. A bejelentés szerint 885 gyanúsítottat, köztük 100 kerítőt vettek őrizetbe.
Elutasította a norvég kormány hétfőn azt a tervet, amely a világ legészakibb mecsetjét akarta létrehozni egy szaúdi támogató révén. "Helytelen lenne, ha jóváhagynánk a mecset finanszírozását, amikor a pénz egy olyan országból jönne, ahol nem létezik vallásszabadság"- mondta az oslói külügyi szóvivő.
Súlyosan veszélyezteti a jogállamiság elvét a 98 százalékos különadó hatályának öt évre történő kiterjesztése - mondta az InfoRádiónak az Ernst & Young adóigazgatója. Vámosi-Nagy Szabolcs hozzátette: a terhet várhatóan mindenkinek magának kell majd bevallania, de az adóhivatal ellenőrizni tudja azokat, akik megpróbálnak kibújni a fizetési kötelezettség alól.
Jövő kedden szavazhat az Országgyűlés a Fidesz frakcióvezetőjének a 98 százalékos különadóra, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörének módosítására vonatkozó javaslatáról. A parlament szerdán rendkívüli ülésnapon vitatja meg a javaslatokat.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) hétfőn arra kérte spanyol tagszervezetét, hogy kezdje meg a fegyelmi eljárást a doppingvétség miatt felfüggesztett, háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contador ügyében. Amennyiben bűnösnek találják, kétéves eltiltásra számíthat.
Szász Emese ezüst-, Boczkó Gábor bronzérmet szerzett a párizsi vívó-világbajnokságon. A nőknél a magyar párbajtőröző a döntőben 15:10-re kikapott a francia Nisimától.
A jövőben a legfőbb ügyész megválasztásához kétharmados parlamenti többség kell, és interpelláció helyett csak kérdés intézhető hozzá az Országgyűlésben - tartalmazza egyebek között a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítási javaslat
Pastor Maldonado a Williamsnél és a Hispaniánál kap tesztelési lehetőséget az idén. A venezuelai pilóta jövő évi Forma-1-es bemutatkozása sem lenne meglepetés, ugyanis jelentős szponzorok álnak mögötte.
Két, jogellenes tartalmakat szolgáltató internetes oldalról sikerült eltávolítani a főként kiskorúakról készült fotókat a napokban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfői közleményében üdvözölte a civil szervezetek és a rendőrség közös fellépését az ügyben. Az érintett internetes oldalakra olyan képeket tettek fel, amiket más, közösségi portálokról a fotókon lévők engedélye nélkül…
Az államháztartás decemberi 400 milliárd forintos többlete miatt 100-120 milliárdos novemberi hiány esetén is teljesül az idei évre kitűzött 870 milliárd forintos pénzforgalmi hiány, s ezzel együtt a GDP arányos 3,8 százalékos eredményszemlélet deficit - mondták az MTI által megkérdezett elemzők hétfőn.
Pecsenyekacsákat és sódert szállító kamion ütközött össze hétfőn a 471-es úton Nyírcsászárinál. A kacsákat szállító jármű pótkocsija felborult, a járműszerelvényen lévő 3300 szárnyas közül a becslések szerint 400-500 kacsa elpusztult - tudta meg a katasztrófavédelem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyeletén a Független Hírügynökség.
Elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége hétfőn azt az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatot, amely a biztosítottak és a nyugdíjas vállalkozók által fizetendő nyugdíjjárulék mértékét...
Az államháztartás decemberi 400 milliárd forintos többlete miatt 100-120 milliárdos novemberi hiány esetén is teljesül az idei évre kitűzött 870 milliárd forintos pénzforgalmi hiány, s ezzel együtt a...
London mégsem kíván 2015-ben atlétikai világbajnokságot rendezni, így Peking egyedül maradt az öt év múlva esedékes világesemény megszervezésére kiírt pályázaton.
Hattól tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtott egy szentpétervári bíróság hétfőn három volt rendőrt, akiket zsarolással vádoltak. A rendőrök a drogellenes részleg tisztjeiként 300 ezer rubelt, vagyis két millió forintot követeltek áldozatuktól, akit csapdába csaltak.
Az eddigi londoni véleményektől eltérő, alapvetően pozitív hangvételű kommentárt adott ki az RBC Capital Markets elemzői csapata a magyar költségvetési kilátásokról. A londoni stratégák szerint a...
Kartellezés miatt százmillió eurós nagyságrendű pénzbírsággal sújt az Európai Bizottság (EB) légitársaságokat, köztük az ágazat vezető európai szereplőit - értesült a DowJones és a Reuters.
Az interlagosi futam után a Red Bull, a Ferrari, a Mclaren, a Mercedes, a Renault és a Williams vezetői nyilatkoztak a futamról, az esélyekről, a szezonzáróról és a jövőről.
Az Európai Központi bank elnöke szerint semmi nem utal arra, hogy az amerikai Fed múlt szerdai bejelentése a dollár gyengítését célozta volna, vagyis burkoltan az amerikai exportnak nyújtott segítség.
Egy új kutatási eredmény szerint a kávé egészséges is lehet: nemcsak feldob és elmulasztja a fejfájást, hanem csökkenti a kettes típusú diabétesz, a Parkinson-kór, a vastagbélrák és még a fogszuvasodás kialakulásának az esélyét is!
A vizsgák számát is tartalmazza az új felsőoktatási törvény; ha ez nem történik meg, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nyílt levelet ír a miniszterelnöknek - mondta Körösparti Péter HÖOK-elnök hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón
Az ausztráliai látogatáson tartózkodó amerikai külügyminiszter hétfőn úgy vélekedett, hogy Kínának a nagyhatalmi súlyához illő felelősséget kell viselnie Ázsiában
Albánia és Bosznia-Hercegovina állampolgárainak a jövőben nem kell vízumot váltaniuk ahhoz, hogy három hónapnál nem hosszabb időtartamra beutazzanak az Európai Unió országaiba - döntöttek hétfői brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok belügyminiszterei
A Celladam cégcsoport vezetője egyetlen vádpontban sem tartja magát bűnösnek, úgy érzi, kiszorítósdi, illetve leszámolás folyik ellene; Kovács Ádám, a cégcsoport több vállalkozásának felszámolása kapcsán csődbűntettel és egyéb bűncselekményekkel vádolt tulajdonosa erről a Budakörnyéki Bíróságon hétfőn tartott első tárgyaláson beszélt
Az idényben először tegnap fociztam. Ma reggelre mind a lábszáramban, mind a faromban erős izomlázat tapasztalok. Hogyan lehet elkerülni, esetleg gyorsabbá tenni elmúlását? - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
Rágalmazásért vádat emelt hétfőn az olasz ügyészség a gyilkosságért 26 éves börtönbüntetését töltő, amerikai Amanda Knox ellen. A 23 éves lány hét rendőrről és a korábbi tolmácsáról állította azt, hogy megverték a kihallgatások során.
Agyonlőtt egy ötvenéves magyar férfit egy osztrák rendőr Ausztriában feltehetően féltékenység miatt, majd magával is végzett - jelentette hétfőn az ORF osztrák közszolgálati adó.
Rabszolgatartással felérő körülmények között foglalkoztatják a nagy-britanniai ruhagyárak a diákvízummal illetve illegálisan érkező munkavállalókat. Bár a szigetországban a rabszolgaságot 1838-ban betiltották most úgy tűnik, hogy nem csak a harmadik világ országaiban van jelen a munkavállalók kizsákmányolása....
„A jelenlegi gazdasági körülmények között nem látni reális esélyét annak, hogy a közeljövőben megvalósulna a Világbank elnöke által hangoztatott, új aranystandard pénzügyi rendszer, mivel ez igen korlátozná a jegybankok mozgásterét. Márpedig a világ nagy központi bankjainak legnagyobb kihívása éppen az, hogy megtalálják, milyen tőkepiaci beavatkozásokkal tudják élénkíteni a gazdaságot” -…