2010. november 26. péntek

nov. 26
15:20
Eltemették a néptáncos fiatalokat (Blikk)
Szentmisén búcsúztatták el a múlt hét végén a Lágymányosi hídon tragikus balesetben meghalt fiatal táncosokat a Jászberényi Katolikus Főtemplomban. A szentmisével egybekötött búcsúztatót követően különböző időpontokban helyezték örök nyugalomra a fiatalokat.
nov. 26
15:20
Ismét Polt Péter lehet a legfőbb ügyész (HírTV)
Polt Pétert javasolja a köztársasági elnök a legfőbb ügyész posztjára. Az államfő erről pénteki levelében tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét. Polt Péter 2000 és 2006 között már betöltötte ezt a tisztséget.
nov. 26
15:20
V4: az európai útvonalak hálózatának minden régiót elérhetővé kell tennie (Gondola)
A legfőbb általános európai közlekedési korridorok új hálózatának (TEN-T) biztosítania kellene az összes régió elérhetőségét - vélik a négy visegrádi ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) közlekedési miniszterei, akik a Magas-Tátrában fekvő Felsőerdőfalván (Stará Lesná) tanácskoztak csütörtökön és pénteken
nov. 26
15:22
Támogatta a 2002 és 2010 közötti jogsértésekről szóló jelentést az albizottság (Gondola)
Támogatta a 2002 és 2010 közötti jogsértésekről szóló, Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő által készített jelentés-tervezetet a parlamenti albizottság utolsó ülésén; a dokumentumot kisebb módosítások után várhatóan a jövő héten terjesztik az emberi jogi bizottság elé
nov. 26
15:27
Schmitt: Polt Pétert javaslom legfőbb ügyésznek (ATV)
Nem született meglepetés. A várakozásoknak megfelelő javaslatot tett a köztársaságelnök.
nov. 26
15:30
EU-büdzsé: az új tervezet rendben (Privátbankár)
Jóváhagyta pénteken az Európai Bizottság az Európai Unió jövő évi költségvetésének új tervezetét - eddig a kiadások mértékéről nem tudtak megegyezni Brüsszelben
nov. 26
15:32
A munkáltató támogassa az egészségmegőrzést! (Privátbankár)
A munkavállalók egészségi állapotáért a munkáltató is felelős, akinek egyben támogatnia kell a dolgozók egészségének megőrzését
nov. 26
15:36
Jókora lyuk tátongott a Szentendrei úti felüljárón (Infostart)
Beszakadt az aszfalt a Szentendrei úti felüljárón. A hibát már kijavították ugyan, de csak ideiglenesen. A végleges helyreállítás később végzik el, mert a munkák megkezdésének idejét az időjárás alakulása befolyásolja - mondta el az InfoRádiónak a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője.
nov. 26
15:36
Alkotmánybíróságon támad meg több jogszabályt a Pedagógusok Szakszervezete (Gondola)
Három beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz a Pedagógusok Szakszervezete; az érdekvédelmi tömörülés az alkotmánymódosítást, a különadót és az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítését kifogásolja
nov. 26
15:36
USD/CHF A paritás megvédése (HírTV)
A dollár tegnap 10 hét után ismét elérte a paritást, és a franknál erösebbnek tünt. Ez ma sincs másképp, az USD/CHF 1,0040-es napi csúcsával csaknem elérte az 1,0046-os szintet, ahol az 1,0630 és 0,9463 közti mozgás 50%-os Fibonacci-szintje fut. Az érték átlépése esetén 1,0100/10-re emelkedhet az árfolyam. fontos, hogy a dollár a paritás fölött maradjon. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 26
15:38
A kormány minimum 5,0 százalékos minimálbér-emelést javasol (Gondola)
A kormány minimum 5,0 százalékos minimálbér-emelést és 3,4 százalékos garantált bérminimumot javasol 2011-re - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén
nov. 26
15:38
Anglo-Irish-Bank- Lerontott besorolás (HírTV)
Az S&P lerontotta az Anglo-Irish-Bank BBB-s besorolását. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 26
15:40
Befejeződött a dél-budai tehermentesítő út építése (Gondola)
Befejeződött a dél-budai tehermenetesítő út 17 éve megkezdett építése, az M1-M7-es autópályán Budapestre érkezők ezen az úton érhetik el a leggyorsabban a Lágymányosi hidat
nov. 26
15:40
Nem érkezett hír áldozatokról (HírTV)
A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Irán déli részét. A hírt közlő állami tévé honlapján nincs említés sem károkról, sem esetleges áldozatokról.
nov. 26
15:42
A vasasok is tiltakoznak a magánnyugdíjak államosítása miatt (Gondola)
A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége elutasítja a magánnyugdíj- pénztári tagok egyéni befizetéseinek államosítását, a közjogi méltóságokkal ezt levélben is közli
nov. 26
15:44
Nézőpont: MSZP kontra Alkotmánybíróság (Gondola)
A rendszerváltás óta több esetben bontakozott ki komoly politikai ellentét az aktuális baloldali kormányzat és az Alkotmánybíróság között.
nov. 26
15:45
Putyin bírálja a Molt (Infostart)
Vlagyimir Putyin az uniós szabályozás megsértésének tekinti, hogy az orosz Surgutneftregas (Szurgutnyeftyegaz) nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait a Molban, noha 21,2 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik.
nov. 26
15:45
Cafetéria kalkulátor 2011 - számolja ki! (Adózóna)
Jövőre a munkáltatónak a béren kívüli juttatások értékének 1,19-szerese után 16 százalék személyi jövedelemadót kell fizetniük a törvénymódosítás értelmében, írja a HVG Adó 2011 különszáma. Ha szeretné tudni, mekkora bérnek felelnek majd meg a 2011-ben adható béren kívüli juttatások, most kiszámolhatja.
nov. 26
15:45
Putyin beszólt a Mol-nak (ATV)
Vlagyimir Putyin az uniós szabályozás megsértésének tekinti, hogy az orosz Surgutneftregas (Szurgutnyeftyegaz) nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait a Molban, noha 21,2 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik.
nov. 26
15:48
Sikeres kötvényjegyzés az RFV-nél (Privátbankár)
Közel 1,4 milliárd forint értékű kötvényt jegyeztek le az intézményi befektetők az RFV Regionális Fejlesztési Beruházó Termelő és Szolgáltató Nyrt. kötvényének második sorozatából - közölte a társaság...
nov. 26
15:48
A vasasok is tiltakoznak a magánnyugdíjak államosítása miatt (ProfitLine)
A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége elutasítja a magánnyugdíj- pénztári tagok egyéni befizetéseinek államosítását, a közjogi méltóságokkal ezt levélben is közlik - tájékoztatta Balogh Béla, a szakszervezeti tömörülés országos elnöke az MTI-t pénteken.
nov. 26
15:50
Putyin személyesen üzent a Molnak (Privátbankár)
Vlagyimir Putyin az uniós szabályozás megsértésének tekinti, hogy az orosz Surgutneftregas (Szurgutnyeftyegaz) nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait a Molban, noha 21,2 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik. Lehet, hogy mégis terítéken van, hogy az oroszok pakettjét megveszi a magyar állam?
nov. 26
15:50
Közel 1,4 milliárd forintnyi RFV kötvényt jegyeztek az intézményi befektetők (ProfitLine)
Közel 1,4 milliárd forint értékű kötvényt jegyeztek le az intézményi befektetők az RFV Regionális Fejlesztési Beruházó Termelő és Szolgáltató Nyrt. kötvényének második sorozatából - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
nov. 26
15:52
Sms-ben nem lehet bejelenteni az egyszerűsített foglalkoztatást (ProfitLine)
Egyéni képviselői módosító indítvánnyal kikerül az egyszerűsített foglakoztatási törvényből az a december 1-jétől hatályos lehetőség, hogy a foglalkoztató sms-ben is bejelenthetné az alkalmazott adatait az adóhatóságnak - a módosítás a parlament honlapján jelent meg.
nov. 26
15:54
Elemzők - Az EU rugalmatlansága is okozhatta a magánnyugdíjpénztárakat érintő kormányintézkedéseket (ProfitLine)
Az EU által a nyugdíjreform államháztartási költségeinek ügyében tanúsított "rugalmatlanság" az egyik valószínű oka a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos magyarországi kormányintézkedéseknek, és bár a nyugdíjreform-költségek elszámolásának kérdésében vallott magyar álláspont "méltányolható", a kormány által választott módszerek a piaci szereplők körében bizonyosan nem lelnek rokonszenvre - áll londoni…
nov. 26
15:54
Elhunyt Tomka Miklós (Infostart)
Életének 70-ik évében elhunyt Tomka Miklós professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének korábbi vezetője.
nov. 26
15:54
Hans-Werner Sinn véleménye (HírTV)
Hans-Werner Sinn, az ifo-intézet elnöke szerint a saját töke nagyobb arányára lenne szükség a bankoknál. 'Ha alultökésítettek az intézetek, újra és újra túszul ejthetik az adófizetöket[...] Azonban ha stabilizáljuk a bankokat, akkor nagyobb kiesések is szóba jöhetnek'. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 26
15:54
Nem született bérmegállapodás az OÉT-en (Gondola)
Nem sikerült megállapodniuk a szociális partnereknek a jövő évi bérekről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülésén
nov. 26
15:54
Országos vásárlói roham indult Amerikában (Blikk)
nov. 26
15:54
Pápán javíthat a Debrecen (Sport365)
Két csalódott csapat találkozik ma egymással a "tavaszi nyitányon". Az előre hozott első fordulóban a Pápa fogadja a Debrecen együttesét.
nov. 26
15:56
Fekete péntek - országos vásárlói roham indult Amerikában (ProfitLine)
Vásárlók tömegei árasztották el péntek hajnaltól az amerikai áruházakat, ahol a műszaki áruházaktól a játékboltokig a kereskedők 20-75 százalékos árengedménnyel várták őket, a hálaadás napja utáni, hagyományos "fekete pénteki" akció alkalmából.
nov. 26
15:56
Elhunyt Tomka Miklós (HírTV)
November 25-én váratlanul elhunyt dr. Tomka Miklós professzor, neves vallásszociológus – olvasható a Pázmány Péter Katolikus Egyetem honlapján. (lm) MNO
nov. 26
15:56
Elemzők: az EU "rugalmatlansága" is oka lehet a magyar nyugdíjpolitikának (Gondola)
Az EU által a nyugdíjreform államháztartási költségeinek ügyében tanúsított "rugalmatlanság" az egyik valószínű oka a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos magyarországi kormányintézkedéseknek, és bár a nyugdíjreform-költségek elszámolásának kérdésében vallott magyar álláspont "méltányolható", a kormány által választott módszerek a piaci szereplők körében bizonyosan nem lelnek rokonszenvre - áll…
nov. 26
15:58
Putyin szerint a Mol szabályokat sért a Surgutneftegas ügyében (Gondola)
Vlagyimir Putyin az uniós szabályozás megsértésének tekinti, hogy az orosz Surgutneftregas (Szurgutnyeftyegaz) nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait a Molban, noha 21,2 százalékos részvénycsomaggal rendelkezik
nov. 26
16:00
Sára Sándor a Duna TV örökös tagja lett (Gondola)
A Duna Televízió első elnöke 77. születésnapja alkalmából megkapta „A Duna Televízió Tiszteletbeli Örökös Tagja” címet.
nov. 26
16:02
Schmitt Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek (Gondola)
Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek választani Schmitt Pál köztársasági elnök - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal.
nov. 26
16:03
Figyelmeztetést küldött a Fitch a kormánynak! (Portfolio)
A magyar kormány magánnyugdíjpénztári átalakítással kapcsolatos lépése "negatív hatással jár a közfinanszírozás közép távú fenntarthatóságára" - figyelmeztetett a Bloombergnek ma adott interjúban a...
nov. 26
16:03
Merényletekre készültek Belgiumban is (ATV)
Európát is lángba borítanák a dzsihádisták.
nov. 26
16:05
1,4 milliárd forintnyi RFV kötvényt jegyeztek az intézmények (Portfolio)
Az intézményi befektetők 1,4 milliárd forint értékben jegyeztek az RFV által kibocsátott 10,6%-os hozammal kecsegtető kötvényekből, míg a vállalat 2 milliárd forint körüli forrásbavonást tervezett a...
nov. 26
16:05
Magyarországra költöznek az erdélyi cégek? (ATV)
Russeben már több mint 4.000 román tulajdonban lévő céget jegyeztek be.
nov. 26
16:12
Alsósokat adtak össze a templomban (Blikk)
Worcester — Hatalmas felháborodást keltett országszerte egy angliai általános iskola vezetőségének bizarr ötlete. A worcesteri Wardorn iskola két elsős diákját házasították össze, templomban, pap előtt, egy teljes násznép jelenlétében, ráadásul úgy, hogy a szülők sem tudtak a dologról.
nov. 26
16:12
Szócska Miklós: Jövőre már korszerűsödhet az egészségügyi intézményrendszer (Infostart)
Az egészségügyi államtitkár szerint jövőre megvalósítható az egészségügyi intézményrendszer ésszerűsítése és korszerűsítése. Az első feladat az egészségügyi struktúra átrendezésével a betegutak rendbetétele lesz. Szócska Miklós azután beszélt erről, hogy a kórházvezetőkkel tárgyalt az ágazat jövőjéről.
nov. 26
16:12
Gyorshír: Lövöldözés Kispesten (HírTV)
Lövöldözés volt Kispesten péntek délután fél négy körül. A Független Hírügynökség információi szerint a XIX. kerületi Fő utcánál bankrablás történt, a támadókat üldözőbe is vették a rendőrök. Az egyelőre nem ismerti pontosan, hogy ki és mikor lőtt, úgy tudni, valakit meg is lőttek. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
nov. 26
16:12
Országos vásárlói roham indult Amerikában a fekete pénteken (Gondola)
Vásárlók tömegei árasztották el péntek hajnaltól az amerikai áruházakat, ahol a műszaki áruházaktól a játékboltokig a kereskedők 20-75 százalékos árengedménnyel várták őket, a hálaadás napja utáni, hagyományos "fekete pénteki" akció alkalmából
nov. 26
16:14
Hókáosz Európában (Blikk)
London—Berlin — Káoszt okozott a korán érkezett havazás Németország középső területein, és Anglia nagy részén.
nov. 26
16:14
Változatlan mexikói alapkamat (HírTV)
A mexikói jegybank nem változtatott 4,50%-os alapkamatán. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 26
16:14
Magyarország a munkahelyteremtő tagállami intézkedéseket támogatja (Gondola)
Az iparpolitika alakításában Magyarország csak olyan tagállami ajánlásokat, intézkedéseket tud elfogadni, amelyek amellett, hogy hozzájárulnak a fenntartható gazdasági növekedéshez, elsősorban munkahelyeket teremtenek - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán a Versenyképességi Tanács ülésén Brüsszelben a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleménye szerint
nov. 26
16:16
Földrengéstől görbült sín (Blikk)
Christchurch — Nem egy tréfás kedvű óriás, hanem egy erős földrengés gyűrte meg a vasútvonalat Új Zélandon.
nov. 26
16:16
Agyonlőtték az egyik bankrablót, kommandósok szálltak meg egy panelházat (+videó) (HírTV)
Egyelőre nem biztos, hogy volt harmadik társuk azoknak a bankrablóknak, akik közül egyet lelőttek a rendőrök pénteken délután, Kispesten. Egy XIX. kerületi, Szigligeti utcai panelházat most kommandósok vizsgálnak át, ugyanis szemtanúk egymásnak ellentmondó információkat adtak a rendőröknek arról, hogy volt-e harmadik társuk a támadóknak. A helyszínen Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya adott…
nov. 26
16:16
Szaúd-Arábiában letartóztatták az al-Kaida majdnem százötven tagját (Gondola)
Szaúd-Arábia bejelentette pénteken, hogy az elmúlt hónapokban letartóztatták az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 149 feltételezett tagját, és felszámolták 19 titkos sejtjét

Keresés