A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán visszaestek, kétnapi javulás után. A piacok továbbra is bizonytalanok, amíg szerda este az amerikai jegybankrendszer (Fed) közleményéből ki nem derül, mekkora lesz a Fedtől régóta várt, új mennyiségi enyhítés, azaz kincstárjegy-vásárlás.
Öt szakszervezet közös nyilatkozatot adott ki szerdán, miután egyeztetést folytattak a 98 százalékos különadó ügyében Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével
A jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díja biztosan kedvezőtlenebb lesz 50-70 ezer autósnak, ők azok a főként fővárosban lakó autósok, akik a kedvezőbb vidéki tarifa reményében vidéken élő családtagjaikat adták meg a jármű tulajdonosának, miközben ők voltak az üzembentartók – közölte a kotelezo.hu portál szerdán.
A várakozásoknál lényegesebben nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék, miközben csökkent a benzintartalék a múlt héten - az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai közlése szerint.
Alkotmánybíróság (Ab) nem a jogászoknak kell, hanem az embereknek, a szegényeknek, akiknek nincs máshova fordulniuk, amikor a hatalom a gazdagok érdekeit érvényesíti - mondta Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője szerdán Budapesten, a párt Alkotmánybíróság épülete előtt tartott demonstrációján
Szolnok — Meggondolatlan tréfa! Vidáman hadonászott fegyverével egy az internetre is felkerült fotón a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőr.
A költségvetés elfogadása után több mint száz új mentőautó vásárlására nyílhat meg a lehetőség - tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője szerdán az MTI-t
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a mezőgazdasági termelők a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) segítségével vis maior hitelekhez juthassanak, összesen 6 milliárd forint értékben, szükség esetén...
Az Országgyűlés már hétfőn este elfogadhatja a 98 százalékos különadó bevezetéséről szóló jogszabályt, amelynek szövegébe a Fidesz a szakszervezetek javaslatait is beépítené.
Törökország kész előmozdítani a párbeszédet Szerbia és Koszovó között, hogy hozzájáruljon a Balkán stabilitásához és biztonságához - mondta Recep Tayyip Erdogan török kormányfő szerdán Pristinában, kétnapos koszovói látogatása első napján
A magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosítások visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól a Stabilitás Pénztárszövetség - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Szokatlan döntéssel rukkolt elő szerdán egy litván közlekedési vállalat: szerintük ugyanis a sovány buszsofőröknek magasabb bér dukál, mint túlsúlyos kollégáiknak. A cég így akarja népszerűsíteni az egészséges életmódot, ám a tervet nem üdvözölték a szakszervezetek.
A hagyományos monetáris politika már megtette, amit tenni lehetett, így a Fednek nem maradt más eszköze a gzadaságélénkítésre, mint egy újabb állampapír-vásárlási program (úgynevezett quantitative...
Felrobbant Gáza városában szerda délelőtt egy autó, és a detonáció egy palesztint megölt, másik hármat pedig megsebesített - közölték szemtanúk és kórházi források
A Fed 600 milliárdos államkötvény-vásárlási programról döntött esti ülésén, melynek idötartama 6 hónap. A kamatdöntés hatására erösödtek a nemesfémek és részvényindexek. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az Országgyűlés már hétfőn este elfogadhatja a 98 százalékos különadó bevezetéséről szóló jogszabályt, amelynek szövegébe a Fidesz a szakszervezetek javaslatait is beépítené
Egy légpuska csövével fenyegetett meg egy férfi két embert kedden délután Iklódbördőcén. A rendőrök a fenyegetőt elfogták, a puskacsövet lefoglalták – értesült a HavariaPress.
Mivel a legnagyobb a kihívást a külföldi gazdasági vetélytársak, nem pedig a demokraták és a republikánusok ellentétei jelentik Amerika számára, az amerikai elnök szerdán kétpárti együttműködést javasolt a törvényhozásban a félidős választások eredményképpen megerősödött Republikánus Párt vezetőinek
Kalapács alá kerül Egon Schiele egyik nagyméretű olajfestménye a bécsi Im Kinsky aukciósházban. Az 1911-ből származó Prozession (Körmenet) című kép becsült ára 3,5-7 millió euró (949 millió - 1,9 milliárd forint) között mozog.
Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást a július 15-én, egy fertőrákosi hétvégi háznál történt haláleset ügyében. A négyéves kislány azért fulladhatott bele a kerti medencébe, mert egy felnőtt nyitva hagyta a medencét körbevevő kerítés ajtaját – értesült a HavariaPress.
Nem változik a családi pótlék jelenlegi rendszere, a juttatás továbbra is alanyi jogon jár majd - tájékoztatta a kormány szerdai döntéséről a kormányszóvivő az MTI-t
Lázár János hétfőn az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén tájékoztatja a szakszervezeteket és a munkavállalókat a 98 százalékos különadó szabályainak esetleges változtatásairól – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője szerdán, miután ülésezett a párt elnöksége.
Nem változik a családi pótlék jelenlegi rendszere, a juttatás továbbra is alanyi jogon jár majd - közölte a kormány szerdai döntéséről a kormányszóvivő.
A gyanú szerint több mint 700 millió forinttal károsította meg az előző vezetés az állami tulajdonban lévő Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.-t – ez derült ki a cég átvilágításának előzetes eredményéből. A volt vezérigazgató 2006-ban kétszer vett fel végkielégítést úgy, hogy még négy évig maradt a cég élén. A műszaki vezérigazgató-helyettes pedig 40 milliós lelépési pénzzel távozott.
Nyolc mérkőzést rendeztek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az AC Milan, Pippo Inzaghi két góljával fordított a Real Madrid ellen, de Pedro Leon a 94. percben kiegyenlített. Az Olympique Marseille 7-0-ra nyert Zsolnán, idegenben még soha nem szerzett ennyi gólt egy csapat a BL-ben.
Barack Obama kész arra, hogy együtt dolgozzon a képviselőházi többséget szerzett republikánusokkal. Az Egyesült Államok elnöke ezt a félidős választások másnapján, szerdán mondta. Obama azt is kiemelte, hogy a voksolás kimenetele, szerinte nem azt jelenti, hogy az emberek elutasítják a politikáját. A politikus úgy vélte: a szavazók frusztráltak a lassú gazdasági növekedés miatt, és saját…
Az Európai Bizottság új javaslata lehetővé tenné a nem engedélyezett génmódosított takarmányok európai importját - figyelmeztet a Magyar Természetvédők Szövetsége - a Föld Barátai Magyarország európai szervezetének birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva.
A sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának lebontatása a fővállalkozó Genexpo 2010 Hungary Kft feladata, amelynek ügyvezetője a helyszínen várja, hogy megkezdődhessen a munka. Közben lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sanghaji, helyszíni vizsgálódása.
A kormánynak kell eldöntenie, merre induljon a főváros Alstom-ügyben - mondta a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós István arról is beszélt, hogy BKV problémái a parlamenti ciklus végére oldódhatnak meg.
A zalaegerszegi polgármester szerint a cigányság a Kárpát-medence talán legárvább, sokat üldözött, sokat szenvedett népe: nem volt sem hazája, sem olyan értelmisége, amely igazán öntudatot adhatott volna; Gyutai Csaba a városban szerdán rendezett roma holokauszt megemlékezésen lovári nyelven is köszöntötte az egybegyűlteket
A világ legrangosabb sportfilmfesztiválján nyert díjat a Marian Cozma meggyilkolásáról készült film. A „Szíven szúrt ország” című alkotás az egyetlen magyar és az egyetlen kézilabda témában készült alkotás 44 ország 150 filmje között jutott a döntőbe.
Szomáliai kalózok elfoglaltak egy kereskedelmi hajót szerdán az Indiai-óceánon, Afrika keleti partjainak közelében. A hajó a Comore-szigetekről Tanzániába tartott, amikor rajtaütöttek a tengeri rablók. A fedélzeten a tengerészeken kívül 20 utas is volt. Az Európai Kalózellenes Ügynökség további részleteket nem közölt.
Magyar György szerint ügyfeleik megfelelő szolgáltatást kaptak, neki nem jeleztek semmilyen kifogást; az ügyvéd erről azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy szerdán a vörösiszap-katasztrófa okozta károk kapcsán tartott devecseri lakossági fórumon többen Magyar György ügyvédi irodájának szolgáltatására panaszkodtak
Egy Veszprém megyei fémtelepen találták meg a rendőrök azokat a sapkákat formázó réz díszeket, melyeket egy hete loptak el egy székesfehérvári katonai temetőből. A nyomozók az utolsó percekben, beolvasztás előtt foglalták le a díszeket – értesült a HavariaPress.
Az amerikai külügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy felvette a terrorista szervezetek amerikai listájára az Iránban aktív szunnita Dzsundallah szervezetet - a lépést alighanem Teherán is üdvözölni fogja
Változtatott eredeti szándékán a kormány, azaz még a leggazdagabb családok számára is járni fog továbbra is a családi pótlék - jelentette be a mai kormányülést követően Nagy Anna kormányszóvivő. Az...