2010. november 28. vasárnap

nov. 28
13:27
Londonban nem zárják ki teljesen a hétfői MNB-kamatemelést (ProfitLine)
Nem zárja ki teljes mértékben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői kamatemelését a londoni City elemzői közössége. Egyes előrejelzések szerint ha a Monetáris Tanács a hétfői kamatdöntő ülésen nem is szigorít, decemberben jó eséllyel ezt megteszi. A citybeli prognózisok bizonytalanságát ugyanakkor jelzi, hogy más londoni elemzői vélemények szerint inkább 2011 közepére várható az MNB kamatszigorítási…
nov. 28
13:30
El akarta ütni a rendőröket menekülés közben (Blikk)
Elfogták vasárnap kora délután Törökbálinton azt az autóst, akit a járműve kerekeire leadott lövésekkel próbáltak feltartóztatni szombaton Budapesten a rendőrök.
nov. 28
13:30
Menekülő autósra lőttek a rendőrök a fővárosban (Infostart)
Az autó kerekeire leadott lövésekkel próbáltak feltartóztatni egy menekülő autóst a rendőrök szombaton a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnapi sajtótájékoztatóján Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese.
nov. 28
13:30
Egy felejthetetlen utazás emlékei (HírTV)
„Álmaimban még Erdélyben járok…, kikutatok minden zugot, hogy semmi ne vesszen el ebből a csodálatos utazásból… Mint sok kis apró, színes mozaik, úgy villannak fel bennem a mozdulatok, hangok, mosolyok” – írja Mihellfy Éva, a Baár-Madas gimnázium végzős diákja Áprily Lajosnak, közös kirándulásukra emlékezve. 1936 nyarán a költő néhány tanítványával együtt barangolt Er...
nov. 28
13:30
Rendőrök és katonák rohamozták meg a drogcsempészek riói fellegvárát (Gondola)
Több száz rendőrségi kommandós és tengerészgyalogos rohamozta meg helyi idő szerint vasárnap reggel a drogkereskedők egyik fellegvárát Rio de Janeiro egyik északi nyomornegyedében
nov. 28
13:32
Schmitt Pál elutazott az Afrika-EU csúcstalálkozóra (Gondola)
Schmitt Pál köztársasági elnök vasárnap Tripoliba utazott, ahol részt vesz az Afrika-EU csúcstalálkozón
nov. 28
13:33
Banderas a motoros világsztár (Sport365)
A színészről már jó ideje köztudott volt, hogy szeret motorozni, azonban ennek ellenére óriási visszhangot keltett, mikor bejelentette, szerepet vállalt egy Moto2-es csapatban.
nov. 28
13:48
Rendőrök és katonák szállták meg a drogcsempészek faveláit (Infostart)
Több száz rendőrségi kommandós és tengerészgyalogos rohamozta meg helyi idő szerint vasárnap reggel a drogkereskedők egyik fellegvárát Rio de Janeiro egyik északi nyomornegyedében.
nov. 28
13:48
Nem fognak fázni: télire való tűzifa a Mecsekből (+videó) (HírTV)
160 település vesz részt a november közepén indult egy hónapos téli tűzifagyűjtő közmunkaprogramban. A nemzetgazdasági minisztérium célja, hogy a rászorulók - állami segítséggel - hozzájussanak téli tüzelőjükhöz. A közmunkások az erdőkben a vágások után ottmaradt faanyagot, ágakat, gallyakat gyűjtik össze, és kedvezményes áron vásárolhatják meg.
nov. 28
13:57
Újabb lövöldözés Budapesten - rendőröket akart elütni a sofőr (Alternatív Energia)
El akarta ütni az őt igazoltatni akaró rendőröket egy autós, akit ezután lövésekkel próbáltak megállítani az egyenruhások szombaton este, Budapesten. A férfi végül kiugrott a kocsiból és elfutott. Kiderült, hogy a kocsit és a rajta lévő rendszámot is körözték.
nov. 28
14:00
Oblath: a szakma szolidáris a Költségvetési Tanáccsal (ProfitLine)
Szakértői apparátus nélkül a Költségvetési Tanács munkája értelmetlenné válik – nyilatkozta a héten napvilágot látott elképzelésekről a Vasárnapi Híreknek Oblath Gábor, a Költségvetési Tanács tagja, hangsúlyozva: a 30-40 fős csapat nem csak saját előrejelzést készít a magyar gazdaság lehetséges pályájáról; szavai szerint a szakma szolidáris a tanáccsal, és minden lehetséges fórumon jelzik, hogy…
nov. 28
14:06
Cél, hogy megálljon a nyomor újratermelődése (HírTV)
Jövő év elejére új szociálpolitikai koncepciót készít a kormány. Nyitrai Imre szociálpolitikai helyettes államtitkár elmondta: céljuk az, hogy megállítsák a nyomor újratermelődését, és csökkentsék a szegénységben élők számát.
nov. 28
14:06
Történelmi előadás: baba született a darab alatt Bécsben (Gondola)
Ausztria egyik leghíresebb színházát, a bécsi Burgtheatert választotta születése színhelyéül egy kisbaba, aki a Phaedra című darab előadásán jött a világra a színház folyosóján
nov. 28
14:08
Új napra virradt Szlovákia (HírTV)
Közel 200 magyar nemzetiségű polgármester lesz Szlovákiában. A szombati helyhatósági választások eredménye alapján MKP-s polgármestere lesz Dunaszerdahelynek, Somorjának, Tornaljának és Szepsinek is.
nov. 28
14:15
Őrült vásárlás Amerikában (Kripto Akadémia)
Az ünnepi vásárlási szezon kezdetét jelző fekete pénteken 2,2 százalékkal több vásárló kereste fel a boltokat, mint egy évvel korábban, ám mindössze 0,3 százalékkal többet költöttek a vevők, mint tavaly - derült ki az amerikai karácsonyi bevásárlási nyitány előzetes értékeléséből.
nov. 28
14:15
Putyinnak van egy álma (Portfolio)
Váratlan, de azért nem egészen meglepő hadjáratot indított az orosz miniszterelnök Brüsszel ellen a Süddeutsche Zeitungban szerdán megjelent terjedelmes cikkével. Az "Oroszország és Európa: a válság...
nov. 28
14:15
Luxusvillájával küszködik a magyar celeb! Egy éve eladatlan (Pénzcentrum)
A megszűnt Mónika Show egykori háziasszonya képtelen értékesíteni Budapest környéki ingatlanát. Erdélyi Mónika több mint egy éve árulja 300 négyzetméteres luxusotthonát, azonban az eredeti árhoz képest 10 millió forintos árengedménnyel is máig eladatlan a ház....
nov. 28
14:15
Tel Aviv - az aranypart és a kultúra fellegvára (ATV)
Tel Aviv lett a harmadik top világváros a Lonely Planet 10-es ranglistáján. Utazzunk el együtt képzeletben, és nézzük meg miért különleges e kelet-nyugat találkozásánál virágzó metropolisz.
nov. 28
14:24
Teljes terjedelmében égett (HírTV)
Egy raktár gyulladt ki este Budapesten - a Váci úti 100 négyzetméter alapterületű épület teljes terjedelmében égett a tűzoltók kiérkezésekor, és kisebb robbanásokat lehetett hallani. A raktárban a többi közt samponokat, sprayket és tusfürdőket tároltak. A tüzet rövid idő alatt eloltották.
nov. 28
14:24
Matolcsy: a kormány segíteni kívánja az öngondoskodást (Gondola)
A kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nol
nov. 28
14:33
Észak-Korea újabb provokatív támadásra készül? (Kripto Akadémia)
A dél-koreai hatóságok arra kérték a Jonpjong-szigeten tartózkodó újságírókat, hogy vasárnap estig hagyják el az észak-koreai határként funkcionáló területet, mert elképzelhető, hogy Phenjan "provokatív akciókat" hajt végre a vasárnap kezdődött amerikai-dél-koreai tengeri hadgyakorlat miatt.
nov. 28
14:33
Klímacsúcs - Hétfőn kezdődik a 16. ENSZ Klímaváltozási Konferencia (ProfitLine)
Hétfőn kezdődik a mexikói Cancúnban a 16. ENSZ Klímaváltozási Konferencia (COP), amelynek célja a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyv felváltása egy új nemzetközi megállapodással.
nov. 28
14:35
Matolcsy: a kormány segíteni kívánja az öngondoskodást (ProfitLine)
A kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nol.hu-n vasárnap megjelent interjúban, amelyben a miniszter azt sem tartotta kizártnak, hogy tavasszal dönthetnek arról, növelnék az önkéntes pénztárakba adómentesen befizethető összeg határát.
nov. 28
14:42
Kökény Attila elárulta titkát (Blikk)
BUDAPEST – Kökény Attila (35) tíz kilóval lett könnyebb a Megasztár kezdete óta, ám a látványos fogyás nem egy jól bevált edzésmódszer vagy az önuralom eredménye. A közönségkedvenc énekes elárulta, az idegesség és a péntekenként eluralkodó pánik olvasztja le róla a kilókat.
nov. 28
14:42
Videó: Elütötték, óriásit repült, semmi baja nem lett (Blikk)
PEKING – Bármelyik kaszkadőr megirigyelhetné ezt a halál pontos halálugrást, amelyet egy kínai fiatalember mutatott be, motorjáról indulva, egy furgon raktere felett.
nov. 28
14:42
Épületnek csapódott egy jármű Gyálon (Infostart)
Az elsődleges információk szerint csak könnyebben sérült meg egy járművezető, aki autójával több parkoló kocsit megrongált, majd egy italbolt falának csapódott vasárnap Gyál belterületén - mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
nov. 28
14:42
Gondot okozhat a hideg a BKV buszainak (Infostart)
A havas időjárás beköszöntével a BKV buszainak gyakoribb meghibásodására kell számítani - mondta Nemes Gábor szakszervezeti vezető az InfoRádiónak. Hozzátette, hogy körülbelül ezer járművet kellene felújítani.
nov. 28
14:42
Svájcban szigorodik a bevándorlási törvény (Infostart)
Az első adatok szerint többséget kapott Svájcban a vasárnapi népszavazáson a bevándorlókra vonatkozó törvény szigorítása.
nov. 28
14:42
MSZP: a "tolvaj kormány" ellopja a fiatalok jövőjét (Gondola)
Budapest, 2010. november 28., vasárnap (MTI) - Az MSZP szerint a "tolvaj kormány" a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások "lenyúlásával" és a pályakezdők számára kedvezőtlen adórendszerrel ellopja a fiatalok jövőjét
nov. 28
14:42
Advent első vasárnapja (HírTV)
Budapesten délután a Szent István-bazilika előtt gyújtják meg az első gyertyát az adventi koszorún.
nov. 28
14:44
Videó: Az asszonynak bejön az új Kökény Attila (Blikk)
nov. 28
14:44
A bagdadi repülőtérnél lelőttek egy gyorshajtót (Infostart)
Két és fél órán szünetelt a munka vasárnap a bagdadi nemzetközi repülőtéren, miután amerikai katonák lelőtték a közelben a légikikötő egyik alkalmazottját - közölte az amerikai hadsereg.
nov. 28
14:44
A bagdadi repülőtérnél lelőttek egy férfit, aki túl gyorsan hajtott (Gondola)
Két és fél órán szünetelt a munka vasárnap a bagdadi nemzetközi repülőtéren, miután amerikai katonák lelőtték a közelben a légikikötő egyik alkalmazottját - közölte az amerikai hadsereg
nov. 28
14:51
Szakértők nélkül semmit sem ér a Költségvetési Tanács (ATV)
Mondja Oblath Gábor, a testület tagja.
nov. 28
15:00
Elkészült a monumentális alkotás (HírTV)
Csaknem egy hét megállásnélküli építés után elkészült a vörsi betlehem. Az ország legnagyobb beltéri betleheméhez 30 láda mohát, hat darab, öt méter magas tuját, 30 fenyőt, másfél köbméter gerendát, rengeteg gallyat, figurát és egy hatalmas festményt is felhasználtak.
nov. 28
15:00
Svájci népszavazás: szigorodik a bevándorlási törvény (Gondola)
Az első adatok szerint többséget kapott Svájcban a vasárnapi népszavazáson a bevándorlókra vonatkozó törvény szigorítása
nov. 28
15:03
A látszat csal? Öngondoskodásra sarkall a kormány (Privátbankár)
A kormány hosszú távon segíteni kívánja az öngondoskodást - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nol.hu-n vasárnap megjelent interjúban
nov. 28
15:06
Milliókat adtak a divatcézár bútoraiért (ProfitLine)
Az előzetesen vártnál jóval magasabb, 2,6 millió eurós áron (727,74 millió forintért) kelt el Wolfgang Joop német divatcézár art deco bútorgyűjteménye a Christie's árverésén.
nov. 28
15:08
Az USD/HUF árfolyam alapján emelkedhetnek az üzemanyagárak (ProfitLine)
A nyersolaj ára több mint egy dollárral emelkedett egy hét alatt péntek estig, miközben a forint jelentősebben gyengült a dollárhoz képest ugyanebben az időszakban.
nov. 28
15:09
Jön a gyertyák ideje - a veszélyekre figyelmeztetnek a tűzoltók (Alternatív Energia)
Az adventi időszak előtt a Magyar Tűzoltó Szövetség a gyertyagyújtással összefüggő tűzesetek megelőzésére hívja fel a figyelmet. A koszorúkon lévő, felügyelet nélkül hagyott, égő gyertyák tüzet okozhatnak, ha nem körültekintően helyezik el őket.
nov. 28
15:09
Jobb lesz, ha nem halogatod a tankolást (Portfolio)
Emelkedett a héten a benzin és a gázolaj forintban mért tőzsdei átlagára, így legnagyobb valószínűséggel dárágulni fognak jövő héten a hazai üzemanyagárak. A gázolajár tekintetében mindazonáltal az...
nov. 28
15:09
Visszasírják a németek a márkát (Pénzcentrum)
A németeknek közel fele venné szívesen, ha Németországban ismét a márka lenne a fizetőeszköz - derül ki a Focus hírmagazinban közzétett felmérésből....
nov. 28
15:11
Kinyit a nagykarácsonyi Szeretetposta (Alternatív Energia)
Kinyit a Szeretetposta Nagykarácsonyban, vasárnap. Advent idején minden héten más motívummal kapnak bélyeglenyomatot a küldemények. A szomszédos Előszállásról 200 ember futva érkezik az ünnepségre, a magyar Mikulás pedig lovas kocsival.
nov. 28
15:12
Sífutás: Marit Björgen nyerte a „mini-Tour”-t (Sport365)
A finnországi Kuusamóban a nők 10 km-es szabadstílusú hendikep versenyével folytatódott a sífutó világkupa. A három napos „mini-Touron" a norvég Marit Björgen győzött,a lengyel Justyna Kowalczyk és a svéd Charlotte Kalla előtt.
nov. 28
15:18
Hajsza a kalasnyikovos gengszter után (Blikk)
BUDAPEST – Hajtóvadászat indult a szökésben lévő kispesti, gépfegyveres bankrabló után. A Blikk információi szerint a bujkáló bűnöző elfogott társa vallomást tett, többek között beismerte, hogy egy évvel ezelőtt december közepén már egyszer kirabolták a Fő utcai bankot. A 32 éves férfi együttműködött a nyomozókkal, és személyleírást adott a bűntársáról, sőt a nevét is elárulta.
nov. 28
15:21
26 milliárdot spórolhatunk a kötelezőn (Privátbankár)
A Netrisk.hu biztosítási portálon a váltók száma vasárnap reggel elérte a 320 ezret - ezzel megdőlt a múlt évi átszerződési rekord is. Az utolsó három napban kimagasló forgalom várható. Aki még nem vá...
nov. 28
15:23
Visszasírják a márkát a németek (Privátbankár)
A németeknek közel fele venné szívesen, ha Németországban ismét a márka lenne a fizetőeszköz - derül ki a Focus hírmagazinban közzétett felmérésből. Az Emnid közvéleménykutató felmérése szerint a m...
nov. 28
15:27
Az MKP elégedett a szlovák választások eredményével (Kripto Akadémia)
Komoly eredmény, hogy a Magyar Koalíció Pártja parlamenten kívüli erőként Dél-Szlovákia hat városában önálló polgármesterjelölttel tudott győzni a szombati önkormányzati választásokon. Erről Berényi József pártelnök nyilatkozott a Független Hírügynökségnek vasárnap, a hivatalos eredmények közzététele előtt.
nov. 28
15:27
Bajban a magyar modell: eljár felette az idő, és nincs még párja (ATV)
Irigyli a szüleit, akik boldog házasságban élnek.
nov. 28
15:29
Sikerült: Ősrobbanáskori anyagot állítottak elő a tudósok (ATV)
Az anyag reakciójának intenzitása sokkal erősebb volt a vártnál.

Keresés