Törőcsik Mari munkával ünnepel. Két darabban is próbál párhuzamosan. Rába Roland rendezi őt a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban, Zsótér Sándorral és a Maladype Színház színészeivel pedig a Figaro házassága bemutatójára készülnek, mindkét premier decemberben lesz.
Az ír közszolgálati televízió értesülései szerint 85 milliárd eurós csomagot kap a közösségtől az ország. A pénzügyi kormányzat ezt spekulációnak nevezte, s kiemelte, hogy a tárgyalások még eltartanak
Veszélybe került a Pál Adrienn című film magyar bemutatása. Kocsis Ágnes második játékfilmje idén májusban, a 63. Cannes-i Filmfesztivál "Un Certain Regard" szekciójában debütált, s elnyerte a kritikusok nemzetközi szövetségének, a FIPRESCI-nek a díját.
Szégyenletesnek nevezte az amerikai elnök a tegnapi észak-koreai tüzérségi támadást Dél-Korea ellen. Válaszul Barack Obama közös hadgyakorlat megtartásában állapodott meg a dél-koreai vezetéssel
Köröndy leginkább a pálya szélén áll és nézi a többieket. Járja a maga útját, konokul, lassan, hátra tett kézzel, és nem hagyja befolyásolni magát. Köröndy Dénes tipikus pesti figura, aki hol máshol lakhatna, mint a Körönd környékén, ott érzi magát biztonságban, ha kilép, meglazul lába alatt a talaj.
Iskola után elcsavargott, ez volt a szerencséje a 11 éves Katának. A szegedi család lakása felrobbant, ha a kislány otthon van, maga alá temette volna a törmelék.
Barack Obama amerikai elnök ígéretet tett rá, hogy megvédelmezi a szövetséges Dél-Koreát a "szégyenletes" észak-koreai támadás nyomán. A két elnök közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat megrendezésében állapodott meg, és Szöul amellett döntött, hogy felfüggeszti az Észak-Koreába irányuló humanitárius segélyének folyósítását.
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont Zsinagóga terében Terezin-Auschwitz címmel ad koncertet Korcsolán Orsolya és Bársony Péter november 28-án 19 órai kezdettel.
Ma tárgyal a kormány a 2011-es költségvetésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról. A jövő évi büdzsé fő számaihoz összesen 388 módosító indítvány érkezett. A javaslatok közül ...
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolajé nem változott. Egy hete a vállalat bruttó 6-6 forinttal emelte az üzemanyagok árát, a ...
Novemberben tovább emelkedett a GKI konjunktúraindexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke, a csaknem töretlen emelkedés mintegy másfél éve tart, utoljára négy és fél éve volt ilyen magasan az index értéke - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
Megugrott az amerikai bankpiac szereplőik harmadik negyedévi nyeresége, miután nőtt az árbevétel, valamint csökkentették a nem teljesítő hitelek fedezetéül elkülönített összegeket - jelentette kedden az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC).
Szende kislányból vagány díva lett, szexbomba és anya. Óriási tehetségnek tartják, ám magánélete mindig is viharos volt. Sorozatunk harmadik részében stílusváltásáról olvashatnak.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy erőteljes változásokat hoz a lakosságnak az a módosító javaslat, amelyet az energetikai tárgyú törvényekhez nyújt be a kormány.
Ezt találgatja a közvélemény több mint három éve. A bírósági ítélet szerint a fideszes önkormányzati képviselőnővel fia, S. Sándor végzett, s ezért tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte. A védelem szerint a gyilkosságot a többszörösen büntetett, a bűntényt kétszer beismerő, majd vallomását visszavonó D. Lajos követte el. Magyar György ügyvéd állítását az áldozat mobiltelefonjának…
A Barátok közt izgalmas történéseit figyelve talán fel sem tűnik, hogy milyen formás lábakon járnak a Mátyás király tér szépségei. A Bors arra kéri olvasóit, döntsék el, melyiküké a legszebb.
Horák Nóra esetét követően is több olyan bűncselekmények kerültek napvilágra, melyet roma fiatalok követtek el a településen - jelentette ki a kiskunlacházi polgármester, aki szerint azóta sikerült normalizálni a helyzetet
TRAGÉDIA A HÍDON - Nem elég, hogy szinte elviselhetetlen teherrel a lelkében él, még akár börtönbe is kerülhet az a 18 éves jászberényi fiatalember, aki múlt héten csütörtökön öt társával együtt balesetet szenvedett Budapesten a Lágymányosi hídon.
Többféle módon is nehezíthették eddig a gázcégek az ügyfelek dolgát akkor, amikor ki szerettek volna lépni a szabad piacra, és új szolgáltatót akartak választani maguknak. Egy a Magyar Nemzet birtokába került törvénymódosító javaslat szerint a jövőben könnyebben válthatnak a polgárok: legfeljebb három hetet vehetne igénybe az ezzel kapcsolatos hivatalos eljárás.
Az EU-elnökség vezetőjeként legfontosabb feladatainak a romastratégia és a népességfogyás témaköreit tartja, de fontos kérdés Európa energiaellátása, ezen belül pedig Kelet-Európa energiafüggőségének csökkentése - mondta a Blikknek adott interjújában a miniszterelnök.
Járva hagyták a motort, hogy ne fázzanak, szex közben azonban sebességbe rakták az autót, ami a Rajnának ment. A pár komolyabb baj nélkül megúszta a hideg fürdőt
Alaposan megfogyatkozott a legolcsóbb autók mezőnye, jelenleg már csak hét típust lehet 2 milliónál olcsóbban, harmincat pedig 2,5 millió forintnál kevesebbért venni - írja a szerdai Népszabadság. ...
Írország 85 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot kap az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) - közölte kedd este az RTÉ ír közszolgálati televízió. Az ír pénzügyminisztérium nem erősítette meg az értesülést.
Írország 85 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot kap az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) - közölte kedd este az RTÉ ír közszolgálati televízió. A beszámoló szerint az összeget az ír bankrendszer tőkepótlására és a költségvetés napi finanszírozására lehet majd használni. Az ír pénzügyminisztérium nem erősítette meg az értesülést
Ötvenéves az antibébi-tabletta. A fogamzásgátlásnak eme módját sokan kritizálják, mégis elvitathatatlan érdemei vannak. Rengeteg nőt ment meg a meddőséggel veszélyeztető abortusztól.
Egy hónapja dolgozik a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban tapasztalati tanácsadóként az első olyan önkéntes, aki ma is hajléktalan. Balog Gyula azt mondja, tapasztalatait heti két egyeztetésen adhatja át a tárca szakembereinek, így valóban elindult az országban egy természetes, eddig mégsem alkalmazott folyamat: az érintetteket végre bevonják a döntéshozatalba - olvasható a Magyar Nemzetben.
Az Európai Bizottság útjára indította "Új készségek és munkahelyek menetrendje" című kezdeményezését, mely 13 kiemelt intézkedést határoz meg a munkaerőpiacok reformja, és a kereslettel való összehangolása, a munkakörülmények és a munkaminőség javítása, valamint a munkahelyteremtés érdekében.
Matolcsy György a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűnéséről beszélt egy budapesti konferencián, ami az elemzőket nem lepte meg, a Stabilitás Pénztárszövetség azonban nyílt államosítási kísérletnek nevezte a bejelentést. A három pillérből kettő, az állami és az önkéntes maradna.
A szektorális különadók miatt a vártnál lassabban nőnek a beruházások, ezért a kormány által számított 400 ezerrel szemben a jegybank elemzése szerint csak 100 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma 2014-ig - mondta Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Napi Gazdaság által rendezett adókonferencián.
Betiltatná a fogyasztói csoportok szervezését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Számítások szerint több tízezer tagjuk van ezeknek a csoportoknak. Eközben továbbra sincs olyan hatályos jogszabály, mely működésüket szabályozná, pedig ennek megalkotását a csoportszervezők is támogatnák.
Egy újabb, immár a második robbanás rázta meg szerdán azt az új-zélandi szénbányát, amelyben múlt pénteken történt detonáció - közölte a helyi rendőrség egyik illetékese. Gary Knowles hozzátette: a második robbanás ereje akkora volt, hogy most már úgy gondolják, a 29 bányász közül senki sem élte túl a katasztrófát, és mindenki odaveszett.
Az Írországból érkező hírek, valamint az amerikai jegybank újabb eszközvásárlásának következményeiről szóló viták háttérbe szorították a tengerentúli önkormányzati kötvények piacán kibontakozó...
A médiahatóság elnöke szerint a közmédiumok a működésképtelenség határán vannak. Szalai Annamária azt mondta a legutóbbi törvényjavaslattal kerek egésszé válik a médiavilág, amely a piacon is tiszta helyzetet teremt.
Leállíthatják egy pécsi tízemeletes ház liftjét szombaton a kötelező karbantartás elmaradása miatt. A kertvárosi társasház lakóinak nincs pénzük, hogy kifizessék a mintegy félmillió forintba kerülő munkát – adta hírül az Új Dunántúli Napló.
"Megingathatatlan" támogatást ígért Barack Obama Dél-Koreának a keddi, észak-koreai támadás után - ezt az amerikai elnök mondta még kedden az ABCNews hírtelevíziónak adott interjújában.Obama azt is megígérte, hogy megvédelmezi a szövetséges Dél-Koreát, sőt Washington és Szöul abban is megállapodott, hogy ezentúl "koordinálnak" bármilyen válaszlépést Észak-Korea felé.
2010. november 22-én a győri székhelyű Graboplast Padlógyártó zRt. tulajdonosai és a lengyel Lentex S.A. cég szándéknyilatkozatot írtak alá a két fél jövőbeni stratégiai együttműködéséről. A tranzakci...
Tíz év alatt 300 ezer új munkahelyet kell létrehozni a magyar mezőgazdaságban - mondta a vidékfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Fazekas Sándor arról is beszélt: igaz, hogy a magyar agrárstratégiának illeszkednie kell az Európai Unió programjába, de annak elsősorban a magyar érdekeket kell képviselnie.