2010. október 8. péntek

okt. 8
8:36
Már tudják ki lesz az első chilei bányász, akit felhoznak (hirado.hu)
Az illetékesek azt közölték először a legrátermettebbeket, majd a betegeket, a legvégén pedig a fizikailag és lelkileg legerősebbeket fogják felszínre hozni
okt. 8
8:38
OTP részvény kilátások - tartani tudja a kitörést (ProfitLine)
Unalmas volt a tegnapi kereskedés: az OTP egész nap kis mínuszban forgott, a nap végére mégis picit erősödött, ez azonban inkább stagnálásnak tekinthető. Mi jöhet a folytatásban? OTP részvény technikai elemzés.
okt. 8
8:40
Megélénkült a magyar vállalatfelvásárlási piac (ProfitLine)
Jelentősen élénkült a magyar vállalatfelvásárlási (M&A) piac az első félévben a PwC felmérése szerint, a tanácsadó cég a következő 12 hónapban további fellendülésre számít.
okt. 8
8:42
A szárnyaló kínai piacoktól eltekintve csökkenés mutatkozik Ázsiában (ProfitLine)
Az eddig öt napig zárva tartó kínai és a hongkongi piacokat leszámítva többnyire csökkenés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon, miután a befektetők kivárnak a vételekkel a ma délután megjelenő amerikai foglalkoztatottsági adatok előtt. A japán részvénypiacot az erős jen készteti meghátrálásra.
okt. 8
8:44
Rába részvény - esélyek, remények (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a Rába részvényeinek várható árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés segítségével.
okt. 8
8:45
Nincs visszaút? Bankadót akar az Európai Bizottság (Privátbankár)
Hivatalos javaslatot mutatott be az Európai Bizottság csütörtökön a bankadó európai uniós bevezetésére, támogatva egyúttal a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó ötletét is
okt. 8
8:46
Szerény emelkedéssel indulhat a péntek Európában (ProfitLine)
Szerény mértékű index változásra lehet számítani az európai tőzsdék nyitásakor: az előző zárás közeli értékek várhatók, esetleg szerény emelkedéssel.
okt. 8
8:48
Gyémántnyakláncos Barbie kerül kalapács alá (Blikk)
okt. 8
8:48
A legbátrabb bányászt hozzák fel először (Metropol)
Elsőként a legtalpraesettebbeket, majd a betegeket, a legvégén pedig a fizikailag és lelkileg legerősebbeket fogják felszínre hozni a beomlott chilei bányából.
okt. 8
8:48
„Nyíltan végzem majd a munkámat” (Metropol)
Tétényi Éva, Esztergom vasárnap megválasztott polgármestere szerint elődje akadályozza munkájának megkezdést, emiatt az átadás-átvétel időpontja a jövő hétre tolódik. Az új polgármesterrel beszélgettünk.
okt. 8
8:48
Kolontár három nappal a katasztrófa után – Kommentár nélkül (videó) (HírTV)
Tekintse meg az elmúlt napok legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül!
okt. 8
8:48
Sikeresen elindult a Szojuzzal az űrállomás új legénysége (hirado.hu)
A Szojuz fedélzetén a NASA asztronautája, Scott Kelly, valamint két kozmonauta Alekszandr Kaleri és Oleg Szkripocska utazik
okt. 8
8:48
Felminősítheti Kínát a Moody’s (Portfolio)
A kedvező növekedési kilátásoknak és a túlzott hitelezési aktivitás veszélyeinek enyhülése miatt Kína adósság-besorolásának javítását fontolgatja a Moody’s - derül ki a hitelminősítő intézte ma...
okt. 8
8:48
Adócsomag: mit akarnak a szakszervezetek? (Pénzcentrum)
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nem szeretné, hogy a 16 százalékos, egykulcsos szja bevezetésével az alacsony jövedelműek rosszul járjanak....
okt. 8
8:48
Teljes útzár: három kisteherautó ütközött a 46-os főúton (ATV)
Három kisteherautó ütközött péntek hajnalban a 46-os főúton Törökszentmiklós és Mezőtúr között, öten súlyosan, hárman könnyebben megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
okt. 8
8:50
15 éves mélyponton a dollár/jen árfolyama (hirado.hu)
Elemzők a forint árfolyamát változatlanul a 270 és 275 forintos euró jegyzések körül határolják be
okt. 8
8:50
Mégis visszahívja Matolcsy az IMF-et? (3.) (Portfolio)
Egy úgynevezett elővigyázatossági hitelkeret előkészítése ügyében is tájékozódhat mai és holnapi washingtoni látogatásán Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Simor András jegybankelnök -...
okt. 8
8:52
"Most" a Magyar Turizmus Zrt. panaszkodik Matolcsy tárcájára (Portfolio)
Az ITD Hungary tegnapi cikke után újabb állami cég Nemzetgazdasági Minisztériummal kapcsolatos panaszát adja címlapon a Magyar Nemzet. A "Hová tűnt a pénz?" című mai cikk szerint miután a Matolcsy...
okt. 8
8:54
Kirobbanó formában a kínai részvénypiacok (Portfolio)
Bár az ázsiai részvényindexek nem szerepelnek túl jól, a Shanghai Composite 3.35%-os szárnyalásával kiemelkedik a sorból. A kínai piacon ma folytatódott a kereskedés az egy hetes szünet után, a...
okt. 8
8:56
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: VEGYES MOZGÁSOK -mérsékelt indexváltozásokkal...
okt. 8
8:57
Tipp a kis fekete mellé: apró flitteres clutch (Joy)
Remélhetőleg a clutch, hangutánzó angol kifejezés senkinek nem hiányzik a mindennnapi szókincséből. Mint ahogy a ruhatárából sem.
okt. 8
8:58
Kritikus szintekhez érhet ma az OTP (Portfolio)
Enyhén mínuszos nyitást vár ma a hazai parketten Szabó Balogh Péter, a Best Invest üzletkötője, azonban hozzátette, a délutáni amerikai munkaerőpiaci adatig összességében kivárás lehet jellemző. ...
okt. 8
9:03
Újabb energiaszolgáltató a BÉT-en (Privátbankár)
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. egy héten belül kéri részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájába, a társaság kibocsátási tájékoztatóját már jóváhagyta a felügyelet. A tőzs...
okt. 8
9:05
Devizapiac: korrekció a dollár nyomában (Privátbankár)
Csütörtökön és péntekre virradóra a dollár korrigálta kissé a főbb devizákkal szemben korábban elszenvedett veszteségeit és ezzel párhuzamosan korrekció következett be más devizapárok esetében is; az ...
okt. 8
9:06
Két év haladékot kér a hőerőműlobbi (HírTV)
Két év haladékot kér az állami támogatás szűkítésére a hőerőműlobbi. Érdekképviseletük szerint az ország több településén jelentősen emelkedhet a távhő ára, ha a kisebb erőműveket jövőre a piacra kényszerítik.
okt. 8
9:06
Történelmi bejelentés várható (Kripto Akadémia)
A palesztinok elfogadják a kéthónapos építési moratóriumot a megszállt területeken annak érdekében, hogy folytatni lehessen a közvetlen béketárgyalásokat Izraellel, de a végleges döntést csak Mahmúd Abbász palesztin elnök fogja pénteken bejelenteni.
okt. 8
9:06
Sorry! Divatlapnak fotózkodott egy japán miniszter (hirado.hu)
A közigazgatási reformért felelős tárca 42 éves vezetőjének, Renhónak a fényképe a Vouge magazinban jelent meg, a fotó megjelenése után össztűz zúdult rá az ellenzéki képviselők részéről, a nő bocsánatot kért
okt. 8
9:06
Csökkentenék a kamat és árfolyamnyereség-adót? (Portfolio)
Hiteles forrásokra hivatkozva a Világgazdaság azt írja, hogy 2011-től 16%-os egységes kulcs vonatkozik majd a kamat és árfolyamnyereség-adóra, illetve az osztalékadóra. A kamat és...
okt. 8
9:06
Végleg megölte Kolontárt a katasztrófa + videó (ATV)
Az iszapömlés után valószínűleg mindenki elköltözik a faluból, legfeljebb pár öreg marad.
okt. 8
9:06
Közös négyliteres V8-ast használ majd a Bentley és az Audi (Auto Pult)
Jelenleg nagyon hiányzik egy kisebb motor a Bentley palettájáról. A jelenleg készülő hat és 6,75 literes erőforrások ugyanis még csak írmagját sem mutatják a zöld gondolkodásnak, melynek következtében néhány pénzes, ám a környezetére is odafigyelő vásárlót bukhat a gyártó.
okt. 8
9:08
Commodity: Arany- Rali kitermelök nélkül (HírTV)
Az elemzö, Jörg Scherer (HSBC Trinkhaus) szerint az aranykitermelök aligha vehettek részt az arany ralijában, és utalt a meglevö Hedging-pozíciókra. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 8
9:08
Chile: először a legbátrabb bányászt hozzák fel (Kripto Akadémia)
Először a legtalpraesettebbeket, majd a betegeket, a legvégén pedig a fizikailag és lelkileg legerősebbeket fogják felszínre hozni a beomlott chilei bányából - közölték pénteken a mentésben részt vevő illetékesek.
okt. 8
9:08
Vége! Szakított a magyar sorozatsztár (hirado.hu)
Kiss Ramóna szerint focista párjának újabb elköltözését már nem bírta ki a kapcsolatuk
okt. 8
9:08
Hernádi a MOL-ról, a Surgutról és a miniszteri felkérésről (Portfolio)
Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója tegnap az m1 Este című műsorának vendége volt, ahol beszélt többek között a távozásával kapcsolatos hírekről, a Surgutnál lévő MOL pakettről és az esetleges...
okt. 8
9:09
BÉT -Délutánig sok izgalmat nem tartogathat a piac (ProfitLine)
Semleges napra számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén a megkérdezett szakértők; az európai piacokon is szerény mértékű árváltozásokra van kilátás.
okt. 8
9:10
Megmozdult a föld Kelet-Indonéziában (hirado.hu)
A Maluku-szigetek térségében 6,3-as erősségű földrengést mértek
okt. 8
9:10
Tovább gyengül a forint - itt az egy hetes mélypont (Portfolio)
Stabilan kezdte a reggeli kereskedést a forint árfolyama, a délelőtt folyamán azonban újra gyengülésbe váltott a hazai fizetőeszköz. A hét legfontosabb külföldi makrogazdasági adatának megjelenése...
okt. 8
9:11
Tőzsdére megy az Alteo Energiaszolgáltató (ProfitLine)
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. egy héten belül kéri részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájába, a társaság kibocsátási tájékoztatóját már jóváhagyta a felügyelet.
okt. 8
9:12
Tőzsdére megy az Alteo (hirado.hu)
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a teljes alaptőkéjét, összesen 1,12 millió darab, 100 forint névértékű részvényt bevezeti a tőzsdére
okt. 8
9:12
Egyre többen spekulálnak az arany esésére (Portfolio)
Megnőtt az arany árfolyamának csökkenése ellen védekező befektetők száma, akik egyre nagyobb tételben vásárolnak eladási opciót a legnagyobb arany befektetési alap - az SPDR Gold Fund árfolyamára. Az...
okt. 8
9:13
Már második hónapja csökken a német export (ProfitLine)
Augusztusban már második hónapja mutatott csökkenést a német export, leginkább az erősödő eurónak, és a lassuló globális növekedés okán mérséklődő igényeknek köszönhetően.
okt. 8
9:14
Jelentős emelkedés a tranzakciós piacon (Portfolio)
A nyári hónapokban egy kis aktivitás-csökkenés volt tapasztalható a kereskedelmi ingatlanbefektetések európai piacán, így a tranzakciók összértéke 2010 harmadik negyedévében 23,1 milliárd euróra...
okt. 8
9:18
Red Bull uralom pénteken Japánban (F1világ)
Sebastian Vettel maradt az élen a Japán Nagydíj második szabadedzésén, ahol száraz pályán folyhatott a körözés. A Red Bull pilótáját csapattársa, Mark Webber, és Robert Kubica követte. Hamilton komoly hátrányban.
okt. 8
9:21
Gyengüléssel nyitott a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,37 pontos csökkenéssel, 23.513,09 ponton nyitott pénteken.
okt. 8
9:21
MTA: Nem mérgező, de veszélyes a vörösiszap (Infostart)
Nem mérgező, de nátronlúgtartalma miatt veszélyes anyag a vörösiszap - áll a Magyar Tudományos Akadémia honlapján közzétett tájékoztatóban. A kutatók szerint a szennyezett területeken egyáltalán nincs sugárzásveszély, ezt több független laboratórium mérése is alátámasztja, a kitakarított házakba pedig biztonságosan vissza lehet költözni.
okt. 8
9:21
Börtönben talált társra Szabina (BorsOnline)
RÁCSBARÁTSÁG - A kecskeméti börtönben talált társra Szabina. A jövő áprilisban szabaduló lány a börtönben szervezett kutyakiképzésen szeretett bele a keverék Casperba, aki a menhelyen várja meg türelmesen a gazdit.
okt. 8
9:24
Munkaügyi vitát kezdeményeznek a vasutas érdekvédők (HírTV)
Kollektív munkaügyi vitát kezdeményez a 2011-ben tervezett tömeges elbocsátásról a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete a teherszállítást végző Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel.
okt. 8
9:24
Elárverezik egy Titanic-túlélő vallomását (Blikk)
okt. 8
9:24
Ben 10 nap: fő a testmozgás (Metropol)
Szombaton rendezik meg a Millenárison a nagy Ben 10-napot, az azonos című amerikai animációs film köré szervezve.
okt. 8
9:24
Bottal keresik az eltűnteket (Metropol)
Kevés az esélye, hogy élve előkerüljön az a három kolontári ember, akiket még keresnek az iszappal elöntött településen.

Keresés