Budapest — Extrém dologra vetemedett a Neo FM műsorvezetője, Voga János: Bochkor Gábor és Boros Lajos műsorvezető-társa élő műsorban vágta le egy hallgatójuk haját.
Pénteken tovább korrigálta a forint korábbi nyereségeit: az eurót péntek délután 276 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek reggeli 274,43 és a csütörtök délutáni 273,60 forint után. ...
Szuzuka — Nagyon akart bizonyítani a Forma–1-es Japán Nagydíj első szabadedzésén Lewis Hamilton (25), de könnyen lehet, hogy a vasárnapi futamon történő jó szereplése úszott el emiatt.
Újabb holttestet találtak a vörösiszap elöntötte Devecser közelében péntek délután, ezzel hétre emelkedett a halálos áldozatok száma - közölte Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő.
Nem tervezi „csődbe vinni” a cégét – mondta el a Magyar Nemzet helyszíni tudósítójának Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezetője, aki a nyilvánosságot kerülve érkezett Kolontárra. Bakonyi arról is beszélt, hogy nagyon sajnálja a történteket, és megrendítik azok az állapotok, amelyek a katasztrófa következtében előálltak. A térségben időközben megjelentek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) m...
Tizenkét fideszes képviselő hiányzott igazolatlanul a Fidesz országgyűlési frakciójából a hétfői parlamenti határozathozatalok alatt; nekik összesen 1,2 millió forintot kell befizetniük a képviselőcsoportnak.
Tizenkét fideszes képviselő hiányzott igazolatlanul a Fidesz országgyűlési frakciójából a hétfői parlamenti határozathozatalok alatt; nekik összesen 1,2 millió forintot kell befizetniük a képviselőcsoportnak - tudta meg az MTI pénteken fideszes forrásból.
Folyamatosan ellenőrzik az iszapszennyezésben érintett vizek minőségét; a vezetékesvíz-ellátás sem Ajka térségében, sem a Duna-menti településeken nincs veszélyben - mondták az InfoRádiónak nyilatkozó illetékesek. Kolontáron és Devecserben közben arra készülnek, hogy kalcium-kloriddal kötik meg a száradó vörösiszapból felszabaduló port.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 119,93 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 23.416,53 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,5 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvény...
Szudánba utazott a magyar Terrorelhárítási Központ néhány munkatársa, hogy a helyi és a nemzetközi szervezetekkel együtt részt vegyen az elrabolt magyar állampolgár utáni kutatásban - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken délután.
Egy francia kutató szerint az állam katonai beavatkozásra készül a problémásnak tekintett külvárosi negyedekben. A "Külváros-művelet" című, most megjelent könyvében a bevándorlókra és az általuk lakott negyedekben tapasztalható problémákra szakosodott Hacène Belmessous úgy véli, hogy az államvezetés alapvetően ellenségnek tekinti a törvénnyel összeütközésbe kerülő, többnyire második, harmadik…
További három magyar bajnoki is érintett lehet az európai futball bundabotrányban. Kenesei Krisztián neve is szerepel a vádiratban, a csatár neve az ügy kapcsán már megnevezett Újpest—Honvéd találkozóval összefüggésben vetődött fel. Ez azért érdekes, mert Kenesei egyik csapatban sem futballozott.
A Mecsekérc Zrt. vezérigazgatója szerint rövid távon alkalmatlanná vált az emberi életre az iszapkatasztrófa által sújtott terület; Varga József az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: kísérletek elvégzését is szükségesnek tartaná ahhoz, hogy megtalálják a károk felszámolásának leghatékonyabb módjait
Hozzávalók: 1 kg hús (csontozott csirkemell, disznó és marha is jó) 0,5 dl olaj 2 fej vöröshagyma 1 fej fokhagyma bors majoranna rozmaring őrölt paprika édes és csípős chilipaprika só 1 db zöldparika 1 db tv paprika 1 db zöld kaliforninai paprika 1 db sárgarépa 1 db fehérrépa ökölnyi karfiol 2 db paradicsom 1 dl sűrített paradicsom 1 kukorica konzerv 4-5 szem burgonya
Andrew Woolley fiatal zenetudós az edinburgh-i Skót Nemzeti Archívumban találta meg egy eltűntnek hitt Vivaldi-fuvolaverseny kottáját. Az Il Gran Mogol című darab - amelyet a 28 esztendős zenetudós megtalált, egy négy részes országciklus része: a La Francia, La Spagna, és L,Inghilterro címűeket továbbra is elveszettnek tudják.
Az éghajlatváltozás a trópusi ökoszisztémákat jobban veszélyezteti, mint a hűvösebb vidékek élővilágát, annak ellenére, hogy az Egyenlítő közelében kevéssé emelkedik a hőmérséklet. Erre amerikai kutatók következtettek az elmúlt ötven év hőmérsékleti adatainak kiértékeléséből.
Kiszökött a kifutójából péntek délután egy aranyhasú mangábé a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A majmot a kíváncsiság űzhette az általa ismert területen túlra, de miután kijutott, annyira megijedt, hogy felfutott egy fára és nem akart onnan lejönni. A gondozók hiába próbálták különböző ínyencségekkel lecsalogatni, és a tűzoltók sem tudták lehozni. Ezért az állatorvos kábítólövedékkel kábította…
Egy new yorki konferencián Alan Greenspan egykori Fed elnök az amerikai megszorítások szükségességére, a kiadási oldal lefaragására hívta fel a résztvevők figyelmét. Greenspan szerint az...
Az idei Habitat Világnapon mutatták be a "Lakhatási jelentés 2011, Lakáshelyzet és egészség: Társak a szegénység elleni harcban" című jelentést Washingtonban. A tanulmány számos világszerte gyűjtött példával bizonyítja, hogy van összefüggés az otthonok állapota és a családok egészsége között....
Montenegró reméli, hogy az Európai Bizottság idén novemberben tagjelölti státusra javasolja, és feltételesen megszületik az a javaslat is, hogy elkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat - jelentette ki pénteken Ljubljanában Milo Djukanovic montenegrói kormányfő.
Először tesztelhetett a Pirelli színeiben a Sauber istállótól nemrégiben menesztett Pedro de la Rosa. A spanyol versenyző két napon át rótta a köröket Valenciában, ahol az olasz gumigyártó már a vizes pályára alkalmas abroncsait is kipróbálta.
A Nabucco előrehaladásával kapcsolatos tapasztalatok rendkívül pozitívak - állítja a projektet lebonyolító cég vezérigazgatója annak ellenére, hogy sok a bizonytalanság
Southampton — Már befutott Southampton kikötőjébe, hétfőn pedig maga a királynő avatja fel a róla elnevezett II. Erzsébet királynő luxushajót. Irtózatos méretei, számadatai és pompája miatt úszó Buckingham-palotának is hívják az óceánjárót.
Kiszabadult egy ritka, kis testű majom a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Hanga Zoltán szóvivő az InfoRádiónak elmondta, hogy a majmot, miután egy fára menekült, nyugtató lövedékkel elaltatták, majd tűzoltók lehozták. A látogatók nem voltak veszélyben.
Hozzávalók: 1 kg hús (csontozott csirkemell, disznó és marha is jó) 0,5 dl olaj 2 fej vöröshagyma 1 fej fokhagyma bors majoranna rozmaring őrölt paprika édes és csípős chilipaprika só 1 db zöldparika 1 db tv paprika 1 db zöld kaliforninai paprika 1 db sárgarépa 1 db fehérrépa ökölnyi karfiol 2 db paradicsom 1 dl sűrített paradicsom 1 kukorica konzerv 4-5 szem burgonya
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken ideiglenesen hatályon kívül helyezte Nigéria tagságának felfüggesztéséről hozott október eleji döntését.
Egy ember életét vesztette, további négyen különböző fokú sérüléseket szenvedtek, amikor felborult és a szalagkorlátnak csapódott egy személyautó az M7-es zalai szakaszán.
Debrecen — Szó szerint madarat lehetett volna fogatni csütörtökön Szilágyi Zsuzsival (25), akinek 1000 méteres magasságban, egy hőlégballon kosarában kérte meg a kezét barátja, Matey István (24) naplementekor.
Távozik hivatalából James Jones, Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadója - jelentette be pénteken Washingtonban egy magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselő.
A Népszava megszerezte azt a jelentést, amelyet a MAL Zrt. iszaptározójánál folytatott ellenőrzésről készült. Az felmérés annak a Zay Andreának a megbízásából készült, akit Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár különös körülmények között nevezett ki.
Hozzávalók: 15 dkg macesz (pászka) 5 dkg libazsír 1 kis fej vöröshagyma petrezselyemzöld 2 tojás őrölt feketebors őrölt gyömbér só 2 liter húsleves libaaprólékból (ha nem akarunk sokáig babirkálni vele, tökéletes az erőleveskocka is)