Az orosz központi bank mintegy 1,2 milliárd dollárt - 1,17 milliárd dollárt és 0,2 milliárd eurót - költött szeptemberben arra, hogy csökkentse a rubelre nehezedő eladási nyomást - derül ki a bank csü...
Ma tovább küzdött a hazai részvénypiac, de ennek ellenére még nap végére sem tudtuk rendesen áttörni a fontos 23,500 pontos ellenállásunkat, a jövőt illetően a kép azonban nem fest rosszul. A mai...
Két év és öt próbálkozás után sikerült nyertest hirdetni a debreceni villamos 2-es vonalának járműveire kiírt pályázaton. Pajna Zoltán alpolgármester az InfoRádiónak elmondta: a két pályázóból az olasz gyártó nyert, a cég 41,28 millió euróért 18 korszerű, klimatizált, alacsony padlós villamost szállít le, legkésőbb 2013 márciusáig. A vesztes spanyol cég a negyedik tendert nyerte meg, most kicsivel…
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege az idén szeptemberben 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt, az első kilenc havi hiány 1.089,1 milliárd forint, az éves előirányzat 125,1 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A boszorkányos lakberendezés záró részében a hálószoba és a gyerekszoba berendezéséhez ad tanácsokat Szegedi Erika, Európa főboszorkánya. Aki alkalmazza e praktikákat, annak sikeresebben és boldogabban telhetnek a mindennapjai.
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – kumulált egyenlege szeptember végére 1089,1 milliárd forintos deficitet mutatott, mely az éves előirányzat 125,1 %‑át teszi ki
A jelenlegi hat év helyett kilenc évre választaná meg az Országgyűlés a legfőbb ügyészt, akit csak "belülről", az ügyészek közül lehetne kinevezni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapjára csütörtökön került fel az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvénymódosítás tervezete.
A Magyar Jégkorong Szövetség, élve előterjesztési jogával, a tavaly márciusban elhunyt ifjabb Ocskay Gábort jelöli a nemzetközi szövetség égisze alá tartozó sportági Hírességek Csarnokába.
Görögországban 47 belföldi repülőjáratot töröltek, 82 belföldi és nemzetközi járatot pedig át kellett irányítani csütörtökön a közalkalmazottak újabb sztrájkja miatt. A demonstrációhoz négy órás munkabeszüntetéssel csatlakoztak a légiirányítók is. Napközben több ezren tüntettek Athénban és Szalonikiben.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - szeptember havi egyenlege 7,7 milliárd forintos deficitet mutatott, amely mögött enyhén többletes (5,4 milliárd forintos) központi költségvetés...
A wolfsburgi autógyártó-óriás a mai nap folyamán tette hivatalossá Golf-bázisú kupé-kabriójának, az EOS-nak frissített változatát. Már lehetett sejteni, hogy valami mozgolódás készül a típus körül – főleg, hogy nemrégiben még a magyarországi forgalmazó is kivette a Volkswagen autó konfigurátorából a modellt -, de eddig semmilyen felhajtás nem volt a keménytetős kabrió körül.
A réz novemberi kontraktusa nagy veszteségeket könyvelt el, ami nem okozott meglepetést, és célba vette a 3,65-ös támogatást. Itt fut az emelkedö trend határvonala. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Magyar Labdarúgó Szövetség a pénteki Európa-bajnoki selejtező mérkőzés teljes bevételét felajánlotta az iszapkatasztrófa károsultjainak, valamint a Puskás Ferenc Stadion bejáratainál adománygyűjtő urnákat is elhelyez, és az összegyűlt pénzt szintén eljuttatja a rászorulóknak.
„Nem vagyok bolond” – mondta az az amerikai asszony, aki Visine helyett pillanatragasztót cseppentett a szemébe. Állítása szerint ugyanúgy néznek ki az üvegek és szerinte a cégeknek tenniük kellene valamit.
Szuzuka — Bajban van a Forma–1 bálványa. A német Bild című napilap szerint a Mercedes GP vezetősége „megfenyegette" Michael Schumachert (41): ha a német pilóta jövőre nem teljesít az elvártaknak megfelelően, akkor felbontják a 2012-es idény végéig szóló, 63 millió eurós (17,21 milliárd forintos) fizetést garantáló szerződését.
A világgazdaság élénkülése folytatódik, de ez a folyamat még mindig nagyon törékeny és egyenetlen. Ugyanakkor valószínűtlen, hogy dupla mélypontú recesszió alakuljon ki - jelentette ki Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója csütörtökön Washingtonban.
Budapest — Nyolc évvel ezelőtt napokig ismételték újra és újra Gera Zoltán (31) mesterhármasát a nemzetközi televíziók. A labdarúgó-válogatott csapatkapitánya 2002. október 16-án San Marino ellen szerezte meg pályafutása első gólját a válogatottban, s mindjárt egy mesterhármast. A csapatkapitány a pénteki Európa-bajnoki selejtezőn újra régi önmagát idézheti.
Uniós katasztrófaalap létrehozását javasolta Áder János az Európai Parlamentben. A fideszes politikus Brüsszelben arról beszélt, hogy nem szolidaritási, hanem a károk megtérítésére valóban alkalmas, nagy összegű biztosításra van szükség.
Halálos fenyegetésekkel tarkított politikai és rendőrségi üggyé fajult a brit X Factor sztárkereső műsor jelenlegi sorozata, amelynek egyik igen tehetséges, ám kiejtett és most már kitoloncolással is fenyegetett fiatal versenyzője mögött példátlan tömegekben sorakoztak fel rajongói.
A szőlőcukor (glükóz) a sejtek legfőbb energiaforrása. A szőlőcukor egy része az elfogyasztott táplálékból szívódik fel a bélben, a többit a máj állítja elő más anyagokból (egyéb cukorfajták, aminosavak, tejsav, stb.).
Erbreichsdorf — „Küldetésünk, hogy a szép nőket még szebbnek mutassuk" – foglalta össze Andrée Deissenberg, a párizsi Crazy Horse igazgatónője, és az ausztriai vendégszereplés premierje igazolta, mire utalt.
Maurice Simpson (34) egy igen ritka betegséggel született, ami hatalmas tumorokat okozott arcán. 15 évesen azonban úgy döntött, nem akar több fájdalmas operációt, és torz arccal fogja leélni az életét. Maurice azóta karriert épített, és családot alapított.
Több mint ötszáz ember küzdött csütörtök délután is Devecser utcáin, a házak portáin a vörösiszappal, amely négy napja öntötte el a Veszprém megyei kisváros jelentős részét. Az emberek az iszapban térdig gázolva próbálják menteni megmaradt vagyontárgyaikat. Közben a timföldgyár négy bankkal tárgyalt a szennyezett területek megtisztításának finanszírozásáról. A Duna főágán, valamint a Mosoni-Duna…
A BoE a várt szerint nem változtatott 0,50%-os alapkamatán, és az EKB is a kamattartás mellett tette le voksát (1,00%). Az amerikai elsö munkanélküli segélykérelmek az október 2-i héten 445.000-es értéket hoztak (elörejelzés: 454.000, elözö: 453.000). Az EKB sajtókonferenciája miatt 1,40 fölé emelkedett az EUR/USD. Trichet szerint a célsávban mozognak az aktuális inflációs adatok. Nincs szükség…
A Magyar Jégkorong Szövetség, élve előterjesztési jogával, a tavaly márciusban elhunyt ifjabb Ocskay Gábort jelöli a nemzetközi szövetség égisze alá tartozó sportági Hírességek Csarnokába.
Őrizetbe vettek egy német házaspárt Hévízen, mert a férfi és felesége szállodai szobákból lopott el értékeket - tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Néhány külföldi vendég már lemondta magyarországi foglalását a vörösiszap-katasztrófáról szóló hírek miatt - közölte az InfoRádióval a Magyar Turizmus Zrt. kommunikációs irodájának vezetője. Márkus Éva ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az iszapömlés nem érinti a kiemelt turisztikai területeket.
Pusztulnak a halak a Gönyünél, a Mosoni-Duna torkolatánál, ahol a vörösiszappal szennyezett víz délután elérte a Dunát. A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója elmondta: a két folyó összefolyásánál több tucatnyi szenvedő és már elpusztult állatot látni, keszeg-féléket, pontyokat, süllőket és csukákat.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege az idén szeptemberben 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt, az első kilenc havi hiány 1.089,1 milliárd forint, az éves előirányzat 125,1 százaléka volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,27 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 23.536,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.