Török Dániel a K-1 újdonsült Európa-bajnoka! A majd' kétméteres magyar fiú rettentő kemény meccsen küldte padlóra a török címvédőt, Murat Gezericit a szombati Masters Fight Night budapesti MMA és K-1 gála csúcsmérkőzésén.
Irak a következő hat-hét évben biztosan nem tud földgázt adni a Nabucco vezetékbe, mivel először a hazai áramellátását kell szilárd alapokra helyezni - mondta el a Reutersnak az ország olajügyi miniszterhelyettese.
Mintegy száz PPP-beruházást vizsgál a fejlesztési tárca, amely szerint a konstrukciók többsége előnytelen az állam számára - írta szombati számában a Népszabadság
Megszűnne a meleg és a hideg étkezési utalványok megkülönböztetése a kormány javaslata szerint, az Országos Kereskedelmi Szövetség támogatja a javaslatot
Az új válságkezelési mechanizmust kritizálta Jean-Claude Trichet. A Financial Times információi szerint Európai Tanács kétnapos brüsszeli ülésén az Európai Központi Bank elnöke nem értett egyet azzal...
A jövő évben a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok bevételeiből 1.146,6 milliárd forintot európai uniós források tesznek ki, ezen források több támogatási program keretében használhatóak fel - olvasható a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános indoklásában.
Három fiatal fiú meghalt vasárnap Montrealban, miután elütötte őket egy vonat, miközben társaikkal a sínek közelében sétáltak - közölte a kanadai rendőrség. Az ötfős társaság két életben maradt tagját sokkos állapotban szállították kórházba. A rendőrség gyanúja szerint graffitizni mentek a vasútvonalhoz.
Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán vasárnap délután Balatonfőkajár közelében; a jármű vezetője súlyosan, míg egy utas könnyebben megsérült, a külső sávot lezárták a forgalom elől - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán vasárnap délután Balatonfőkajár közelében; a jármű vezetője súlyosan, míg egy utas könnyebben megsérült, a külső sávot lezárták a forgalom elől - közölte a rendőrség
Mindszenty József bíborosra emlékeztek október 31-én raboskodása színhelyén, Felsőpetényben és a volt rétsági laktanyában, ahol első szabad éjszakáját töltötte 1956. október 30-ról 31-re virradóra.
Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán vasárnap délután Balatonfőkajár közelében. A jármű vezetője súlyosan, míg egy utas könnyebben megsérült, a külső sávot lezárták a forgalom elől.
Tegnap a biztosítók két országos napilapban közzétették 2011. évi kötelező biztosítási tarifájukat. Az autósoknak nem kell aggódniuk, az évek óta tartó árverseny tovább folytatódik a biztosítók között, jelentős átlagárcsökkenéssel számolhatunk....
A mindenki által csak SuBo becenévvel illetett, középkorú skót háziasszonyból lett világsztárt 17 évesen komolyan foglalkoztatta a gondolat, hogy "valami komiszságot" tesz magával, és orvosi segítségre is szorult. Mindezt "lányok egy kisebb bandája" okozta, akik érzelmi terrornak vetették alá.
Rendkívüli év volt az idei a segélyszervezetek számára a szinte egymást érő katasztrófahelyzetek miatt - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója. Lehel László arról is beszélt, hogy nemsokára lezárul az árvízi kárelhárító tevékenységük, amelyre félmilliárd forintot költöttek.
A magánpénztári befizetések magántulajdont képeznek, amit az Alkotmány garantál - hívja fel a tagok és Orbán Viktor figyelmét a Stabilitás Pénztárszövetség
Az átlagosnál jóval alacsonyabb forgalomban csak mérsékelten változtak a részvényárak az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 23.146,69 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 84 ponttal, 0,36 százalékkal csökkent az értéke.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták: 4 (négy), 10 (tíz) 15 (tizenöt), 19 (tizenkilenc) , 34 (harmincnégy), 44 (negyvennégy)
Az átalakuló világban Kína kulcsszerepet kap - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a sanghaji világkiállítás zárónapján. Közben lassan elkészül a magyar pavilon zárómérlege - kísérő rendezvényekre, PR-ra és ajándékokra körülbelül 850 millió forintot költöttek a Bajnai-kormány megbízásából. Az egyik show-műsorra közel 300 millió forintot fizettek ki, a „Gömböc” feltalálója a logó használ...
A Mainz hazai pályán kikapott a Borussia Dortmundtól a német labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának vasárnapi rangadóján, így át kellett engednie az éllovas pozíciót riválisának.