Ismerkedéssel telt Kiss Pál Tamás első tesztnapja a Forma-3-as autóval. A 19 éves magyar versenyző a franciaországi Nogaroban vezethette az ART Grand Prix autóját egy privát teszten.
A kormány tartani akarja a 3,8 százalékos államháztartási hiányt, így aligha maradt más, mint a bevételek növelése adóemelések, egyszeri, árbevételre kirótt válságadók révén - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a Heti Válasznak adott interjúban.
Az FDSZ kéri Matolcsy György gazdasági minisztert, hogy a 98 százalékos különadóról szóló törvény miatt keletkezett feszültségek megoldása érdekében soron kívül ülésezzenek
A folyamatosan szűkülő fővárosi újlakás-piac ellenére nő a még eladatlan lakások aránya: Budapesten 188 projekt áll értékesítés alatt, összesen mintegy 19.300 új lakással, melynek 31 százalékát még nem adták el - derül ki a Budapesti Lakásprojekt Adatbázis 2010 őszi elemzéséből.
Megszületett az első végzés a vörösiszap-katasztrófa nyomán indult kártérítési perekben. A dokumentum értelmében a Mal Zrt.-nek 8 napon belül kell átutalnia a 10 millió forintot egy devecseri lakosnak, máskülönben felszámolási eljárás indulhat a cég ellen - írja a Népszabadság.
A főzés a szenvedélyed? Jól bevált receptjeid vannak? Bármit képes vagy varázsolni a konyhában? Mégis érdekelnek az újítások? Itt az idő, hogy továbblépj és gépesítsd a tudásodat. Igazán megérdemelsz egy profi felszerelést!
Az idei harmadik negyedévben a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 823 ezer fő volt, ami 39 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. A munkanélküliségi ráta az idei legalacsonyabb szintre csökkent, 10,9 százalék.
Szénsavas! - vágod rá mindig, ha a pincér felteszi a nagy kérdést: ''savas vagy mentes?'' Ha igen, akkor neked szeretnénk bemutatni egy forradalmi újdonságot: a szódagépet.
A tömés az egyik leggyakoribb fogászati beavatkozás, amely jobb esetben nem érinti a fogak mélyebb rétegeit. Néha azonban olyan nagy lyukat kellene betömni, ami a hagyományos anyagokkal és eljárásokkal már nem megy. A megoldásokról dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa beszélt.
A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet felszólította az Európai Unió tagországait, hogy hagyják abba a koszovói romák és más kisebbségek hazatoloncolását, mert hátrányos megkülönböztetés éri őket a főleg albánok lakta, volt szerb tartományban, és emberi jogaik is sérülnek.
A nemzetközi legfőbb ügyészi konferencián az államfő azt hangsúlyozta: az ügyészek szakmai értelemben a vádat, az államot, erkölcsi értelemben pedig a közösséget képviselik
Növekedéssel indították a kereskedést az európai piacok, ám ennek mértéke nem volt jelentős. A főbb indexek közül a FTSE 0.6, a francia CAC-40 0.5, míg a DAX 0.4%-ot emelkedett. Makroadat csak...
A QS elnevezésű testület idén hetedik alkalommal tette közzé a világ legjobb egyetemeinek 500-as listáját, melyet 15 ezer akadémikus szavazata alapján állítottak össze. Az első 17 helyen álló felsőoktatási intézmények kizárólag Angliában és az Egyesült Államokban találhatóak, a listát böngészve magyar egyetemmel egészen a 400. helyig nem találkozhatunk. Az első 500-ba is csak kettő fért be, az…
Másfél napjuk van a résztvevőknek, hogy véglegesítsék a genetikai erőforrásokhoz való hozzáférés és az azokból származó haszon igazságos elosztásáról szóló jegyzőkönyvet
A többségében megtévesztő, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélye és felügyelete nélkül tevékenykedő fogyasztói csoportszervező társaságok egyre szélesebb és erőszakosabb ügyfélszerzést...
A fák mindenféle képet idéznek fel: ott van a Fák napja, a Föld napja vagy a tavasz eljövetele. A cikkben található információk segíthetnek, hogy a megvásárolt és elültetett fák díszei legyenek a tájnak az elkövetkező években.
Budapesten 188 újlakás projekt áll értékesítés alatt, összesen mintegy 19,300 lakással, melynek 31%-a eladatlan - derül ki a Budapesti Lakásprojekt Adatbázis 2010 őszi elemzéséből. Az elemzésben az...
A minimálbér-emelés hatására a további megszorító intézkedésre kényszerülő cégek elbocsátásokra kényszerülhetnek - véli a DGS Global elnöke, Dara Péter.
Bár az állásukat féltő dolgozókat nehéz volt szóra bírnia az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnek (OMMF), több szabálytalanságot sikerült megállapítaniuk a Tesco Globál Áruházak Zrt.-nél. Több millió forintos munkaügyi bírság kiszabása várható, írja az MTI alapján a Népszabadság.
Elaludt egy szlovák teherautó-vezető a volánnál, ezért egy 34 éves nő életét vesztette, egy másik balesetben két férfit kellett helikopterrel kórházba szállítani
Tüntetést szervez a demokrácia védelmében november 2-ára a Magyar Demokratikus Charta tiltakozásul "az Alkotmánybíróságot ért otromba kormányzati támadás ellen". A charta MTI-hez is eljuttatott felh...
Létráról akasztotta fel magát egy bukaresti származású férfi Nicolae Bălcescu nevű településen kedd este. Előtte azonban gondja volt arra, hogy öngyilkosságát nagymamája is lássa - írja a Manna.ro.
Kivezetné-e a kommercializált médiaiparból a tömegkommunikáció egy részét, ha a reklámokat kitiltanák a közszolgálati médiából? És ha igen, ez erősítené-e a civil kommunikációt, és hatással lenne-e minőségi és tartalmi kérdésekre?Üzletmentes közmédia kontra kereskedelmi tudatipar, avagy ki mennyire lakjon jól a reklámtortából?A Negyedikben Mezriczky László és Pálffy István.
Az újság úgy látja: amikor Orbán Viktor keresztülvitte ötletét, hogy visszamenőlegesen 98 százalékos adóval sújtsák a magas végkielégítéseket, tudnia kellett, hogy jogállamban ez értelmetlen, s hogy az alkotmánybíróság ki fogja nevetni.
A jelenlegi 275-ös szint akár 2-3 forinttal is elmozdulhat akár fölfelé, akár lefelé, annak függvényében, hogy hogyan fogadja a piac a büdzsé sarokszámait - mutat rá a a 2011-es költségvetés...
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) ellenőrzései során több területen is szabálytalanságokat állapított meg a Tesco Globál Áruházak Zrt.-nél, és emiatt "több millió forintos munkaügyi bírság kiszabása várható" - közölte a főfelügyelőség az MTI-vel....
Jövőre 135 milliárd koronás költségvetési hiánnyal fog gazdálkodni a cseh állam; az államháztartási hiány a bruttó hazai termék (GDP) 4,6 százalékát tenné ki - a költségvetés tervezetét csütörtökre...
Országszerte a gazdasági helyzet, a bevándorlás kérdése, és az állami költekezés foglalkoztatja az amerikai választókat az időközi választások előtt egy héttel.
A brazil bíróság 118 ezer dolláros kártérítés kifizetésére kötelezte a Google-t, amit Rubens Barrichello folyószámlájára köteles átutalni, amiért a Brazíliában hatalmas népszerűségnek örvendő közösségi oldalán, az Orkuton több száz hamis adatlappal rontotta a versenyző jó hírnevét.
A Royal Dutch Shell olajipari és a Sanofi-Aventis gyógyszeripari vállalat felől érkező hírek hatására emelkednek az európai piacok. Londonban a FTSE-100 index 42,43 ponttal, a frankfurti DAX-30 mutató 35,31 ponttal, a párizsi CAC-40 index 28,56 ponttal emelkedett a kereskedés indulásakor.
A bezenyei beruházást is vizsgálja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) - írja a Kisalföld csütörtöki számára hivatkozva az MTI. A lap emlékeztet arra, hogy hasonló sorsra jutott korában a...
A szeptemberi emelkedés során több mint 1400 pontot ugrott az EURUSD jegyzése és így rövidtávon igencsak túlvett állapotot mutattak az indikátorok. Az elmúlt napokban stabilizálódni próbál az árfolyam és a dollár is kezd némileg magára találni. Egyelőre azonban még csak az emelkedő trend korrekciójáról beszélhetünk. Viszont fontos támaszszint környékén jár az árfolyam. Amennyiben az emelkedő…
Jobbak lettek a harmadik negyedévi foglalkoztatottsági adatok a piaci várakozásoknál, de az MTI által megkérdezett elemzők véleménye megoszlott arról, hogy ez egyértelműen trendfordulót jelez-e
Még jobboldali lapok is kritizálják a Fidesz azon törvényjavaslatát, amely alaposan megnyirbálja az Alkotmánybíróság jogkörét. A kormánypártok szerint az emberek szeretnék ezt.
Házkutatást tartott a Vám és Pénzügyőrség (VPOP) Omninvest Oltóanyag kft. székhelyén. A pénzügyőrök több kötetnyi, köztük a H1N1 oltóanyag kifejlesztésével és a gyártással kapcsolatos dokumentumot foglaltak le a cég székhelyén - számolt be az MTV híradójában.
Az InfoRádió értesülései szerint megszületett a megállapodás a kórházi többletpénzek elosztásáról; a Kórházszövetség és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium illetékesei tegnap késő estig tárgyaltak erről.
Csütörtökön fogadja a főpolgármester az Alstom képviselőit. Tarlós István a metrókocsi-beszerzés kapcsán szerdán azt nyilatkozta: a városvezetés mentené ami menthető.