Az RFV Nyrt. Igazgatósága értesíti Tisztelt Befektetőit, hogy a Közgyűlés 6/2010. (09. 17.) számú határozatában foglalt felhatalmazás alapján, Vezetői Részvényopciós Program biztosítása céljából, a...
Az LMP szerint Magyarországnak a zöld fordulat élére kell állnia a jövő évi soros európai uniós elnöksége alatt - mondta Sheiring Gábor szerdán a magyar EU-elnökség prioritásairól szóló, fideszes kezdeményezésre összehívott parlamenti vitanapon
A szerb kormány november 26-ig várja az ajánlatokat a Telekom Srbija távközlési vállalat eladásra kínált, 51 százalékos részvénycsomagjáért - derült ki a pályázati kiírásból, amely szerdán jelent meg a Politika című belgrádi újságban és a londoni Financial Timesban.
A német állatvédők tiltakozásának hatására nem lesznek "halott őzek" a Bayerische Staatsoper Ruszalka-előadásában, Martin Kusej rendező kivetette a díszletből a megnyúzott őzeket imitáló darabokat.
Erdei Zsolt még nem tudja, ki lesz mellette edzőként a szorítóban november 20-án a kenyai Samson Onyango elleni, nyolc menetesre tervezett mérkőzésen. A magyar bokszoló az InfoRádiónak elmondta, hogy jövőre ismét Fritz Sdunekkel szeretne dolgozni, az elmúlt hetekben pedig a KSI vezetőedzője, idősebb Balzsay Károly figyelte a munkáját.
A romák társadalmi befogadásáért ugyan a lakóhely országai viselik a fő felelősséget, a közelmúlt eseményei rámutattak arra, hogy a határokon átnyúló következmények miatt összeurópai válaszokra is szükség van - olvasható abban a közös nyilatkozatban, amelyet szerdán fogadtak el Strasbourgban, a 47 országot tömörítő Európa Tanács (ET) által szervezett konferencián
A 2011 első félévében esedékes soros magyar uniós elnökség csak akkor lehet sikeres, ha célja mögé az egész nemzet fel tud sorakozni és létrejön a nemzeti egyetértés – mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán a parlamentben a magyar elnökség prioritásairól szóló, fideszes kezdeményezésre összehívott parlamenti vitanapon.
Az aranybányászat után visszamaradt több százezer tonna, nehézfémeket tartalmazó meddőkőzet veszélyezteti a kárpátaljai Nagymuzsaly lakóinak egészségét - adta hírül szerdán a podrobnosti.ua internetes ukrán hírportál.
Magyarországon épül meg az elektronikus útdíjfizetési rendszerrel (ETS) foglalkozó eurotoll közép-európai központja. A vállalat már számos országban elérhetővé tette az ETS infrastruktúrát és a vele járó szolgáltatásokat....
A német állatvédők tiltakozásának hatására nem lesznek "halott őzek" a Bayerische Staatsoper Ruszalka-előadásában, Martin Kusej rendező kivetette a díszletből a megnyúzott őzeket imitáló darabokat.
20-30 csomós pöffös Keleti szélben, két dinamikus pályaversenyt teljesített a VI. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság mezőnye a Cres előtti vízterületen.
A jelenlegi rendkívül rossz piaci helyzet alapján a válságadó nem hárítható sem a vásárlókra, sem a beszállítókra - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerdán.
Dél-Ázsiát érinti a legérzékenyebben a klímaváltozás - derül ki egy friss tanulmányból, amely szerint az ebben a régióban élő gyorsan növekvő népességet fenyegetik leginkább az időjárás változásával járó gyakoribb áradások, aszályos időszakok és a tengerszintek emelkedése.
Az orosz kormány szerdán feltárta a következő évekre szóló privatizálási terveit: Igor Suvalov miniszterelnök-helyettes felsorolta azokat a többségi, illetve 100 százalékos állami tulajdonban lévő társaságokat, amelyek tulajdonrészeinek értékesítéséből a költségvetési hiányt szándékoznak fedezni, s elmondta, hogy több nagyvállalat esetében az állam kész lemondani az ellenőrzésről is.
Hirdetési oldalon talált rá ellopott kutyájára egy Fejér megyei fiatalember, a hirdetőt egyelőre tanúként hallgatták ki a rendőrségen, a tolvajokat még keresik.
A szófiai parlament meghatározatlan időre elhalasztotta a döntést szerdán arról a népszavazásról, amelyet a bolgár nacionalista pártok kezdeményeztek Törökország esetleges európai uniós csatlakozása kapcsán
Nagyszabású katonai műveletet indított a török hadsereg a kurd lázadók ellen a délkelet-törökországi Hakkari tartományban. A Milliyet című török napilap értesülései szerint a fegyveres erők háromezer katonája, közöttük speciális kommandós egységek érkeztek az iraki határhoz közel fekvő tartományba.
Az önkormányzatokkal kapcsolatos jogkörök kerüljenek át az Alkotmánybíróságtól a közigazgatási bírósághoz - tartalmazza az alkotmány-előkészítő bizottság igazságszolgáltatási munkacsoportjának részkoncepciója, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez. Az ajánlás az alaptörvényben rögzítené a bírósági ítéletek nyilvánosságának elvét.
Nem számít milyen apró vagy jelentéktelen egy seb, ha cukorbeteg, nem szabad figyelmen kívül hagynia. Ha megüti a lábujját, hólyag jelenik meg a szűk cipő miatt, vagy megvágja az állát borotválkozás közben, nem sokat törődik vele. Azonban ha ön cukorbeteg, megfelelő kezelésre van szüksége. Jó ha tudja, hogyan kezelje az apró sérüléseket, hogy elkerülje a fertőzéseket és felgyorsítsa a gyógyulást.
A jelzáloghitelező bankok problémái még hosszú ideig nem oldódnak meg és annak ellenére sem vonzók a bankrészvények, hogy a közelmúltban jelentősebb leértékelődést mutattak az árverési botrány...
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az angliai bíróság azt a meleg szaúdi herceget, aki még az év elején brutális kegyetlenséggel agyonverte szolgáját egy londoni szállodában. Szaúd Abdulaziz bin Nasszer al-Szaúd herceg, a szaúdi király unokája szexrabszolgaként tartotta a fekete férfit, akinek amiatt kellett meghalnia, mert elutasította uralkodója közeledését.
Súlytöbbletükről megszabadulni kívánó amerikai nők számukra alkotott készételeket fogyasztottak, rendszeresen jártak tapasztalatcserére, nem kellett fizetniük a szolgáltatásokért, sőt még kevés pénzt is kaptak, ha bementek a kórházba vizsgálatra - és két év alatt eredményesen karcsúsodtak.
Ötvenkét európai posta közül idén is a Magyar Posta EUROPA-bélyege lett a legszebb. A győztes bélyegújdonságon Kormos István Vackor mesekönyvének illusztrációi, Reich Károly Kossuth-díjas grafikus munkái láthatók.
Oroszország ezer milliárd rubel (32,5 milliárd dollár) bevételt vár jövőre az adóemelésekből, aminek a célja a válság előtti állami kiadási szint fenntartása - közölte Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter szerdán az orosz parlamentben.
Az ajkai iszapkatasztrófához hasonló gátszakadás fenyeget Szlovákiában, ismerte be a pozsonyi mezőgazdasági tárca vezetője. A tározó kelet-Szlovákiában van. Tartalma szinte teljesen kiszáradt, de tartós esőzések esetén a gát képtelen lenne megállítani a sár útját.
Ukrajnában több mint 30 magas beosztású állami tisztségviselőt gyanúsítanak azzal, hogy hamis egyetemi diploma alapján tölti be állását - közölte szerdán luhanszki sajtókonferenciáján Hennagyij Moszkal ellenzéki ukrán parlamenti képviselő.
Az Európai Unió minden országában bevezetendő minimáljövedelmet javasoló jelentést fogadott el az Európai Parlament szerdán az ENSZ szegénység elleni napjához, valamint a szegénység elleni európai évhez kapcsolódva
Jelentősen megnövekedett a spanyol nyelvű média súlya az Egyesült Államokban a választási kampány megindulásával. Ez a fokozódó érdeklődés nem csak a legnagyobb, és folyamatosan gyarapodó amerikai kisebbség erősödő befolyására hívja fel a figyelmet, de a híreik nagy részét szolgáltató vállalatok terjedő hatalmát is előtérbe állítja.
A távközlési társaság tavaly sms-kvízjátékot szervezett, de a játék feltételeiről és a nyerési esélyeiről az ügyfeleket megtévesztő tájékoztatást adott. Emellett a cég sms-eivel agresszíven buzdította ügyfeleit a játékban való részvételre, illetve a játék folytatására.
Nicolas Cage amerikai filmsztár lesz a díszvendége Romániában annak a jótékonysági bálnak, amelyet a hátrányos helyzetű roma gyerekek oktatásának támogatására rendeznek.
Filmes munkásságának elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetést vehette át Antal Nimród magyar származású amerikai filmrendező kedden este Los Angelesben.
Választójogot adna a határon túli magyaroknak az alkotmány-előkészítő eseti bizottság fideszes alelnöke. Az alaptörvényből kivennék azt a passzust, amely állandó magyarországi lakhelyhez köti a választójogot, hogy később alkotmánymódosítás nélkül lehessen dönteni a kérdésben. A Jobbik támogatja, az LMP ellenzi a javaslatot, és tiltakozik az MSZP-s Bárándy Gergely is.
Újabb háború dúl a televíziós piacon. A két nagy kereskedelmi csatorna a jövőben pénzért adná műsorait a kábelszolgáltatóknak, miközben ezek a műsorok a hagyományos antennákkal ingyen is foghatók. A szolgáltatók tiltakoznak és állami beavatkozást sürgetnek, illetve díjemelést terveznek. A törvénytervezet hamarosan a parlament elé kerül.
A kínai piacra való belépése óta már összesen egymillió autót értékesített az Audi, az első 1 millió darab személyautót közel húsz év alatt adták el, a második milliót 3 év alatt kívánja teljesíteni a német luxusautógyár.
A keddi jelentősebb esést szinte teljesen ledolgozták tegnap az amerikai tőzsdék, a vezető indexek mindegyike 1% körüli pluszban zárt. A nap folyamán jó alaphangulatot teremtett, hogy több kedvező...
Megfutamította a bankrablót egy biztonsági őr szerdán Budapesten. A napszemüveged, baseball-sapkás férfivel szemben a vagyonőr olyan erélyesen lépett fel, hogy az inkább a menekülést választotta.