Emberiség elleni bűntett miatt indít vizsgálatot a guatemalai kormány, miután az Egyesült Államok beismerte, hogy a 40-es években szifilisz vírussal kísérleteztek a latin-amerikai rabokon.
A közkedvelt Hyundai i10, az elmúlt két évben a márkának új vevőket nyerő különleges modell, több területen is jobbá vált az átfogó fejlesztések révén. Az új i10 elődje sikerére építhet, amely Európában, és világszerte is számos díjat nyert el és a legnagyobb darabszámban értékesített Hyundai-modell volt 2009-ben.
Jövő év elején, 2011. január 1-jén indul el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség integrációja; az új szervezet várhatóan Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven fog működni önálló kormányhivatalként – közölte Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese pénteken Szegeden.
Ferde focival és csocsóval zárta az önkormányzati választást a Lehet Más a Politika a Moszkva téren. A kispárt az általuk tökéletes napnak nevezett rendezvény programját a párt szimpatizánsainak interneten eljuttatott kívánságai alapján állította össze.
Már csak egy nap és kezdetét veszi az önkormányzati választás. Az elmúlt hetekben tapasztalhattuk, hogy egyre nagyobb a nyomás a pártokon és ez a héten sem volt másként. Több rágalom is napvilágot látott, míg a Jobbik a médiával harcolt.
Genesis nevű sportos luxuslimuzinjával Észak-Amerikában és Ázsiában a Hyundai újrarendezte a pozíciókat a prémiumtermékek között. A Párizsi Autószalonon megtartott bemutatóval most az európai közönségnek is lehetősége nyílik megismerni, mennyire remek ez a sportos, osztályelső összeszerelési minőséggel büszkélkedő lépcsőshátú luxusautó. Az európai Hyundai kínálatot megkoronázó Genesis számos…
Ha nagy fölénnyel nyerjük meg a vasárnapi önkormányzati választást, akkor felgyorsulhat a kormányzás lendülete, ha nem, akkor lassulhat a döntések meghozatala – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök a hírTV Sziluett című műsorában.
A napokban a Bors számolt be arról, hogy a VIVA TV csinos műsorvezetője és kedvese, Ákos szerelmi tetoválással pecsételte meg kapcsolatát. Ada nem árulta el, mit jelent a különleges írás. Egy olvasónk azonban megfejtette a négybetűs mozaikszót.
Vasárnap választják a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket Magyarországon, ekkor dönt a 8,2 millió választópolgár arról, kik képviseljék érdekeiket négy éven keresztül a helyi önkormányzatokban.
Franciaországban 3 millió embert várnak a szakszervezetek a nyugdíjreform elleni tüntetésekre. Az ország minden nagyvárosában szerveznek demonstrációkat. Azt akarják elérni, hogy a kormány ne emelje 60-ról 62 évre a nyugdíjkorhatárt. A szenátus jövő kedden dönt a módosításról.
Nincsenek egységes állásponton az európai uniós tagállamok arról, hogy vezessen-e be tranzakciós adót az EU, és arról sem, milyen típusú szabályozást kellene találni a hitelminősítők tevékenységére - derült ki a pénteki brüsszeli kötetlen találkozón.
Budapest, 2010. október 2., szombat (MTI) - Hőség, aszály, orkánok és áradások - a klímakutatók hosszú ideje figyelmeztetnek a Föld felmelegedésének várható következményeire. A Giesseni Egyetem növényökológiai intézetének kutatói is meglepő és nyugtalanító jelenségekre hívják fel a figyelmet.
A választási szakapparátus készen áll arra, hogy törvényesen, szakszerűen, biztonságosan bonyolítsa le az önkormányzati képviselők vasárnapi választását - hangzott el az Országos Választási Iroda (OVI) szombati, a választási felkészülésről tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Újabb négy gyanúsított került szabadlábra a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben. Az elmúlt két hétben két egyetemi dolgozónak, illetve két, a campussal kapcsolatban álló cég dolgozójának szűntették meg az előzetes letartóztatását. Az ügynek eddig összesen 23 gyanúsítottja van, közülük 11-en voltak előzetesben.
"Egységes egészként kell tekintenünk a határon túli magyarokat, bárhol élnek" - hangoztatta Schmitt Pál szombaton Zágrábban, miután találkozott a horvátországi magyar szervezetek képviselőivel.
A csoportelsőség szempontjából fontos mérkőzésen az MKB Veszprém szombaton 33-30-ra legyőzte a vendég HSV Hamburgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2.fordulójában, és Mocsai Lajos vezetőedző alakulata továbbra is százszázalékos.
Tüntetők tojással és paradicsommal dobálták meg az izlandi fővárosban a parlament ülésére tartó Jóhanna Siguroardottir miniszterelnököt és más törvényhozási képviselőket - közölte szombaton a reykjavíki rendőrfőkapitány.
A bíróság nem döntött szombaton Tasnádi Péter előzetes letartóztatásáról, a végzés kihirdetését vasárnapra halasztotta - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A miniszterelnök szerint a vasárnapi önkormányzati választás tétje a kormányzati munka gyorsítása. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy nem megszorításokra készül, hanem együttműködésre épülő gazdaságpolitikát szeretne; az új adórendszerről pedig azt mondta: annak lényege az arányosság lesz.
Kocsmai verekedés során egy férfi megszúrt egy fiatalembert pénteken éjszaka Berekfürdőn. Mindkét férfit könnyű sérülésekkel szállították kórházba, a késelő ellen eljárást indított a rendőrség.
Az iráni hatóságok őrizetbe vettek több olyan kémet, aki az internet segítségével az ország atomprogramjának meghiúsításán mesterkedett - jelentette be szombaton az iráni hírszerzési miniszter az állami televízió honlapja szerint.
A vasárnapi egyfordulós önkormányzati választáson nincs érvényességi küszöb, ez azt jelenti, hogy a részvételi aránytól függetlenül a szavazás várhatóan érvényes lesz. Nehezebb lesz a kompenzációs listákról mandátumot szerezniük a jelölőszervezeteknek, mint négy éve, mert nem csak összességében, hanem arányaiban is csökkent az így megszerezhető képviselő-testületi helyek száma.
Többfelé forgalomkorlátozásokra számíthatnak az autósok hétvégén Budapesten az önkormányzati választások és a pártrendezvények miatt. Ezek a belváros egyes részeit, az V. VI. kerületet érintik.
Negyven százalékkal emelkedett a dohánytermékekre kirótt adó Japánban, ahol ezzel a lépéssel próbálják visszaszorítani a dohányzás - fejlett országok közötti legnagyobb - mértékét.
Akár egy óriás cipője is lehetne az a ház, melyben Carleen Farabaugh lakik az amerikai York County városában. Az asszony 2003 óta él a több mint hét és fél méter magas és 1600 négyzetméteres lábbeli formájú építményben.