Újabb gyanúsítottat hallgatott ki az iszapkatasztrófával kapcsolatban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), ezzel a gyanúsítottak száma háromra emelkedett - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Bizony előfordul, hogy egy-egy fellépés során por kerül a gépezetbe és sztárjaink szerencsétlenül járnak a színpadon. Nézd meg a legviccesebb videókat!
Ma egyedül az MSZP képes arra, hogy a kormány valódi ellenzéke legyen és baloldali néppártként utat nyisson a humánus értékek felé - jelentette ki a párt szombati választmányi ülésén Mesterházy Attila. A szocialisták elnöke a zárt ajtók mögött arról beszélt, hogy a párt egységes, és ahogy azt az elmúlt években senkinek nem sikerült "szétvernie", úgy a jövőben sem lehet felszámolni.
Dicséretet érdemel a magyar kormány törekvése az államháztartási hiánycélok tartására, az ennek érdekében bejelentett adótervek azonban "már kevésbé biztatóak" - így vélekedtek hétfői értékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Dzsudzsák Balázs vezérletével nyert a PSV a holland labdarúgó-bajnokságban. A magyar légiós gólt lőtt és a további három gólból is kivette részét. A PSV győzelmével a táblázat élére állt.
A testi-lelki egészség alapja, hogy mindent a maga idejében tegyünk. Éjfél előtti alvás, idénygyümölcsök fogyasztása. Ezeket az aranyszabályokat érdemes a szépségápolásban is követni. A Hotel Karos Spa wellness-szakértőjével összeszedtük, hogyan lehet ősziesen szépülni.
Hogyan néznénk ki, ha a pasik öltöztetnének minket? Vajon mi az, ami még elmegy és mi tabu szerintük? Felkértünk hat srácot, hogy mondják el, hogy öltöztetnének fel ők minket.
A születésnap csupán egy dátumnak tűnik, pedig talán jóval több ennél. Kód, amellyel meg tudjuk változtatni az életünket, amelyet ha jól használunk, meg tudjuk változtatni a világot, amelyben élünk. Salinger Richár segítségével ismerd meg az Omyno világát!
Október 18-tól a tőzsdei tranzakciókban járatlanok is kockázat nélkül kipróbálhatják a kereskedést a legújabb virtuális brókerjátékban. A Forex Cup-ot külföldön már tizenháromszor rendezték meg
Újabb öt embert gyanúsított meg a rendőrség a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos nyomozás során - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn az MTI-vel. ...
Négy forinttal nő a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára viszont 3 forinttal csökken - értesült a holtankoljak.hu. Így a benzin országos átlagos ára 339 forintra emelkedik, a g...
A személyi jövedelemadózás új rendszere összesen 308 milliárd forintot hagy az emberek zsebében - közöltea Fidesz-KDNP-frakciószövetség hétfő délelőtti ülése után a képviselőcsoport vezetője.
Dulakodásba torkollt a rendőri beavatkozás a kínai Szecsuan tartománybeli Mienjangban (Mianyang), amikor egy Japán-ellenes tüntetés eldurvulásakor a kínai rendőrök megpróbáltak beavatkozni vasárnap - adta hírül a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap hétfői számában.
Újabb gyanúsítottat hallgatott ki az iszapkatasztrófával kapcsolatban; láthatatlan a segítség a helyiek szerint; válságos állapotban a Győrben ápolt egyik sérült; több mint száz házat kell bontani Devecserben; megérkezett az EU-biztos is. Hétfői helyzet
Budapesten két plázában összesen hatvan iskolakerülő diákot, Egerben pedig öt nap alatt 76 tanulót igazoltattak a rendőrök a múlt héten, de Miskolcon is elkezdte a munkát az Ifjúságvédelmi őrjárat, és Debrecenben is ellenőrzik a fiatalokat. A rendőri akciók és az ifjúságvédelmi őrjárat az úgynevezett Csellengő-akció névre keresztelt kampány része, amelynek célja, hogy az iskolakerülő diákokat…
A Budapest Bank az idén a harmadik negyedévre nem 12, hanem mindössze 5 bankfiókkal szűkítette hálózatát - közölte a bank az MTI-vel. A pénzintézet a Világgazdaság hétfői számában megjelent...
Visszatérhet Ausztriába egy idegenrendészeti eljárás keretében anyjuktól elválasztva kitoloncolt nyolcéves testvérpár és apjuk Ausztriába, miután heves bírálatok érték a hatóságokat.
Bár az Európai Unió szolidaritási alapjából nincs mód segítségnyújtásra a vörösiszap-katasztrófa után, vannak más lehetőségek is – mondta az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja, Krisztalina Georgieva, miután Pintér Sándor belügyminiszterrel tárgyalt. Itt említette például az unió strukturális alapjain belül a környezetvédelemre vagy a vidékfejl...
A francia benzinkutak mintegy tíz százaléka hétfőn üzemanyaghiánnyal küzdött az olajfinomítóknak a nyugdíjreform elleni sztrájkja miatt, miközben a teherszállítók és a vasutasok sorra foglalják el a...
Orbán Viktor napirend előtt elmondja, hogyan győz a közérdek a jövő évtől a magánérdek felett, ki talicskázta ki a pénzt az állami cégekből, és bár az állam a legjobb gazda, a családi vagyon egy részéhez mégse nyúljon hozzá. Egy holdingba tömörül a Volán és a MÁV, a BKV pedig nem lesz elégedetlen.
A Portfolio.hu értesülései szerint a MOL bruttó 4 forinttal emeli a benzin nagykereskedelmi listaárát szerdán 0 órától, eközben a gázolaj ára 3 forinttal csökken. Szerdán (2010. október 20-án) nulla...
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier ugyan még bizakodó, de úgy érzi, alig ha fogják tudni befogni a negyedik helyen tanyázó Mercedest a konstruktőrök versenyében.
Tőzsdére viszi a megújítható energiaforrások használatával foglalkozó cégét az Enel olasz energetikai konszern; az Enel Green Power (EGP) megjelenése három éve a legnagyobb európai részvénykibocsátás lehet.
Válságosra fordult a két héttel ezelőtti iszapömlésben megsérült egyik páciens állapota - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa.
Magánérdekmentes szférává kell tenni az államot - mondta a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában a Parlamentben. Orbán Viktor öt intézkedést emelt ki beszédében a második gazdasági akciótervből, és közölte azt is: az államnak kötelessége megvédeni a nyugdíjasokat és a nyugdíjak értékét, de ezt csak az állami nyugdíjpénztáron keresztül tudja megtenni a kormány.
Oszama bin Laden és Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terrorszervezet vezetői Pakisztán északnyugati térségében, helyi titkosszolgálati ügynökök védelme alatt bujkálnak - jelentette hétfőn a CNN hírtelevízió a NATO egy magas rangú tisztviselőjére hivatkozva.
Válságosra fordult a két héttel ezelőtti iszapömlésben megsérült egyik páciens állapota - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa hétfőn az MTI-vel.
Az állam nem szabályoz, hanem erőből büntet. A szomorú igazság az, hogy ez az állam nem erős, hanem gyenge - írja a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló véleményében Holtzer Péter szakértő a...