Hétfőn ismét megkapta az engedélyt boszniai forgatásához Angelina Jolie. A színésznő-rendező jelenleg Magyarországon dolgozik. Korábban a szarajevói kulturális tárca megadta az engedélyt a forgatáshoz, majd a forgatókönyv miatt visszavonta azt.
Ma sem volt új a nap alatt, így ma is az OTP erejéről és a többi nagy gyengeségéről szólt a nap a hazai részvénypiacon, melynek eredőjeként jött ki a mai stagnálás viszonylag magas 26.8 milliárd...
Peren kívüli egyeztetés kezdődik a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak és a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek a jogászai között szerdán - erősítette meg a Mal tájékoztatását Mag...
Fizessenek válságadót a nagykereskedők is - javasolja az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az áruházláncok érdekképviselete a fizetési határidő módosítását is kéri a kormányról. A szövetség főtitkára, Vámos György az Országgyűlésben követi figyelemmel a különadóról szóló parlamenti tanácskozást.
Templomokat fosztogattak Vas megyében a hétvégén. A betörők Győrváron és Oszkón is a perselyekben összegyűlt pénzt vitték el – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Köztudott volt, hogy a bolti kiskereskedelmi tevékenységet, a távközlési tevékenységet folytatók és az energiaellátók azok, akiket az extra adó megfizetésére köteleznek. A meglepetést inkább az jelenti, hogy az élelmiszer-kiskereskedelmi láncokon túl – amelyekről eddig szóltak a hírek – érintett lesz a többi kiskereskedő, ideértve a gépjármű-üzemanyag-kiskereskedőket és a gépjármű-nagykereskedőket…
A nagyobb, számszerűsíthető államháztartási kiadáscsökkentő lépéseket hiányolták az elemzők a mai miniszterelnöki beszédből, illetve azt, hogy a volán és a MÁV egy holdingba rendezése mellett nem...
20 év múlva egymillióval több gyerek legyen - mondták a kormány vezető képviselői az adócsomagjuk kapcsán. Ez nagyjából úgy hangzik, mint a "10 év múlva 1 millióval több foglalkoztatott" lózung,...
Kiürítenek kedd reggel hat háztömböt – köztük egy bölcsődét és egy óvodát is – a II. kerületben, mert hétfőn a Szpáhi utcában egy második világháborús romboló bombát találtak. A majdnem 100 kilogrammos romboló bombát egy bejelentés alapján találták meg a Magyar Honvédség tűzszerészei. A bombát kedden hatástalanítják.
Csaknem száz kilogrammos rombolóbombát találtak hétfőn a fővárosban, a II. kerületi Szpáhi utcában; hat háztömbből kiköltöztetik a lakókat kedd reggel - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóirodája
A jelenlegi 6,5 millió forintról 8 millió forintra emelkedik az optimális szerződéses összeg azzal, hogy az előtakarékossági idő 8-ról 10 évre emelkedik - mondta Ferencz Iván a Fundamenta-Lakáskassza...
Köztudott, hogy a hűtőkészülékekben található hűtőgázok komoly kockázatot jelentenek a környezetre nézve. Fokozottan igaz ez az olyan ipari méretű vagy számú hűtők esetén, amennyire egy hipermarketben szükség van....
Másodfokon is elutasította a Nemzeti Közlekedési Hatóság az Alstom fellebbezését a 2-es metró szerelvényeinek típusengedélyével kapcsolatban, így a határozat jogerős.
A román ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványt nyújtottak be hétfőn a bukaresti kormány ellen, a törvényhozó testületnek a jövő héten kell szavaznia Emil Boc miniszterelnök kormányának sorsáról
Elutasította a montenegrói kormányfő azt az elképzelést, hogy Montenegrót az EU majd csak a többi, európai uniós csatlakozásra váró balkáni országgal, Szerbiával, Boszniával, Albániával és Koszovóval együtt, "csomagban" vegye föl a tagjai közé
A látszerészetet forradalmasító új szemüveget készített egy izraeli tudós, az új lencsék tökéletesen éles látást tesznek lehetővé közelre és távolra egyaránt - írta a Die Welt.
Sopron — Az egész világot meghódította futurisztikus autóbusz-koncepciójával Simon Péter (25). A soproni fiatalember diplomamunkája részeként készítette el a teljesen környezetbarát, hidrogén által hajtott, Credo E-Bone fantázianevű jármű tervét, amely pillanatok alatt elterjedt az interneten.
Napi két-három pohár tej elfogyasztásával megállítható vagy késleltethető a csontritkulás. Az ajánlott mennyiség napi 5-6 deciliter, ami a kalciumszükségletünk 75 százalékát fedezi, ennek ellenére a magyarok tejfogyasztása nem éri el a 2 decit naponta – áll az ÁNTSZ, az Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesülete és a Tetra Pak közös sajtóközleményében. A néma kórként is emlegetett oszteop...
Az egyes ágazatokat terhelő különadó parlamenti elfogadásának teljes hatásaként a költségvetés 2010-2012 között 494 milliárd forint bevételhez jut, a GDP-re idén semleges, jövőre 0,1 százalékos negatív, 2012-ben ismét semleges hatása lesz - áll a Költségvetési Tanács (KT) elemzésében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez
Mintegy 200 ezer olyan jármű van, amelynek forgalmi engedélyében helytelenül szerepel a jármű teljesítménymutatója. Az adathiba súlyos ezreket jelenthet az autó tulajdonosának, hiszen sokkal többet, de lehet az is, hogy sokkal kevesebbet kellene fizetnie. A Nemzeti Közlekedési Hatóság e problémák megelőzésére a belügyminisztériumi adatbázisba feltöltötte a helyes adatokat.
Tiltakozik a VDSZ a magán nyugdíjpénztári tagdíjak elvonása ellen, harcol a szolgálati időhöz kötött nyugdíjazásért, továbbá el szeretné érni, hogy hatályban maradjon a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj.
Az egyes ágazatokat terhelő különadó parlamenti elfogadásának teljes hatásaként a költségvetés 2010-2012 között 494 milliárd forint bevételhez jut, a GDP-re idén semleges, jövőre 0,1 százalékos negatív, 2012-ben ismét semleges hatása lesz - áll a Költségvetési Tanács (KT) elemzésében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,54 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 23.407,53 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 26,5 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,54 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 23.407,53 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 26,5 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama, az OTP kivételével, esett az előző napi záráshoz képest. Gerőcs Tamás, az EQUILOR Befektetési Zrt. elemzője úgy látja, hogy az OTP árfolyama meglódult lényegében magyarázat nélkül.
Magyarország — Pár héttel a használatbavétel után már szakadoznak, kimosni pedig egyszerűen lehetetlen a mentősruhákat azon a hőfokon, amely a használati utasításon szerepel! A mentősök egy emberként panaszkodnak a hordhatatlan ruhákra. A problémára a Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet.
A magyarok kilenctizede szerint a kormány jól vagy nagyon jól kezelte a vörösiszap-katasztrófa következményeit - derül ki a Századvég felmérése szerint. A válaszadók túlnyomó többsége szerint a történtekért a timföldgyárat üzemeltető cég a felelős, azt, hogy természeti katasztrófa történt, csak kevesen gondolják.
A vörösiszap-katasztrófa áldozatainak jogi képviselete saját kezdeményezésére szerdán kezd tárgyalásokat a Magyar Alumínium Zrt.-vel a peren kívüli kártalanításról. Magyar György, a károsultak ügyvédje közvetlen igényt nyújtott be a Mal Zrt.-hez, amelyben számszerűsítették a vagyoni és nem vagyoni károkat, de az összeg nem publikus.
A Magyar Televízió vasárnapi adománygyűjtő napján több mint 70 millió forintot ajánlottak fel az ország különböző pontjain élő emberek a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak támogatására és továbbra is rengetegen tárcsázzák a segélyvonalakat - közölte a köztévé hétfőn az MTI-vel
Tölgyessy Péter politológus szerint a magyar társadalom jelenleg újabb rendszerváltást vár; erről hétfőn a Budapest Főváros Levéltárában (BFL) tartott könyvbemutatón beszélt.
Iráni vezetőkkel találkozott hétfőn Núri al-Máliki iraki kormányfő azzal a céllal, hogy támogatást nyerjen a perzsa államban újabb kormányfői megbízatásához.
A kormány döntése alapján a MÁV Zrt. az idén összesen 33 milliárd forint többletforráshoz jut. Az intézkedés a vasúttársaság finanszírozási helyzetének átmeneti rendezését szolgálja, a közösségi...