A kormány a kisebbik rosszat választotta a szektorális különadók bevezetésével - mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Demján Sándor...
A következő fél-egy év sorsdöntő időszak lesz a szocialisták életében - mondta Tóth József, a XIII. kerület ötödszörre is megválasztott MSZP-s polgármestere a Népszavának adott, pénteken megjelent interjújában.
Nem foglalkozunk túl gyakran igazán régi autókkal, de úgy éreztük, most kivételt kell tennünk: az ország két Pontiac GTO-ja közül az izgalmasabbat fogtuk tesztre. Hogy miért ez az izgalmas? Mivel ő alig pár hónapja készült el, szinte az utolsó csavarig felélesztve a "muscle car" korszakot megteremtő legendát.
A Deutsche Postbank szerint a ma megjelenö amerikai kiskereskedelmi forgalmaknál folytatódhat az elmúlt hónapok emelkedö trendje. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Egy kiemelkedő sikereket elért, hazai alapítású pénzügyi vállalkozás tulajdonostársai lesznek azok, akik most jegyeznek részvényt – mondta el Gaál Csaba (x)
Szakemberek szerint mivel élelmiszer-kiskereskedelem a gazdaság egyik legkevésbé nyereséges ágazata, a váratlanul kirótt adó munkahelyek megszűnéséhez, a fejlesztések elmaradásához vezethet az árak emelése mellett. - Végső soron mindent a lakosság fizet meg, így a különadók költségeit is - mondta a Népszavának -Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője.
Izgalmas, európai jelentőségű régészeti leletek kerültek elő Gömörben: félresikerült érméket, ezüstözött rézpléhből lapított alapanyagot és a hamis pénzek verőtövét találták meg a Derencsényi-karszt egyik barlangjában, a nagyrőcei járásbeli Felfalutól (Chvalová) néhány kilométerre - olvasható az Új Szó című pozsonyi napilapban pénteken.
Caramel él a nagy lehetőséggel: folyamatosan fellép, és lemeze is nagy siker. Legközelebb október 15-én 20 órakor a Nagymező utca–Király utca sarkon lesz látható-hallható.
Két nigériai és egy indiai után egy újabb nigériai atléta akadt fenn a doppingszűrésen a csütörtökön Újdelhiben befejeződött Nemzetközösségi Játékokon.
Lehet-e számlát helyesbíteni az APEH-ellenőrzés után? A megbízási díjból hány százalék számolható el, ha nem tételes az elszámolás? Milyen költségeket lehet téríteni a munkavállalónak, aki nem autótulajdonos, hanem üzembentartó? Az olvasók kérdéseire az APEH válaszol.
Budapest programjának megvalósítását ígérte Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén. Megköszönte a bizalmat azoknak, akik rá szavaztak, azoknak a pártoknak, akik támogatták, és közölte azt is: azok főpolgármestere is lesz, akik nem rá szavaztak. Tarlós szerint Budapest pénzügyi helyzete rendkívül aggasztó, a jelenlegi adatok alapján nem biztos, hogy a város…
Vasárnap érkezik Sopronba, hétfőn pedig edzésbe is áll az MKB-Euroleasing csapatánál Angel McCoughtry, a nemrég Csehországban világbajnokságot nyert amerikai női válogatott kosarasa, aki 18 pontjával a hazaiak elleni vb-döntő legeredményesebb játékosának bizonyult.
Még a múlt héten kiengedték az őrizetből a kínai Zhao Feit (Csao Fej), akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy 21 éves norvég diáklányt augusztus végén Budapesten - tudta meg az MTI pénteken Pekingben norvég forrásból.
A Greenpeace tiltakozik a kolontári lakosság visszaköltöztetése és a Mal Zrt. ajkai timföldgyárának újraindítása ellen, úgy véli, a kormány döntései felelőtlenek, elhamarkodottak, hiszen a vörösiszap katasztrófa pontos okai még mindig nem tisztázottak.
A cukorbetegeknek nemcsak az érelmeszesedésre és ezzel összefüggésben a koszorúér-szűkületre nagyobb az esélyük, de a hirtelen szívhalálra is - állapították meg finn kutatók ötéves követéses vizsgálatukban.
A tegnapi záróértékek közelében nyitottak az európai piacok. A délután fontos makroadatok és vállalati jelentések előtt a kivárás jellemzi a tőzsdéket és addig nem is igazán számíthatunk nagyobb...
Előkerültek a kispesti polgármesteri hivatalból az önkormányzati választás estéjén eltűnt szavazólapok. A szavazás estéjén egy szavazólapokkal teli dobozt összecseréltek egy másikkal, ezért Budapest XIX. kerületében meg kell ismételni az önkormányzati választásokat.
Egyáltalán nem biztos, hogy finanszírozható a főváros 2011-ben - mondta Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén pénteken.
Egyáltalán nem biztos, hogy finanszírozható lesz a főváros 2011-ben - mondta Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén pénteken. Az ülésen részt vett Orbán Viktor...
A Gazdasági Versenyhivatal 900.000 Ft bírságot szabott ki az EUROMOBILIEN Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft.-re, valamint megtiltotta a vizsgált és kifogásolt tartalmú tájékoztatások további megjelentetését....
Hibás bizonyítékok alapján ítéltek halálra, majd végeztek ki egy férfit az Egyesült Államokban – állította a kivégzett férfi családja kérésére indított perben egy szakértő. Cameron Todd Willinghamen 2004-ben hajtották végre a halálos ítéletet, miután egy korábbi peres eljárásban a bíróság bizonyítottnak látta, hogy 1991-ben ő gyújtotta a tüzet, amelyben három lánya életét vesztette. A csütör...
Sziesztabajnokságot rendeznek Spanyolországban. Kihalóban van az ebéd utáni pihenés tradíciója, ezért népszerűsíteni kívánják egy versennyel, adja hírül a Tv2 Tények című műsora.
Kissé gyengült a forint a bankközi devizapiacon pénteken délelőtt a reggeli és a csütörtök délutáni árfolyamhoz képest; az euró pénteken délelőtt 274,75 forinton állt szemben a kora reggeli 274,14 és a csütörtök délutáni 274,08 forinttal.
Angliában és Finnországban sem ismerték fel Egervári Sándort a külföldi tévések. A további bonyodalmak elkerülése végett speciális ajándékkal leptük meg a válogatott szövetségi kapitányát.
A Stabilitás Pénztárszövetség és Pénzügykutató Zrt. közös konferenciájának a második napjának elején Oszkó Péter, Bod Péter Ákos és Surányi György is szót kapott. Az előadásokat sok esetben átírta a...
Az alakuló ülés elején letették az esküt az új képviselők, majd a főpolgármester. Az ülés korelnöke, a Lehet Más a Politika fővárosi frakcióvezetője, Kaltenbach Jenő bejelentette, hogy a jobbikos Staudt Gábor – aki a Jobbik főpolgármester-jelöltje volt – lemondott mandátumáról, képviselői helyének betöltése folyamatban van.
Az euróövezetben 1,8 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves szintű növekedése szeptemberben az augusztusi 1,6 százalékról, míg havi összevetésben ismét 1,2 százalék volt az árszínvonal növekedése...
Minden másnap tornázott, de alig vett magához szilárd ételt egy brit nő. 102 kilóját tartotta soknak, de túl gyorsra sikeredett a fogyókúra és belehalt.