A bosznia-hercegovinai kulturális tárca megvonta Angelina Jolie engedélyét arra, hogy első rendezői filmjének egy részét az ország területén forgassa a boszniai háború női áldozatait képviselő csoport panasza nyomán
Jövő héten tartja meg első ülését a testület, Lendvai Ildikó szerint politikusok helyett elsősorban társadalomtudományi szakemberek vesznek majd részt a stratégiai műhelyben
Elmaradt a várva várt új adórendszer részleteinek bejelentése, Orbán Viktor pedig nemcsak a Tesco-adót jelentette be, hanem 400 milliárdos sarccal illetné a munkavállalókat - írja szerdai elemzésében a Hírszerző.
Újabb ágazatokra akar három évre szóló válságadót kivetni a kormány. A miniszterelnök Budapesten, a Széll Kálmán Alapítvány Hogyan tovább, Magyarország? című rendezvényén ismertette a második akcióterv főbb pontjait.
101 évet kellett várnia az amerikai állampolgárságra egy nőnek, aki Mexikóból vándorolt be az Egyesült Államokba – írta szerdán a BBC. Az asszony 1909. október másodikán, édesanyja karjaiban érkezett meg az amerikai Texas államba. Akkor még mindössze hathónapos volt. Elmondása szerint amerikai állampolgárként elsőként arra készül, hogy részt vegyen a novemberi törvényhozási és helyhatósági v...
Elfogadta az MSZP programtanácsának feladatairól és működéséről szóló előterjesztést a párt országos elnöksége szerda este; a testület a jövő héten meg is tartja első ülését
Az elmúlt napokban memoárkötetet megjelentető Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter elismerte, hogy hibákat követett el a Bush-kormányzat a szeptember 11-i terrortámadások után
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy szarvasi, háromgyerekes édesapa, amiért bántalmazott két tanárt, mert megakadályozták, hogy elvigye gyermekeit az iskolából.
Az amerikai félidős kongresszusi és kormányzóválasztások elemzésére irodát nyitott szerdán Washingtonban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ)
Egy iraki születésű holland férfit, akit az Egyesült Államokban 25 évi börtönbüntetésre ítéltek, a rotterdami bíróság szerdai enyhébb ítélete miatt akár már ugyanaznap szabadon engedhetnek.
Új, a Google által támogatott televíziós készülékkel készül megjelenni a piacon a Sony, mely lehetővé teszi a felhasználóknak a tévézés mellett, hogy internetezzenek és különböző alkalmazásokat...
A magántanulók egyharmada nem végzi el a kijelölt osztályt. Több mint 80 százalékuk hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű. A nyolcadikos magántanulók 30 százaléka 18 éves.
Felfüggesztette a filmforgatást a sok milliárd dolláros dél-kaliforniai pornóipar két legnagyobb stúdiója, miután kedden pozitívnak bizonyult az egyik szereplő HIV-tesztje.
Elrendelte a bíróság szerdán a 19 éves fiatalember előzetes letartóztatását, aki megerőszakolt egy 15 éves fiút vasárnap Tiszavasváriban. A férfi október 10-én egy szórakozóhelyen ismerkedett meg a fiúval, kicsalta az utcára, ott erőszakolta meg. A Tiszavasvári Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben szemérem elleni erőszak miatt.
A Jobbik egyetért azzal, hogy a kormány válságadót vessen ki a távközlési és telekommunikációs cégek mellett az energetikai szektor nagyvállalataira és a nagy kereskedelmi láncokra is, de a párt nem tudja, megakadályozza-e a kormány, hogy a cégek a terheiket áthárítsák a fogyasztókra
Gumilövedékes fegyverrel támadtak két arab férfira szerdára virradóra Budapesten. Több lövés is dördült, egy lövedék eltalálta az egyik férfi hátát. A két támadó ellen garázdaság miatt indítottak eljárást – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Az MSZP szerint a főváros gazdálkodása átlátható és stabil, s ha az új vezetés tartja a kiszámítható gazdálkodást, akkor biztosítható Budapest egyensúlya
A lányom 24 éves, mindig, születése óta hideg a keze. Lehet ennek valamilyen betegség az oka? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Cilei idő szerint a nap végére felszínre kerülhetnek a vájárok, akik 69. napja egy beomlott chilei bánya foglyai - közölte Laurence Golborne bányászati miniszter.
Honfi Károlyné női nemzetközi sakkmester, női levelezési nemzetközi mester, az 1950-es évek végén és a 1960-as években a magyar női sakkozás egyik kiemelkedő alakja, olimpiai ezüstérmes sakkozó volt. 77 évesen hunyt el.
A szocialisták szerint stabil és átlátható a fővárosi gazdálkodás és remélik, hogy Tarlós István nem egy fideszes válságtrükköt vetett be a fővárosban a költségvetés elemzése kapcsán
Gyakorlatilag tényként kezelhető, hogy novembertől nem fog az egyéni nyugdíjpénztári számlánk gyarapodni a korábban jogosan, törvényekben lefektetettek szerint, hiszen a kormány az adócsomag...