2010. október 1. péntek

okt. 1
13:15
Csúcson a forint, a dollár már 200 alatt jár (Infostart)
Hiába a váratlanul megugró 2009-es államháztartási hiányról szóló negatív hír, a továbbra is kedvező nemzetközi befektetői hangulat, illetve a dollár folytatódó világpiaci hanyatlása segített újabb csúcsokat meghódítania a forintnak a választások előtt.
okt. 1
13:15
Botrány! Horogkereszt előtt pózolt a színésznő (Blikk)
Kiverte a biztosítékot Michelle Rodriguez, amerikai színésznő internetes rajongóinál, amikor egy hatalmas horogkeresztes zászló előtt pózolt, majd feltöltötte a fotót az egyik közösségi portálra.
okt. 1
13:17
Meztelen egyetemisták az utcán (Blikk)
okt. 1
13:18
Akár élet is lehet rajta, de egyelőre lehetetlen bizonyítani (HírTV)
Akár folyékony víz és élet is lehet azon a bolygón, amelyet most fedeztek fel amerikai csillagászok. A kutatók sok mindent csak becsülni tudnak, de a tőlünk húsz fényévnyire lévő Gliese 581g nevű vörös törpebolygót az eddigi legígéretesebb Föld-szerű objektumnak tartják.
okt. 1
13:18
Csalónak kampányol Semjén Zsolt? (ATV)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fotója szerepel annak a foktői polgármesternek a szórólapján, akit egy egri közbeszerzési eljárás során elkövetett szabálytalanság miatt jogerősen elmarasztalt a bíróság - írja a stop.hu hírportál.
okt. 1
13:18
Megjött a trónörökös: Párizsban is ott volt a Renault Latitude (Auto Pult)
Nyáron már beszámoltunk róla, hogy a Renault Vel Satis gyártásának 2009-es befejeztével a modell után űr maradt a francia gyártó modellpalettáján. Sokat azonban nem kellett várnunk, hogy új titán követelje magának a trónt, hiszen már Moszkvában bemutatkozott a Renault Latitude, mely átveheti rokonától a stafétabotot.
okt. 1
13:21
Sosem találnád ki, honnan jön a legtöbb hamis termék (Pénzcentrum)
A hamisított termékek forgalma 2009-ben elérte a 900 milliárd dollárt, ami világkereskedelem 7-8 százaléka. A leggyakrabban továbbra is a ruházati termékeket, az elektronikai cikkeket, a dohányárukat, illetve az élelmiszereket hamisítják, de növekedést mértek a hamis gyógyszer vagy például a járműalkatrész forgalmazás területén is. Magyarországra a legtöbb hamis termék Kínából érkezik....
okt. 1
13:30
Csak papíron változott a költségvetés (Privátbankár)
Az uniós bevételek, illetve a beruházási kiadások 2009-es elszámolása változott a KSH szerint, emiatt nem egyeznek a pénteken közölt adatok az áprilisiakkal
okt. 1
13:32
A hitelminősítőkről vitatkoznak az EU-tagok (Privátbankár)
Nincsenek egységes állásponton az európai uniós tagállamok arról, hogy vezessen-e be tranzakciós adót az EU, és arról sem, milyen típusú szabályozást kellene találni a hitelminősítők tevékenységére - ...
okt. 1
13:33
Szórakozásból falhoz ragasztották kisgyereküket (Blikk)
Lincoln - Akár öt évet is kaphat elképesztő kegyetlenségéért az az amerikai szülőpár, akik puszta szórakozásból ragasztották szigetelőszalaggal a falhoz kétéves gyermeküket.
okt. 1
13:34
Hét helyen mennek biztosra a szocialisták (Privátbankár)
Az MSZP négy kerületben és három megyei jogú városban tartja biztos befutónak jelöltjét. Molnár Zsolt fővárosi kampányfőnök szerint nem lesz megkérdőjelezhető a váltópártiság
okt. 1
13:35
Szexelnének is a Viasat3 új műsorában - videó (Blikk)
okt. 1
13:36
Tarlós: Meg kell hallgatnunk az időseket (HírTV)
Szükségünk van arra, hogy meghallgassuk az időseket – mondta Tarlós István az idősek világnapján. A polgári erők főpolgármester-jelöltje az óbudai Derűs Alkony Gondozóházat látogatta meg.
okt. 1
13:36
Az MSZP több jó eredményre számít (Alternatív Energia)
Az MSZP országos és fővárosi kampányfőnöke szerint is jobban fog szerepelni a párt vasárnap az önkormányzati választáson annál, mint amilyen eredményt tavasszal elértek. Az MTI úgy tudja, hogy az MSZP a fővárosban négy polgármesteri szék megőrzésével mindenképpen számol.
okt. 1
13:36
Menesztenék Semjént: „Az összes cigány nem lopott annyit, mint a két előző kormány” (ATV)
Kormos Kata szerint fel kell tenni a kérdést: ki diktál Semjén Zsoltnak: Orbán Viktor vagy Vona Gábor?
okt. 1
13:38
Az MSZP büntetőjogi lépéseket fontolgat Orbán nyilatkozata miatt (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint politikai célú költségvetési manipuláció a miniszterelnök azon kijelentése, hogy nem stimmel a 2009-es költségvetési hiány, emiatt fontolóra veszik a jogorvoslati lehetőségeket, beleértve a büntetőjogi lépéseket is.
okt. 1
13:38
Egy évet kapott egy férfi bombariadóért Fejér megyében (ATV)
Az ittas fenyegető telefonált, elment a buszvégállomásra, elaludt, megtalálták.
okt. 1
13:39
Megvan a jövő munkahelyteremtő eszköze: energianád (HR Portál)
A Nád MPS-H Kft. által kidolgozott bioenergetikai rendszer energianáddal váltaná ki a hazai importfüggőséget, amely akár nyolcvanezer munkahelyet is létrehozhat a következő évtizedben - értesült a Napi Gazdaság Kiss Gábor ügyvezetőtől.
okt. 1
13:39
Nem billent el semerre a mérleg nyelve idén a tőzsdéken (Portfolio)
A gazdasági növekedés fenntarthatóságával kapcsolatos bizonytalanság, az európai adósságválság, a kormányzati megszorítások és az újabb recessziótól való félelem volt az, ami 2010 első három...
okt. 1
13:39
Egyre kisebb kockázatot lát bennünk a piac - csökken a CDS árjegyzésünk (ProfitLine)
A globális befektetői hangulatot követve jelentős mértékben javult a magyar államadósság-törlesztés kockázati megítélése a londoni piacon az idei utolsó negyedév kezdetére.
okt. 1
13:41
K&H; - továbbra is bizonytalanság maradhat a részvénypiacokon (ProfitLine)
Az amerikai Fed tegnap nyilvánosságra hozta a II. negyedévre vonatkozó végleges GDP és lakossági fogyasztási adatokat, amely szerint kissé felfelé, 1,7%-ra módosította az amerikai gazdaság növekedését, a lakossági fogyasztás bővülése pedig a korábban publikált, 2%-os szinthez képest 2,2%-ra módosult.
okt. 1
13:43
Nőtt az államháztartás finanszírozási igénye (ProfitLine)
Az idén június végéig tartó négy negyedévben az államháztartás finanszírozási igénye a bruttó hazai termék (GDP) 5,5 százalékára (1.448 milliárd forintra) nőtt a negyedévvel korábbi 4,8 százalékról, miközben a háztartások finanszírozási képessége 3,2 százalékról (801 milliárd forintról) 4,7 százalékra (1.239 milliárd forintra) nőtt - ez derül ki a pénzügyi számlák második negyedévi adataiból,…
okt. 1
13:48
Mikola paradigmaváltást sürget (Privátbankár)
A politikus szerint az egészségügy nem kerülheti el a szerkezetátalakítást és a biztosítási rendszer reformját. Vélhetően paradigma-szerű váltás előtt az ágazat
okt. 1
13:54
Kilencven lakást építenek Felsőzsolcán (Infostart)
Még 90 lakást építenek az árvíz sújtotta Felsőzsolcán. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen 204 ingatlan vált lakhatatlanná a nyár eleji árvizek miatt.
okt. 1
13:54
Energiatakarékos óvodát és iskolát adtak át Komáromban (HírTV)
Míg az óvodások már szeptemberben, addig az iskolások csak a jövő héten kezdhetik meg az évet Komáromban, miután a Feszty Árpád Általános Iskola 324 millió, a Csillag Óvoda pedig 92 millió forintból vált energiatakarékossá - olvasható a kemma.hu-n. Ácson az óvoda, a Gárdonyi Géza- valamint a Jókai Mór Általános Iskola komplex felújítása szintén részben uniós támogatásból, összesen 229 millió…
okt. 1
13:54
Schmitt Pál: egész Európa bizakodással várja Horvátország uniós csatlakozását (Gondola)
Egész Európa bizakodással várja Horvátország európai uniós csatlakozását, az ország belépése példaértékű lesz az egész térség számára, és reménnyel tölt majd el minden szomszédos országot - jelentette ki Schmitt Pál pénteken Zágrábban, a horvát államfővel való tárgyalásait követő sajtótájékoztatón
okt. 1
13:54
Csak a voksolásig számítanak az idősek (Alternatív Energia)
Noha az előző kabinet elkülönítette, nincs nyoma annak a mintegy 12 millió forintnak, amelyből az Idősek Világnapjának eddig hagyományos központi rendezvényét tartották volna meg a Kongresszusi Központban. Ez a pénz, illetve a vidéki nyugdíjas szervezetek számára félretett több millió forint is eltűnt, vagy legalábbis nem az eredeti célra használta fel a kormány.
okt. 1
13:56
Az MSZP büntetőjogi lépéseket fontolgat Orbán Viktor nyilatkozata miatt (Gondola)
Az MSZP szerint politikai célú költségvetési manipuláció a miniszterelnök azon kijelentése, hogy nem stimmel a 2009-es költségvetési hiány, emiatt fontolóra veszik a jogorvoslati lehetőségeket, beleértve a büntetőjogi lépéseket is
okt. 1
13:57
Vezetőváltás a Bankbrokernél (Portfolio)
Dr. Fröhlich Péter látja el a mai naptól a Brokernet Csoporthoz tartozó Bankbroker Kft. ügyvezetői igazgatói feladatait. A szakember a független hitelközvetítő és tanácsadó szervezet éléről leköszönő...
okt. 1
13:57
Brutális bírság a magyar biztosítónak (Pénzcentrum)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai határozatában 10 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-re. A Felügyelet kötelezte a biztosítót, hogy üzleti információs, ellenőrzési és adatfeldolgozási rendszerét úgy alakítsa ki, hogy a biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) és egyéb üzleti tevékenysége során mindenkor a jogszabályoknak megfelelően…
okt. 1
13:58
Kábítószeres sofőr okozott halálos balesetet a 3-as főúton (Gondola)
Kábítószer hatása alatt vezette kisteherautóját az a férfi, aki halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozott a 3-as számú főút Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, Szikszó és Arnót között - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t
okt. 1
13:59
Tízmilliója ugrott a Groupama Garanciának (Portfolio)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai határozatában 10 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-re. A Felügyelet kötelezte a biztosítót, hogy üzleti információs,...
okt. 1
14:06
Tízmilliós büntetés a PSZÁF-tól (Privátbankár)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai határozatában 10 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-re. A felügyelet kötelezte a biztosítót, hogy üzleti információs, el...
okt. 1
14:08
Az anyabanknak is fejfájást okoz az MKB (Privátbankár)
Az osztrák Hypo Alpe Adria bank milliárdos veszteségei után újabb külföldi leányvállalat okoz fejfájást a bajor tartományi banknak - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung. A budapesti MKB-ról van szó, ...
okt. 1
14:12
Orbán: Az új adórendszer elismeri majd a gyermekvállalás költségeit (Infostart)
Orbán Viktor szerint az új adórendszer támogatni fogja a munkát, és elismeri majd a gyermekvállalás költségeit. A miniszterelnök - szóvivőjének tájékoztatása szerint - erről pénteki dunaújvárosi látogatása alkalmával beszélt újságírók előtt.
okt. 1
14:12
Lefüleltek egy Nyugati téri bandát (HírTV)
A Nyugati tér környékén és az ott közlekedő villamoson, illetve buszokon tevékenykedő zsebtolvaj bandát lepleztek le csütörtökön éjjel a Budapesti Rendőr-főkapitányság zseblopási nyomozói. A hét fős társaság tagjai villamosokon és buszon különböző cseleket bevetve próbálták feltérképezni, melyik utasnál lehet komolyabb érték, de a rutinos nyomozóknak feltűnt a viselkedésük és megfigyelésük után…
okt. 1
14:12
Oszama bin Laden muzulmán segélyszervezet felállítását sürgeti (Gondola)
A természeti katasztrófák, illetve a háborúk sújtotta muzulmánok megsegítésére hivatott segélyszervezet létrehozását sürgette az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője, Oszama bin Laden pénteken egy neki tulajdonított hangüzenetben
okt. 1
14:12
Önkormányzatiság Fidesz-módra (Alternatív Energia)
Kétes ingatlankezelés, pótmunkadíjak, vitatható szerződések, vesztegetés, garázdaság, vagyon elleni bűncselekmények - a Fidesz-KDNP prominensei által gyakran alkalmazott kifejezések. Ugyan a kormánypártok hőn szeretett kampánytémájává vált az elszámoltatás, de saját házuk táján elfelejtettek körülnézni. A Fidesz eddigi "teljesítménye" ugyanis igencsak kétségbe vonja a korrupcióellenes…
okt. 1
14:12
Nyerj társasjátékmintás törölközőt! (Éva Magazin)
Az Avon jóvoltából most 5 db nagyméretű, társasjátékmintás törölközőt sorsolunk ki regisztrált olvasóink között.
okt. 1
14:12
Újra felfelé próbálkozik a DAX (ProfitLine)
A tegnapi sikertelen emelkedés után ma ismét felfelé próbálkoznak a részvénypiacok az európai kereskedésben. Bár a DAX határidős terméke tegnap csúnyán lefordult 6350 közeléből a 6200 megtartotta az árfolyamot és végül az emelkedő trendvonal felett sikerült zárnia a napot, gyakorlatilag minimális elmozdulással a nyitáshoz képest. (Solar Capital)
okt. 1
14:12
Révésznek fogalma sem volt, hogy még tart a bántalmazási pere (ATV)
A rendőrök által megvert képviselő ugyanis megegyezett a BRFK-val és a REBISZ-szel, csak ezt a bíróság nem tudta, és tárgyalni akart.
okt. 1
14:14
Megérkezett az új Suzuki Swift - képek (Infostart)
A Párizsi Autókiállításon csütörtökön bemutatkozott a sorozat-gyártott új Suzuki Swift. A modell sajtótájékoztatóját követően elkezdődött az autó kereskedelmi forgalmazása. Mától a magyar közönség a Suzuki márkakereskedőknél találkozhat az új Swifttel.
okt. 1
14:14
EUR/JPY Trendváltás elött az euró (HírTV)
Az euró nyereségeket könyvelt el és a 114,00-es ellenállást ostromolja. A reggeli vételi kereslet 114,51-re segítette az árfolyamot, majd nyereség-kivétekröl számoltak be. Mégis kedvezöek a deviza kilátásai. A 114-es érték tartós átlépésével trendváltás következne. Támogatás 113,74-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 1
14:14
Csúcson a forint! (Gondola)
Hiába a váratlanul megugró 2009-es államháztartási hiányról szóló negatív hír, újabb csúcson a forint a választások előtt.
okt. 1
14:14
Érdemes volt az elmúlt negyedévben kukorcázni? (ProfitLine)
A válasz: IGEN, ugyanis nagyon szép emelkedést produkált a kukorica az elmúlt három hónapban. Igazából ez az első olyan hét, ahol kicsit komolyabb korrekció történhet. Az 525-ös szint számít jelenleg ellenállásnak, ez a szint állította meg az emelkedést a nagyon meredek csatorna felső szintjénél. (Solar Capital)
okt. 1
14:15
Átszakadt a gát - Merre tovább, forint? (Portfolio)
A svájci frankkal szemben másfél, az euróval szemben 4 hónapos, a dollárral szemben pedig 5 hónapos csúcsra ért ma kora délután a forint a kedvező nemzetközi befektetői hangulatban és mindez azt is...
okt. 1
14:16
EUR/JPY Trendváltás elött az euró (HírTV)
Az euró nyereségeket könyvelt el és a 114,00-es ellenállást ostromolja. A reggeli vételi kereslet 114,51-re segítette az árfolyamot, majd nyereség-kivétekröl számoltak be. Mégis kedvezöek a deviza kilátásai. A 114-es érték tartós átlépésével trendváltás következne. Támogatás 113,74-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 1
14:16
Tavaly 6 milliárd forintnyi bírságot rótt ki a GVH (ProfitLine)
A parlament gazdasági és informatikai bizottsága pénteki ülésén a kormánypárti képviselők szavazataival támogatta Juhász Miklós jelölését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöki posztjára.
okt. 1
14:17
Akár 4 évet is kaphat a bukott bróker (Portfolio)
Jerome Kerviel, a 4,9 milliárd eurós veszteséget összehozó francia tőkepiaci kereskedő bírósági tárgyalása október 5-én zárul. Akár 4 éves börtönbüntetést is kaphat a Société Générale volt...
okt. 1
14:18
Oszkó OTP érdekeltséghez megy (ProfitLine)
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter tölti be az OTP Bank többségi tulajdonában lévő PortfoLion Zrt. vezérigazgatói posztját 2010. október 1-jétől - közölte a bank pénteken az MTI-vel.

Keresés