2010. január 23. szombat

jan. 23
16:03
Moszkvába költözik a botránymodell (Blikk)
A Daily Mirror szombati beszámolója szerint a kapcsolat odáig fejlődött, hogy 39 éves, londoni illetőségű Naomi beköltözik új barátja, Vlagyimir Doronyin moszkvai lakosztályába.
jan. 23
16:06
„A zsidó Mária is a Jobbikot választotta” (ATV)
Vona bezáratná a vezető tévécsatornákat, de valóságshowt indítana.
jan. 23
16:15
Saját házában fagyott halálra (HírTV)
A saját házában fagyott halálra egy 57 éves férfi pénteken reggelre a Somogy megyei Karádon - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szombaton a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
jan. 23
16:15
Chávez a tévében reggeltől estig (Kripto Akadémia)
Hugo Chávez nem kegyelmez a független venezue­lai csatornáknak. A venezuelai elnök kötelezővé tette 24 kábeltévé számára, hogy élőben közvetítsék televíziós műsorát, az Alo Presidentét, valamint időnként maratoni hosszúságú beszédeit.
jan. 23
16:30
Percenként nő a tiltakozók tábora - a Kossuth térre készülnek (Infostart)
Egy közösségi portálon "gyülekeznek" a szerencsi szalmatüzelésű erőmű ellen tiltakozók, számuk folyamatosan gyarapszik. A tiltakozók a Kossuth térre készülnek.
jan. 23
16:33
Lemondott Oskar Lafontaine (HírTV)
Bejelentette lemondását Oskar Lafontaine, a németországi Baloldali Párt elnöke, mivel rákos megbetegedéssel kezelik. A német baloldalon őt tekintették korábban az egyik legnépszerűbb politikusnak. 1995–1999 között az SPD elnöke volt.
jan. 23
16:33
Kivégzőosztag vár Berlusconira? (Kripto Akadémia)
Kivégzőosztagnak nevezte Silvio Berlusconi olasz kormányfő azt a milánói ügyészséget, amely korrupcióval és adócsalással vádolja. Mindezt azzal kapcsolatban közölte, hogy még nem döntött arról, megjelenik-e a bíróság előtt. „A védőügyvédeim szerint ne, mert ott úgysem bírák fogadnának, hanem egy kivégző­osztag” – fogalmazott.
jan. 23
16:42
Hoppá! A magyar sztár 48 kilót akar fogyni! Mennyit kell fizetnie? (ATV)
Korábban rendszertelenül étkezett, hajnalban evett, 135 kilósan pedig már énekelni is nehezebb volt.
jan. 23
16:48
Hazaérkezett a Református Szeretetszolgálat mentőcsoportja Haitiről (Infostart)
Hazaérkezett a Református Szeretetszolgálat öttagú mentőcsoportja szombat délután Haitiről; az orvosokból, ápolókból álló csapat budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: a jövő héten más összetételben újra kiutazik egy református segítő csoport a földrengés sújtotta karibi országba.
jan. 23
16:51
Több ezer fotós tüntetett a rendőrségi bánásmód ellen (+kép) (HírTV)
Fotósok tüntettek szombaton Londonban az ellen, hogy a terrorizmus elleni törvényt felhasználva a rendőrség szerintük egyre gyakrabban akadályozza őket munkájukban. A Trafalgar Square-en a becslések szerint kétezer fotóriporter tiltakozott.
jan. 23
16:51
Marko, a számítógép macedón Mozartja (Gondola)
A kilencéves macedón kisfiú, Marko Csalaszan átvette rendszermérnöki diplomáját Ljubljanában a Microsoft szlovén főmenedzserétől, Matej Potokartól, ezzel a világ legfiatalabb informatikus...
jan. 23
16:51
"Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy vezetni próbáljuk Európát. Erre ugyanis nincsen igény" (Kripto Akadémia)
Szerencsétlen dolog, ha valamely tagállam saját uniós elnöksége előtt lecseréli annak végigvitelére felkészített csapatát – mondta tegnap Balázs Péter külügyminiszter. A választások utáni kormánynak szóló figyelmeztetés azon a parlamentben megrendezett országos civil konferencián hangzott el, melynek témája a 2011. első félévében sorra kerülő magyar uniós elnökség volt.
jan. 23
16:51
Újabb bedőlési hullám fenyeget! (Pénzcentrum)
A legtöbb fejlett országban véget ért a recesszió, ám a következő években a növekedés alacsony, a munkanélküliség pedig magas lehet - nyilatkozta Christian Tegllund Blaabjerg, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája a Portfoliónak....
jan. 23
17:09
Gyenesei is lepaktált az MDF-fel? (HírTV)
A Gyurcsány-kormány egykori önkormányzati miniszterével, Gyenesei Istvánnal is megállapodott az MDF – tudta meg az Index.
jan. 23
17:09
A haiti károsultak segítését kéri a Baptista Szeretetszolgálat (Gondola)
A Haiti földrengés áldozatainak támogatását kéri a magyar lakosságtól és a cégektől a Baptista Szeretetszolgálat. A szervezet főigazgatója, aki szombaton tért vissza a tragédia helyszínéről, az...
jan. 23
17:09
Műkorcsolya Eb - Sebestyén a hatodik helyen zárt (Blikk)
jan. 23
17:09
Lemond a Baloldal pártja elnöki tisztjéről Oskar Lafontaine (Kripto Akadémia)
Oskar Lafontaine májusban távozik a német ellenzéki Baloldal pártjának társelnöki posztjáról, parlamenti mandátumáról pedig hamarosan lemond.
jan. 23
17:11
Hegedüs Csaba elnök marad (HírTV)
Továbbra is Hegedüs Csaba a Magyar Birkózó Szövetség elnöke. A szombati tisztújító közgyűlésen a jelenlegi vezetőre a 120 küldöttből 78-an szavaztak, kihívójára Ritter Árpádra 42-en voksoltak. A szövetséget 1992 óta irányító Hegedüs így újabb öt évig marad pozíciójában.hírTV
jan. 23
17:18
Jön a választás! Hogyan hat ez a tőzsdére? (ProfitLine)
Negatív fejleményként értékelne a piac bármilyen "kísérletezgetést" a költségvetéssel a következő magyar kormány részéről - mondták londoni felzárkózó piaci elemzők a választási időpont pénteki bejelentése után.
jan. 23
17:18
Bokros: hallgass az eszedre! + videó (ATV)
Az MDF miniszterelnök-jelöltje szeretné, ha lennének nyilvános viták.
jan. 23
17:24
Az MDF a Gyurcsány-kormány egyik miniszterét is megszerzi? (Infostart)
Az MDF somogyi tagszervezete tárgyalt, de nem jutott egyezségre Gyenesei Istvánnal, a Somogyért Egyesület elnökével, ezért még nincs döntés arról, állítanak-e közös jelölteket a választásokon - közölte Mátrai János, az MDF országos, valamint somogyi megyei választmányi tagja szombaton az MTI-vel.
jan. 23
17:27
ENSZ BT: továbbra is törékeny az etnikumközi béke Koszovóban (Gondola)
Az ENSZ koszovói különmegbízottja legújabb jelentésében megállapítja, hogy a béke továbbra is törékeny a függetlenségét csaknem két éve kinyilvánító Koszovóban, és változatlanul nagy a...
jan. 23
17:27
Egy éber nő buktatott le egy rabolni készülő férfit (Blikk)
jan. 23
17:27
Mátrai János leszögezte, a sajtóhírekkel ellentétben a somogyi MDF nem hullott szét (Alternatív Energia)
Az MDF somogyi tagszervezete tárgyalt, de nem jutott egyezségre Gyenesei Istvánnal, a Somogyért Egyesület elnökével, ezért még nincs döntés arról, állítanak-e közös jelölteket a választásokon - közölte Mátrai János, az MDF országos, valamint somogyi megyei választmányi tagja szombaton az MTI-vel.
jan. 23
17:27
„Itt az idő”: Fidesz-jelöltek mutatkoztak be Nyíregyházán (HírTV)
Dr. Kovács Ferenc és dr. Vinnai Győző személyében két fideszes jelöltet mutatott be Nyíregyházán Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója.
jan. 23
17:27
Stresszorexia - A dolgozó anyák táplálkozási zavara (WebBeteg)
"Meghalni sincs időm, nemhogy enni!" Leginkább azoktól a nőktől halljuk, akik a maximumot szeretnék kihozni magukból a munkahelyükön és otthon is, miközben szeretnének továbbra is kívánatosak maradni.
jan. 23
17:29
Beiktatták hivatalába az új szerb pátriárkát (Gondola)
Beiktatták hivatalába szombaton Belgrádban Irinej Gavrilovicot, a szerb ortodox egyház új pátriárkáját. A 80 esztendős Irinej a szerb egyház 45. pátriárkája. A tavaly novemberben, 95 éves korában...
jan. 23
17:29
Az örökös kettős mérce – Civil kaszinó (+videó) (HírTV)
Vendégek: Kiss Ulrich jezsuita szerzetes Hernády Zsolt történész Dörner György színművész
jan. 23
17:29
Meghalt Jean Simmons, a "Tövismadarak" sztárja (WebBeteg)
80 éves korában, tüdőrákban halt meg Jean Simmons színésznő pénteken, kaliforniai otthonában - számolt be a Los Angeles Times napilap.
jan. 23
17:31
Fontos a megelőző fogászati kezelés (Gondola)
Gyakorlatilag nincs olyan fogászati probléma, amit egy jó szakorvos ne tudna helyrehozni. A letört, vagy elvesztett fog pótlására ma már számtalan módszer létezik, mégis szerencsésebb, ha kellő odafigyeléssel megelőzzük a bajt.
jan. 23
17:45
Elhunyt az Emmy-díjas sztár (HírTV)
80 éves korában meghalt Jean Simmons pénteken kaliforniai otthonában - számolt be a Los Angeles Times napilap. A brit színésznőnek tüdőrákja volt.
jan. 23
17:45
Az MDF somogyi szervezete nem állapodott meg Gyeneseivel (Gondola)
Az MDF somogyi tagszervezete tárgyalt, de nem jutott egyezségre Gyenesei Istvánnal, a Somogyért Egyesület elnökével, ezért még nincs döntés arról, állítanak-e közös jelölteket a választásokon -...
jan. 23
18:03
Cseh Tamás - Összes dalok időrendben – Különkiadás (videó) (HírTV)
Vendégeink mind az ország neves vagy szépreményű alkotói, tudósai, s bár mindenki a maga lehetőségeivel, sajátos fénytörésben, saját műfajában alkot, kapcsolódik a nagy egészhez. Amellett, hogy aktuális programokról is beszámolunk, elsősorban az érdekel bennünket, ki hogyan gondolkodik a magyar kultúráról, lehetőségeiről. Arról is beszélünk, hogy ki mit ünnepel a magyar kultúra napján, mit…
jan. 23
18:03
A pápa az új média és az internet használatára buzdítja a papokat (Blikk)
jan. 23
18:12
Kopogtatógyűjtés: Jóri törvényt módosítana (ATV)
A jogellenes akciók megelőzése lenne a legfontosabb.
jan. 23
18:18
Haiti után: kiszolgáltatottak a karibi nyomornegyedek (Privátbankár)
A haiti földrengés a latin-amerikai és a Karib-tengeri térség egészét riadóztatta, nem csupán azért, mert ebben az övezetben igen magas a földrengések kockázata, hanem azért is, mert túlnépesedett, nyomornegyedekkel körülvett nagyvárosai különösen sebezhetőek - a legtöbb épület nem bírna ki egy kisebb rengést sem. A haiti tragédia nem előzmények nélküli, a térségben hatalmas energiák halmozódtak…
jan. 23
18:18
Velencévé változhat Párizs (Infostart)
Egy évszázada már, hogy a Szajna Párizsban átlépte a parti védműveket. A folyó iszapos vízáradatot zúdított a francia főváros elegáns bulvárjaira, elöntötte több ezer ember otthonát és hónapokra megbénította az áramszolgáltatást.
jan. 23
18:21
„Koszovó nélkül Szerbia meg van fosztva a szívétől és lelkétől” (HírTV)
Támogatásáról biztosította szombaton a szerb ortodox egyház új vezetője Szerbia igényét Koszovóra. A 80 éves új pátriárka, Irinej Gavrilovics azt mondta a belgrádi beiktatási ceremónián, hogy egyházának „első feladata az elszakadt tartomány visszavezetése Szerbiába”.
jan. 23
18:21
Kormányellenes ellenzéki tüntetés volt Pozsonyban (Gondola)
A szlovák kormány politikája ellen tüntetett szombaton Pozsonyban hat ellenzéki pártelnök és több száz állampolgár. A "Szeretjük ezt az országot, de nem szeretjük ezt a kormányt"...
jan. 23
18:23
Sokan már élelmiszert sem tudnak venni (+videó) (HírTV)
Krízisalapot hozott létre Győr-Moson-Sopron megyei Tápszentmiklós önkormányzata, mert az elmúlt évben drasztikusan megnőtt a segélyért fordulók száma. Sokan élelmiszert sem tudnak venni. A Zala megyei közgyűlés már nem tud segíteni a bajbajutottakon. A költségvetést pénteken fogadták el, a kormányzati elvonások miatt 1,2 milliárddal jut idén kevesebb a megyének, mint 2009-ben.
jan. 23
18:24
Megtaposták a BUX-ot! A jövő hét sem tűnik jobbnak... (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 459,92 pontos, 2,08 százalékos csökkenéssel, 21.667,39 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 34,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
jan. 23
18:26
Ez nem az USA! Az EU-ban nem kell bankszabályozás (ProfitLine)
Joaquín Almunia uniós gazdasági és pénzügyi - jövendő versenyügyi - biztos szerint az EU-ban nincs szükség az amerikai elnök által meghirdetett, amerikai mintájú bankszabályozásra.
jan. 23
18:36
Több ezer kátyú tátong a budapesti utakon (Infostart)
Budapest útjain akár több ezer kátyú is lehet, a közterület-fenntartó hatáskörébe tartozó hálózaton jelenleg 1135 úthibáról tudnak, ezeket rendszeresen javítják - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Közterület-fenntartó helyettes szóvivője.
jan. 23
18:39
Életveszélyes állapotban a Budapesten megkéselt 16 éves (HírTV)
Életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők azt a fiatal fiút, akit a főváros egyik szórakozóhelyén késeltek meg szombaton hajnalban – értesült a HavariaPress.
jan. 23
18:57
7,2 milliárd euróval akartak kisétálni a bankból (HírTV)
Három európait és négy ázsiait vettek őrizetbe a rendőrök Abu Dhabi-ban - közölte szombaton a WAM állami hírügynökség. A jelentés szerint a hét gyanúsított 7,2 milliárd eurót akart kicsalni hamis papírokkal az Egyesült Arab Emírségek központi bankjából.
jan. 23
18:57
A "Szeretjük ezt az országot, de nem szeretjük ezt a kormányt" elnevezésű akciót szlovák polgári aktivisták szervezték (Kripto Akadémia)
A szlovák kormány politikája ellen tüntetett szombaton Pozsonyban hat ellenzéki pártelnök és több száz állampolgár.
jan. 23
19:06
Késsel estek neki egy 16 éves fiúnak Budapesten (ATV)
A késelőt a rendőrök életveszélyt okozó testi sértés miatt keresik.
jan. 23
19:15
Sebestyén Júlia a hatodik helyen végzett (HírTV)
A hatodik helyen végzett Sebestyén Júlia a szombati szabadprogramot követően az észtországi Tallinnban rendezett műkorcsolya-Európa-bajnokságon.
jan. 23
19:30
Bernanke pozíciója bizonytalanná vált (ProfitLine)
Bizonytalanná vált Ben Bernanke Fed-elnök szenátusi megerősítése, a keddi massachusettsi időközi szenátorválasztással ugyanis a demokraták elveszítették 60 fős "szupertöbbségüket", amellyel leküzdhetik az ellenzéki obstrukciót - írta pénteken a Politico hírportál.
jan. 23
19:33
Ismét Hungarikumok a Parlamentben (HírTV)
Tudósok, képzőművészek, iparművészek, népzenészek és őstermelők – másodszor rendezték meg a Hungarikumok a Parlamentben konferenciát a speciálisan magyar jellegzetességekről.

Keresés