Az Egyesült Államok Földtudományi Szolgálatának (USGS) minap nyilvánosságra hozott becslései alapján kétszer annyi a venezuelai Orinoco-övezet felszíne alatti nyersolajkészlet, mint eddig hitték. Venezuela a világ ötödik legnagyobb nyersolajtermelője, és ha a nemzetközi hitelesítések végén valóban 513 milliárd hordó a végeredmény, akkor messze meghaladja a 266 milliárd hordós szaúd-arábiai…
Tizenhat év óta először kellett veszteséget elkönyvelnie egy negyedévben a Harley-Davidsonnak, mert a válság és a hagyományos vevőknek számító baby-boom generáció öregedése miatt megcsappant a kereslet a csúcskategóriájú motorkerékpárok iránt.
A Los Angeles-i bíróság elutasította Roman Polanski ügyvédeinek beadványát, hogy a rendező Amerikába történő kiadatása nélkül, távollétében ítélkezzenek ügyében. Polanski egyszer már megszökött az amerikai igazságszolgáltatás elől.
Még tart a helyszínelés félpályás útlezárás mellett a 61-es főút Kaposvárt elkerülő szakaszán, ahol kamionnal ütközve életét vesztette szombaton délelőtt egy férfi. A Somogy megyei...
Ismét a Magyarországgal szembeni kanadai vízumkényszer esetleges újbóli bevezetéséről ír a kanadai sajtó, ezúttal a Torontóban szerkesztett Globe and Mail internetes kiadása, amely azt is tudni véli, hogy az ottawai kormány, ha elszánja rá magát, ezt az intézkedést majd csak a magyarországi parlamenti választások után rendelné el.
Egynapos látogatásra Irakba érkezett péntek este Joe Biden amerikai alelnök, hogy megpróbálja elhárítani a fenyegető belpolitikai válságot, amelyet az váltott ki, hogy a központi választási...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, vasárnap már a középső területeken is számíthatunk több órás napsütésre. Délnyugaton,...
Televízióműsorban szólította föl Magyarország egyik legveszélyesebb bűnözőjét ügyvédje, hogy rejtőzködjön el az igazságszolgáltatás elől. A műsorvezető kérésére a házi őrizetből megszökött Magyar Róbertnek azt tanácsolta jogi képviselője, hogy lehetőleg 3 évig maradjon szökésben. Ilyen eset nem fordult még elő.
Az Alföld és Tisza-tó régió évek óta következetesen, kampányokkal igyekszik meg- illetve visszahódítani a keletnémet tartományok turistáit. A Balaton iránt viszont Ausztriából is nagy az érdeklődés....
Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP a "nyugdíjkatasztrófa ellen" hétfőn; az akció célja, hogy egyértelművé tegyék, mit gondolnak a nyugdíjrendszerről. Mesterházy Attila, az MSZP...
Harminckét évesen elhunyt Oleg Velyky, a németek világbajnok kézilabdázója. A válogatott játékosnál egy éve diagnosztizáltak bőrrákot, ám a kezelések ellenére szervezete nem tudott megbirkózni a kórral.
Egy évszázada a párizsiak még humorral is küzdöttek a nagy árvíz ellen. Ma már nem lennének vidámok, 10-szer olyan súlyosak lennének a következmények. Pedig az ár meg fog érkezni
A Behcet-kór egy olyan szisztémás betegség, melynek fennállásakor testszerte több szervrendszer érintett. A betegek kétharmadánál az első tünet a fájdalmas szájüregi fekély, vagy afta.
Megkéseltek egy fiatalembert egy budapesti bárban szombat hajnalban, a 16 éves fiút életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az...
Előrelépés várható a közeljövőben a szocialista Tóth József visszadátumozási botrányában – az ügyészség szerint. Polgár település polgármestere ellen hivatali bűnpártolás gyanújával nyomoznak.
Mike Mullen tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke Moszkvában tárgyalt Nyikolaj Makarov orosz vezérkari főnökkel és a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló START-szerződés számos kérdésében megállapodásra jutottak - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium sajtóosztálya.
Az év második felében vége szakadhat a részvénypiacok szárnyalásának, nyilatkozta a Bloomberg Tv-ben a válság megjövendölése miatt elhíresült Nouriel Roubini. A jósprofesszor is beállt azok sorába,...
Kiraboltak egy budapesti játéktermet szombat hajnalban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Papp Judit elmondta, hajnali fél négy körül két, sapkát, sálat és...
Ideológiai okból, ártatlanul végezték ki 1944-ben többedmagával a martonosi hentest, Forró Lajost - idézte fel a szerb bíróság közelmúltban hozott precedens értékű ítéletét a rehabilitációs eljárást elindító unoka szombaton Szegeden, ahol a délvidéki magyar népirtás 65. évfordulójára emlékeztek az Újszegedi Rendezvényházban.
Lemond elnöki tisztségéről Oskar Lafontaine, a német ellenzéki Baloldal pártjának társelnöke, és egyben lemond parlamenti mandátumáról is. Mindezt maga Lafontaine jelentette be szombaton...
Javította a kelet-európai és közép-ázsiai átalakuló gazdaságokra érvényben tartott növekedési előrejelzéseit pénteken a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely szerint ugyanakkor a növekedési kilátások továbbra is "törékenyek" a térségben, s jelentősek a regionális eltérések.
A hétvégi stockholmi esküvővásárt Viktória hercegnő uralja, a dómot már takarítják a királyi esküvőre, a költők pedig a frigyről szóló verseket faragják. Svédország esküvői lázban ég, júniusra...
Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP a "nyugdíjkatasztrófa ellen" hétfőn; az akció célja, hogy a szocialisták egyértelművé tegyék, mit gondolnak a nyugdíjrendszerről.
Elfogta egy fiatalember az egyik székesfehérvári lottózó kirablóját; a 48 éves, büntetett előéletű rablót őrizetbe vették - közölte a rendőrség szombaton. A símaszkos támadó pénteken este, nem...
Csak a kiváló minőségű borokkal lehet versenyképes Magyarország a globális piacon - véli a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Horváth Csaba szerint ehhez megvannak az ország adottságai, csak anyagi forrásokra és szemléletmód-váltásra lenne szükség.
Továbbra is életveszélyes állapotban fekszik a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztályán az a hetedikes fiú, akit pénteken újra kellett éleszteni egy jászberényi iskolában, mert a testnevelés...
Joe Biden amerikai alelnök Bagdadban iraki vezetőkkel tárgyalt szombaton, hogy megpróbálja elhárítani a fenyegető belpolitikai válságot, amelyet az váltott ki, hogy a központi választási bizottság kizárt a márciusi választásokból több száz, a korábbi állampárthoz kötődő jelöltet.
Aláírásgyűjtésbe kezd az MSZP a "nyugdíjkatasztrófa ellen" hétfőn; az akció célja, hogy a szocialisták egyértelművé tegyék, mit gondolnak a nyugdíjrendszerről.
BUDAPEST — Van egy ház Soroksáron, amelynek névtábláján ez áll: Zsiborás Gábor. Ez is jelzi, hogy noha a Ferencváros és az MTK korábbi válogatott focikapusa 1993. szeptember 7. óta nincs köztünk, személye, emléke kitörölhetetlen.
Hiába kutatták át a német rendőrök Kölnben az egyik török utasszállító gépet és annak utasait, nem találták meg azt, akire felhívták a hatóságok figyelmét - közölte szombaton a német város rendőrsége. A bejelentés szerint a rendőrség kapott egy e-mailt, amely arra figyelmeztetett, hogy egy terrorizmussal gyanúsítható ember van a török gép fedélzetén.
Barack Obama amerikai elnök szokatlanul éles szavakkal bírálta, és a demokrácia elleni közvetlen támadásnak minősítette szombaton, szokásos heti rádió- és internetes beszédében az amerikai...
Hazaérkezett a Református Szeretetszolgálat mentőcsoportja szombat délután Haitiről; az orvosokból, ápolókból álló csapat budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: a jövő héten más összetételben...
Barack Obama amerikai elnök szokatlanul éles szavakkal bírálta, és a demokrácia elleni közvetlen támadásnak minősítette szombaton, szokásos heti rádió- és internetes beszédében az amerikai Legfelsőbb Bíróság ítéletét, melynek értelmében a vállalatok ezentúl korlátozás nélkül költhetnek választási kampányokra.
Moszkvába költözik Naomi Campbell, a hírhedt-híres brit szupermodell, akit az utóbbi hónapokban egy orosz milliárdos oldalán látni. A Daily Mirror szombati beszámolója szerint a kapcsolat odáig...
Bár nem jelentős mértékben, de az olajár esésével párhuzamosan csökkent ezen a héten is a benzin és a gázolaj tőzsdei jegyzésára. Ennek fényében a MOL a jövő héten akár csökkenthetné is a hazai...