A romániai kötelező nyugdíjalapok mindössze 2007-ben indultak el, a szektor mérete ennek megfelelően még töredéke például a magyar második pillérnek, azonban a kedvező környezet miatt mind 2008-at,...
A MOL abszolút többség (50%+1 részvény) elérésére törekszik az INA-ban, melyhez a horvát olajcég tartozásának rendezésén keresztül jutna hozzá - írja a HVG mai száma. A lap úgy tudja, hogy a Gazprom...
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy idős asszony a Vas megyei Balogunyomban, a család másik két tagját a mentők kórházba szállították - közölte a katasztrófavédelem csütörtökön az MTI-vel.
Jogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetésben részesítette - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője csütörtökön az MTI-nek. Hozzátette: a Kézbesítők Szakszervezetének felhívására 2009. december 22-én mintegy 150, december 23-án…
Valószínűleg a következő években is be lehet majd jutni a legtöbb egyetemre középszintű érettségivel. Az emelt szintű érettségi követelményéről szóló törvényjavaslatot ugyanis nem írta alá az államfő. Szakemberek szerint az emelt matúrára a felsőoktatás színvonalának javítása miatt lenne szükség.
A november végi történelmi csúcshoz képest ugyan 176 millió euróval csökkentek, de még így is nagyon magasan (30 milliárd 676 millió eurón) maradtak Magyarország nemzetközi tartalékai - tette közzé...
Új-Zéland vizsgálatot indított az Ady Gil ausztrál környezetvédő hajó és a Sonan Maru japán bálnavadászhajó szerdai összeütközése miatt - jelentették be csütörtökön Wellingtonban. Murray McCully új-zélandi külügyminiszter felszólította mind a Sea Shepherd (Tengeri Pásztor) környezetvédő szervezetet - amelyé az Ady Gil volt -, mind a japán bálnavadászokat, hogy ne veszélyeztessék emberek életét a…
Pert indít az Európai Bizottság az Európai Tanács ellen, amiért az húsz tagállam szavazatával megakadályozta, hogy az uniós köztisztviselők az idén 3,7 százalékos béremelésben részesüljenek, áll a Világgazdaságban.
Eladta ADSL és 3G szolgáltatását a TvNetWork. A profiltisztítás a DIGI tulajdonosi szerkezetben történő megjelenésével lehet kapcsolatos. A TvNetWork Nyrt. értékesítette országos ADSL és 3G...
A KDNP elnöke a MaNcsnak azt mondta: a Fidesz az egy hajó, amely megy a tengeren, viharban is, zátonyok között is, de a KDNP az a horgony, amely az örök értékekhez köti a szövetséget
Brit bajnok, és nemsokára ejtőernyős-világbajnok lehet a volt katona, Alistair Hodgson (39), aki Írországban egy taposóaknára lépve vesztette el mindkét lábát.
ogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetésben részesítette - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője. Az elbocsátottak bírósághoz fordulnak.
A Japan Airlines több mint 13 milliárd dolláros nettó veszteséggel zárhatja folyó pénzügyi évét és japán lapértesülések szerint csődvédelemhez folyamodhat annak érdekében, hogy állami tőkeinjekcióhoz...
Hamarosan véget érhet a vagyonadó-kalkulátor vesszőfutása. A többször módosított indulási időpont után most már csak napok választják el az adózókat attól, hogy megtudják a hatóság szerint mennyit ér a lakóingatlanjuk....
Dánszentmiklós — Gazdája, Kovács Szilvia (38) is kényelmesen elfér Eamonn (3) kutyaólában. Az ír farkas „háza" akár egy kisebb lakószobának is elég lenne, a 2 méter hosszú és 2,5 méter széles „lakban" fér csak el kényelmesen a hatalmas eb. A „kis" kedvenc pedig két lábra állva bőven gazdája fölé magasodik.
Veszélyben van a kiskórházak léte a gyógyításhoz előírt minimumfeltételek szigorítása miatt - írja a Világgazdaság csütörtöki száma. A tárca szerint a júliustól életbe lépő változások következtében...
Járművek bérletére és üzemeltetésére vonatkozó új közbeszerzési eljárást hirdetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A megbízás 4 évre összesen 800 bűnügyi ügyintéző, szolgálati személyautó és 100 kishaszonjármű bérletére és flottakezelésére szól. A tárgyalásos eljárás jelentkezési határideje február 3-án jár le....
Lewis Hamilton már alig várja, hogy pályára gördülhessen a McLaren új autójával, amire még néhány hetet várnia kell, mert csak februárban kezdődnek meg a téli tesztek.
Több sajtóorgánum szerint újabb MSZP-s képviselőről derült ki, hogy anyagilag is érintett a botrányba fulladt kormányzati OMV-benzintenderben – írja csütörtöki közleményében Kontrát Károly fideszes honatya. Laboda Gábor után a soproni Kránitz László MSZP-s országgyűlési képviselőről is azt írják, hogy OMV-kút üzemeltetésében érdekelt – teszi hozzá.
A tavalyi évben befejezett teljesítménynövelési projekt által Paks már 15,000 GWh felett termelt 2009-ben, ami a visszaesett fogyasztással párhuzamosan azt eredményezte, hogy az atomerőmű a múlt évi...
Az amerikai részvénypiac szokatlanul erős 2009-es feltámadásában nagy szerepet játszhatott, hogy titokban a pénzügyminisztérium és a jegybank is közvetlen tőzsdei vásárlásokba kezdett - véli a...
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és parlamenti frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc "amortizálása" politikai feladat volt és száz százalékosan sikerült, a Fidesz-KDNP szövetség pedig "a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója". A kereszténydemokrata politikus a Magyar Narancsban csütörtökön megjelent interjúban arra az újságírói felvetésére, hogy a párt és a képviselőcsoport vezetőjeként már…
Washington jóváhagyta Patriot típusú légvédelmi rakéták eladását Tajvannak, Kína tiltakozása ellenére. Egy kínai katonai tisztségviselő ennek hatására javasolta, hogy Peking vezessen be szankciókat azon amerikai cégek ellen, amelyek eladnak fegyvert a szigetnek.
Jelentősen szigorította a kórházak számára a gyógyításhoz előírt minimumfeltételeket az egészségügyi tárca. Az intézményeknek önbevallást kell benyújtaniuk a tisztiorvosi hivatalnak, a hatóság pedig záros határidőt szab a hiányok pótlására, de ha az elmarad, az OEP felmondja a finanszírozási szerződést - írja a Világgazdaság csütörtöki számában.
Példátlan lépésre szánhatja el magát az utóbbi időben a csődbe ment bankok felkarolójaként működő amerikai betétbiztosító, az FDIC. A Wall Street Journal értesülései szerint arra kötelezheti a...
A felére csökkent a ki nem adott vagy késve forgalomba állított autóbuszok száma csütörtök reggel a BKV-nál a kedd reggeli adatokhoz képest. A kelenföldi buszgarázsban azonban még így is a dupla annyi busz vesztegelt, mint egy átlagos januári napon - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.
Ferihegyen csütörtökön még töröltek londoni járatot, de már csak azért, mert az ottani repülőterek takarítása miatt módosítani kellett a menetrendeket - mondta Szilágyi Károly, a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI-nek csütörtök reggel.
A Kulcs-Soft előzetes tájékoztatása szerint a 2009. évben 803 millió forint nettó pénzügyi bevételt ért el. Ez 30 százalékkal magasabb mind a 2008-as, 625 millió forintos bevétel - olvasható a BÉT honlapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,33 pontos csökkenéssel, 22.052,39 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,51 százalékkal gyengült.
A december erősödést hozott a dollár életében, de egyelőre úgy tűnik a 78-as szinttel meggyűlik a baja. A lendületes, szinte korrekció nélküli emelkedésnek megjött kicsit a böjtje. (Solar Capital)
Ferihegyen csütörtökön még törtöltek londoni járatot, de már csak azért, mert az ottani repülőterek takarítása miatt módosítani kellett a menetrendeket - mondta Szilágyi Károly, a repteret üzemeltető ...
Magyarországon legkorábban 2013-tól vezethető be a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozó használatarányos útdíj, amelynek mértéke ezt követően csak többéves átmeneti időszakkal érné el a nemzetközi átlagot - közölte a magyarországi díjszedési rendszer reformján dolgozó Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) csütörtökön az MTI-vel.
A felére csökkent a ki nem adott vagy késve forgalomba állított autóbuszok száma csütörtök reggel a BKV-nál a kedd reggeli adatokhoz képest. A kelenföldi buszgarázsban azonban még így is a dupla annyi busz vesztegelt, mint egy átlagos januári napon.
Esik a könyvpiac, így a nagy terjeszkedés után boltbezárásokra készül az Alexandra-hálózat - mondta Matyi Dezső, a márka mögött álló Pécsi Direkt Kft. ügyvezető igazgatója a Figyelőnek adott...
Idén indít első alkalommal mesterképzéseket a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, mely szakok sajátossága, hogy szakirányú művészeti előtanulmányokat nem, csak felsőfokú végzettséget igényelnek. A felvételizők közül a szakmai portfólió, így a tehetség és képességek alapján választják ki a legjobbakat. A képzések tartalmáról és felvételi követelményekről a szakok szakmai vezetői és oktatói személyes…
Még nem tudni, hány kórház lesz a gyógyításhoz előírt új minimumfeltétel-jogszabály áldozata, de az üzembiztonságot nemcsak a repülőgépeken, hanem az egészségügyi intézményekben is biztosítani kel, megfelelő szakértelem és alkalmas felszerelések nélkül veszélyes a betegellátás - mondta a lapnak Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke.
A nyomott nemzetközi hangulathoz hasonlóan a Budapesti Értéktőzsde is a negatív tartományban kezdte a csütörtöki napot, a BUX 0,68 százalékkal 22 013 pontra rontott.
A munkaerő-piaci problémák igen összetettek. Az egyik oldalon ott van a hatalmas munkanélküliség, a másikon pedig a megélhetési probléma. A szegénységtől tartva sokan választják inkább a segélyt és a feketemunkát a bejelentett állás helyett.