2010. január 3. vasárnap

jan. 3
17:54
Szaúdi látogatáson a Hamász száműzetésben élő vezetője (részletek) (Kripto Akadémia)
Szaúd-Arábiába érkezett vasárnap a Hamász radikális palesztin szervezet damaszkuszi száműzetésben élő vezetője, hogy Rijád segítségével tárgyalásokat folytasson a palesztinközi megbékélésről.
jan. 3
17:54
Több mint ezer kilométeren védekeznek az árvíz ellen (hirado.hu)
A Tisza felső szakasza már apad, a Fehér-Körös intenzíven árad
jan. 3
17:56
Sok árokba csúszott autót kellett kimenteni Jász-Nagykun-Szolnok megyében (hirado.hu)
Komolyabb személyi sérülés egyik balesetnél sem volt
jan. 3
17:57
Kötvénycsere-programmal indítja az évet Argentína (ProfitLine)
Argentína a várakozások szerint január végén indítja mintegy 20 milliárd dollár értékű új kötvénycsere programját, amely még az ország 2001-2002-es pénzügyi válságából eredő befektetői veszteségek részbeni kompenzálását szolgálja.
jan. 3
17:58
Farkasvadászat Svédországban (hirado.hu)
Negyvenöt év után, szombaton lehetett először farkast lőni, húszat el is ejtettek
jan. 3
18:03
25 millió ünnepi sms és mms, 33 millió hívás a Vodafone-nál (Gondola)
A Vodafone Magyarország ügyfelei az ünnepi időszakban, december 24-e és január 1-je között több mint 24,8 millió ünnepi sms-t és mms-t küldtek, és közel 33,2 millió hívást bonyolítottak - közölte...
jan. 3
18:03
Frétigné nyerte a Dakar második szakaszát (Metropol)
A motorosoknál vasárnap a francia David Frétigne nyerte a 31. Dakar-rali második szakaszát, a világ legnehezebb autós terepversenyét már második alkalommal rendezik meg Argentínában és Chilében.
jan. 3
18:03
Kiásták magukat a lavina alól a magyar hegymászók (HírTV)
Három magyar hegymászót sodort magával egy lavina a Magas-Tátrában szombaton. Bár végtag- és gerincsérüléseket szenvedtek, sikerült kiásni magukat a hó alól, és egyikük szombaton kora este telefonon segítséget kért a hegyimentő-szolgálattól - számolt be a szolgálat honlapja vasárnap. A sérülteket kórházba vitték, de állapotukról egyelőre nincs hír.
jan. 3
18:12
"Szijjártó Péter pártja vagy tényleg nem érti ezt, akkor alkalmatlan a kormányzásra, vagy pontosan érti csak pofátlanul az ország szemébe hazudik, akkor pedig… (Alternatív Energia)
A baloldal kormánya megmentette Magyarországot a gazdasági, szociális vészhelyzettől, megerősítette a forintot és megteremtette a következő kormányok mozgásterét, bármelyik párt is alakít kormányt - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-vel vasárnap.
jan. 3
18:12
Budapestre érkezik az új amerikai nagykövet (Kripto Akadémia)
A jövő héten várhatóan elfoglalja budapesti állomáshelyét az új amerikai nagykövet - tájékoztatta az MTI-t a hétvégén a washingtoni magyar nagykövetség.
jan. 3
18:12
Szokatlanul tartós fagyok az Egyesült Államok keleti partvidékén (hirado.hu)
A fagyok jelentős károkat okozhatnak Észak-Karolinától délre, Georgiában és Alabamában
jan. 3
18:14
Visszatér a politikába Ivo Sanader volt horvát kormányfő (Kripto Akadémia)
Ivo Sanader volt horvát kormányfő vasárnap bejelentette, hogy ezentúl tevékenyebb szerepet vállal pártjában, a kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösségben (HDZ), amely egy hete leszerepelt az elnökválasztáson.
jan. 3
18:18
Két éve zseblámpával botorkálnak a csererdőiek (ATV)
Több mint két éve nincs közvilágítás Veszprém egyik városrészében. A polgármester ígéri: lesz fény.
jan. 3
18:21
Hamarosan Budapestre érkezik az új amerikai nagykövet (Gondola)
A jövő héten várhatóan elfoglalja budapesti állomáshelyét az új amerikai nagykövet - közölte a hétvégén a washingtoni magyar nagykövetség. A görög származású Eleni Tsakopoulos-Kounalakis asszony...
jan. 3
18:21
Bionikus kézprotézis - GyógyHír (videó) (HírTV)
Könyvet lapozni, almát szeletelni vagy bevásárolni két egészséges kézzel egyszerű. És kézprotézissel? A Gyógyhírben ezúttal egy különleges találmány: a bionikus protézis.
jan. 3
18:23
Lezárult a ferences év (Gondola)
Vízkereszt és a három királyok liturgikus ünnepének előestéjén, január 2-án zárult a ferences regula pápai jóváhagyásának 800. évfordulója alkalmából meghirdetetett jubileumi év a Ferences Mária Misszionárius Nővérek Hermina úti rendházában.
jan. 3
18:30
Hamarosan Budapesten az új amerikai nagykövet (hirado.hu)
A görög származású Eleni Tsakopoulos-Kounalakis asszony várhatóan a hét végén érkezik a magyar fővárosba
jan. 3
18:30
Pesszimista tőzsdekilátások 2010-re (ProfitLine)
A magyar részvénypiac 2010. évi kilátásait illetően nem túl optimisták a piaci elemzők, nagy ingadozásokra számítanak, és a jelenlegi árfolyamszintekről nem várnak számottevő emelkedést.
jan. 3
18:36
A napokban Budapestre érkezik az új amerikai nagykövet (Infostart)
A jövő héten várhatóan elfoglalja budapesti állomáshelyét az új amerikai nagykövet - tájékoztatta az MTI-t a hétvégén a washingtoni magyar nagykövetség.
jan. 3
18:36
Mi lesz 2010-ben? - Technikai elemzés (Portfolio)
Jó évet tudhatunk magunk mögött. A BUX vagy 2500 pontot emelkedett, és a trendváltást követően több jó beszállási lehetőség is kínálkozott. A 2009-es év azonban már történelem, mindenkit 2010 érdekel...
jan. 3
18:36
Állítólag nem a tálibok végezték ki a két francia újságírót (ATV)
Halálukért eddig semmilyen szervezet nem vállalta a felelősséget.
jan. 3
18:48
Lassú fellendülés a légiforgalomban (hirado.hu)
2000 óta a légitársaságok 49 milliárd dollár veszteséget halmoztak fel
jan. 3
18:54
Sztrájkot hirdetett 11 BKV-s szakszervezet (Infostart)
Sztrájkot hirdetett 11 BKV-s szakszervezet, mert több ezer munkavállaló esetében még nem kötötték meg a kollektív szerződéseket. A közlekedési társaság bízik abban, hogy sikerül megegyezni és elkerülni a munkabeszüntetést.
jan. 3
18:57
Előtte meghajlított fémmel kaparták le az izzadságot (HírTV)
Kevés kereskedelmi cikk van, amit oly gyakran használunk, mint a szappant. Ez volt az első iparilag előállított termék, amellyel az ember kapcsolatba került.
jan. 3
19:06
Politico: Kounalakis úgymond megvásárolta magának a nagyköveti posztot (Kripto Akadémia)
A jövő héten várhatóan elfoglalja budapesti állomáshelyét az új amerikai nagykövet - tájékoztatta az MTI-t a hétvégén a washingtoni magyar nagykövetség.
jan. 3
19:12
Szokatlanul tartós fagyok az Egyesült Államok keleti partvidékén (Infostart)
Évek, talán évtizedek óta a legtartósabb fagyok várhatók az Egyesült Államok keleti parti államaiban a következő napokban, hetekben - jelentette a meteorológiai szolgálat.
jan. 3
19:13
Bajnai csak a Fidesz logóját hiányolta (ATV)
„Szakmaiatlannak” tartja a 29 közgazdász költségvetésre vonatkozó kritikáját.
jan. 3
19:15
Nyolc közlekedési baleset fél óra alatt Szegeden (Gondola)
Fél óra alatt nyolc közlekedési baleset történt Szegeden és környékén vasárnap kora este a csúszós utakon – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója. A...
jan. 3
19:15
Nyolc közlekedési baleset fél óra alatt Szegeden (Blikk)
jan. 3
19:15
Nekik a szilveszter volt a legfájdalmasabb nap (HírTV)
30-40 százalékkal több kutya kerül be az állategészségügyi telepre szilveszterkor, mint az év más napján. A bekerülő állatok csak alig több mint negyedét keresik az újévben gazdáik. Az állategészségügyi telepnek kötelessége minden kutyát befogadni, és csak 15 nap után fogadhatóak örökbe az állatok.
jan. 3
19:24
Lengyelország rakétaelhárító rendszert építene a tengerparton (Kripto Akadémia)
Lengyelország rakétaelhárító rendszert akar kiépíteni a Balti-tenger mentén, hogy ezzel védje tengerpartját ellenséges hajóktól - írta vasárnapi kiadásában a Rzeczpospolita.
jan. 3
19:26
Náci ereklyéket gyűjtő brit férfinak kellett az ellopott auschwitzi felirat (Kripto Akadémia)
Egy gazdag brit náci szimpatizáns akarta megvenni az auschwitzi egykori náci haláltábor bejárata fölé erősített, nemrégiben ellopott - majd megkerült - német nyelvű feliratot - értesült a Sunday Mirror című brit lap.
jan. 3
19:36
Reszketniük kell a vállalkozásoknak az első fél évben (ProfitLine)
A Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) megítélése szerint 2010 első féléve igen nehéz lesz, ez az időszak nagyon megrostálhatja a vállalkozásokat, és azok a cégek, amelyeknek sikerül túlélniük, nagy valószínűséggel meg is maradnak - mondta Rolek Ferenc alelnök az MTI-nek adott interjúban.
jan. 3
19:39
A ráknak már a diagnózisa is ölhet (Infostart)
Azok a férfiak, akikkel közlik, hogy prosztatarákjuk van, nemcsak gyakrabban követnek el öngyilkosságot, hanem megnő annak az esélye is, hogy korábban halnak meg szívbetegségben. Svéd kutatók vizsgálatának elgondolkoztató eredményeit a PLoS Medicine közölte.
jan. 3
19:42
Hamarosan Budapestre érkezik az új amerikai nagykövet (Metropol)
A jövő héten várhatóan elfoglalja budapesti állomáshelyét az új amerikai nagykövet. A görög származású Eleni Tsakopoulos-Kounalakis asszony várhatóan a hét végén érkezik a magyar fővárosba. - tájékoztatta az MTI-t a hétvégén a washingtoni magyar nagykövetség.
jan. 3
19:42
Lengyelország rakétaelhárító rendszert építene a tengerparton (részletek) (Kripto Akadémia)
Lengyelország rakétaelhárító rendszert akar kiépíteni a Balti-tenger mentén, hogy ezzel védje tengerpartját ellenséges hajóktól - írta vasárnapi kiadásában a Rzeczpospolita.
jan. 3
19:42
Nyolc közlekedési baleset fél óra alatt Szegeden (hirado.hu)
Két embert vittek kórházba
jan. 3
19:44
Két hét múlva kiderül, véget ért-e a járvány első hulláma (hirado.hu)
Február végén, március elején jöhet a második hullám
jan. 3
19:46
Brit náciszimpatizáns akarta megvenni az ellopott auschwitzi feliratot (hirado.hu)
Legalábbis így tudja a Sunday Mirror
jan. 3
19:51
Autójával fának csapódott (HírTV)
Két ember súlyosan megsérült abban az autóban, amely egy fának csapódott a Komárom-Esztergom megyei Császár közelében.
jan. 3
19:51
Lengyelország rakétaelhárító rendszert építene a tengerparton (Gondola)
Lengyelország rakétaelhárító rendszert akar kiépíteni a Balti-tenger mentén, hogy ezzel védje tengerpartját ellenséges hajóktól - írta vasárnapi kiadásában a Rzeczpospolita. A lengyel újság,...
jan. 3
19:51
Az autósoknál al-Attijah nyerte a Dakar második szakaszát (Metropol)
Az autósoknál Nasszer al-Attijah nyerte vasárnap a 31. Dakar-rali második szakaszát; az autós terepversenyt már második alkalommal rendezik meg Argentínában és Chilében.
jan. 3
19:51
Lengyelország rakétaelhárító rendszert építene a tengerparton (Metropol)
Lengyelország rakétaelhárító rendszert akar kiépíteni a Balti-tenger mentén, hogy ezzel védje tengerpartját ellenséges hajóktól - írta vasárnapi kiadásában a Rzeczpospolita.
jan. 3
19:53
Zene töltötte be Pécsett (HírTV)
A könnyűzene után a komolyzene képviselői is megnyitották - egyelőre nem hivatalosan - az Európa Kulturális Fővárosa évadot Pécsett.
jan. 3
19:53
Két hét múlva eldől, hogy véget ért-e az új influenza járvány első hulláma (Gondola)
A január első két hetében regisztrált megbetegedések ismeretében lehet majd eldönteni, hogy túl vagyunk-e a járvány első hullámának a csúcsán Magyarországon - mondta Falus Ferenc országos tiszti...
jan. 3
19:55
Brit náci szimpatizáns akarta megvenni az ellopott auschwitzi feliratot (Gondola)
Egy gazdag brit náci szimpatizáns akarta megvenni az auschwitzi egykori náci haláltábor bejárata fölé erősített, nemrégiben ellopott - majd megkerült - német nyelvű feliratot - értesült a Sunday...
jan. 3
20:06
Románia: az öt évvel ezelőtti szintre csökkent a "szilveszteri turisták" száma (Infostart)
A szilvesztert romániai és külföldi kereskedelmi szálláshelyeken töltő román turisták száma az öt évvel ezelőtti szintre csökkent.
jan. 3
20:06
Recept: Ínyenc lencseleves kolbásszal (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg átválogatott, megmosott lencse kb. 10 dkg füstölt kenyérszalonna 1 szál száraz kolbász 8 szál sárgarépa 3 szál petrezselyem só ételízesítő édesnemes paprikakrém ecet ízlés szerint 1 nagy pohár tejföl petrezselyem zellerzöld 5 babérlevél néhány egész kömény 20 szemesbors (a fűszerek teatojásba zárva) 2 nagy fej hagyma 10 gerezd fokhagyma 5 evőkanál mustár csípős paprika 5…
jan. 3
20:08
Recept: Nyúlragu tésztával (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg nyúlhús (comb) 30 dkg kolozsvári szalonna 30 dkg sárgarépa 30 dkg cukkini 30 dkg gomba 50 dkg tagliatelle tészta kb. 2 liter csirkehúslé rozmaring fokhagyma
jan. 3
20:09
Utasbarát? - Keresztmetszet (videó) (HírTV)
Újabb mellékvonalon szüntetné meg a kormány a vasúti közlekedést.

Keresés