BUDAPEST — Rosszindulatú, öntelt és korlátolt, csak gondolkodni képes, nem érez, nem lát, nem hall, és sajnos az illatokat sem érzi! Oroszlán Szonja (30) ilyen és hasonló jelzőket vág Csányi Sándor (33) fejéhez az És mennyi szerelem című új darabban, amely tegnapelőtt debütált a Madách Színházban
BUDAPEST — Már az is nagy ajándék, ha az ember egészségben megéri a 70. születésnapját, hát még, ha 90 barátja köszönti fel, és még fantáziadús ajándékokat is kap. Korda György nem véletlenül végtelen boldog, hiszen neki mindez megadatott.
A Receptklub szakácsa ezen a héten is különleges, mégis gyorsan és egyszerűen elkészíthető finomságokkal kedveskedett nekünk, most ezek közül választottunk ki néhányatmost ezek közül választottunk ki néhányat
VALPARAÍSO — Jól megérdemelt pihenőnapját töltötte szombaton a Dakar-rali mezőnye. Persze henyélésről szó sem lehetett, hiszen az elmúlt egy hét megpróbáltatásait magukon viselő motorokat, quadokat, autókat és kamionokat próbálta mindenki „felújítani” a valparaísói táborban.
NAPIER — Hatodszor is világbajnok lett a Majthényi Szabolcs (36), Domokos András (36) kettős a vitorlázók Új-Zélandon zajló repülőhollandi-vbjén. A magyar páros mindkét szombati futamot megnyerte, így a vasárnapi zárás előtt már behozhatatlan előnyre tett szert a többiekkel szemben.
ZÜRICH ‒ Újabb nagy elismerésre vár Cristiano Ronaldo (24). A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) holnap este adja át a 2008-as év legjobb futballistáinak járó díjakat, és a Manchester United portugál klasszisának van a legnagyobb esélye, hogy az ő személye lesz az ünnepség fénypontja. Az első hellyel megkoronázhatná magának az amúgy is eredményes 2008-as esztendőt a középpályás.
MAGDEBURG ‒ Két alkalommal is (egyszer 1,4 kilóval, majd 0,9-cel) átesett a félnehézsúly 79,3 kilós súlyhatárán Erdei Zsolt (34) kihívója, Jurij Barasjan (29). Ezzel biztossá vált, nem szerezheti meg a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki övét az ukrán, bármit tett is a ringben a lapzártánk után véget ért magdeburgi összecsapáson.
WASHINGTON ‒ Pár nap múlva a Fehér Házba új lakók költöznek. Az első színes bőrű elnök máris jelképpé vált, ám ugyanez a feleségéről, a 44 éves Michelle Obamáról is elmondható. Összegyűjtöttünk néhány titkot az új First Ladyről, amelyek révén talán képet alkothatunk arról, milyen szerep vár majd Michelle-re az elnök oldalán, és hogyan sikerült eljutnia a chicagói párnak a hatalom csúcsára.
BUDAPEST — Rettegés és bizonytalanság – talán nincs is szörnyűbb annál, amikor e két érzés egymást erősítve gyötri az embert. Ezt élik át nap mint nap azoknak az embereknek a hozzátartozói, akiknek nyomuk veszik. Ezt élik át Ophélie Bretnacher szülei, akik a magyar hatóságokat arra kérik, segítsenek megtalálni lányukat, ne az időt húzzák. És bár lehet, hogy az aggódó szülők nem látják, miként…
JÁKÓ—NAGYATÁD — Tegnap úgy tűnt, fellélegezhet Európa, megérkezett Ukrajnába a nemzetközi megfi gyelőcsapat, s indulhat az orosz gáztranzit. Csakhogy – a korábbi szóbeli megegyezés ellenére – Kijevnek nem felelt meg,hogy a csoportban az ukrán, az orosz és az EU képviselői mellett a legnagyobb nyugat-európai gázimportáló cégek emberei is jelen legyenek, vagyis a vita folytatódik.
Oroszország után Ukrajna is aláírta az Európának szánt orosz gáz tranzitjának megfigyeléséről szóló jegyzőkönyvet, s ezzel lehetővé válik a napok óta szünetelő gázszállítások felújítása.
Egy rejtélyes állattetemet sodort partra a tenger Délnyugat-Angliában. Az ottaniak úgy hiszik, hogy a különleges lény az évtizedek óta keresett szörny lehet, a szakértők azonban mást mondanak.
Szemtanúk szerint az izraeli légierő és tüzérség Gázaváros elleni támadásokat hajtott végre vasárnapra virradóra a települése több részén, orvosi források közölték, hogy a támadásokban öt palesztin halt meg és több tucatnyian megsebesültek.
A globális recesszió elmélyülésével sok év óta először Kínában is zuhanásnak indultak a lakásárak. A 70 legnagyobb kínai város adatait magában foglaló statisztika szerint a lakásárak 2008...
Ha gazdasági recesszióról van szó, mindenki a biztos befektetéseket keresi, amelyekkel át lehet vészelni a nehéz időket. Egyesek az aranyra és gyémántra esküsznek, de a csokoládé-részvények sem rosszak, legalábbis az édesség-eladási statisztikákat tekintve....
Azokból a gyerekekből, akik rosszul viselkedtek az iskolában, sokkal valószínűbb, hogy lelki betegségektől szenvedő, társadalmi problémákkal küzdő felnőttek válnak - ez derült ki egy negyven évet...
Kínában hatvan embert vettek őrizetbe eddig a melaminnal szennyezett tejpor gyártásával és forgalmazásával összefüggésben. Az Új Kína hírügynökség idézte vasárnap Csang Tö-lit, Hopej tartomány...
Előbb kirabolta a bankot, aztán percekkel később visszatért békés ügyfélként, hogy tartozását rendezze egy férfi Szerbiában. A férfi símaszkkal próbálta leplezni kilétét - amikor rabolt....
Oroszország után Ukrajna is aláírta az Európának szánt orosz gáz tranzitjának megfigyeléséről szóló jegyzőkönyvet, s ezzel lehetővé válik a napok óta szünetelő gázszállítások felújítása. A...
Nemrég nyílt meg Ausztriában egy gleccserbe vájt jégpalota. A tróntermen még dolgoztak a munkások, amikor megnyílt egy forrás, és elöntötte el a helyiséget.
Rendben megnyíltak a szavazókörök reggel Ferencvárosban, ahol időközi országgyűlésiképviselő-választást tartanak a 12. országgyűlési egyéni választókerületben - közölte a helyi választási iroda helyettes vezetője az MTI-vel.
A választópolgár legnagyobb örömére az ellenzéki oldal gondosan és nagy elánnal megmondta a baloldalnak, hogy gázhiány esetén mit kell tennie, a baloldal pedig szintén gondosan és nagy elánnal megmondta a jobboldalnak, hogy gázhiány esetén mit tesz. Majd megteáztak.
Rendben megnyíltak a szavazókörök reggel Ferencvárosban, ahol időközi országgyűlésiképviselő-választást tartanak a 12. országgyűlési egyéni választókerületben - közölte a helyi választási iroda helyettes vezetője az MTI-vel.
A legújabb könyvelési botrány Indiában az elemzők szerint nem okozott alapvető változást a piac megítélésében, a nyilvánvaló rövid távú hatásoktól eltekintve hosszú távon pedig felemelkedésre van...
Az ország vasárnapra jelzett gázfogyasztása 61-64 millió köbméter, a felhasználható források biztosítják a készlet és a fogyasztás egyensúlyát. Az Ukrajnából érkező gázra hétfő reggelig várni kell. Oroszország után Ukrajna is aláírta az Európának szánt orosz gáz tranzitjának megfigyeléséről szóló jegyzőkönyvet, így lehetővé válik a gázszállítások felújítása.
Ötszáz méter mély szakadékba zuhant helyi idő szerint szombaton egy busz Peru hegyvidékén, a balesetben legalább 33-an meghaltak. A perui rendőrség tájékoztatója szerint a baleset az északi...
A kormány 130 oldalas rendeletben módosította az egyes szakhatósági közreműködések szabályait, az új előírásokat márciustól kell alkalmazni, a jogszabály a múlt évi utolsó Magyar Közlönyben jelent...
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. január 9-én 4 darab 2009.márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 73,-Ft-os részvényenkénti áron. A tranzakcióra tőzsdei ügyletben, az Equilor Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével került sor - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Rendben megnyíltak a szavazókörök reggel Ferencvárosban, ahol időközi országgyűlési képviselőválasztást tartanak a 12. egyéni választókerületben - közölte a helyi választási iroda helyettes vezetője. Az előzetes eredmény várhatóan éjfél előtt már ismertté válik.
Nyilvános bocsánatkérésre kényszerült Harry herceg, a brit trón harmadik számú várományosa egy könnyedén elejtett, ám durván rasszista megnyilatkozása miatt. Harry, a brit hadsereg 24 éves hadnagya...
Mintegy húszezer ember tüntetett vasárnap az indonéz fővárosban, Jakartában a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légitámadások ellen. A résztvevők az Igazság és Jólét Pártja elnevezésű muzulmán...
A FOTEX HOLDING SE Nyrt. tájékoztatása szerint a Cégbíróság 2008. december 31-én átalakulás miatt 01-10-041470/217 sz. végzésével törölte a Fotex Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaságot, jogutód cégként megjelölve a Fotex Holding Európai Részvénytárságot. A jogutódot a Cégbíróság a 01-20-000003/8 sz. végzéssel 2008. december 31-én a 2008. 09. 26-án kelt létesítő…
Tokaj-hegyalján közelednek az álláspontok, remény van arra, hogy néhány meghatározó település, például Szerencs és Tállya felülvizsgálja a világörökségi területből történő kilépésre vonatkozó terveit. A világörökséget kezelő szervezetek kérik, hogy mielőbb kerüljön a parlament elé a világörökségi törvény, amely egyebek között a finanszírozás problémáira is megoldást adhat. Értesüléseink szerint a…
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vasánap hajnalban nyilatkozatban üdvözölte, hogy megállapodás született Oroszországgal és Ukrajnával arról, miként kísérjék figyelemmel az Európai Unióba irányuló gázszállítást, és egyben követelte a szállítás azonnali felújítását.
Szemtanúk szerint az izraeli légierő és tüzérség Gázaváros elleni támadásokat hajtott végre vasárnapra virradóra a települése több részén, orvosi források közölték, hogy a támadásokban öt palesztin...
Az ország vasárnapra előre jelzett gázfogyasztása 61-64 millió köbméter, a felhasználható források biztosítják a készlet és a fogyasztás egyensúlyát - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt. az...
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vasánap hajnalban nyilatkozatban üdvözölte, hogy megállapodás született Oroszországgal és Ukrajnával arról, miként kísérjék figyelemmel az Európai...
A 2009-es első teljes hetében csökkenéssel zártak az amerikai piacok, mely a gazdasági válság következtében gyengére sikeredett makroadatoknak és a vállalati nyereségromlásoknak volt köszönhető. A pénteki napon a decemberi munkanélküliségi adat rántotta mélybe a piacokat. (ProfitLine.hu)
Vasárnap 11 órától életbe lép a szmogriadó Budapesten - közölte Demszky Gábor főpolgármester. A naptár szerinti páratlan napokon csak a páratlan rendszámú járművek, míg a naptár szerinti páros napokon csak a páros és a 0-ára végződő rendszámú járművek közlekedhetnek a főváros közigazgatási határán belül - mondta az InfoRádióban Gonczlik Tamás, a Főpolgármesteri Hivatal Környezetvédelmi…
Ukrajna is aláírta az orosz gáz Ukrajnán át Európába való szállításának ellenőrzéséről, egy nemzetközi megfigyelő csoport felállításáról szóló dokumentumot vasárnap hajnalban - jelentette be Kijevben Julija Timosenko ukrán és Mirek Topolánek cseh kormányfő. Oroszország azonnal megkezdi a gáz szivattyúzását, amint a megfigyelők elfoglalják helyüket.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) tárgyalni kíván a munkáltatóval a sztrájkköveteléseiről és a le nem zárt bérfejlesztésekről - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-nek....