2009. január 10. szombat

jan. 10
18:54
SzMM: "Törődjünk egymással! Ne késlekedjen a segítséggel!" (Alternatív Energia)
A szociális tárca azt kéri mindenkitől, hogy ha a hideg által veszélyeztetett, idős, elhagyatott emberről szerez tudomást, jelezze a település jegyzőjének - erről Korózs Lajos a minisztérium államtitkára közleményben tájékoztatta szombaton az MTI-t.
jan. 10
18:56
Már Amerikát is fárasztja a Gázai háború (Kripto Akadémia)
George Bush erről szombaton beszélt Abdullah Gül török államfővel folytatott telefonbeszélgetése alkalmával. A Fehér Ház által kiadott közlemény szerint Bush - akinek már csak 10 napja van hátra hivatalában - a Gázai övezetbe irányuló fegyvercsempészet leállítását is szorgalmazta. Egyúttal elismerését fejezte ki azért, hogy Törökország támogatja a Gázai övezetben dúló erőszak megfékezését célzó…
jan. 10
19:06
Halálos közúti baleset miatt teljes útzár a 65-ös főúton (Gondola)
Egy ember meghalt, amikor négy személygépkocsi ütközött össze a 65-ös főúton - közölte az MTI-vel szombat este a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Farkas Kinga elmondta: a baleset...
jan. 10
19:08
Bush szerint a tűzszünethez a Hamásznak le kell állítania a rakétákat (Gondola)
Az amerikai elnök szerint a tartós gázai tűzszünet létrejöttéhez elengedhetetlen, hogy a Hamász beszüntesse az Izrael ellen intézet rakétatámadásokat. George Bush erről szombaton beszélt Abdullah...
jan. 10
19:12
Cochleáris implantáció - GyógyHír (videó) (HírTV)
Adás: 2009. január 10. szombat 14.05 2009. január 14. szerda 22.30 2009. január 15. péntek 9.05
jan. 10
19:12
Megölték a Hamász-parancsnokot Gázában (Kripto Akadémia)
Izraeli katonák végeztek szombaton a Gázai övezetben a radikális Hamász egy katonai parancsnokával.
jan. 10
19:14
Budapesten is tüntettek Izrael gázai offenzívája ellen (HírTV)
Európa-szerte tízezrek tiltakoztak Izrael gázai offenzívája ellen. Tüntettek Londonban, Párizsban, valamint Németország és Görögország több városában is. Budapesten is több százan vonultak fel a gázai palesztinok melletti szimpátiatüntetésen.
jan. 10
19:21
Kilenc kilós, 140 éves homárt fogtak - nézze meg! (Infostart)
Egy hatalmas, kilenc kilós, 140 éves homárt fogtak ki Kanadában a halászok. Az állatot két hét után visszaengedik az óceánba.
jan. 10
19:23
Újraválasztották Veres Jánost (Infostart)
Ismét Veres Jánost választották a Magyar Szocialista Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökévé Nyíregyházán szombaton. A pénzügyminiszter 2004 szeptembere óta tölti be a tisztséget.
jan. 10
19:24
Ismét Veres Jánost választották az MSZP szabolcsi elnökévé (Gondola)
Ismét Veres Jánost választották a Magyar Szocialista Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökévé Nyíregyházán szombaton- közölte a párt nyírségi irodavezetője; a pénzügyminiszter 2004 szeptembere...
jan. 10
19:30
Kihűléses halál - ezúttal Szegeden (HírTV)
Az elsődleges orvosi szakvélemény szerint kihűlés okozta egy 62 éves férfi halálát Szegeden. Holttestét egy fűtetlen kerti kisházban találta meg szombaton kora délután egyik ismerőse, aki azért kereste az idős embert, mert már három napja nem találkoztak már. A helyszínen bűncselekményre utaló nyomot nem találtak - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Pál János, a Csongrád Megyei…
jan. 10
19:30
Kisodródott az autó, egy ember meghalt Fejérben (Blikk)
Egy ember meghalt, egy súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült szombat délután Sárkeresztúron, ahol egy kanyarban, a jeges úton megcsúszott, és betonkerítésnek, majd áteresznek ütközött egy gépkocsi. A balesetet feltehetően az okozta, hogy a sofőr - aki a helyszínen belehalt sérüléseibe - nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett.
jan. 10
19:30
Veres János tarolt (Alternatív Energia)
Ismét Veres Jánost választották a Magyar Szocialista Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökévé Nyíregyházán szombaton- közölte a párt nyírségi irodavezetője az MTI-vel; a pénzügyminiszter 2004 szeptembere óta tölti be a tisztséget.
jan. 10
19:32
Kigyulladt egy társasház Újpesten (HírTV)
Két gyerek került kórházba Újpestről füstmérgezés gyanújával, miután kigyulladt egy társasház. A földszintes épületben villannyal fűtöttek, feltehetően a vezetékek túlterheltsége okozta a tüzet, vagy az egyik hősugárzó túl közel volt a bútorokhoz.
jan. 10
19:42
Csaknem félszázan haltak meg a fagy miatt Romániában (Gondola)
Tavaly december vége óta 43 ember fagyott meg Romániában a kemény hideg következtében - közölte az egészségügyi tárca. Raed Arafat államtitkár elmondta: a fagy áldozatai között van egy...
jan. 10
19:44
Már negyvenen haltak meg a hideg miatt Magyarországon (Gondola)
Ebben az évben már több mint negyvenen vesztették életüket a hideg miatt. Különösen súlyosnak mutatkozik a helyzet Borsod-Abaúj-Zemplénben és Szabolcs-Szatmár-Beregben. Csak abban a két megyében...
jan. 10
19:48
Tovább késnek a pécsi EKF beruházásai (HírTV)
Tovább késik a 2010-es pécsi Európa Kulturális Főváros (EKF) két nagy beruházása, mert a kivitelezésre kiírt pályázatokat érvénytelennek kellett minősíteni. A koncert- és konferenciaközpont megépítésére kiírt 6 milliárd forintos pályázatra egyetlen pályázat sem érkezett.
jan. 10
19:50
Megkezdődött a nádvágás a Balatonon (HírTV)
Megkezdték a Balatonon a nádvágást. A tavon már kellő vastagságúra hízott a jég, így idén nemcsak a parton, hanem a befagyott területeken is tudnak aratni. A Balatonon 1200 hektárnyi nád van, aminek egyharmada természetvédelmi területen található, a többi viszont learatható.
jan. 10
20:00
Az első magyar nyert a magdeburgi bokszgálán (Infostart)
Bedák Pál második profi mérkőzését is megnyerte. Az amatőrként vb-ezüstérmes bokszoló a magdeburgi gála nyitányán technikai k.o.-val verte román riválisát.
jan. 10
20:00
Szakadékba zuhant egy autó a Bükkben (Gondola)
Egy autó 27 éves utasa súlyosan megsérült, amikor szakadékba zuhant egy személygépkocsi szombaton Heves megyében, a Lillafüredet Felsőtárkánnyal összekötő, a Bükkön átvezető úton. Az autó vezetője...
jan. 10
20:02
Megemlékezés a komáromi nagygyűlés 15. évfordulójáról (Gondola)
Trianon óta a felvidéki magyarság első önmeghatározó, önrendelkezési kísérlete az 1994. január 8-án megtartott "komáromi nagygyűlés" volt - jelentette ki a szlovákiai Magyar Koalíció...
jan. 10
20:06
Téglajegyek segítségével adna túl házán az építési vállalkozó (HírTV)
Alig 3 hét alatt több mint 200-an jelentkeztek arra a sorsolásra, amelyet egy bajba jutott ormánsági építési vállalkozó talált ki. 3 éve nem tudja eladni a szinte teljesen kész siklósi házát, mert leállt az ingatlanpiac. Úgy döntött, 2000 darab, egyenként 20 ezer forint értékű téglajegyet ad el, a vásárlók között pedig kisorsolja a lakást. Ha sikerül az eladás, ki tudja fizetni tartozásait, és…
jan. 10
20:08
Gaskó István - Sziluett (videó) (HírTV)
Adás: 2009. január 10. szombat 18.05 2009. január 14. szerda 9.05 2009. január 15. csütörtök 22.05 2009. január 16. péntek 14.30
jan. 10
20:15
Országszerte szennyezett a levegő, és tovább romlik a helyzet (WebBeteg)
Budapesten kívül Miskolcon, Putnokon, Nyíregyházán, Szegeden és Dorogon is meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket a szállópor koncentrációja, de a levegő szennyezettsége az elmúlt napokban az ország egész területén jelentősen megemelkedett.
jan. 10
20:18
Beszámolókat hallgatott meg az MDF Országos Választmánya Velencén (Gondola)
Az elnökség, a parlamenti frakció, valamint a fővárosi- és a megyei önkormányzati frakciók beszámolójának meghallgatásával kezdődött meg az MDF Országos Választmányának (ov) kétnapos kihelyezett...
jan. 10
20:20
Több tízezres Izrael-ellenes tüntetés Londonban (Gondola)
A gázai harcok kirobbanása óta nem látott méretű, több tízezres, helyenként összecsapásokba torkolló Izrael-ellenes megmozdulás volt Londonban; a rendőrök és a tiltakozók közül is sokan...
jan. 10
20:24
Több tízezres Izrael-ellenes tüntetés Londonban (Blikk)
A gázai harcok kirobbanása óta nem látott méretű, több tízezres, helyenként összecsapásokba torkolló Izrael-ellenes megmozdulás volt szombaton Londonban; a rendőrök és a tiltakozók közül is sokan megsérültek. A Hyde Parktól a londoni izraeli nagykövetségig tervezett, előre bejelentett és engedélyezett felvonuláson a Scotland Yard szerint 15-20 ezren, a szervezők és a BBC egybehangzó számításai…
jan. 10
20:24
Egyfajta felhívás Boross lemondása? (Alternatív Energia)
Az elnökség, a parlamenti frakció, valamint a fővárosi- és a megyei önkormányzati frakciók beszámolójának meghallgatásával kezdődött meg az MDF Országos Választmányának (ov) kétnapos kihelyezett ülése szombaton Velencén - tájékoztatta az MTI-t az ov elnöke.
jan. 10
20:24
Több tízezres Izrael-ellenes tüntetés Londonban (Kripto Akadémia)
A gázai harcok kirobbanása óta nem látott méretű, több tízezres, helyenként összecsapásokba torkolló Izrael-ellenes megmozdulás volt szombaton Londonban; a rendőrök és a tiltakozók közül is sokan megsérültek.
jan. 10
20:27
Az ötös lottó 2. heti nyerőszámai (Infostart)
Az ötös lottó 2. heti sorsolásán a következő számokat húzták ki: 4, 41, 56, 84, 85.
jan. 10
20:33
Nagyot koppanhat Ukrajna (Piac és Profit)
Nemzetközi elemzők elsősorban Ukrajnát látják a gázvita lehetséges vesztesének. Ugyanakkor akut probléma marad a gázfüggőség számos európai ország részére is, mert még ha meg is épülnek majd az új vezetékek, Ukrajna marad az orosz gáz fő továbbítási útvonala Európa felé.
jan. 10
20:36
Az ötös lottó nyerőszámai (Gondola)
Budapest, 2009. január 10., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: 4, 41, 56, 84, 85....
jan. 10
20:42
A szaúdi főmufti szerint a tüntetések haszontalanok (Kripto Akadémia)
A szaúd-arábiai főmufti, a sivatagi királyság legfőbb vallási vezetője "haszontalan tömegeknek" nevezte a gázai izraeli offenzíva elleni tüntetéseket, és arra kérte az arab és a muzulmán lakosságot, hogy adományokkal segítsék a palesztinokat.
jan. 10
20:44
Több mint 300 Hamász-harcos halt meg eddig (Kripto Akadémia)
A Gázai övezet ellen indított izraeli offenzíva során eddig a Hamász több mint 300 fegyverese halt meg - közölte szombaton este egy izraeli tiszt.
jan. 10
20:54
Gázai offenzíva: több mint 300 Hamász-harcos halt meg december 27. óta (Gondola)
A Gázai övezet ellen indított izraeli offenzíva során eddig a Hamász több mint 300 fegyverese halt meg - közölte szombaton este egy izraeli tiszt. A fenti szám katonai szakértők becslésén alapul. A...
jan. 10
21:00
Az ötös lottó nyerőszámai (Blikk)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 2.
jan. 10
21:02
Egymillió euró értékű heroint foglaltak le a bolgár-török határon (Blikk)
Csaknem 23 kilogramm heroint foglaltak le a bolgár-török határon; a drog feketepiaci értéke egymillió euróra rúg - közölte szombaton a bolgár vámhivatal. A kábítószert egy holland rendszámú gépkocsiban rejtették el.
jan. 10
21:04
Szakadékba zuhant egy autó a Bükkben - egy súlyos sérült (Blikk)
Egy autó 27 éves utasa súlyosan megsérült, amikor szakadékba zuhant egy személygépkocsi szombaton Heves megyében, a Lillafüredet Felsőtárkánnyal összekötő, a Bükkön átvezető úton.Az autó vezetője túlságosan gyorsan hajtott a síkos úton, a gépkocsi megcsúszott és a szalagkorlátot átszakítva zuhant a szakadékba.
jan. 10
21:12
Gázai offenzíva: Obama nem fog a Hamásszal tárgyalni (Gondola)
Barack Obama megválasztott amerikai elnök nem akar tárgyalni a Hamász radikális iszlám palesztin szervezettel - jelentette a Fox News amerikai televízió. Obama "ismételten kijelentette, hogy a...
jan. 10
21:14
Szlovákia újraindítja atomerőművét a gázhiány miatt (Gondola)
Szlovákiában újra üzembe helyezik az apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőmű decemberben bezárt 2. számú reaktorát - közölte Rober Fico szlovák kormányfő a kabinet rendkívüli ülése után...
jan. 10
21:48
Erdei Zsolt látványos meccsen nyert (Infostart)
Megőrizte százszázalékos profi mérlegét Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet félnehézsúlyú világbajnoka. A magyar ökölvívó a magdeburgi profi gálán egyhangú pontozással nyert az ukrán Jurij Barasjan ellen. Két pontozó 116:111, egy pedig 117:110 arányban látta jobbnak Erdei Zsoltot.
jan. 10
21:48
Gázbűz és csődgyakorlat - Cognopol, 01. hét (Gondola)
Magyarország – adottságainak teljes semmibevételével – utolsó helyen kullog az EU-ban a megújuló energiaforrások alkalmazásában, s ez nem is pénzkérdés elsősorban. Ezt a „magyar modellt” ugyanis alapjában az olaj és a gáz hajtja, a magyarországi baloldali rezsimek pedig az orosz energiabirodalom csatlósai.
jan. 10
21:54
"Az Európai Unió a jövőről szól" (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió (EU) léte és működése biztosítékot jelent arra, hogy olyan etnikai tisztogatás, amilyent Csehszlovákiában valósítottak meg a Benes-dekrétumok alapján, Közép-Európában nem ismétlődhet meg - jelentette ki szombaton egy cseh történész.
jan. 10
22:06
Az ukránok aláírása még hiányzik - a nap hírei (Infostart)
Aláírta Oroszország és az unió a gáztranzit ellenőrzéséről szóló egyezményt. Szerbia mellett Bosznia-Hercegovinába és Horvátországba is szállít földgázt Magyarország. Európa-szerte tízezrek tüntettek Izrael gázai övezeti offenzívája ellen. A nap hírei 2009. január 10-én, szombaton.
jan. 10
22:21
Az ukránok aláírása még hiányzik - a nap hírei (Infostart)
Aláírta Oroszország és az unió a gáztranzit ellenőrzéséről szóló egyezményt. Szerbia mellett Bosznia-Hercegovinába és Horvátországba is szállít földgázt Magyarország. Európa-szerte tízezrek tüntettek Izrael gázai övezeti offenzívája ellen. A nap hírei 2009. január 10-én, szombaton.
jan. 10
23:18
Balzsay kiharcolta a világbajnoki címet (Infostart)
Balzsay Károly lett a Boksz Világszervezet nagyközépsúlyú világbajnoka, mivel a magdeburgi profi gálán egyhangú pontozással nyert az orosz Gyenyisz Inkin ellen. Az első néhány menetben Inkin tűnt meggyőzőbbnek, de a hatodik menettől a kezdetben viszonylag görcsös Balzsay Károly kezdett feloldódni, egyre nagyobb fölénybe került, az utolsó három menetet pedig egyértelműen megnyerte. A pontozóbírók…

2009. január 11. vasárnap

jan. 11
0:12
További gázkorlátozásokat léptettek életbe Horvátországban (Gondola)
Szombat reggeltől a horvát kormány rendelkezése értelmében szünetel az ország nagyobb ipari felhasználói részére a gázszolgáltatás. Az intézkedés több száz vállalkozást érint. A gázt szerda óta már...
jan. 11
0:30
Mugabe államköltségen Malajziában üdül (Gondola)
Miközben Zimbabwe a gazdasági csőd előtt áll, és az országban kolerajárvány dühöng, az elnök Malajziába utazott üdülés és orvosi kivizsgálás céljából. A johannesburgi Saturday Star című lap...
jan. 11
1:06
Egyórás torlódás a röszkei belépő oldalon (Gondola)
A Nyugat-Európába utazó vendégmunkások nagy száma miatt egyórás várakozás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő oldalán - közölte szombat délben a Csongrád Megyei...
jan. 11
5:36
„Nem a színház tart el” (Blikk)
BUDAPEST — A hírek szerint komoly leépítések várhatók a Jóban Rosszban háza táján. Gregor Bernadett nagyon szeret a kórházsorozatban dolgozni, de azt is egyenesen megmondta, számára az anyagi biztonságot is a széria jelenti, nem a színház.

Keresés