A mexikói kormány kedden szükségállapotot rendelt el a Jimena hurrikán útjában álló városokban, ahogy a négyes erősségű hurrikán előszele már elérte a Kaliforniai-félszigetet. Az amerikai hurrikánfigyelő központ szerint Jimena csütörtök reggel éri el a területet.
A német Andre Greipel nyerte a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körverseny leghosszabb szakaszát, míg összetettben továbbra is az első napi időfutamban diadalmaskodó svájci Fabian Cancellara vezet. Kedden a hollandiai Venlo és belgiumi Liege közötti etap utolsó kilométerein hatalmas tömegbukás volt az esőáztatta aszfalt miatt, így mindössze négy kerekes küzdött meg a szakaszért, melyet…
Az észak-oszétiai Beszlan 1. számú iskolájában, ahol öt éve a tanévkezdés napján a történelem legvéresebb túszszedési akciója kezdődött meg, kedden kora reggeltől gyülekeztek mindazok, akik meg akarnak emlékezni a több mint háromszáz halálos áldozatról.
"74 éves édesapám jobb szemén daganatot találtak. Valószínűleg a szemgolyó eltávolítását tartják a legjobb megoldásnak. Hogyan tudom ezt vele közölni és elfogadtatni?" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Körülbelül öt hektáron égett a növényzet kedd délután a Baranya megyei Gálosfalván, a tűzoltók csaknem négy órán át küzdöttek a lángokkal - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes tisztje.
Balog Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője beszél, mennyivel kerül kevesebbe idén a távhő díja, illetve arról, hogy jövőre már két számjegyű árcsökkenést terveznek.
Több, mint 20 olyan betegséget ismerünk, amely szexuális úton terjed gombák, vírusok, baktériumok és élősdiek közvetítésével. A "klasszikus" nemi betegségek (például gonorrhoea, szifilisz) már nem olyan rettegettek, mint régen, ám az AIDS ellen ma még nem létezik semmiféle gyógyszer vagy oltás. Becslések szerint ma a világon évente 330 millió ember kap el nemi betegséget.
Az amerikai autógyártók tegnap közzétették augusztusi értékesítési adataikat, melyek alapján év/év alapon növekedett az eladások volumene, amire 2007 októbere óta nem volt példa. Ez azonban csak az...
A válságkezelés egyik legfontosabb állomásának nevezte a 2010-es költségvetés elfogadását a miniszterelnök. Bajnai Gordon a jövő évi büdzsé tervezetét első olvasatban tárgyaló rendkívüli kormányülés elején azt mondta: a válság még tart, ezért további takarékosságra van szükség.
Első fokon megnyerte a személyiségi jogi pert Dombóvár egyik fideszes önkormányzati képviselője a Tolna megyei kisváros nyáron lemondott szocialista polgármestere ellen. A Tolna Megyei Bíróság megállapította, hogy Szabó Loránd megsértette Naszvadi Balázs személyiségi jogait, amikor nagy nyilvánosság előtt sikkasztással vádolta meg.
Több mint egy éve nem haltak olyan sokan erőszakos halált Irakban, mint augusztusban - derült ki a kedden nyilvánosságra hozott hivatalos kormányzati adatokból. Közben hét amerikai katona halt meg, amely a legkisebb szám a 2003-as invázió óta.
Ismét csak csökkent az olaj árfolyama, annak ellenére, hogy a legújabb amerikai feldolgozóipari és építőipari adatok javulásról árulkodtak. (ProfitLine.hu)
A pénzügyi válság erősen megtépázta a legnagyobb európai médiakonszernt, a Bertelsmannt is. Bevételei jelentősen visszaestek,ezért a cég vezetője példa nélkül álló takarékossági programot jelentett be, amellyel közel egymilliárd euróval csökkenteni akarják a költségeket.
A Magyar Kézilabda Szövetség felveszi a kapcsolatot a Horvát Kézilabda Szövetséggel, az elképzelések szerint a két szervezet közösen pályázná meg a 2014-es férfi Európa-bajnokság rendezési jogát.
Egész nap folytatódott a forint vesszőfutása. Este 7 óra előtt az euróval szembeni árfolyam átlépte a 277 forintos szintet, 277,10-ig szaladt a kurzus. Ilyen gyenge forintra július első felében volt legutóbb példa, vagyis a keddi árfolyam csaknem kéthónapos rekord gyenge szintnek felel meg.
Volatilis kereskedés mellett emelkedett az arany árfolyama, miután a befektetők a bizonytalan részvénypiacok láttán a színesfémet biztonságosabb befektetésnek vélik. A réz ára a korábbi emelkedés után a nap végére veszteségbe fordult. (ProfitLine.hu)
A finn államügyész szerint a tanúvallomások alapján elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy az 58 éves volt lelkészt népirtás miatt akár életfogytiglani börtönbüntetésre ítéljék
A szegény fejlődő országoknak már most évi 5-600 milliárd dollárnyi befektetést kellene kapniuk a fejlettektől ahhoz, hogy sikerrel alkalmazkodhassanak az éghajlatváltozáshoz egy ENSZ-jelentés szerint, amelyet kedden ismertettek a genfi klímakonferencián.
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kedden azzal fenyegetőzött, hogy megbénítja az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusát, ha Brüsszelben nem tiltják el az Európai Bizottság tagjait és szóvivőiket a nyilvános megszólalásoktól - jelentette az olasz média.
Anastacia nem csak fantasztikus hangjával tűnik ki a hozzánk látogató világsztárok sorából, hanem azzal is, hogy szeptember 6-ai, budapesti koncertjén önmaga helyett stábjának kér különleges bánásmódot.
A kormány alkalmazásában álló orvosok és pszichológusok részt vettek a fájdalmas kihallgatási technikák kifejlesztésében és felügyeletében - közölte egy orvosi jogvédő szervezet
Elsötétültek a Liszt Ferenc téri vendéglők és szórakozóhelyek, miután kedden 22 órakor életbe lépett a terézvárosi "csendrendelet", igaz csak percekre, mert a vendéglátóipari egységek üzemeltetői öt perc elteltével újra felkapcsolták a fényeket és folytatódott a kiszolgálás.
Pizza, pasta, tiramisu. Általában ezek jutnak először eszünkbe az olasz konyháról. Ám ennek az országnak a konyhája ennél sokkal gazdagabb és sokkalta árnyaltabb.
Csődeljárás indult a szlovák SkyEurope ellen, amivel egy időben a légitársaság be is szüntette tevékenységét, azaz törölte összes járatát. A lépés nagymértékben érinti a pozsonyi repülőteret is,...
Akár újabb fordulatot is vehet az UD Zrt. ügy, tegnap ugyanis gyanúsítottként hallgatták ki a cég társtulajdonos-ügyvezetőjét. Tóth Jánost hétrendbeli haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetve kettős felhasználású termékkel való visszaélés bűntettével gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda - ügyvédje panasszal élt a gyanú ellen. Úgy tudjuk, a gyanúsítás mögött az ügyészség UD-üggyel…
Kedden befejeződött a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) belső vizsgálata az internetre került, a romaügy gyanúsítottjairól szóló állítólagos dokumentum ügyében – értesült a Népszava. Információink szerint az erről szóló jelentést jelenleg a titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter, illetve a Nemzetbiztonsági Iroda vizsgálja. Napokon belül kiderülhet, mit állapítottak meg a szóban forgó…
Az agyhártyagyulladás (meningitisz) ritka, ám gyakran halálos kimenetelű betegség, ezért be kellene oltani a gyerekeket. A leginkább veszélyeztetettek a 11-19 évesek korosztálya - hangsúlyozza az Amerikai Iskolai Nővérek Szövetsége.
Whoopi Goldberg amerikai színésznő videoüzenetben támogatta a szombati melegfelvonulás, a Budapest Pride résztvevőit. Azt mondta, nagyon szereti Magyarországot, és legalább olyan elkötelezett híve az emberi jogoknak. "Hiszek abban, hogy mindannyian különbözőek vagyunk és mégis mindannyian ugyanarra vágyunk: szabadságra, tiszteletre, szeretetre és békére".
Körvonalazódott a jövő évi költségvetés a tegnapi rendkívüli kormányülésen, ahol első olvasatban megtárgyalták a miniszterek a tervezetet. A társadalmi partnerekkel folytatott egyeztetések után szeptember 9-én kerül újra a kabinet elé a törvényjavaslat, amelyet aztán 11-én, vagyis jövő pénteken adnak be a parlamentbe. Bajnai Gordon kormányfő szerint idén és jövőre összességében 7,5 százalékkal…
Tegnap óta nem rendelhetnek az üzletek a hagyományos 100 wattos izzókból, már sehol az unióban nem gyártanak ilyen típusú égőket. A "felhalmozott" vagy már korábban megrendelt készletek viszont eladhatók, és mint lapunk körkérdéséből kiderült, a vevők még mindig a 100-as égőket keresik. Az energiatakarékos égőkre való átállás nem "tárcabarát", áruk - a megspórolt energiától függően - a három ezer…
Továbbra sem egyértelmű, közszereplőnek számítanak-e az egyházi vezetők. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis eljárási okokra hivatkozva nem döntött ebben az általa vizsgált kérdésben. Egy újságíró négy éve vetette fel ezt a kérdést, mikor az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához fordult, tudakolva: van-e adat arról, hogy a történelmi egyházak vezetői a pártállam idején kapcsolatban álltak a…
Aktuális körképünkben annak járunk utána, hogy a hazai kereskedelmi bankok milyen személyi kölcsön ajánlatokkal várják az ügyfeleket. Svájci frank alapú ajánlat már csak egy érkezett, mára az euró- és a forint alapú termékek kerültek előtérbe. Nézzük az egyes hitelintézetek ajánlatait 300 ezer, 600 ezer és 1 millió forintra!...