Harmincöt ember vesztette életét kedden egy kínai szénbányában történt robbanásban, a hatóságok szerint további 44 bányász a tárnában rekedt a baleset miatt.
Sikeres plasztikai műtéten esett át hétfőn egy Sao Paulo-i kórházban Felipe Massa, aki súlyos balesetet szenvedett a Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén - közölte a Forma-1-es Ferrari-csapat internetes oldalán.
Elégedett Magyarország makrogazdasági és pénzügypolitikájával a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely - tekintettel az országgyűlési választásokra és az új kormány hivatalba lépésére - hat hónappal, 2010 október 5-éig meghosszabbította a lehívható készenléti hitel lejáratát.
Pingtingsan egyik szénbányájában kora hajnalban berobbant egy bányaakna, ahol 93-an tartózkodnak, 35-en meghaltak, 14 embernek sikerült a felszínre jönni, 44 bányászt pedig még keresnek
A Magyar Nemzet szerint leghamarabb csak az év végén utalja haza Simor András jegybankelnök a Cipruson bejegyzett cégének befektetéséből származó jövedelmeket.
Leghamarabb csak az év végén utalhatja haza Simor András jegybankelnök a Cipruson bejegyzett cégének befektetéseiből származó jövedelmeket, mivel az MNB-vezér tulajdonában álló vállalat pénzügyi felszámolása még most is tart - írja a Magyar Nemzet.
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai részvénypiacok hétfőn, miután a Cadbury édességgyártó részvényei szárnyalni kezdtek arra a hírre, hogy az amerikai Kraft Foods tízmilliárd font feletti készpénzes és részvénycserés felvásárlási ajánlatot tett a brit cégre. Az USA tőzsdék nemzeti ünnep miatt zárva tartottak.
Francois Fillon francia kormányfő lehet az Európai Bizottság következő elnöke, ha a portugál José Manuel Barrosónak nem sikerül elegendő támogatást szereznie az Európai Parlamentben - írta a francia Le Monde egy francia kormánytagra hivatkozva.
Kirívóan keveset tudnak a magyar gyerekek az emberi jogokról, ez szűrhető le az ombudsmani hivatal által folytatott gyermekjogi projekt eddigi tapasztalataiból - nyilatkozta a Magyar Hírlap keddi számában Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
A telefonkészülék ipar következő nagy kihívása a mobiltelefon-felhasználók meggyőzése lesz a középkategóriás "okostelefonokra" való váltás szükségességéről
A visszafogottságáról ismert volt first lady George Bush volt elnök felesége az Obamát bíráló republikánus politikusokkal szemben méltatta férje demokrata párti utódának teljesítményét
Az ezüst ára 2008 augusztus óta nem volt ilyen magasan Londonban, ahol ugyanekkor az arany ára közelít a lélektaninak számító 1000 dollárhoz részben a dollár gyengülésére, illetve az inflációs várako...
A Le Monde szerint a francia kormányfő töltheti be az európai Bizottság elnöki posztját, ha Manuel Barrosónak nem sikerül elegendő támogatást szereznie. Ennek a francia külügy szerint 30 százalék az esélye
Az agráriumban az utóbbi években hídfőállásokat kiépítő Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója és a szlovák Penta-csoport is érdeklődik a Herz Szalámigyár iránt - írja a Népszabadság. A cikk szer...
Az önkormányzati minisztérium 37 milliárd forintos megszorítása mellett az oktatási tárca is többmilliárdos elvonásokkal sújtja az óvodákat és az iskolákat – tudta meg a Magyar Nemzet.
Au Opten Kft adatai alapján augusztusban 27 százalékkal kevesebb a felszámolás volt éves szinten, míg havi szinten 70 százalékkal csökkent a felszámolások száma. Ez azonban még nem jelent trendfordulót, inkább a cégbírák nyári szabadságát.
Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezete (UNTAD) előrejelzése szerint jövőre várhatóan nem nő 1,6 százaléknál nagyobb mértékben a globális GDP, további monetáris és fiskális intézkedésekre lehet szükség a meginduló gazdasági növekedés alátámasztásához.
Oroszországban 3,9-4,5 százalékkal nő a hazai össztermék (GDP) a második félévben az idei első hat hónaphoz képest - mondta az orosz gazdasági miniszter.
Piaci feltételezések szerint "hamis" mangalicahúst szállítanak Magyarországról Japánba, ahol azt a piaci ár alatt értékesítik - mondta Kovács László, a szegedi Pick Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója az agrarhaszon.hu-nak.
A szerteágazó tünetek miatt a pajzsmirigy betegségei sok esetben nem, vagy csak későn kerülnek felismerésre. A betegek sok esetben okolhatják a fokozott stresszt, a mozgás hiányát, az egészségtelen táplálkozást, a kevés alvást.
Harmincöt ember vesztette életét kedden egy kínai szénbányában történt robbanásban, a hatóságok szerint további 44 bányász a tárnában rekedt a baleset miatt.
Adatvédelmi biztoshoz fordult az a férfi, akinek a neve nyilvánosságra került, amikor az UD Zrt.-ügy kapcsán rögzített telefonbeszélgetéseket a világhálón közzétették
Joseph Kennedy volt amerikai kongresszusi képviselő, az elhunyt Edward Kennedy unokaöccse hétfőn közölte, hogy nem indul a megüresedett szenátori mandátumáért.
A legnagyobb összegű jövedelmet kimutató nyugat-dunántúli adózó 1 milliárd 871 millió forintot bevételre tett szert tavaly, ami után 468 millió forint adót fizetett - közölte az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
Júliusban csökkent a japán kereskedelmi aktívum, miután az export visszaesést mutatott. Az aktívum 1,266 billió jenre olvadt az előző éviről, miután júniusban 2008 februárja óta az első bővülést mérték - közölte a japán pénzügyminisztérium. Az előzetes várakozások 1,45 billió jenre számítottak. (ProfitLine.hu)
Milliárdok folytak el a BKV-nál tanulmányokra. A Magyar Nemzet összeállítást közöl az önkormányzati tulajdonú közlekedési vállalat 2005 és 2009 közötti kifizetéseiről és számszerűen ismerteti a legkirívóbb eseteket.
Spanyolországban akár húsz százalékra nőhet a munkanélküliség, ha az elmúlt évekhez hasonló ütemben bővül a munkaerőpiac - jelentette ki Celestino Corbacho spanyol munkaügyi miniszter.
Az MNV cáfolta, hogy szabálytalanul fizetett ki végkielégítést egyik volt vezetőjének, miután a Magyar Hírlap hétfőn azt írta, hogy kilenc hónap után több mint 19 millió forinttal távozott az MNV vezérigazgató-helyettese.
Nem lesz egyszerű dolguk azoknak a hallgatóknak, akik nevezni szeretnének az IBM októberi, 48 órás programozó versenyére, ám megéri. A legjobb csapatok értékes nyereményekre számíthatnak, s a maratoni megmérettetésen a koncentrált munka mellett kikapcsolódásra is lehetőségük lesz a megfáradt versenyzőknek - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Dél-Korea azt követeli Észak-Koreától, kérjen bocsánatot amiatt, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül nagy mennyiségű vizet engedett át egy folyó duzzasztógátján, valószínűleg hat ember halálát okozva ezzel.
Középiskolai diákokat támadtak meg tálib fegyveresek kedden Pakisztán északnyugati részén, egy kormányilletékes szerint a rajtaütésben négy iskolás életét vesztette, és hárman megsebesültek.
Károsan befolyásolhatja a C-vitamin hiánya a mentális fejlődést - erre a következtetésre jutottak dán kutatók állatkísérletek nyomán. Elképzelhető, hogy emiatt van olyan sok tanulási problémával küzdő gyerek.
Nem járt rendszeresen próbákra, ha igen, akkor pedig lemaradásai miatt hátráltatta a munkát. Színésztársai megelégelték a kivételes bánásmódot, a Monty Python darabját színpadra állító teátrum végül szerződést bontott a sztárszínésszel
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és a kormányszóvivői iroda is határozottan cáfolta azt a nyugdíjasok körében elterjedt hírt, miszerint megszűnne a 65 éven felüliek ingyenes utazása - írja a Népszava. A...
Tegnap hozta nyilvánosságra a BÉT, hogy a hazai piacon figyelemmel követett részvényindexek esetében milyen változásokra számíthatunk október elsejétől. Az intézményi befektetők által benchmarkként...
Amerikai iránymutatás hiányában meglehetősen visszafogott volt a kereskedés a távol-keleti piacokon, a tőzsdék jellemzően enyhe emelkedést produkáltak. A japán Nikkei 225 és a Hongkongi Hang Seng 0.6...
Meghalt az ecuadori elnök testőrségének vezetője az új típusú influenza szövődményei miatt – jelentették be hivatalos források hétfőn. A főtiszt csaknem egy hónapja küzdött a betegséggel. A szintén megfertőződött kolumbiai elnök viszont már jól van.
Az ezüst ára 2008 augusztus óta legmagasabb szintre nőtt Londonban, ahol az arany ára közelít a lélektaninak számító 1000 dollárhoz részben a dollár gyengülésére, illetve az inflációs várakozásokra.
Folytatódik az ázsiai piacokon a hétfői emelkedés, az ok továbbra is az, hogy a G20-as csoport a hétvégén a gazdaságélénkítő intézkedések folytatása mellett döntött.
Kissé gyengült a forint az euróval szemben kedden kora reggel, röviddel 8 óra után az euró 272 forint volt a londoni bankközi piacon, a hétfő késő esti 271,62 forinttal szemben.
A 270 ellenőrzött munkáltatóból 241-nél tapasztaltak szabálytalanságot, ezt állapította meg az OMMF Dél-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége a Balaton környékén végzett nyári ellenőrzések során. A szabál...