Nem valószínű, hogy az új influenza fertőzött az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tatai gólyatáborában – mondta el az ÁNTSZ-től Balatoni Mihály hétfőn.
A válság hatásainak áldozatává vált földgáz mamutcég a Gazprom az idei évre tervezett költségvetését, ezen belül kiemelten a beruházásokat 17%-al kénytelen visszafogni.
A portugálok a szerdai vb-selejtező előtt visszaküldtek néhány száz jegyet az MLSZ számára, mert a vendégek nem kapkodták el a belépőket. A svédek elleni mérkőzésen a szervezők a közönségből kiemeltek három személyt, akik ellen az MLSZ feljelentést tesz a rendőrségen tiltott pirotechnikai eszközök használata miatt.
Fényt láthatnak az alagút végén a tehergépjármű gyártók. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján bizakodásra okot adhat a gyártóknak, hogy az ACT statisztikai intézet által publikált nehéz tehergépjármű rendelések egymást követően emelkedtek, valamint a közepes tehergépjárművek esetén is hasonló emelkedések voltak tapasztalhatóak.
Harminc-negyven perces késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest-Esztergom vonalon, mert a piliscsabai állomásnál meghibásodott a biztosítóberendezés.
A svájci HSBC ajánlatot tett az ING Private Banking részlegének felvásárlására további befektetőkkel, mint DBS Szingapúri Befektetési Alappal egyetemben.
Harminc-negyven perces késésre kell számítani hétfőn a Budapest-Esztergom vasútvonalon - közölte a MÁV az MTI-vel. Piliscsabánál hibásodott meg egy biztosítóberendezés délelőtt, ezért a...
Nem vész el Magyarország számára az a 229 millió eurónyi európai uniós forrás, amelyet Brüsszel a közbeszerzéssel kapcsolatos problémák miatt nem utal át a 4-es metróra eredetileg kért 957,5 millió euróból - szögezte le az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn, megerősítve, hogy az uniós testület jóváhagyta a legutolsó magyar kérésben szereplő 728,5 millió eurót.
Tiltakozását fejezte ki hétfőn Dél-Korea az észak-koreai hatóságoknál amiatt, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül nagy mennyiségű vizet engedtek át egy folyó duzzasztógátjának zsilipjén, valószínűleg hat ember halálát okozva ezzel.
A gastroesophagealis reflux betegség az emésztőrendszer megbetegedése. A tüneteket az okozza, hogy a gyomor savas tartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe, kimarja annak belső falát, és kialakul az a panasz, amit a mindennapokban gyomorégésként emlegetünk.
Balázs Péter külügyminiszter békejobbnak nevezte Bajnai Gordon két szlovák napilapban hétfőn megjelent cikkét egy sajtótájékoztatón Budapesten. A hétfőn a Sme és az Új Szó című szlovákiai lapokban...
Nem vész el Magyarország számára az a 229 millió eurónyi európai uniós forrás, amelyet Brüsszel a közbeszerzéssel kapcsolatos problémák miatt nem utal át a 4-es metróra eredetileg kért 957,5 millió euróból - szögezte le az Európai Bizottság illetékes szóvivője hétfőn, megerősítve, hogy az uniós testület jóváhagyta a legutolsó magyar kérésben szereplő 728,5 millió eurót.
Elhatárolódásra szólítja fel a szombati meleg méltóság menetének szervezőit az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a rendezvényen megjelent, a keresztényeket sértő és provokáló transzparens miatt - közölte Gaal Gergely, a szervezet alelnöke hétfőn az MTI-vel.
Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) felszólítja a szlovák kormányt, hogy késedelem nélkül vonja vissza a nyelvtörvény június 30-án elfogadott módosításait - ismertette a szervezet határozatát Ágh Péter és Dömötör Csaba hétfői sajtótájékoztatóján.
Csütörtökön négyen lázasodtak be a 600 fős táborban, majd pénteken újabb 14-15 hallgatóról jelezték, hogy betegek lettek, de tüneteik inkább meghűlésről árulkodtak
Magyarországgal együtt kilenc fejlett európai országban csökkent az élelmiszer-kiskereskedelem mennyiségben mért forgalma a második negyedévben, tavaly április-júniushoz képest. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat a nemzetközi trendekről....
Hozzáférhetővé tesz az Európai Bizottság Bulgáriának 19 millió eurónyi uniós mezőgazdasági támogatást, amelyet tavaly zárolt a korrupcióellenes intézkedések hiánya miatt - jelentette be az uniós végrehajtó testület szóvivője hétfőn Brüsszelben.
Enyhe korrekciós kereskedésre lehet számítani a nemesfémek piacán, miután az arany tesztelni kezdte az 1000$-os historikus ellenállást, köszönhetően a hét eleji ázsiai részvénypiaci eladási őrületnek, valamint az azt követő amerikai eséseknek.
Előfordult már Önnel, hogy nagy reményekkel érkezett egy konferenciára, ám hiányérzettel, konkrétumok és válaszok nélkül távozott onnan? Gondolt már valaha arra, hogy jó lenne megismerni más cégek gyakorlatát, megoldásait egy-egy témában? Ha a fenti két kérdés valamelyikére igennel felelt, úgy a "Fókuszban a HR" beszélgetések épp Önnek szólnak.
Hétfőn zárva lesz a New York-i értéktőzsde, nemzeti ünnep miatt. Pénteken a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,03 százalék (96,66 pont) emelkedéssel 9441,27 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,79 százalékkal (35,58 ponttal) 2018,78 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 1,31 százalékkal (13,16 ponttal) 1016,40 pontra nőtt.
2009. október 27-28-án a Syma rendezvénycsarnokban kerül megrendezésre a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás, mely 2004 óta a hazai HR szakma egyik legnagyobb rendezvénye.
Magyar-szlovák EBESZ-egyeztetést tartanak még ebben a hónapban a szlovák nyelvtörvény végrehajtásáról a magyar-szlovák kormányközi kisebbségi vegyes bizottság rendkívüli ülésén, szakértők...
Elkezdték megvizsgálni azt a negyven perces felvételt, amelyen egy Kína felett lebegő azonosítatlan repülő tárgy látható. A videót a július 22-ei napfogyatkozás alatt készítették, és szakemberek szerint ez egy fontos mérföldkő annak bizonyításában, hogy nem vagyunk egyedül.
A Fidesz szerint a kormány több rendőr helyett "üres dumával" szeretné az embereket megnyugtatni - reagált a kormányfő szavaira hétfői sajtótájékoztatóján a Fidesz a helyettes szóvivője. Bajnai Gordon rendőrtiszti főiskolán elmondott beszéde erőtlen, gyenge és semmitmondó volt - tette hozzá Cser-Palkovics András.
Megsérült három, a gumifal mögött szabálytalanul várakozó néző vasárnap Székesfehérváron, az egyik parkolóban felállított, közforgalom elől elzárt gokartpályán - közölte a hétfőn a rendőrség. A...
A kutyát elpasszolták Anyukához, a macskát befogadta egy régi barát, aki talán a nyaralás után is még szóba áll velünk. De mi lesz a virágokkal? Hogy bírnak ki heteket? Erre is van megoldás...
Komoly szárnyalás bontakozott ki ma délután a Rába részvények piacán, az árfolyam már 15%-os pluszban, 723 forinton tartózkodik. Az emelkedés mögött nincs új piacmozgató hír, Juhász Richárd, a...
Egy Svédországban élő eritreai férfinak óriási szerencséje volt: egy kaparós sorsjeggyel közel 32 millió forintnak megfelelő svéd koronát nyert, ám nem biztos, hogy felveheti a nyereményt, mert még személyi száma sincs....
Az elmúlt hónapban a piac volatilitása nagy volt, gyakori irányváltások történtek, a likviditás jórészt csekély volt. Továbbra is várjuk azt, hogy a piaci trend egyértelmű irányt vegyen, azaz, lesz-e...
A Conness elindította a Prizma kutatási-panel családot. A paneltagoknak szórakoztató tartalmat kínálnak, az első kutatás a kommunikációs szakma boldogság-indexe lesz.
A szakértői delegációk szintjén megállapodást kötött a magyar hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság, amelynek értelmében fél évvel 2010. október 5-ig meghosszabbítják a tavaly...
Az USD/CHF továbbra is gyengélkedik, és minimumot ért el 1,0558-nál, majd összeszedte magát 1,0599-ig. Ha sikerül bevenni az 1,06-os szintet, célba vehetik az 1,0636-os csúcsot. a napi minimum alatt tesztelhetik az 1,0540-es szintet. Az USD/CHF-et 1,0595-ön jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
A GBP/USD összeszedte magát 1,6112-es 6 hetes minimuma után. a BoE csütörtöki ülésére való tekintettel érdemes lehet eladásokat indítani 1,64-nél. azzal számolunk, hogy a bank ugyan nem változtat alapkamatán, azonban tovább növeli államkötvény-vásárlási programjának volumenét. a GBP/USD-ot 1,6389-en jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Azonnali válságkezelésre és a biztonságos működés megteremtésére van szükség a Pécs vagyonát kezelő Pécs Holding Zrt.-nél Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely polgármestere szerint, aki ezt a cég...
Beer Miklós váci püspök kezdeményezésére imaórát tartanak a szécsényi ferencesek csütörtökön, Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök találkozójának napján - tudatta a Ferences Sajtóközpont vezetője hétfőn.
Csaknem 14 ezer pár hamis márkajelzésű sportcipőt foglaltak le Nagykanizsán, egy kamion vámvizsgálata során - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális...
A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) - a pénznyerő automata üzemeltetők, gyártók és forgalmazók érdekképviseleti szervezete - a Sukoróra tervezett King's City beruházás megvalósítását szakmai szempontok alapján nem tartja támogathatónak.
Szerdán megnyitja kapuit a Borkiállítás és Vásár a Budai Várban, ahol 15 ország 250 borászata, és közel 60 kulturális produkció, szebbnél szebb borok, kulináris élmények, látvány, zene, ünnepi forgata...