Jóváhagyta az Európai Bizottság annak a magyar intézkedéscsomagnak a meghosszabbítását, amelynek keretében a jogosult hitelintézetek szigorú feltételek mellett juthatnak tőkéhez, valamint újonnan nyújtott rövid- és középtávú hitelek tekintetében garanciához. A féléves hosszabbítással a program ez év végéig futhat.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) helyettes főigazgatója, Kari Tapiola úgy fogalmazott, hogy recesszió idején sem lehet visszafogni a szociális kiadásokat, mivel az emberekbe való befektetés erősíti a gazdaság alapjait, így könnyebb a válságból való kilábalás.
Felfüggesztették tárgyalásaikat a kormánnyal az önkormányzati szövetségek, mert úgy látják, hogy néhány nappal a költségvetési tervezet benyújtása előtt már nincs értelme egyeztetni a 120 milliárdos elvonásról.
Molnár Oszkár (Fidesz) országgyűlési képviselő, Edelény polgármestere ellen demonstrálnak jövő hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város és térsége romaszervezetei, követelve, hogy mondjon le képviselői mandátumáról, mert megrágalmazta a cigány asszonyokat - mondta Káló Norbert, az Edelényhez közeli Szendrőlád önkormányzati képviselője, a cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese az MTI-nek…
Milánó – Megadathat a visszavágás lehetősége Kalucza Norbertnek (23). A debreceni ökölvívó a tavaly nyári, pekingi olimpián fájó vereséget szenvedett a Puerto Ricó-i Arroyo McWilliamstől (23), ám az 51 kilogrammos magyar bunyós már a legjobb tizenhat között újra találkozhat a Pánamerikai-, és Közép-Amerikai Játékokat nyert riválissal az olaszországi világbajnokságon.
Gyurcsány Ferenc utóda továbbra sem tudott áttörést elérni a társadalmi bizalom területén. A Nézőpont Intézet felmérése szerint a megkérdezettek 58 százaléka alkalmatlannak tartja Bajnai Gordont a válságkezelő miniszterelnöki feladatok ellátására, és csak 26 százalékuk ismeri el tevékenységét. Böszörményi Nagy Gergely vezető elemző az InfoRádiónak azt mondta: a nyolc százalékos támogatottsággal…
Megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását a 4-es metró I. szakaszának fejlesztése. A 4-es metró összesen 212 milliárd forintos támogatással (181 milliárd forint uniós forrásból és 41 milliárd...
Jóváhagyta az Európai Bizottság annak a magyar intézkedéscsomagnak a meghosszabbítását, amelynek keretében a jogosult hitelintézetek szigorú feltételek mellett tőkéhez juthatnak, valamint új rövid-...
A magyar gazdaságban már a jövő év első negyedében megkezdődik a növekedés, és - főleg a magára találó feldolgozó szektor által hajtva - 2010 egészében is nőni fog a magyar hazai össztermékérték (GDP), az egyik vezető londoni befektetési csoport pénteken megjelent legújabb előrejelzésében. Ez a cég szerint is jóval kedvezőbb az eddigi általános citybeli konszenzusnál.
Azonnal le kell állítani a kilakoltatásokat a Magyar Szociális Fórum és a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetje szerint. Simó Endre, az MSZF szervezője emlékeztetett arra, hogy csak ebben az évben már 12-15 ezer árverezésről tudnak, emiatt 35-40 ezer ember vesztette el otthonát.
Az Egyesült Államokban a foglalkoztatottak számának csökkenése augusztusban a vártnál kisebb, 216.000 főt érintő volt, azonban a munkanélküliségi ráta 9,7 százalékra ugrott, mely 26 éves csúcsnak számít. (ProfitLine.hu)
Legfrissebb ruhakollekciójával érkezett Budapestre Paris Hilton, hogy az olasz COIN üzletlánc első hazai áruházát megnyissa. A híresség, akiről a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón kiderült, hogy leginkább üzletasszonynak tartja magát, saját tervezését viselve emelte az esemény fényét, az esti partin pedig a teljes I’m With Paris-kollekciót bemutatta.
Összesen több mint tíz milliárd forintot fizetett ki tavaly a magyar állam az adófizetők pénzéből a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) működtetésére - derül ki a tavalyi költségvetés zárszámadásából. A 2008-as büdzsé végelszámolását a héten nyújtotta be a kormány az Országgyűlésnek. Ebből kiderül, az utóbbi hetekben a sukrói telekcsere kapcsán a figyelem előterébe kerülő MNV Zrt.…
Sólyom László köztársasági elnök pénteken hivatalában fogadta a révkomáromi Szent István Szoborbizottság tagjait - tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal.
A magyar gazdaságban már a jövő év első negyedében megkezdődik a növekedés, és - főleg a magára találó feldolgozó szektor által hajtva - 2010 egészében is nőni fog a magyar hazai össztermékérték (GDP), olvasható az egyik vezető londoni befektetési csoport pénteken megjelent legújabb előrejelzésében. Ez a cég szerint is jóval kedvezőbb az eddigi általános citybeli konszenzusnál
Tizenegyen megsérültek, amikor Püspökladány belterületén egy személygépkocsi mikrobusszal összeütközött pénteken - közölte az MTI-vel a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője.
Vegyes munkaerőpiaci adatok érkeztek a tengerentúlról, alátámasztva azt, hogy lassú lesz az amerikai munkaerőpiac helyreállásának folyamata. A munkaügyi minisztérium fél 3-kor napvilágra került...
A jövő hét elején jelentős burkolat-felújítási munkálatok kezdődnek az M3-as autópályán. Szeptember 7-től a 18-21., illetve a 96-99. km-szelvények között kell terelésekre és sávszűkítésekre számítani. Mindkét esetben irányonként két-két forgalmi sávot használhatnak majd az autósok....
Fokozott ellenőrzést rendelt el szombat reggel hat órától vasárnap reggel hatig Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány az V., VI. VIII. és XIV. kerületben, hogy megelőzzék, illetve megakadályozzák a közbiztonságot veszélyeztető cselekményeket.
Javította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdaság idei és jövő évi alakulására vonatkozó prognózisát. Az előrejelzés összhangban van az OECD csütörtökön közölt, ugyancsak felfelé módosított prognózisával.
Az augusztusi újonnan teremtett álláshelyek számát -216.000-es értéket hozott (NFP - elörejelzés: -225.000, elözö érték: -247.000). (OT/www.globalfx.hu)
Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke meghívott előadóként részt vett a BRIC államok - Brazília, India, Kína és Oroszország - tanácskozásán a tatárföldi Kazányban - tudósít az MTI.
Egyes vasúti mellékvonalak megszüntetésével, a közlekedési kedvezmények szigorításával, jegyáremeléssel és a MÁV ingatlanjainak eladásával akarja megspórolni a kormány a tervezett 40 milliárd forintot a közösségi közlekedésben. Erről az átszervezésért felelős kormánybiztos számolt be a vasutas szakszervezeteknek a Vasúti Egyeztető Bizottságban.
Javította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdaság idei és jövő évi alakulására vonatkozó prognózisát. Az előrejelzés összhangban van az OECD csütörtökön közölt, ugyancsak felfelé módosított prognózisával.
Az MNV Zrt. egyik belső feljegyzése alapján egyértelműen megállapítható a kormányzati ráhatás a sukorói csereszerződés létrejöttében. Erről Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
Távozik Fischer András az Origo vezérigazgatói posztjáról, munkaviszonya közös megegyezéssel szűnik meg, feladatait szeptember 5-től megbízott vezérigazgatóként Horváth János veszi át.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) belső levelezése alapján egyértelműen megállapítható az, hogy a sukorói földcsere valóban egy "nagy kormányzati lopásnak" tekinthető - jelentette ki Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója.
Kiraboltak, majd felgyújtottak egy magyar felségjelzésű kamiont Közép-Szlovákiában, sofőrjeit pedig megkötözve elvitték, majd 30 km-rel odébb kilökték az ismeretlen gépjárműből az elkövetők - mondta az InfoRádiónak a Besztercebánya Megyei Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján a Magyar Koalíció Pártja rimaszombati szervezetének elnöke. Auxt Ferenc hozzátette: a szlovák hatóságok nagy erőkkel…
A kezdeti kisebb megingás után már felfelé tartanak az amerikai határidők, a Dow futures jelenleg 40 pontos pluszban tartózkodik. Bár a munkaerőpiaci jelentés felemás lett, a piac úgy tűnik megörült...
Azok, akik ezt a cikket olvassák, valószínűleg már el sem tudják képzelni az életet az internet nélkül. Azonban a University of California és a Stanford kutatói azt nem gondolták volna soha, hogy negyven év után mivé lesz a világ az ártatlan kísérletük nyomán, melyben 1969 októberében először létesítettek kapcsolatot két távoli számítógép között....