A szomszéd házban lévő lakásán fogták el a rendőrök azt a férfit, aki megpróbált kirabolni egy kisboltot péntek délben a Józsefvárosban - értesült a HavariaPress.
Az EUR/CHF 1,5140-ről 1,5180 fölé lőtt ki. Intervencióról eddig még nem tudunk. Elemzők szerint azonban 1,51 körül bármikor számítani lehet rá. Éppen ezért továbbra is vételi pozíciók felépítésére ajánlják az esetleges kisebb nagyobb visszateszteket. (OT/www.globalfx.hu)
Két hónappal meghosszabbította a bíróság annak a plasztikai sebésznek a házi őrizetét, akit a közelmúltban gyanúsítottak meg illegális őssejtkezelésekben való közreműködéssel.
Kissé erősödött a forint, az eurót pénteken délután négy órakor 273,32 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 274,28 forinttal és a csütörtök késő esti 273,80 forinttal.
Mintegy 350 ezer ember vesztette el otthonát hatalmas esők okozta áradásokban Nyugat-Afrikában - közölte pénteken az ENSZ. Elisabeth Byrs, a világszervezet humanitárius segélyeket koordináló...
Amennyiben a magyar labdarúgó-válogatott megnyeri soron következő két világbajnoki kvalifikációs mérkőzését, akkor biztosan legalább a pótselejtezőt érő második helyen végez a csoportjában.
A demokrácia támogatóinak minden nap, a gyakorlatban is mutatniuk kell elköteleződésüket az egyéni szabadságjogok, a demokrácia alapértékei mellett - írta közleményében Kóka János.
Saját luxusüdülőhelyet akarnak maguknak a francia Riviérán az orosz szupergazdagok: az orosz Vedomosztyi tudósítása szerint a milliárdosok La Chaume környékén már 400 hektárnyi területet szereztek...
Kudarcot vallott az amerikai roncsautó program, bár az Obama-kormány sikert emleget, az állami támogatás az amerikai gyártók helyett nagyrészt a külföldi cégeket segítette - írta a The Washington...
A Baranya Megyei Főügyészség vizsgálja, hogy követtek-e el szabálysértés azok az emberek, akik a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában vonultak fel Somberek határában. A megyei rendőr-főkapitányság...
A szükségesnél hattal kevesebb szavazatot kapott a péntek délutáni voksoláson Székely Ferenc a Magyar Televízió (MTV) elnökévé választáshoz - tudta meg a kuratórium ülésének idején testületi tagoktól az MTI.
Szijártó Péter személyében új üzemeltetési vezetővel bővült a B&V Group, a magyar ingatlanpiac egyik vezető ingatlan üzemeltetéssel, bérlő és bérbeadó képviselettel, befektetési tanácsadással és...
Az idei és a jövő évi magyar költségvetési hiány alakulása miatt is aggódik az IMF, a héten Magyarországon tárgyaló delegáció azonban alighanem rendkívül diplomatikusan fogalmaz majd, a nekünk...
Augusztusban a fogyasztói bizalmi index az idei legmagasabb maradt a Nielsen piackutató vállalat szokásos havi felmérésének eredménye szerint. Az országos átlaghoz képest kiemelkedik a havi nettó 100 ezer forintnál nagyobb jövedelműek indexe.
Az MTI-hez eljuttatott információk szerint Oszkó Péter pénzügyminiszter személyes találkozót kezdeményez a sukorói telekcsere kapcsán a Velencei-tó partjára tervezett létesítmény beruházóival.
Kissé erősödött a forint, az eurót pénteken délután négy órakor 273,32 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 274,28 forinttal és a csütörtök késő esti 273,80 forinttal.
A demokrácia támogatóinak minden nap, a gyakorlatban is mutatniuk kell elköteleződésüket az egyéni szabadságjogok, a demokrácia alapértékei mellett - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott...
Valamennyi tisztségéből való azonnali lemondásra szólította fel az MCF Roma Összefogás Párt vezetése pénteki sajtótájékoztatóján Molnár Oszkárt, Edelény polgármesterét, a Fidesz országgyűlési...
Helyi ügynek tekinti a Fidesz a Molnár Oszkár, a párt országgyűlési képviselője, Edelény polgármestere által elmondottakból kirobbant vitát - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke. Edelény...
Örvendetes lenne, ha minden közéleti szereplő színt vallana annak kapcsán, hogy mit is gondol a magyar melegek jogegyenlőségéről, szabadságáról - írta közleményében az SZDSZ frakcióvezetője
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója nem foglalkozik végkielégítése gondolatával, azt sem tudja, milyen lelépési pénz illetné meg, és mivel nincs naprenden távozása, a kérdés nem is időszerű - reagált...
A felemás amerikai makroadatra kisebb emelkedéssel reagáltak a tőzsdék, azonban a lendület hamar kifulladt. Amerika jelenleg plusz nullában ácsorog, Európában pedig enyhe, 1%-nál kisebb erősödés...
Szokatlan eset történt az Egyesült Államokban, a floridai Tampa városának egyik bankfiókjában. Egy kar nélküli férfi tért be a helyi Bank of America kirendeltségbe, aki egy a feleségétől kapott csekket szeretett volna készpénzre váltani. A férfitól az ilyenkor szokásos eljárás keretében ujjlenyomat azonosítást kértek, de mivel ő csak művégtagokkal rendelkezik, a bank megtagadta a készpénz…
A Magyar Labdarúgó Szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy a szombati, Svédország elleni mérkőzésre esernyőt nem szabad bevinni a stadionba. Arra kérik a szurkolókat, hogy rossz idő esetén esőkabátot hozzanak magukkal.
Az Európai Bizottság ipari és vállalkozási biztosa, Günter Verheugen szerint a recesszió sújtotta Litvánia az évtized közepére bevezetheti az eurót, amennyiben sikerül csökkentenie államháztartási hiányát.
Az augusztusi svájci fogyasztói árak mutatója 0,1 %-os értéket hozott a várt 0,2 % helyett. Az elözö érték -0,7 % volt. Egészen 1,4290-ig jutott a reggeli EUR/USD erösödés. Innen persze azonnal korrigálni kezdett a jegyzés. Trichet szerint még messze a gazdasági válság vége és korai még az úgynevezett EXIT stratégiákról beszélni. Egy darabig tehát marad az alacsony alapkamat és a likviditás…
Saját luxusüdülőhelyet akarnak maguknak a francia Riviérán az orosz szupergazdagok: az orosz Vedomosztyi tudósítása szerint a milliárdosok La Chaume környékén már 400 hektárnyi területet szereztek meg erre acélra. Az építési költségeket 200 millió euróra becslik és magánvagyonokból finanszírozzák.
A recesszió sújtotta Litvánia az évtized közepére vezetheti be az eurót, amennyiben sikerül csökkentenie államháztartási hiányát - vélekedett Günter Verheugen, az Európai Bizottság ipari és...
Az új influenzában Amerikában elhunyt gyermekek 80 százaléka 5 évesnél idősebb - derült ki egy új elemzésből. Az amerikai Járványügyi és Betegség-megelőzési Központ (CDC) szerint az új influenza...
Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter vezetésével megkezdte munkáját pénteken az a szakértői csoport, amelyet Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár bízott meg az észak-atlanti szervezet új...
Kopits György, a költségvetési tervezést ellenőrző Költségvetési Tanács elnöke pénteken tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt a testület munkájáról, a tanács augusztusban kiadott...
Péntek délután rakd be a gyerekeket az autóba, viheted a nagyit is, meg a kedvenc cicát, kutyát, és vasárnapig haza se gyertek! Adunk néhány tippet, kiknek és miért érdemes családbarát szálláshelyet választaniuk.
Búcsút inthetünk a kabinos néniknek a budapesti strandokon. Jövőre ugyanis már ezekben bevezetik az ország számos fürdőjében bevált csipes karszalagokat, amelyekkel a szekrényünket is bezárhatjuk, közlekedhetünk a strand különböző zónái között.