Hivatalában fogadta a révkomáromi Szent István Szoborbizottság tagjait Sólyom László államfő. A Köztársasági Elnöki Hivatal közlése szerint a találkozó résztvevői köszönetet mondtak a szobor felállításának támogatásáért, illetve tájékoztatták az államfőt arról, hogy az avató ünnepség méltóságteljesen zajlott.
Oszkó Péter pénzügyminiszter személyes találkozót kezdeményez a sukorói telekcsere kapcsán a Velencei-tó partjára tervezett létesítmény beruházóival - írja az MTI. A pénzügyminiszter levelet írt...
A Szépművészeti Múzeum főigazgatói posztjára kiírt pályázat elbírálását követően újabb öt évre Baán Lászlót nevezi ki a közgyűjtemény élére Hiller István oktatási és kulturális miniszter - közölte a tárca sajtóirodája
Felemás adatok jelentek meg az amerikai munkaerőopacról: jó hír, hogy a vártnál kevesebb embert bocsátottak el, de a munkanélküliség így is 26 éves csúcsra ugrott.
A lakosság segítségét kéri a rendőrség annak a nagydarab fiatal férfinak a felkutatásához, aki csaknem egy hónapja tűnt el Jásztelekről - értesült a HavariaPress.
Négyen súlyosan, heten pedig könnyebben sérültek meg abban a balesetben, amely a 42-es főúton történt a Hajdú-Bihar megyei Püspökladányban, pénteken délben.
Egyre több gazda érdeklődik a Székelyföldön az energiafűz néven ismert növény termesztése iránt. Az energiafűz (Salix viminalis energo) az egyik olyan energiaforrás, amely hosszú távon felválthatja a hagyományos fűtőanyagokat.
Demszky Gábor továbbra is a helyetteseinek tekinti Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, jogszerűen ugyanis nincs arra lehetőség, hogy "visszaszármaztassák" a tőle kapott feladataikat.
A nyomozás a továbbiakban azokat a személyeket veszi célba, akik Rózsa Flores Eduardo és két társa agyonlövése után külföldre menekültek - közölte a bolíviai ügyész
Közös évnyitón indította el az új tanévet a januártól egyesülő Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, valamint a Heller Farkas Turisztikai Főiskola. A hallgatói létszám a duplájára emelkedik, és az intézmény így az öt legnépszerűbb szakból négyet indítani tud - mondta az InfoRádiónak a BKF rektora.
Manapság az emberek több üdítőitalt fogyasztanak, mint valaha. Az orvosok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a túlzott kólafogyasztás izomproblémákat okozhat.
A Nemzetközi Valutaalap javított a világgazdaság "növekedési" kilátásain: idén a korábban becsültnél kisebb visszaesés következhet be, míg jövőre erőteljesebb lehet a fellendülés - derül ki a Reuters...
Összesen 32,4 millió dollár kártérítést ítélt meg a kaliforniai bíróság a Louis Vuitton számára abban a perben, amelyet a luxuscég hamis termékek értékesítésében való közreműködés vádjával indított egy helyi webtárhely-szolgáltató ellen....
Pokorni Zoltán úgy látja, a jövő évben biztos, hogy kevesebb pénz jut majd az oktatásra, a költségvetési hiányt jelentős részben erre a területre terheli majd a kormány - nyilatkozta az MTI-nek. A fideszes politikus szerint az önkormányzatoknál tervezett 120 millió forintos forrásmegvonás drámai módon érinti majd a közoktatást, a felsőoktatási intézmények számára a kormány által idén előírt 40-48…
Nincs új a nap alatt, a hét elején már valószínűsített (és az Ezüst mozgásából kicsit sejthető) kitörés bekövetkezett. Nincs új a nap alatt, mivel a semleges formációnak számító egyenlő szárú háromszögből – különösebb változást jelző képek elmaradásával – a megelőző trend irányába tört ki. Ráadásul a formáció harmadik harmadában. Egyelőre a 1000,0-en található ellenállásáig jutott, de két nap…
Lubickoló Kolompár Orbán címmel a botrány után egy nappal adott ki közleményt az Országos Cigány Önkormányzat. Ebben a közpénzen történt nyaralásról hallgat a szóvivő, mindössze viccelődve annyit írt: Kolompár Orbánt azzal vádolják, hogy a Balaton vizéből szándékosan ivott négy korty vizet, ezt pedig felháborította az OCÖ-t.
Rubens Barrichello belga futamon használt erőforrása javítható, így még visszaszerelhetik autójába a szezon hátralévő részében, miután kis híján fel kellett adnia a múlt hétvégi versenyt, mikor néhány körrel a leintés előtt elkezdett folyni az olaj a motorból.
A bolíviai belügyminisztérium és a külügyminisztérium megállapodott, hogy megpróbálja kiterjeszteni külföldre a nyomozást az úgynevezett Rózsa-ügyben, amelyet lényegében államellenes terrorista összeesküvésnek tekintenek.
Bár több forrás szerint a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja, K. István érintett volt a debreceni zsinagóga tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényének 1995 januárjában történt felgyújtásában is, neve nem szerepel az üggyel kapcsolatos ügyészségi anyagokban.
Egy főpolgármester-helyettes vagy ellátja a megbízatásait, vagy nem. Erről beszélnünk kell a következő koalíciós egyeztetésen - mondta a főpolgármester
Bár több forrás szerint a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja, K. István érintett volt a debreceni zsinagóga tóratekercsek őrzésére szolgáló szekrényének 1995 januárjában történt felgyújtásában is, neve nem szerepel az üggyel kapcsolatos ügyészségi anyagokban.
Saját luxusüdülőhelyet akarnak maguknak a francia Riviérán az orosz szupergazdagok: az orosz Vedomosztyi tudósítása szerint a milliárdosok La Chaume környékén már 400 hektárnyi területet szereztek meg erre acélra. Az építési költségeket 200 millió euróra becslik és magánvagyonokból finanszírozzák.
A recesszió sújtotta Litvánia az évtized közepére vezetheti be az eurót, amennyiben sikerül csökkentenie államháztartási hiányát - vélekedett Günter Verheugen, az Európai Bizottság ipari és vállalkozási biztosa.
A szomszéd házban lévő lakásán fogták el a rendőrök azt a férfit, aki megpróbált kirabolni egy kisboltot péntek délben a Józsefvárosban - értesült a HavariaPress.
Az EUR/CHF 1,5140-ről 1,5180 fölé lőtt ki. Intervencióról eddig még nem tudunk. Elemzők szerint azonban 1,51 körül bármikor számítani lehet rá. Éppen ezért továbbra is vételi pozíciók felépítésére ajánlják az esetleges kisebb nagyobb visszateszteket. (OT/www.globalfx.hu)
Két hónappal meghosszabbította a bíróság annak a plasztikai sebésznek a házi őrizetét, akit a közelmúltban gyanúsítottak meg illegális őssejtkezelésekben való közreműködéssel.
Kissé erősödött a forint, az eurót pénteken délután négy órakor 273,32 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 274,28 forinttal és a csütörtök késő esti 273,80 forinttal.
Amennyiben a magyar labdarúgó-válogatott megnyeri soron következő két világbajnoki kvalifikációs mérkőzését, akkor biztosan legalább a pótselejtezőt érő második helyen végez a csoportjában.
A demokrácia támogatóinak minden nap, a gyakorlatban is mutatniuk kell elköteleződésüket az egyéni szabadságjogok, a demokrácia alapértékei mellett - írta közleményében Kóka János.
A szükségesnél hattal kevesebb szavazatot kapott a péntek délutáni voksoláson Székely Ferenc a Magyar Televízió (MTV) elnökévé választáshoz - tudta meg a kuratórium ülésének idején testületi tagoktól az MTI.
Szijártó Péter személyében új üzemeltetési vezetővel bővült a B&V Group, a magyar ingatlanpiac egyik vezető ingatlan üzemeltetéssel, bérlő és bérbeadó képviselettel, befektetési tanácsadással és...
Az idei és a jövő évi magyar költségvetési hiány alakulása miatt is aggódik az IMF, a héten Magyarországon tárgyaló delegáció azonban alighanem rendkívül diplomatikusan fogalmaz majd, a nekünk...
Augusztusban a fogyasztói bizalmi index az idei legmagasabb maradt a Nielsen piackutató vállalat szokásos havi felmérésének eredménye szerint. Az országos átlaghoz képest kiemelkedik a havi nettó 100 ezer forintnál nagyobb jövedelműek indexe.
Az MTI-hez eljuttatott információk szerint Oszkó Péter pénzügyminiszter személyes találkozót kezdeményez a sukorói telekcsere kapcsán a Velencei-tó partjára tervezett létesítmény beruházóival.