Űrtörmelék közelít a Nemzetközi Űrállomás (ISS) és az ott hétfőn kikötött Discovery amerikai űrrepülőgép felé, de a NASA szerint igen csekély az esélye annak, hogy ütközés történjen.
Döntött a Magyar Bankszövetség arról a munkaanyagról, mely az egyoldalú szerződésmódosításokat korlátozó magatartáskódex alapja lehet. Mindez vonatkozna a pénzügyi szolgáltatókra, csakhogy őket még senki sem kereste meg - írja a Népszabadság
Túlélők után kutattak csütörtökön a mentőcsapatok az indonéziai Jáva sziget nyugati részén a Richter-skála szerint 7,3-as fokozatú földrengés után, amely már bizonyosan legkevesebb 45 ember halálát okozta.
Hágába utazik ma a Szili Katalin házelnök vezette parlamenti küldöttség, hogy mások mellett Knut Vollebaekkal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosával folytasson megbeszélést a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos magyar-szlovák vitáról.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik informátora állítja: a romák elleni támadásokkal gyanúsított férfiak egyikét látta a kislétai temetőben az áldozat temetésén - ismerteti a mai Népszabadság.
Az SCR-rendszer úgy tisztítja a jármű kipufogógázait, hogy a csomagtér alatt elhelyezett tartályból folyékony adalékot (AdBlue® karbamid alapú adalék) permetez a kipufogóba
Balatonmárián hátrányos helyzetű gyermekek nem, csak roma vezetők strandoltak tavaly nyáron, noha a Magyar Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány anyanyelvű és népismereti gyermektáboroztatásra adott pénzt - állítja a Magyar Nemzet
Két nő súlyosan megsérült, amikor egy autóval egy épület falának csapódtak Érden csütörtökön kora reggel - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A közép-kelet-európai valutákat kedden megtépázta az általános bizalomvesztés a nemzetközi piacokon, szerdán nem sokat változott a helyzet, és ma sem várható az irányzat javulása, írta elemzők véleményét idézve csütörtök reggel a Dow Jones hírügynökség
Újabb botrányszagú ügy bukkant fel Kolompár Orbánnal, a két büntetőügyben is vádlott, egy harmadikban gyanúsított országos cigány önkormányzati elnökkel kapcsolatban. Egy pályázati alvállalkozó fotókkal alátámasztva állítja, hogy az OCÖ-elnök több Bács-Kiskun megyei vezetőtársával hátrányos helyzetű roma gyerekek helyett üdült közpénzből a Balatonnál.
A mobilinternet népszerűsége piaci megjelenése óta töretlen, és egyre többen választják akár első számú, akár kiegészítő internet-előfizetésként meglévő vezetékes internet-kapcsolatuk mellé. A Pannon arra törekszik, hogy ügyfelei számára a legmagasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtsa a mobil szélessávú internet-elérés területén is, ezért folyamatosan növeli azon települések számát, ahol már…
Két nő súlyosan megsérült, amikor egy autóval egy épület falának csapódtak Érden csütörtökön kora reggel - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A két súlyos sérültet a mentők kórházba vitték.
Túlélők után kutattak csütörtökön a mentőcsapatok az indonéziai Jáva sziget nyugati részén a Richter-skála szerint 7,3-as fokozatú földrengés után, amely már bizonyosan legkevesebb 45 ember halálát okozta.
Czink Melinda két játszmában vereséget szenvedett helyi idő szerint szerdán a címvédő Serena Williams ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyesének második fordulójában.
Kezdjük egészségesen a tanévet! Ez az óhaj nemcsak a nyári szünet utolsó, hanem a tanév első napjaiban is fontos teendőket tartogat szülők és gyermekek számára is.
Magyarország államközi pert kezdeményezhet az Európai Bíróságnál, ha úgy véli, hogy egy polgárát a közösségi normák megszegése miatt jogsérelem érte. A másik út: az állam az Európai Tanács keretében működő konzultatív testülethez, a Velencei Bizottsághoz fordul, ám ennek csak szimbolikus jelentősége lenne.
A tervek szerint a jelenlegi kétmilliárd forinttal szemben jövőre egyetlen fillért sem ad pedagógus-továbbképzésre a kormány - tudta meg a Magyar Nemzet.
Több mint két hónappal a június végi választások után Albániában végre megalakulhat az új kormány; Sali Berisha eddigi kormányfő szerdán közölte, hogy koalíciós megállapodást kötött a parlamentben mindössze négy képviselői mandátumot birtokló ellenzéki Szocialista Integrációs Mozgalommal (SAI).
Összeütközött két személyautó Budapesten a VII. kerületben; a baleset következtében az egyik jármű felborult - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel csütörtökre virradó éjszaka.
A nagy nyugati laboratóriumok olyan oltóanyagokkal kezdtek klinikai teszteket, amelyekből két dózis szükséges a vírus elleni védettséghez. Franciaországban és Nagy-Britanniában is elkészültek már az első oltóanyagok, de az illetékes hatóságok még nem engedélyezték azok forgalmazását.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik informátora állítja: a romák elleni támadásokkal gyanúsított férfiak egyikét látta a kislétai temetőben az áldozat temetésén.
Három évre szóló, 315 millió forint értékű megbízást kapott a BKV-tól Gravoform Kft., melynek 2007-ig Winkler Gyula, Bajnai Gordon miniszterelnök tanácsadója volt a tulajdonosa - tudta meg a Magyar Nemzet
Nettó 840 forintos óradíjjal a DI-SEC Discrate Security Személy- és Vagyonvédelmi Kft. nyerte meg azt a tárgyalásos közbeszerzést, amely a BKV Zrt. vonalain zajló jegyellenőrzésre kiírt hirdetmény közzétételével indult. Az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A közép-kelet-európai valutákat kedden megtépázta az általános bizalomvesztés a nemzetközi piacokon, szerdán pedig nem sokat változott a helyzet és csütörtökön sem várható az irányzat javulása - írta ...
A globális részvénypiacok több mint 50%-os száguldást mutattak a márciusi mélypontok óta, ugyanakkor ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a gazdasági felépülést már beárazták a befektetők. A...
Kína beleegyezett abba, hogy most először 50 milliárd dollár értékben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kibocsátott kötvényt vásároljon, ezzel a lépéssel egyrészt javítja a szervezet hitelezési képességét, másrészt diverzifikálja Kína külföldi befektetéseit. (ProfitLine.hu)
A legtöbb somogyi iskolaigazgató azt állítja: magánemberként tiltakozik az igazságtalan szlovák jogszabály ellen, ám a diákokat nem buzdítaná tüntetésre. Lamperth Mónika szerint a Nagy-Magyarország térkép nacionalista indulatokat szít.
Kígyóinvázió jellemezte az idei nyári idényt az Ukrán-Kárpátok mindkét oldalán, az utóbbi hónapokban 43 embert martak meg a hegyvidéken rendkívüli mértékben elszaporodott viperák. A jelentés szerint az Ukrán-Kárpátokban honos öt kígyófaj közül csak egy, a keresztes vipera mérges, de - így a közlemény - a marása általában nem halálos, ezért nem szükséges a harapás helyének kiégetése, a seb szívása…
Nagy valószínűséggel memóriaproblémákkal is küszködnek a magas vérnyomásban szenvedő emberek, ráadásul már viszonylag fiatalon, akár 45 éves korban - állapították meg amerikai kutatók, akik hangsúlyozzák, hogy a magas vérnyomás korai agresszív kezelése igen kifizetődő lehet e téren is.
A Szabadelvű Polgári Egyesület Kuncze Gáborral és Gyurcsány Ferenccel akár 8-10 százalékot is elérhetne a 2010-es országgyűlési választásokon - vélik az SZDSZ-től eltávolodott liberálisok. Ám hírek szerint a volt miniszterelnök nem akar egy liberális pártba belépni
Visszahívják a BKV igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait, az új igazgatóságot a kormány delegáltja vezetné a jövőben - jelentette be Demszky Gábor
Újságírók feltörhették II. Erzsébet angol királynő unokáinak mobiltelefonjait - hangzott el a brit parlamentben. Nem ez az első alkalom, hogy a zsurnaliszták ilyen módon próbálnak meg információt szerezni a királyi családról.
Kígyóinvázió jellemezte az idei nyári idényt az Ukrán-Kárpátok mindkét oldalán, az utóbbi hónapokban 43 embert martak meg a hegyvidéken rendkívüli mértékben elszaporodott viperák.
Öt ember meghalt, mintegy 150 ezer pedig elvesztette otthonát szerdán Burkina Fasóban, miután hatalmas esők áradást idéztek elő egész Nyugat-Afrikában.
A Carnation meghosszabbította bérleti szerződését, és a korábbi 420 nm -hez képest közel 800 nm-re növelte irodaterületét a Dorottya Udvarban. A Carnation az online kommunikációs piac egyik...
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerint végéhez közeledik a recesszió az Egyesült Államokban. Az amerikai gazdaság kilátásai reménykeltőbbek, mint voltak júniusban - tartalmazza a Fed augusz...
A Népszabadság megtudta, hogy hosszú vita után a Magyar Bankszövetség elnökségi ülése elfogadta azt a javaslatot, amely az egyoldalú szerződésmódosításokat korlátozó magatartáskódex alapja lehet.
Kilépett az SZDSZ-ből a székesfehérvári közgyűlés teljes liberális frakciója. Az öt fős képviselőcsoport azzal indokolta a lépést, hogy megváltozott a párt értékrendje.
Kína beleegyezett abba, hogy most először 50 milliárd dollár értékben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kibocsátott kötvényt vásároljon, ezzel a lépéssel egyrészt javítja a szervezet hitelezési képességét, másrészt diverzifikálja Kína külföldi befektetéseit. (ProfitLine.hu)