Nem a nagykoalíciót felváltó konzervatív-liberális kormányzati szövetség hatalomra kerülése jelenti az igazi szenzációt Németországban, hanem a német politikai térkép immár végleges átrendeződése
A GfK Hungária Kiskereskedelmi Vásárlóerő tanulmánya szerint Csopak lakossága költheti el a legnagyobb összeget személyenként a kereskedelemben. A legkevesebb elkölthető összeggel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabő lakói rendelkeznek. A megyék rangsorában Budapesté a legnagyobb egy főre jutó kiskereskedelmi vásárlóerő, a sereghajtó Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Sok férfinak egy is sok, egy dél-afrikai férfi azonban négy nőt vett el feleségül – méghozzá egyszerre. A zulu származású Milton Mbele három évig készült a nagy napra, és 33 tehenet fizetett feleségei családjainak.
Újra megindult a vonatforgalom Észak-Pesten, ahol kora reggeltől több órára megbénította a vasúti közlekedést egy kettős vezetékszakadás Rákosrendező közelében - értesült a HavariaPress. A normál forgalmi rend azonban várhatóan csak délutánra állhat helyre.
Október 2-án, pénteken, újra szavaz az ír lakosság a Lisszaboni Szerződés ratifikálásáról. Tavaly júniusban kis többséggel a nemek győztek, lesöpörve az asztalról az EU hatékony működéséhez szükséges...
A GfK Hungária első alkalommal jelenteti meg 2009 szeptemberében a Kiskereskedelmi Vásárlóerő tanulmányt, amelynek eredményei szerint Csopak lakossága költheti el a legnagyobb összeget személyenként a kereskedelemben. A legkevesebb elkölthető összeggel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabő lakói rendelkeznek. A megyék rangsorában Budapesté a legnagyobb egy főre jutó kiskereskedelmi vásárlóerő, a…
Az MSZP elnöke szerint zéró toleranciát kell alkalmazni azokkal szemben, akik két marokkal nyúlnak a közpénzbe. Lendvai Ildikó egy kormányközeli lapnak adott interjújában megismételte, hogy a budapesti pártvezetés dolga, hogy rendet tegyen többek között a BKV-nál. A politikus szerint megoldás lehet a bérplafon, végkielégítési korlát és a prémiumstop, de részleteket nem mondott az elképzeléseiről.
Átadták az AIG /Lincoln fejlesztésében készülő IP West irodaház legújabb fázisát. A Dél-Budán felépült IP West közel 30,000 m2 irodaterületet kínál jelenleg, miután a 15800 négyzetméteres első két...
Annak ellenére, hogy már bajnok lenne az év elején leszavazott éremrendszer szerint, Jenson Button nem bánja, hogy még harcolnia kell a végső trófeáért a szezon hátralévő versenyein, ahol már a dobogóra sem kell felállnia ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet.
A Simplyhealth által készített kutatás szerint a munkaadók 26 százaléka bővítette ki a jövő évre tervezett egészségügyi juttatásainak skáláját, egyharmaduk pedig tervezi, hogy többet áldoz majd hasonlókra az Egyesült Királyságban.
Biztonságos, mert nincs benne közvetlen fizikai kapcsolat és egyúttal erotikus, mert az agyadat és a képzelőerődet használva okozhatsz örömet magadnak.
Nyílt levélben fordult Bajnai Gordon kormányfőhöz a jövő évi költségvetéssel összefüggésben Csongrád megye tizenöt független polgármestere. Levelük, amelyben segélyek helyett esélyeket kérnek, helyi napilapokban, fizetett hirdetésként jelent meg.
Miután órákkal ezelőtt 8 hónapos minimumot ért el, az USD/JPY nagy nyereségeket könyvelt el. A mozgásért a részvénypiaci veszteségek mellett a japán pénzügyminiszter, Fujii kijelentései voltak a felelősek. Fujii ismét elutasította a devizapiaci intervenciókat, majd később megváltoztatta véleményét, és azt nyilatkozta: nem állította, hogy tolerálja a jen erősödését. Az USD/JPY 89,50-re emelkedett.…
A Debrecen labdarúgócsapata a keddi, Olympique Lyon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést megelőzően egyszer találkozott francia riválissal a nemzetközi kupasorozatokban, s 2001-ben kiesett ugyan a Girondins Bordeaux-val szemben, hazai pályán azonban két góllal győzött.
A Nap-kelte helyett új reggeli műsorral jelentkezett a Magyar Televízió (MTV) hétfőn. A Ma reggel című műsor 6. 40-kor indult, Süveges Gergő műsorvezetésével. A köztévé pénteken sugározta utoljára a Nap-kelte című produkciót, aznap, amikor felmondta a szerződést a magazinműsort készítő társasággal.
2009. október 12-én kerül nyilvánosságra Michael Jackson "This Is It" című vadonatúj dala. A Pop Királyának június 25-i halála óta ez az első olyan soha nem hallott új szerzemény, amely elérhetővé válik a rajongók számára.
A negatív nemzetközi hangulat közepette Európa is folytatja az csökkenést, a vezető részvényindexek közül a francia CAC-40 0.8, az angol FTSE-100 0.5, a német DAX pedig 0.2%-os mínuszban tartózkodik....
Vita kerekedett a fogyasztók érdekeit képviselő csoportok és a brit áram- és gázszolgáltatók között, miután az egy hónapja bevezetett felügyeleti rendelkezések ellenére a legutóbbi számlákon is jelentős eltérést találtak a csekkes ügyfelek és a csoportos beszedéssel fizetők költségei között....
Pert nyert az V. kerületi önkormányzat a magyar állammal szemben az Egészségügyi Minisztérium parkolójának ügyében a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett ítéletével. A bíróság elutasította a magyar állam 8 pontból álló kereseti kérelmét, amely szerint az Egészségügyi Minisztérium parkolója állami tulajdonban lenne. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete kimondja, a parkoló tulajdonjoga törvényesen…
Az adótörvények őszi módosítása még előttünk áll. Az Adózóna foglalkozott már a cafeteriát és a vagyonadót érintő tervezett változtatásokkal, de ez még korántsem jelenti a végét a várható módosításoknak. Lássuk, mi lesz a Start-kártyával, készpénz-helyettesítő eszközökkel és egészségügyi szolgáltatási járulékkal?
Egy év szünet után ismét tilos dohányozni nyilvános helyeken a svájci genfi kantonban. A füsttilalom visszaállítását vasárnap fogadta el a helyi népszavazás. A genfi kanton lakói 81,77 százalékos többséggel voksoltak a füst ellen.
Az Ágens társulat, az Ódium-arttal közösen, Írók Boltja kirakataiban mutatta be legújabb előadását "a szerelem, mint önélmény" címmel, a Függetlenek éjszakáján. Többen is megálltak a járókelők közül, nézve mit is akarnak kifejezni a panoráma ablakokban mozgó színészek. Ágens az író, rendező, énekes, színész darabjaival felrázza a közönségét, a "mi valós és mi nem az" kérdéskörével foglalkozik. A…
A szombati MSZP választmányi ülésen, Bajnai Gordon beszámolója mellett elfogadott egy, a választási jelöltállításra vonatkozó dokumentumot is a testület, amely az MTI információja szerint többek...
Tollra cserélte egy időre szerszámait Fazekas József bonyhádi kardkovács. Könyvet írt - igaz, nem kalandozott messzire az üllőtől, kalapácstól, hiszen a kötet szamurájkardokról szól.
A font kissé erősödni tudott, pedig az euróval szemben jó két hónapja folyamatosan ostrom alatt állt és egyre gyengült. A BoE örömét fejezte kis a font gyengeségét illetően. Ezzel verbális próbálják meg gyengíteni a devizát, amihez a pénzpolitikai irányvonal lazítása is hozzájárul. Az EUR/GBP 0,94-re emelkedhet, ezért csökkenés mellett érdemes lehet longolni. 0,9195-ről visszaeshet azonban az…
A múlt heti esést követően már 66 dollár alatt tartózkodik a WTI novemberi határidős árfolyama, ami 0.6%-os csökkenést jelent az eddigi kereskedésben. Az olajár mélyrepülésének okát a gyenge...
Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, volt jegybankelnök lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témája többek között a jövő évi magyar...
Míg Észak-Európában frontok teszik változékonnyá az időjárást, addig hazánk térségében egy - a kontinens nyugati partjaitól egészen a Fekete-tengerig elnyúló - anticiklon hatására ma még folytatódik a...
Bértervezés 2010 címmel indít néhány napig tartó kutatást a DGS GLOBAL RESEARCH tanácsadócég, hogy eredményeivel is segítse a cégeket a kompenzációs stratégia hatékony tervezési folyamatában.
A vállalat új generációs termékek termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, melyeket az egészségügy, a távközlés, az energetika- és védelmi iparágak területén használnak fel.