2009. szeptember 28. hétfő

szept. 28
7:48
Min múlnak dolgok! - A szigorú óvó nénitől a világhírig (Spa Trend Online)
Sir George Solti, vagyis Solti György fedezte fel a tehetséges fiatal hegedűművészt, Korcsolán Orsolyát, aki dolgozott Zubin Mehtával, Lorin Maazellel, Valerij Gergijevvel, Pierre Boulezzel és még lehetne sorolni a nagy hírű karmestereket. A Bécsben élő művész most debütált klasszikus hegedűdarabokat tartalmazó­ korongjával a nemzetközi lemez-­ piacon.
szept. 28
7:48
Prérifarkasbőrbe bújt farkas (hirado.hu)
A vizsgálat kimutatta a két vándorlási irányt, és azt is, hogy a déli útvonalon érkezők DNS-e nagyban hasonlított nyugati őseikéhez
szept. 28
7:48
Felfelé módosult Franciaországban az államháztartási hiány (ProfitLine)
A francia kormány az eddig tervezett 7,5 százalékról 8,2 százalékra módosította az idei GDP-arányos államháztartási hiányt.
szept. 28
7:50
Harmincmilliós pályázati alap a munkahelyekért Kazincbarcikán (HR Portál)
A gazdasági visszaesés miatt átmenetileg nehézségekkel küzdő kazincbarcikai kis- és mikrovállalkozások támogatásáról döntött pénteken az észak-borsodi város önkormányzata; a képviselők úgy határoztak, hogy 30 millió forintos pályázati alapot hoznak létre a költségvetési céltartalék terhére - tájékoztatta az MTI-t a település szocialista polgármestere.
szept. 28
7:50
Kabaré könyv alakban (Blikk)
A hét végén tartották a Mammut Libri kávézójában Kalmár Tibor, Volt egyszer egy kabaré című könyvének bemutatóját, ahol a Nemzet Színészei közül megjelent Bodrogi Gyula és Máté Erzsi is.
szept. 28
7:50
Nincs vonatközlekedés a Nyugati és Rákospalota-Újpest között (HírTV)
Nem járnak a vonatok a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest között, mert leszakadt a felsővezeték. Ezen a szakaszon a 12-es és a 14-es villamosokkal lehet utazni, ahol elfogadják a MÁV-menetjegyet.
szept. 28
7:50
A gyógyult beteg nem hír (Metropol)
Lehangoló hírektől hangos a magyar sajtó. Beteg emberekről, akiket kórházról kórházra küldözgetnek, míg végül nem bírván tovább, meghalnak.
szept. 28
7:50
Nincs kereszttűz, egyszerű kérdezz-felelek megy (Spa Trend Online)
Egyszerű kérdezz-felelek műsor a Ma reggel, roppant mód hiányzik egy kereszttűz szerű "odakérdezős" blokk.
szept. 28
7:50
Bekeményítettek a puccsisták Hondurasban (hirado.hu)
Tovább éleződik a hondurasi belpolitikai válság: a közép-amerikai ország átmeneti kormánya bejelentette, hogy felfüggeszt egy sor alkotmányos szabadságjogot, köztük a gyülekezési jog gyakorlását
szept. 28
7:52
Füttykoncert a potyalesőknek (Blikk)
LOS ANGELES - Egymás mellett szurkolt a két nagy vetélytárs, Sylvester Stallone (63) és kaliforniai kormányzó, Arnold Scwarzenegger (62) szombat éjjel az év nehézsúlyú bokszmeccsén a Staples Centerben - Vitalij Klicsko nyert T. K. O.-val Chris Arreola ellen.
szept. 28
7:52
Hatalmas űr tátong a Ma reggelben (Spa Trend Online)
Jó két méter távolról beszélget egymással riporter és vendég. A Ma reggel stúdiójában több helyszín is úgy lett kialakítva, hogy két asztal is elválasztja egymástól a riportalanyt a kérdezőtől.
szept. 28
7:54
Így még senki nem látta Sólyom Lászlót (Blikk)
Orrot az orrhoz! Sólyom László igyekezett bevágódni a helyieknél új-zélandi látogatásán, olyannyira, hogy megtanulta az őslakos maorik köszöntését.
szept. 28
8:00
Hálásak leszünk ma a forintnak? (Privátbankár)
Egybehangzóan kamatcsökkentést jósol a magyar jegybank Monetáris Tanácsának hétfői ülésére a londoni elemzői közösség, de az enyhítés mértékéről eltérőek az előrejelzések
szept. 28
8:03
Lábszárfekély - Egyszerű betegségek szövődménye lehet (WebBeteg)
A lábszárfekély kialakulásának hátterében mintegy 70 százalékban visszeres keringési zavar áll. Rendszerint a rossz vérellátottságú bokakörnyéki területeken kezdődik, majd mérete folyamatosan növekszik.
szept. 28
8:06
400 milliárd eurós veszteség az európai bankoknál (Infostart)
Európa 22 nagy bankja 400 milliárd eurós veszteséget könyvelhet el idén és jövőre - írta hétvégi számában az International Herald Tribune.
szept. 28
8:06
Hatékony az első AIDS-vakcina (Blikk)
THAIFÖLD-MAGYARORSZÁG - Több mint 30 százalékkal csökkentette egy új vakcina a HIV fertőzésének kockázatát.
szept. 28
8:06
Két gépjármű ütközött a 4-es főút törökszentmiklósi szakaszán - teljes útzár (Infostart)
Motorkerékpár és személygépkocsi ütközött hétfőn reggel a 4-es számú főút Törökszentmiklóst elkerülő szakaszán, a baleset miatt teljes útzár van a forgalmas útvonalon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
szept. 28
8:06
Irán újabb rakétákat próbált ki, állítása szerint sikerrel (Infostart)
Újabb rakétákat próbált ki hétfőn Irán, állítása szerint sikerrel - jelentette az állami televízió.
szept. 28
8:06
Hatástalan volt a mosolypolitika? (HírTV)
Hatástalan volt Barack Obama mosolypolitikája és a nemzetközi helyzet miatt egy agresszívebb B-tervvel kell előállnia - írja a The New York Times.
szept. 28
8:06
"A fő szabály az elhallgatás, az összezárás, az eltussolás, a média „kézi vezérlése” (Alternatív Energia)
A fideszes médiacégeknél a fő szabály az elhallgatás, az összezárás, az eltussolás, a média „kézi vezérlése” – jelentette ki Szabó Zoltán, arra hivatkozva, hogy Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester munkatársai megakadályozták a képviselő-testület egyik szeptemberi ülésén rögzített felvételek ismételt levetítését és azokat az ellenzék sem kaphatta meg.
szept. 28
8:06
"Hozom önöknek egy napbarnított úr üdvözletét, hogy is hívják, hogy is hívják... Barack Obama" (Kripto Akadémia)
Silvio Berlusconi olasz kormányfő vasárnap megint "napbarnítottnak" titulálta Barack Obama amerikai elnököt és feleségét, Michelle-t a pártja milánói ünnepségén mondott beszédében, újra elővéve korábban már visszatetszést keltő viccelődését.
szept. 28
8:06
Eddig nem érte el célját a Ma reggel! (Spa Trend Online)
Mint az MTV egy korábbi közleményében írta: céljuk az, hogy tényszerű, sokoldalú, pártatlan és kiegyensúlyozott legyen az új reggeli adásfolyam. Bíznak abban, hogy a képernyős vitákban a kormány- és az ellenzéki oldal képviselői egyaránt részt vesznek. Itt azonban még vitára adó alkalom sem merült fel.
szept. 28
8:06
Helyzet van, csajok! Palcsó Tomi ismét szingli (hirado.hu)
Nem érzem úgy, hogy a semmi közepén állnék barátnőügyben, de azt sem gondolom, hogy most lenne olyan lány az életemben, akivel sínen lennék...
szept. 28
8:06
PannErgy: 5% alá ment a Berenberg (Portfolio)
A PannErgy bejelentette, hogy a Berenberg részesedése 5% alá csúszott a társaságban. Az információ nem meglepetés, már korábban is beszámoltunk róla, hogy az alapkezelő valószínűleg kiszállt a cégből...
szept. 28
8:06
Jövőre Sopronban lesz a Cartoon Forum (Metropol)
Pénteken véget ért az animációs filmesek éves nagy találkozója, a Cartoon Forum. A rendezvényt idén huszadik alkalommal szervezték meg, több száz résztvevővel.
szept. 28
8:08
Ilyen volt a tűzoltás a századelőn (Blikk)
Védőfelszerelés nélkül bemenni egy égő házba? Ez aztán a feladat!
szept. 28
8:08
Bajnai 19. századi mentalitást vár (HírTV)
A kormányfő azt az összefogást és közös fellépést várja most az országtól, amely a 19. századi polgárosodást jellemezte. Bajnai Gordon ezt az Operaház fennállásának 125. évfordulóján rendezett gálaesten mondta vasárnap.
szept. 28
8:08
Semjén Zsolt több mint két év után korán kelt és besétált az MTV stúdiójába (Spa Trend Online)
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke több mint két év után korán kelt és besétált az MTV stúdiójába. Süveges felteszi kötelező kérdéseit, egyszer-egyszer próbál közbevágni, több-kevesebb, inkább kevesebb sikerrel. Semjén se volt tovább vendég, mint az előtte érkezők.
szept. 28
8:08
2011-re halasztja Mars-misszióját Oroszország (hirado.hu)
A Phobosz-Grunt misszió a tervek szerint októberben indult volna hároméves küldetésére egy Zenit rakétán
szept. 28
8:08
Nem szeret filmfesztiválon zenélni (Metropol)
Emir Kusturica visszavágyik a nyolcvanas évekbe – legalábbis az alapján, amit az I. Romániai Nemzetközi Filmfesztiválon mondott. Bármilyen kérdést tettek fel neki az újságírók, nagyjából minden válasz végén a politikánál lyukadt ki, illetve ott, hogy a mai világ mennyire rosszul működik, és mennyivel jobb volt az élet a nyolcvanas években.
szept. 28
8:10
Gázpisztollyal lőtt haragosára a képviselő (Blikk)
ESZTERGOM - Kétszer lőtt arcon egy férfit Esztergom egyik fideszes önkormányzati képviselője gázpisztolyával.
szept. 28
8:10
Megépítheti Abramovics luxusvilláját a XII. kerületben (hirado.hu)
Míg a XII. kerületi önkormányzatnak korábban nem tetszettek az orosz milliárdos építési terve, a másodfokon eljáró Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal rábólintott arra
szept. 28
8:15
Lesz még egyszer 13. havi nyugdíj (HR Portál)
Csak átmenetileg szűnt meg a 13. havi nyugdíj, a későbbiekben, 2-3 év múlva vissza lehet térni az ismételt bevezetésére - mondta egy hétvégi konferencián Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
szept. 28
8:18
Bajnai: tegyünk meg mindent, hogy egyben maradjon az ország (Privátbankár)
A kormány határozott arról, hogy jövőre megkezdi az Erkel Ferenc Színház helyén egy új, modern, Budapesthez és a magyar zeneművészet színvonalához méltó színház létrehozását - jelentette be Bajnai Gor...
szept. 28
8:20
Nem kell többé izzókészlet (Privátbankár)
Október 1-jétől több könnyítés is életbe lép az autósok számára, nem kell izzókészletet tartaniuk a kocsiban, és megszűnik az egészségügyi dobozok érvényességi ideje
szept. 28
8:21
Vastag mínuszok Ázsiában (ProfitLine)
Masszív csökkenés tapasztalható az ázsiai piacokon hétfő reggel a kilenc hónapos csúcsára emelkedő jen és a kedvezőtlen pénteki amerikai adatoknak köszönhetően, melyek alááshatják a gazdasági fellendülésbe vetett bizalmat.
szept. 28
8:22
Brit csokira vágyik a Kraft Foods (Privátbankár)
Az amerikai Kraft Foods arra készül, hogy ellenséges felvásárlási ajánlatot tegyen a brit Cadbury édességgyártóra - közölte a The Observer című brit lap vasárnap. Citybeli forrásokra hivatkozva a l...
szept. 28
8:23
66 dollár alá szorították az olaj árfolyamát (ProfitLine)
Az olaj világpiaci ára hétfőn az ázsiai kereskedés során 66 dollár alá szorult a régió részvénypiacainak esése, és a múlt heti kedvezőtlen amerikai makroadatok hatására.
szept. 28
8:24
Bajnai XIX. századi mentalitást vár (HírTV)
A kormányfő azt az összefogást és közös fellépést várja most az országtól, amely a XIX. századi polgárosodást jellemezte. Bajnai Gordon ezt az Operaház fennállásának 125. évfordulóján rendezett gálaesten mondta vasárnap.
szept. 28
8:24
"Közösen kell a XXI. század polgárosodott Magyarországát felépíteni, úgy, ahogy a XIX. században tették" (Spa Trend Online)
A kormány határozott arról, hogy jövőre megkezdi az Erkel Ferenc Színház helyén egy új, modern, Budapesthez és a magyar zeneművészet színvonalához méltó színház létrehozását - jelentette be Bajnai Gordon az Operaház megnyitásának 125. évfordulója alkalmából rendezett díszelőadáson.
szept. 28
8:24
Marad a szeptemberi nyár (Adó1százalék)
Ma sem lesz eső és komolyabb légmozgás, napsütés annál inkább.
szept. 28
8:24
Elbizonytalanodó amerikai befektetők - folytatódott a csökkenés a tengerentúlon (Portfolio)
Pénteken is folytatták a csökkenést a vezető amerikai tőzsdék, a negatív hangulat elsősorban a kedvezőtlen makroadatoknak volt betudható. A vezető részvényindexek közül a Dow 0.4, az S&P 500 0.6, a...
szept. 28
8:24
Távhő: csökkenő árak, gyengülő leválási hullám (Pénzcentrum)
A távhőszolgáltatás terén jelentős előrelépés a fogyasztók szempontjából az áfa 18 %-ra csökkentése, de még számtalan szabályozási kérdés vár megoldásra - mondta Kovács Lajos, a Fővárosi Távhőszolgáltató (Főtáv) Zrt. vezérigazgatója az EnergiaInfo és a KPMG Sajtóklub rendezvényén. A szakember szerint szükséges többek között a kapcsolt energiatermelés és a gázárképzés rendezése is....
szept. 28
8:25
Ismét B-kategóriás lesz a Humet (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója a HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt. HU0000073176 értékpapírkóddal rendelkező törzsrészvényeit 2009. november 2-i hatállyal a Tőzsde Részvények „B” kategóriájába sorolja - olvasható a BÉT honlapján.
szept. 28
8:26
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az NZD/USD 0,7177 alatt nyitott, majd 0,7224-re emelkedett, és végül visszaesett 0,7119-re. Ellenállás 0,7312-nél, míg támogatás 0,7015-nél található. Az EUR/USD 1,4701 fölött nyitott, majd 1,4721-re emelkedett. A devizapár később visszaesett 157 pippel 1,4564-re zárva ezzel a gapet. 14.00-kor teszik közzé az augusztusi amerikai Fed National Activity Indexet és a szeptemberi magyar kamatdöntést…
szept. 28
8:26
Baleset és teljes útzár a 4-es úton! (Adó1százalék)
Motorkerékpár és személygépkocsi ütközött hétfőn reggel a 4-es számú főút Törökszentmiklóst elkerülő szakaszán, a baleset miatt teljes útzár van a forgalmas útvonalon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
szept. 28
8:36
MSZP: pénzszivattyút működtet a Fidesz (Privátbankár)
Az MSZP szerint azért foglalkozik a pénzügyminiszter lakásépítésével a Fidesz, hogy elterelje a figyelmet az ország fontos dolgairól. A szocialista párt szóvivője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közle...
szept. 28
8:38
400 milliárdon állt meg a stressz-mutató (Privátbankár)
Európa 22 nagy bankja 400 milliárd eurós veszteséget könyvelhet el idén és jövőre - írta hétvégi számában az International Herald Tribune
szept. 28
8:42
Fantasztikus család (Blikk)
Egy ország áll döbbenten mindnyájunk Ötvös Csöpije, Bujtor István halála előtt. Kalandos, sikeres, gazdag pálya ért tragikus véget, a művész humorral, öniróniával és bölcsességgel megélt életében Ezt megcsíptük, Csöpi..!? című könyve alapján kalandozunk
szept. 28
8:42
Motorkerékpár és személygépkocsi ütközött a 4-esen (HírTV)
Motorkerékpár és személygépkocsi ütközött hétfőn reggel a 4-es főút törökszentmiklósi elkerülő szakaszán a 114-es kilométerkőnél.

Keresés