A svéd rendőrség feltehetően kézre kerítette azokat a rablókat, akik múlt héten helikopterrel fosztottak ki egy készpénzmegőrzőt Stockholmban - jelentette hétfőn a svéd média. Úgy tudni, a rablásban...
Az egyre gyakoribb kórházi clostridiumfertőzéseket nem a rossz higiéné okozza, hanem a baktérium genetikai módosulása, állapították meg brit tudósok. Erről a BBC brit közszolgálati portálon olvasható cikk a Genome Biology című orvosi lapban megjelent tanulmány alapján.
Szlovákia a jövőben nem kerülheti el a nyugdíjkorhatár emelését - állítják a gazdasági szakemberek. A Fico-kabinet azonban egyelőre nem tervez ilyen lépést. Szlovákiában a nyugdíjkorhatár 62 év, a nyugdíjminimum pedig 337 euró, azaz 91 ezer forint havonta.
A győri Fidelitas akciót hirdet a mozgássérültek parkolásáért. Honlapjukra olyan fényképeket várnak, amelyeken az autósok jogtalanul, vagyis igazolvány nélkül használják a mozgássérült parkolókat.
Meghalt a pilótája annak az ultrakönnyű légi járműnek, amely hétfőn kora este Dunakeszinél balesetet szenvedett - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.
Kétségek vetődtek fel Adolf Hitler halálának körülményeivel kapcsolatban, ugyanis egy amerikai kutató azt állítja, egy nőé az a koponya, amit eddig a náci diktátor maradványának hittek.
Lezuhant egy kisrepülőgép a dunakeszi repülőtérnél. A pilóta a helyszínen meghalt. Az ultrakönnyű gépet a rendőrség tájékoztatása szerint felszállás közben érte a baleset, azt, hogy pontosan mi történt egyelőre nem tudni.
Ötvennyolc holttestet szállítottak be a guineai főváros, Conacry kórházának halottasházába az ellenzék hétfői tüntetése után, amelyen a katonaság a tüntetők közé lőtt.
Az emberi jogok, és azokon belül a kisebbségi jogok védelme, tiszteletben tartása a magyar külpolitika kiemelt prioritása, Magyarország ennek az ENSZ illetékes fórumain is érvényt kíván szerezni - hangsúlyozta Balázs Péter külügyminiszter hétfőn az ENSZ Közgyűlésében.
Meghalt a pilótája annak az ultrakönnyű légi járműnek, amely hétfő kora este Dunakeszinél balesetet szenvedett - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője. Az Apollo típusú repülő 18.30 perckor szállt fel a dunakeszi repülőtérről, majd egyelőre tisztázatlan körülmények között balesetet szenvedett - mondta Bajkó Erika. Hozzátette: a gép a repülőtértől 100-150 méterre csapódott a földbe.
A Sopron Bank valamint a két lakás-takarékpénztár - a Fundamenta-Lakáskassza és az OTP Lakástakarékpénztár - is csatlakozott a banki ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló Magatartási Kódex aláíróihoz - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett listából.
A Renault ideiglenesen kinevezett vezérigazgatója, Jean-Francois Caubet úgy gondolja, hogy idei első dobogós helyezésük sokat segíthet abban, hogy a francia gárda bebiztosítsa jövőjét a Forma-1-ben.
Hat évig tartó, 13 millió dolláros nagyjavítás után október elején New Jerseyben ismét megnyílik Thomas Edison egykori laboratóriuma, ahol néhány világhírűvé vált találmányán is dolgozott.
Jogszabályba ütközik és érvénytelen a Nap-kelte szerződés felmondása - döntött hétfői ülésén kétharmados többséggel a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége.
A kaposvári önkormányzat levélben szólította fel a város országgyűlési képviselőit, hogy ne szavazzák meg a jövő évi költségvetést. A tervezett büdzsé az oktatás területén több mint 614 millió forint elvonást jelent a somogyi megyeszékhelynek.
Jogszabályba ütközik és érvénytelen a Nap-kelte szerződés felmondása - döntött hétfői ülésén kétharmados többséggel a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége.
A Sopron Bank valamint a két lakás-takarékpénztár - a Fundamenta-Lakáskassza és az OTP Lakástakarékpénztár - is csatlakozott a banki ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló Magatartási Kódex aláíróihoz - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett listából.
Jogszabályba ütközik és érvénytelen a Nap-kelte szerződés felmondása - döntött hétfői ülésén kétharmados többséggel a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége.
Hatósági engedéllyel rendelkezik a Péterfy Sándor utcai Kórház Fiumei úti épületénél lévő ideiglenes helikopter-leszálló, azt azonban nem hajlandó használni a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. arra hivatkozva, hogy a biztonságos üzemeléssel kapcsolatban aggályaik vannak.
A túlsúlyos emberek közül sokan állandó érzéki csalódás elszenvedői: egyáltalán nem veszik észre, hogy a mérleg az ő esetükben az egészségesnél nagyobb terhelésnek van kitéve, s ezzel együtt elbagatellizálják az elhízás egészségi következményeit is.
Az amerikai hatóságoktól függ, hogy Svájc kiadja-e és ha igen, mikor a hétvégén őrizetbe vett Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt. Polanski, aki egy jogilag tekervényes ügy miatt menekült el 30 éve az Egyesült Államokból, miután bűnösnek vallotta magát kiskorúval folytatott nemi viszony vádjában.
Az V. kerületi önkormányzatnak nem az a célja, hogy évi 40 millió forintos parkolási díjat szedjen az Egészségügyi Minisztériumtól, sokkal inkább az épület előtti közterületet szeretné végre visszakapni - mondta Rogán Antal, a kerület polgármestere hétfőn.
Az adócsalás és a túlzott adóadminisztráció visszaszorítását szolgálja az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat - mondta Katona Tamás pénzügyi államtitkár hétfőn, az Országgyűlésben.
A magyar külügyminiszter megerősítette: a magyar kormány bel- és külföldön egyaránt fellép a szélsőséges nacionalizmus, a faj- és idegengyűlölet, valamint az antiszemitizmus minden megnyilvánulásával szemben
Az IMF-hitelekkel megtámogatott országokat mindezidáig szerencsésen elkerülte a bankválság - állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap legújabb önértékelésében. A dokumentum szerint a valutaalap hatékony...
Három napnyi csökkenés után a mai kereskedési napon, a zárás előtt kevesebb mint két órával Jóval egy százalék fölötti nyereségen álltak a részvénypiacok, miután újabb és újabb akvizíciós hírek kerültek napvilágra.
Négy magánszemélyre is jelentős bírságot szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), egyúttal azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási, így különös tekintettel pénzkölcsönnyújtási tevékenységet végezzenek.
Engedély nélküli pénzkölcsönzés miatt négy magánszemélyt összesen 40 millió forintos bírsággal sújtott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - derül ki a PSZÁF honlapján hétfőn közzétett...
Karácsonyi nyugdíj-kiegészítésre igen, 13. havi nyugdíjra nem telik Szlovákiában. Utóbbi nem véletlen: Szlovákia a jövőben nem kerülheti el a nyugdíjkorhatár emelését - állítják a szakemberek. A...
Kétszeresére növelheti az újszülötteknél a szívhibák kockázatát, ha az anya antidepresszánst szed terhessége korai szakaszában, közölték a hétvégén amerikai kutatók a British Medical Journal című szaklap online kiadásában.
Elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiát az Országgyűlés. A javaslatot 323 képviselő támogatta, ketten ellene szavaztak. A stratégia célja, hogy az idősek minél tovább aktívak és függetlenek maradjanak, emellett időben és megfelelően fel tudjanak készülni a korral járó kihívásokra.
Nem kíváncsi a BKV-nál elrendelt belső vizsgálat eredményére a vállalat felügyelőbizottsága. A testület elnöke megszavaztatta a többséggel, hogy a jelentést már az új összetételű bizottság tárgyalja.
Kilencen megsérültek, amikor két személyautó ütközött a 33-as főúton, az M35-ös autópálya felhajtójánál hétfő este - tudatta a Hajdú-Bihari Mentőszolgálat ügyeletvezetője.
Kimi Raikkönen nem számít javulásra a hétvégi Japán Nagydíjon, miután egyetlen pontot sem tudott szerezni Szingapúrban. A finn versenyző úgy gondolja, hogy csapata a középmezőnyt fogja erősíteni Suzukában.