A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 385,16 pontos, 1,86 százalékos csökkenéssel, 20.343,91 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 17,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengült...
Maradi István, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese 8.470 darab Magyar Telekom részvényt értékesített 810 forintos átlagárfolyamon szeptember 18-án a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a tá...
Szemüveg nélkül olvassa az újságokat, bot nélkül sétál kilométereket, a hajnali ébredés után pedig egy stampedli pálinkával és zsíros kenyérrel kezdődik minden egyes napja a nagykanizsai Leveli Pálnak, aki hétfőn ünnepelte századik születésnapját.
Az áramszolgáltatásban a szélsőséges időjárás hatásának kezelésére készült tervezet szerint a szolgáltatóknak korlátot szabnak a helyreállítás idejére, és a korábbinál nagyobb részletességgel rendelke...
Az amerikai üzleti élet augusztusi előrejelző mutatói a várt 0,7% helyett 0,6%-kal emelkedtek. Az előző havi értéket közben 0,6%-ról 0,9%-ra módosították. (előrejelzés 0,7%, előző: 0,6%). A szakemberek szerint a sorozatban 6. alkalommal mutatkozó emelkedés arra utal, hogy elindult a gazdasági enyhülés. Az SNB többször is kifejezte aggodalmát a frank erősödése miatt. A spekulánsok tartanak a bank…
Biciklire pattanhatnak az önkormányzati dolgozók Győrben. A polgármesteri hivatal ugyanis saját pénzén húsz darab városi kerékpárt vásárolt. Ezeket a városházán dolgozók hivatali időben bármikor használhatják, ha ügyet kell intézniük. Fél millió forintból összesen húsz városi kerékpárt vásárolt az önkormányzat. A hivatali dolgozók hamar rákaptak a tekerésre.
Ismét lehet dohányozni az ír fapados légitársaság, a Ryanair járatain. A füstmentes cigaretták a nikotinon kívül semmilyen anyagot nem bocsátanak ki; segítségükkel a dohányosok átvészelhetik a landolá...
Három ütemben akarják beadni a H1N1 elleni térítésmentes védőoltásokat, először azoknak, akik súlyos betegségben szenvednek, a várandós nőknek, az egészségügyi dolgozóknak, valamint a lakosság biztonságát és alapvető ellátását szolgáló, illetve a kritikus infrastruktúrát működtető embereknek.
AZ Európai Központi Bank (EKB) hétfőn közzétett felmérése szerint az eurót használó tagállamok kis- és középvállalkozásai azt mondják: egyre nehezebb hitelhez jutniuk. Az EKB szerint ez veszélyezteti az épphogy csak meginduló gazdasági talpraállást. A pénzintézet 6000, az eurózónában működő vállalkozást kérdezett meg. A válaszadók 33 százaléka mondta azt, hogy 2009 első felében nehezebb volt…
Rendkívüli ülésen tárgyal a Somogy megyei Zákány képviselő-testülete a helyi romatelep felszámolásáról. Az 1100 lelkes község 50 millió forint pályázati támogatást nyert a programra, amelyet nemcsak a magyar lakosság egy része ellenez, hanem azok a romák is, akik kimaradnak belőle.
Továbbjutás a csoportból, azaz a nyolcaddöntőbe kerülés a hivatalos célja a magyar válogatottnak a csütörtökön rajtoló U20-as labdarúgó-világbajnokságon - ezt Kisteleki István, az MLSZ elnöke jelentette be a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón.
A Nemzetközi Automobil Szövetség világtanácsa elkészítette a Formula-1-es világbajnokság jövő évi menetrendjét. A mogyoródi Magyar Nagydíjat augusztus 1-jén rendezik meg.
Az Oscar-díjas filmsztár, Nicholas Cage eladja Los Angeles-i házát. Aki esetleg vásárláson gondolkodik, annak sietnie kell, mert a csodás épületet a héten árverezik!...
Halálos áldozata is van már a müncheni Oktoberfestnek. Hétfőn egy ittas ausztrál turistát ütött el a városi gyorsvonat egyik járata. A férfi azonnal meghalt.
Az idén jelentősebben, jövőre már csak mérsékelten gyengül az osztrák gazdaság, amelyet komolyan sújtott a globális gazdasági válság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentése szerint. Az IMF azzal sz...
Boldogan ünnepeltek a Nomura Holding vezetői. A csődbement Lehmantól tavaly megszerzett európai üzletrész először termelt profitot az utóbbi hat negyedévben.Tavaly október 13-án szintén örömködés volt a vezérkarban mikor 2 azaz kettő dollárért jutottak hozzá hozzá a bukott óriás európai és ázsiai érdekeltségeihez.
A Svájci Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága három mérkőzésre szóló eltiltással büntette Massimo Busaccát, az idei Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőjét, mert szombaton egy hazai kupamérkőzésen ízléstelen gesztust tett a közönség felé.
A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint a KBH csak információt szolgáltatni tud szolgáltatni olyan személyekkel kapcsolatban, akik a honvédség állományába tartoznak vagy egykor oda tartoztak
Szeptember 29-én kezdik el kiszállítani Magyarországon az új vírus elleni védőoltást - értesült az InfoRádió. A vakcinák az ÁNTSZ hálózatán keresztül jutnak el a háziorvosokhoz. Ekkor két millió adag...
Elfogadta az Országgyűlés az új polgári törvénykönyvet. A szavazáson 191 képviselő támogatta az új magánjogi kódexet, 168-an szavaztak nemmel, négyen tartózkodtak.
Minden negyedik japán nő betöltötte a hatvanötödik életévét. A kormány becslései szerint több mint 16 millió japán nő érte el a hatvanötödik életévét, és ez a legmagasabb szám 1950 óta.
Az európai kereskedelmi ingatlanszektor jelentős mennyiségű származtatott hiteltermék refinanszírozására és átstrukturálására kényszerül a közeljövőben bankárok és iparági szakértők szerint - írja a...
Koszovó függetlenségének el nem ismerésével Pozsony arra akar rámutatni, hogy minden erejével védeni fogja a szlovák nemzeti érdekeket a Csáky Pál vezette Magyar Koalíció Pártjának (MKP) veszélyes politikája ellen. Ezt Robert Fico szlovák kormányfő nyilatkozta hétfőn Pozsonyban, miután szerb kollégájával, Mirko Cvetkoviccsal tárgyalt.
A diagnózis felállítását részletes kivizsgálás előzi meg a fizikális vizsgálatoktól a speciális laborvizsgálatokon keresztül az ultrahangos vizsgálatig, ám a prosztatadaganat diagnózisa csak a szövettani vizsgálat alapján állítható fel egyértelműen.
Robusztus ütemű, globális szintű kilábalás kezdődött a recesszióból - áll citybeli befektetési elemzők legújabb előrejelzéseiben. Az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport megállapítása szerint Magyarország az egyetlen gazdaság a tágabb értelemben vett európai felzárkózó térségben, ahol javul a külső kereskedelmi pozíció és stabilizálódik a költségvetési hiány
Keddtől újabb változás várható a Kálvin tér környékén, miután a metróépítés miatt lezárják a Baross utcából az Üllői útra visszaforduló útszakaszt - mondta az InfoRádiónak a Fővinform munkatársa. Vizei Márta arról is beszélt, hogy a keddi kerékpáros felvonulás miatt a belváros környékén és a Nagykörúton kell számítani korlátozásokra. A Critical Mass szervezője elmondta, a biciklisek nem lezárt…
Bevonultatták a homoszexuálisok csarnokába Pierre Elliot Trudeau-t, Kanada egykori miniszterelnökét. A 2000-ben elhunyt politikus ugyan nem volt meleg, de karrierje során fontos lépéseket tett a homoszexuálisokat sújtó hátrányos megkülönböztetések felszámolására.
Mintegy háromszáz ember gyűlt össze Budapesten, a VI. kerületi önkormányzat Eötvös utcai épülete előtt hétfő délután, hogy a helyi csendrendelet ellen tiltakozzon; a szervezők egy petíciót is bejuttattak az épületbe.
A banki ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló Magatartási Kódex aláírói között hétfőn délután 15 cég szerepelt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján, de továbbiak is tervezik a csatlakozást.
Mintegy háromszáz ember gyűlt össze Budapesten, a VI. kerületi önkormányzat Eötvös utcai épülete előtt hétfő délután, hogy a helyi csendrendelet ellen tiltakozzon; a szervezők egy petíciót is bejuttattak az épületbe.