2009. szeptember 2. szerda

szept. 2
9:52
Elloptak egy páncélszekrényt Békéscsabán (Infostart)
Elloptak egy páncélszekrényt, benne sok készpénzzel egy békéscsabai bevásárlóközpontból szerdára virradóra.
szept. 2
9:53
Kirabolták egy fuvarozó cég széfjét (hirado.hu)
A bűncselekmény feltehetően az éjszakai órákban történt
szept. 2
9:54
Műhold segíti a parlagfű irtást Szabolcsban (Infostart)
A műholdas felvételek is segítik a parlagfűirtást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: a fotók alapján is készítenek ellenőrzési útvonaltervet a szakemberek, és azonnal intézkednek az allergiát okozó gyomnövény eltávolítására.
szept. 2
9:54
70 kilós harcsát fogott egy szegedi fiatal (Blikk)
Kétméteres, közel hetven kilós harcsát fogott a Tiszában Szegednél egy egyetemista és barátja - írta szerdán a Délmagyarország. A huszonegy éves Ződi László a napilapnak elmondta, hogy idén már harmadszor akasztott meg kapitális harcsát a folyóban.
szept. 2
9:54
Itt az iskola, itt a káosz (Blikk)
Budapest – A dugók hete kezdődött meg a fővárosban. A szeptember 1-jei tanévkezdés nemcsak az iskolapadba visszaülő diákoknak megpróbáltatás, a reggelente munkába induló autósok számára sem csekély tortúra.
szept. 2
9:54
Robbantás Athénban és Szalonikiben (Metropol)
Házi készítésű pokolgépet robbantottak fel ismeretlen tettesek szerdán kora reggel Athénban és Szalonikiben. Mindkét detonáció anyagi kárt okozott, a fővárosban történt terrortámadásban pedig egy nő könnyebben megsebesült - közölte a rendőrség.
szept. 2
9:54
Három irakit találtak egy teherautóban Gyulánál (Adó1százalék)
Három iraki állampolgárt találtak a határőrizeti szervek egy teherautóban elbújva Gyulánál - közölte az MTI-vel a rendőrség szerdán.
szept. 2
9:56
Elloptak egy páncélszekrényt Békéscsabán (Blikk)
Elloptak egy páncélszekrényt, benne sok készpénzzel egy békéscsabai bevásárlóközpontból szerdára virradóra - közölte az MTI-vel a rendőrség. Az eddig ismeretlen tettesek betörtek a bevásárlóközpont pénzváltó helyiségébe, az ott elhelyezett páncélszekrényt egy autó segítségével kivontatták, gépkocsira tették, majd eltávoztak.
szept. 2
9:56
Rendőrködő nagymamák (Blikk)
Újbuda — Nyugodt szívvel engedhetik iskolába gyerekeiket az újbudai szülők, mert a kerületi tanintézmények környékén minden zebra mellett nyugdíjasok őrködnek.
szept. 2
9:57
Languszták segítik robotok navigációját (hirado.hu)
A robot a Föld mágneses mezejében észlelhető helyi ingadozások „térképét” használja a navigáláshoz
szept. 2
9:58
Hagyó Miklós „nekiment" a fővárosi parkolóőröknek (Blikk)
Budapest — Ügyészséghez fordult Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a parkolási „maffia” ügyében. A Blikk leleplező cikksorozata nyomán néhány, a helyzettel elégedetlen parkolóőrök által készített, a korrupciót megörökítő videofelvétel jutott el a városházára.
szept. 2
9:59
Angelina szigora - Elvonóra kényszerül Brad Pitt? (hirado.hu)
A színésznek választania kell: vagy kezelteti magát vagy elveszíti családját
szept. 2
10:00
A Ferrari komoly hátrányba kerülhet jövőre (F1világ)
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali tisztában van azzal, hogy az olasz gárdának mielőbb javítania kell V8-as egységei fogyasztásán, máskülönben komoly hátrányba kerülhet jövőre, mikor a tankolás betiltása miatt még fontosabbá válik ez a terület.
szept. 2
10:01
Elloptak egy páncélszekrényt Békéscsabán (hirado.hu)
A páncélszekrényben jelentős összegű készpénz volt
szept. 2
10:03
Felszámolt vagyonok: egyben is elkelhet az egész (Privátbankár)
A kedvezőbb árbevétel reményében a felszámoló egyben is értékesítheti a csődvagyont, a pályázóknak pedig betekintést kell kapniuk a dokumentumokba
szept. 2
10:03
Ismét átalakíthatják a kórházfinanszírozás rendszerét (2.) (Portfolio)
Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke az InfoRádiónak tegnap este elmondta: mérlegelik, hogy szükség van-e a kórház-finanszírozási rendszer átalakítására. Az egészségügy...
szept. 2
10:05
Újra megnyílnak az uniós pályázati csapok (Privátbankár)
Augusztus 31-étől nyújthatják be gazdaságfejlesztési és innovációs célokat szolgáló pályázataikat a hazai vállalatok - egy újfajta eljárási rend is debütál
szept. 2
10:05
Kevés a pénz Romániában a két új reaktorra (Portfolio)
A CEZ cseh energiaszolgáltató felvásárlásokért felelős igazgatója, Vladimir Schmalz szerint Románia újratárgyalja a Cernavoda-i atomerőmű bővítési projektet és nagyobb részesedést tesz lehetővé...
szept. 2
10:06
Gyengül a forint, 275 forint felett az euró (Infostart)
Gyengül a forint: az eurót szerdán délelőtt fél tízkor 276,27 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután fél ötkor tartott 273,17 forinttal.
szept. 2
10:06
Hat futam, hat győztes - elképesztően kis különbségek az F1-ben (Infostart)
Idén eddig hat versenyző tudott Formula-1-es futamot nyerni, ráadásul az elmúlt hat versenyen senki sem tudott duplázni. Farkas Péter szakíró szerint az időeredmények közötti különbségek kisebbek, mint az első számú utánpótlás-sorozatban, a GP2-ben, ahol a pilóták egyforma autókkal versenyeznek.
szept. 2
10:06
EUR/NOK Csökkenő norvég beszerzési menedzserindex (HírTV)
Az EUR/NOK ugrott egyet, miután kiderült, hogy a norvég beszerzési menedzserindex augusztusban 50,1 pontról 42,03 pontra esett (előrejelzés. 51,0 pont). Az EUR/NOK 8,65-ről 8,7100-re emelkedett, és 8,6843-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
szept. 2
10:06
Klubrádió is dalol magyarul (Kreatív Online)
Önálló színpaddal szállt be a Klubrádió a Magyar Dal Napja rendezvénybe
szept. 2
10:06
A fellendülő amerikai autóértékesítés legnagyobb nyertese a Hyundai volt (ProfitLine)
Az amerikai gépjármű értékesítések közel két év után először emelkedést mutattak augusztusban, mely leginkább csak a kormányzati "Roncsért készpénzt" programnak volt köszönhető. (ProfitLine.hu)
szept. 2
10:08
Nem békélnek a forinttal a befektetők (ProfitLine)
A tegnap esti erőteljes gyengülés után némiképp reggelre összeszedte magát a forint, azonban várhatóan ma sem fogják kímélni a befektetők. Az eurót szerdán délelőtt tíz órakor 276 forint felett jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután fél ötkor tartott 273,17 forinttal. (ProfitLine.hu)
szept. 2
10:12
Megkötözték a biztonsági őrt és kinyitották a páncélszekrényt (Adó1százalék)
Megkötözték a biztonsági őrt és kinyitották a cég páncélszekrényét ismeretlen tettesek egy közúti fuvarozással foglalkozó vállalkozás szombathelyi telephelyén - közölte az MTI-vel a rendőrség szerdán.
szept. 2
10:14
Elloptak egy páncélszekrényt Békéscsabán (Adó1százalék)
Elloptak egy páncélszekrényt, benne sok készpénzzel egy békéscsabai bevásárlóközpontból szerdára virradóra - közölte az MTI-vel a rendőrség.
szept. 2
10:15
Elszállt a forint (hirado.hu)
Az eurót szerdán délelőtt fél tízkor 276,27 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben,
szept. 2
10:17
Javult a külkereskedelmi mérleg (hirado.hu)
Idén január-júniusban a kivitel volumene 20, a behozatalé pedig 25 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál
szept. 2
10:19
Indulhat a szüret Egerben! (hirado.hu)
A hegyközség úgy döntött, szeptember 4-e után lehet elkezdeni a szőlőszedést
szept. 2
10:21
Arany élet szeptemberben? (Privátbankár)
A szeptember igencsak meghatározó időszak az aranypiac számára - vélik a Solar Capital elemzői. Az elmúlt 40 évben ez a hónap az augusztushoz képest kimagasló emelkedéseket produkált a nemesfém árfoly...
szept. 2
10:21
Greenergy: átadta a stafétabotot az alapító (Portfolio)
Dicső Gábor, a Greenergy alapítója és eddigi vezérigazgatója átadta a stafétabotot: a cég irányítását Spilkó József, az E.ON eddigi villamosenergia-kereskedelemért felelős ügyvezető igazgatója veszi...
szept. 2
10:21
Ebből botrány lesz! A Tesco figyelteti a vásárlókat? (Pénzcentrum)
Számos kritika érte a legnagyobb brit áruházláncot, amikor elkezdték alkalmazni az RFID-technológiát (radio-frequency identification) bizonyos termékek esetében. A miniatűr nyomkövető a vásárlók szerint személyiségi jogokat sért, most azonban egy új alkalmazást fejlesztenek, mely könnyen a vásárlók szolgálatába állíthatja a sokat vitatott technológiát....
szept. 2
10:21
Uribe mellett az alsóház (hirado.hu)
A kolumbiai alsóház támogatsa azt az alkotmánymódosító javaslatot, mely lehetőséget adna a 2002-ben államfővé választott Álvaro Uribének, hogy megszakítás nélkül harmadik ciklusát is kitölthesse
szept. 2
10:24
Súlyosan megsérült egy elgázolt biciklis a fővárosban (Infostart)
Súlyosan megsérült az a biciklis, aki szerda reggel a fővárosban, a Károly körút és a Dohány utca sarkán elgázolt egy személyautó - közölte Papp Péter, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.
szept. 2
10:24
Bombatámadások Görögországban (HírTV)
Egy ember megsérült az athéni tőzsde közelében elkövetett pokolgépes merényletben. A robbanószerkezetet a részvénypiac épülete előtt helyezték el egy gépkocsiban.
szept. 2
10:24
Az európai piacok is csak egy irányt ismer (ProfitLine)
Csökkenéssel kezdtek a vezető nyugat-európai részvénypiacok szerdán, követvén az amerikai és ázsiai tendenciát, mert a befektetők elbizonytalanodtak az amerikai pénzügyi rendszer kilátásait illetően. Elsősorban a banki papírok gyengültek. (ProfitLine.hu)
szept. 2
10:26
Szünetelt a Google levelezőprogramja, a Gmail (Infostart)
Közel másfél órán át nem működött kedden a Google levelezőprogramja, a Gmail; a világ minden táján milliók szenvedték meg a leállást.
szept. 2
10:30
Elgázoltak egy biciklist a belvárosban (Blikk)
Súlyosan megsérült az a biciklis, aki szerda reggel a fővárosban, a Károly körút és a Dohány utca sarkán elgázolt egy személyautó. A 30 éves férfi hasi és fejsérüléseket szerzett a VII.
szept. 2
10:30
Bélám ötletet ad Oszkó Péternek (Blikk)
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
szept. 2
10:30
Műhold segíti a parlagfűirtást Szabolcsban (Metropol)
A műholdas felvételek is segítik a parlagfűirtást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: a fotók alapján is készítenek ellenőrzési útvonaltervet a szakemberek, és azonnal intézkednek az allergiát okozó gyomnövény eltávolítására.
szept. 2
10:30
Elgázoltak egy biciklist a Dohány utca sarkán (Adó1százalék)
Súlyosan megsérült az a biciklis, aki szerda reggel a fővárosban, a Károly körút és a Dohány utca sarkán elgázolt egy személyautó - közölte Papp Péter, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.
szept. 2
10:32
Árokba csúszott egy rendőrök elől menekülő autó (Blikk)
Árokba csúszott egy rendőrök elől menekülő ukrán csempészautó Gulácson, a kocsiban utazók közül hárman könnyebben megsérültek. Az autót kedden a 41-es számú főúton akarták ellenőrzésre megállítani a határrendészek, de a sofőr tovább hajtott.
szept. 2
10:32
Újabb kerékpárost ütöttek el, nem élte túl (Adó1százalék)
Kerékpározó nőt gázolt halálra a 86-os főúton, Zalabaksa belterületén egy külföldi személygépkocsi-vezető - közölte szerdán az MTI-vel a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
szept. 2
10:33
Riadalom! Megint órákra leállt a Gmail! (hirado.hu)
A netóriás igazgatója a blogjában azt írta: vizsgálják a problémát, és köszönik a türelmet
szept. 2
10:34
Árokba csúszott egy rendőrök elől menekülő autó (Adó1százalék)
Árokba csúszott egy rendőrök elől menekülő ukrán csempészautó Gulácson, a kocsiban utazók közül hárman könnyebben megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
szept. 2
10:39
Felszámolt vagyonok: egyben is mehet (Privátbankár)
A kedvezőbb árbevétel reményében a felszámoló egyben is értékesítheti a csődvagyont, a pályázóknak pedig betekintést kell kapniuk a dokumentumokba
szept. 2
10:39
A régió homokozójában megjelentek a nagyfiúk - szétrúgják a kis homokvárakat? (Commerzbank) (Portfolio)
Kíváncsian figyeljük, hogy 265-275-ös ideánk végleg porba omlik-é, vagy csak megnézzük a 278-at, és utána visszatérünk a jól megszokott sávos semmittevéshez - írja napi piaci kommentárjában Márvány...
szept. 2
10:39
Bravúros akció: kiszagolta a kutya a drogot -galéria (Pénzcentrum)
4,5 kilogramm heroint találtak tegnap egy autóban a VP munkatársai a tompai határátkelőnél. Egy drogkereső kutya is a segítségükre volt....
szept. 2
10:41
Tovább csúszik a lejtőn Európa (Portfolio)
Továbbra sem akar javulni a hangulat a részvénypiacokon, az amerikai határidők a tegnapi méretes zakó után is mínuszosak, ami nem éppen bíztató előjel. Mindezek nyomán Európa is folytatja a...
szept. 2
10:42
Gianni szerint nehéz lesz eladni Bajor éttermét (Blikk)

Keresés