Az SZDSZ országos tanácsa (ot) nyilatkozatot akar aláíratni a párt parlamenti képviselőivel, amelyben kijelentik, hogy az Országgyűlésben a párt politikáját kívánják segíteni – jelentette be a párt elnöke a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón.
Az SZDSZ országos tanácsa (ot) nyilatkozatot akar aláíratni a párt parlamenti képviselőivel, amelyben kijelentik, hogy az Országgyűlésben a párt politikáját kívánják segíteni - jelentette be a párt...
KIJEV - Mégis van az a pénz, amiért Elton John (62) is örökbe fogadó híresség lehet - ha nem is a szó szoros értelmében. A brit énekes, aki egy ukrán kisfiút szeretne adoptálni, a nevére nem veheti a kicsit, de lehet az őrangyala, ami azt jelenti: magával viheti Angliába, és együtt nevelheti párjával, David Furnish-sel.
Bombariadó miatt kiürítettek egy XVIII. kerületi lakóházat szombaton kora délután Budapesten - mondta a Független Hírügynökségnek Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A mostani fiatalokat érinti majd leginkább a klímaváltozás, ezért őket kell mobilizálni, hogy tegyenek ellene - mondta az éghajlatváltozás elleni küzdelmet népszerűsítő kampány sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság alelnöke. Margot Wallstörm arról is beszélt, hogy a közvélemény-kutatások szerint a fiatalok tudatában vannak a problémának, életüket azonban nem szívesen változtatják meg emiatt.
A Fidesz-KDNP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben a gyermekétkeztetésen akar spórolni - mondta Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője budap...
Azok a hitelintézetek, amelyek nem csatlakoznak a Magatartási Kódexhez, versenyhátrányba kerülnek Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója szerint.
Juhász Gábor, a polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter kezdeményezi tanulmányi adatainak pontosítását az Országgyűlés honlapján - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). A parlament oldalán közzétett önéletrajza szerint a miniszter 1991-ben szerzett diplomát a közgazdaság-tudományi egyetemen.
Halálos munkahelyi baleset történt szombat délután Budapesten, egy VI. kerületi építkezésen, a Székely Mihály utcában - tájékoztatott Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Bombariadó miatt ürítettek ki egy 11 emeletes házat a XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar utcában, de nem találtak robbanószerkezetet - közölte a rendőrség.
Tóth Krisztina négy szettben kikapott a német Wu Jiaduótól, így a negyeddöntőben fejezte be szereplését egyesben a stuttgarti asztalitenisz Európa-bajnokságon. Búcsúja egyben azt is jelenti, hogy a magyarok érem nélkül zárják a kontinensviadalt.
A tinédzserek szexualitása egyre korábban ébredezik. Amerikai kutatók most úgy vélik, megtalálták annak genetikai okát, hogy bizonyos fiatalok különösen korán élik át első szexuális aktusukat. Azok...
Bombariadó miatt ürítettek ki egy 11 emeletes házat a XVIII. kerületi Csontváry Kosztka Tivadar utcában, de nem találtak robbanószerkezetet - közölte a rendőrség szombaton. A tűzoltóságra fél egy...
Egy héttel a választások előtt ismét merényletekkel fenyegette meg Németországot az al-Kaida. A nemzetközi terrorszervezet videóüzenetében az Afganisztánban harcoló német katonák kivonását követeli a berlini kormánytól. Ellenkező esetben a jövő heti voksolás után terrortámadások érik Németországot.
200 diplomás cigányt vesznek fel a közigazgatásba januártól a létszámstop ellenére. Erről Bajnai Gordon beszélt a Romaversitas Alapítvány tanévnyitóján.
Az EU-elnökség feladatait ellátó Svédország belgrádi nagykövete már szombaton megrótta Szerbiát a melegek tervezett felvonulásának kényszerű elmaradásáért.
Több mint 40 törvényt módosíttatna az Országgyűléssel a jövő évi költségvetés elfogadásához a kormány. A 2010-es költségvetést megalapozó salátatörvény tervezetét pénteken nyújtotta be a pénzügyminiszter a parlamentnek.
150-170 ezer forint a részvételi díj azon a három napos, szombaton záruló tanévnyitó konferencián, amelyen a fővárosi középiskolák igazgatói vesznek részt egy MSZP-közeli civil szervezet meghívására - írja az egyik napilap.
Az EU-elnökség feladatait ellátó Svédország belgrádi nagykövete már szombaton megrótta Szerbiát a melegek tervezett felvonulásának kényszerű elmaradásáért. A vasárnapra szánt rendezvényt a...
A nápolyi Casalesi-klán egyik vezető tagját tartóztatták le Nagylaknál a magyar-román határon - adta hírül az MR1 Kossuth Rádió szombaton. Az olasz ANSA hírügynökség jelentése szerint Giancarlo De...
Többszörös lopás miatt évek óta körözött férfit fogtak el a rendőrök Hajdú-Bihar megyében szombaton hajnalban, a bűnöző szerepel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Top 10-es körözési listáján.
A költségvetési törvénycsomagban szerepel, hogy az állami és önkormányzati cégek addig nem kaphatnak támogatást, amíg nem teszik közzé vezetőik jövedelmeit
Megszüntette a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indított büntetőeljárást három fiatalember ellen a Pest Megyei Főügyészség.
Többszörös lopás miatt évek óta körözött férfit fogtak el a rendőrök Hajdú-Bihar megyében szombaton hajnalban, a bűnöző szerepel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Top 10-es körözési listáján....
Banki becslések szerint 2000 milliárd forintnyi vagyont tartanak közelebbről meg nem nevezett gazdag magyarok külföldön – írja a Bors. Ez nagyjából a magyar egészségügy éves költségvetésének háromszorosa.
Megtámadtak egy francia nőt Peking központjában szombaton - jelentette az AFP. A francia hírügynökség információi szerint a turistát könnyebb, szúrt, illetve vágott sérülésekkel szállították kórházba. Az eset a Tienanmen, magyarul Mennyei Béke terének közelében történt, két nappal azután, hogy ugyanazon a környéken egy férfi késelt halálra két embert.
Hatvan illegális bevándorlóval a fedélzetén hajótörést szenvedett egy felfújható motoros hajó szombaton a marokkói partoknál, a Spanyolországhoz tartozó Petrezselyem-sziget közelében, legkevesebb...
A jövő héten vagy újra drágulnak az üzemanyagok, vagy stagnálnak, nehéz előre jelezni. További csökkenésre azonban nem látszik sok esély. A múlt heti záró értékéhez képest tegnap délutánig 3.1%-ot...
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szombaton Dublinban figyelmeztetett: ha az írek ismét nemmel szavaznak a lisszaboni szerződésről tartandó népszavazáson, országuk elveszítheti az...
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szombaton Dublinban figyelmeztetett: ha az írek ismét nemmel szavaznak a lisszaboni szerződésről tartandó népszavazáson, országuk elveszítheti az európai biztos jelöléséhez társuló automatikus jogot.
Románia 31-30-ra nyert a magyar férfi kézilabda-válogatott ellen a februárban brutálisan meggyilkolt Marian Cozma emlékére rendezett mérkőzésen, Nagyváradon.
Az ír választók egyre nagyobb arányban fogadnák el az uniós reformszerződést. Az október 2-i referendum előtt készült közvélemény-kutatás szerint biztosnak látszik az igenek győzelme. Ha a jóslatok igaznak bizonyulnak, elhárulhat az egyik legnagyobb akadály az Európai Unió intézményi átalakítása elől.
TOP 10-es bűnözőt fogtak a rendőrök szombat hajnalban Hajdú-Bihar megyében - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A 33 éves férfi ellen hét érvényes elfogatóparancs volt hatályban.
Fontos, hogy a fiatalok megértsék a klímaváltozás elleni küzdelem jelentőségét - hangsúlyozta Margot Wallström, az Európai Bizottság alelnöke szombaton Budapesten a fenntartható fejlődésről és a...
Egy hegyvidéki buszmegállóban várakozó emberekre támadt szombaton egy medve Japánban. Az állat kilenc emberre rontott rá, főként turistákra. Négyen súlyosan megsérültek. A medvét röviddel később vadászok lelőtték.
A fővárosban meghalt egy munkás egy VI. kerületi építkezésen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: az 56 éves férfi a Székely Mihály utcában liftfelújítás közben sérült meg és életét már nem tudták megmenteni.