A biztos szavazók több mint kétharmada a Fideszre, kevesebb mint ötöde az MSZP-re, tizede pedig a Jobbikra szavazna, ha most lennének a parlamenti választások. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legújabb kutatásának eredményét csütörtökön a Heti Világgazdaság című lapban teszik közzé.
Húsz év óta a Bajnai-kormány az egyetlen kormány, amely egy törvény hatálya alá tartozó, a hiteleseket védő banki magatartáskódexet fogadott el a Bankszövetséggel közösen - közölte Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója szerdán. Véleménye szerint a Fidesz nem a megoldást keresi, hanem csak a hitelfelvevők szavazatait akarja besöpörni.
Műsor- és szakértői szerződések felbontásával állítaná helyre a Magyar Televízió (MTV) gazdálkodásának egyensúlyát a menedzsment - hangzott el több résztvevő közlése szerint a közmédiumot felügyelő...
A létrejött banki magatartási kódex a jövőben várhatóan kiterjed a lakossági hitelezéssel foglalkozó valamennyi intézményre, ugyanakkor nem korlátozza a bankok közötti versenyt - mondta Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, a dokumentum aláírása után.
Barack Obama amerikai elnök egy televíziós interjú előtt, felvételen kívül idiótának nevezett egy rappersztárt annak faragatlan viselkedése miatt; az elnök magánvéleménye az ABC egy riporterének köszönhetően felkerült a Twitterre, ami sajtóetikai vitát váltott ki.
Négy hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki harminc vagyon elleni bűncselekmény után került rendőrkézre néhány napja Aszódon - értesült a HavariaPress.
Egy belga történész és egy újságíró felkutatta a német diktátor még élő rokonait, és legnagyobb meglepetésükre a már ismerteken kívül 36 személyt találtak.
Bajnai Gordon miniszterelnök telefonon gratulált José Manuel Barrosonak, akit az Európai Parlament szerdán megerősített az Európai Bizottság elnöki posztján - közölte a kormányszóvivői iroda az...
A magyarok közel kétharmada elítéli a hálapénzt, mégis a műtéten átesett 18–64 évesek kétharmada fizet az orvosnak – többek között ez derült ki a Monddmeg.hu oldalon készült minikutatásból.
Húsz év óta a Bajnai-kormány az egyetlen kormány, amely egy törvény hatálya alá tartozó, a hiteleseket védő banki magatartáskódexet fogadott el a Bankszövetséggel közösen - közölte Tóbiás József,...
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 750 millió dollár hitel folyósítását fontolgatja az ukrán Naftogaz állami energiaipari cégnek. Az EBRD szerdai bejelentése szerint a bank...
Hiába ígérte Bajnai Gordon miniszterelnök, hogy a gyes lerövidítésével párhuzamosan bölcsődefejlesztésekbe kezd a kormány, a 2010-es büdzsé szerint csak Győrben 26 millió forinttal kell majd jövőre többet költenie az önkormányzatnak a bölcsődék fenntartására, mint idén. Az ingyenes óvodai és iskolai étkeztetésre szánt összeg a harmadára csökken.
Fegyveresek rontottak be egy mexikói drogelvonó klinika épületébe és tüzet nyitottak a bentlévőkre Ciudad Juarez városában - közölte a rendőrség szerdán. Az első hírek szerint legalább tízen meghaltak, ketten súlyosan megsérültek.
Harry Potter témájú vidámpart nyílik jövő tavasszal az egyesült államokbeli Orlandóban. A látványtervek arra engednek következtetni, hogy a látogatók nem fognak csalódni.
Nem kapott többséget a médiahatóság szerdai ülésén a koncessziós díjak rendszerének átalakításáról szóló stratégia; több tag közlése szerint a szakmai szervezetekkel való egyeztetést követően kerül...
Bizakodók az amerikai házépítők - derül ki a National Association of Home Buliders (NAHB) legfrissebb felmérésből. A NAHB építőipari bizalmi indexének értéke tovább emelkedett szeptemberben: egy...
Stílszerűen november 11-én 11 órakor nyitja meg kapuit a XI. kerület új városközpontjaként is funkcionáló Allee, melyet két év alatt építettek fel a volt Budai Skála helyén.
Egy orosz gyári munkás meggyőzte a miniszterelnököt, hogy adja neki a több mint egymillió forintot érő svájci óráját. A meglepett Putyinnak nem volt más választása, és teljesítette a kívánságot.
A 2008-as évhez képest idén kisebb lesz az ózonlyuk kiterjedése - közölte szerdán a Meteorológiai Világszervezet (WMO). "A már régóta megfigyelés alatt tartott meteorológiai jelenségek mind...
A Fidesznek továbbra is kétharmados a támogatottsága, a Bajnai-kormány jön fel, a népszerűségi listát holtversenyben Sólyom László és Orbán Viktor vezetik, derült ki a Medián felméréséből. A...
A szlovák államnyelvtörvény összhangban van a nemzetközi joggal, de ez nem jelenti azt, hogy jó - összegezte a júniusban módosított és azóta sok vihart kavart jogszabállyal kapcsolatos álláspontját szerdán Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa pozsonyi sajtótájékoztatóján.
Az otthoni kávéfőzésnek az az előnye, hogy egymás után tudunk kóstolni különböző termőterületről származó kávékat. Ha lehetőségünk adódik, érdemes kipróbálni, milyen ízek, illatok jellemzik a szóban forgó országok kávéit.
A 2010-es költségvetés nem teremt bizalmat, mivel nem derül ki belőle, hogy miből lesz növekedés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. A kiadások lefaragása helyes, de kevés, amelyet a kiadási oldalon olyan megszorítás követ, ami egészében a fűnyíró elvet követi. De nem is tehet mást - tette hozzá az egyetemi tanár.
Globális egészségügyi katasztrófához vezethet az, ha decemberben nem sikerül tető alá hozni az ENSZ új, klímaváltozás elleni megegyezését - állítja orvosi szervezetek világszerte.
A Liverpool hazai pályán 1-0-ra nyert a Debrecen ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A gólt Dirk Kuyt szerezte az első félidő utolsó percében.
Komássy Ákost választotta az MSZP VIII. kerületi szervezete polgármester-jelöltnek - mondta a kerületi pártelnök szerda este az MTI-nek. Molnár György a kerületi szervezet taggyűlésének döntését...
A legtöbb fővárosi cég nyilvánosságra hozta vezetőinek jövedelmét, akadnak azonban olyanok is, amelyek honlapja "fejlesztés alatt" áll - derül ki az MTI újabb, szerda esti körképéből.
Nem az a baj, ha a piaci versenyben részvevő, de köztulajdonban lévő vállalat vezetője jól keres, baj akkor van, ha ez nem párosul a cég jó teljesítményével - felelte újságírói kérdésre Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán, egy budapesti tájékoztatón.
Heti tüntetéseket és éhségsztrájkot helyezett kilátásba a Magyar Kórházszövetség, amennyiben a kormány október 14-ig nem vonja vissza a tervezett egészségügyi elvonásokat. Sőt, a szolgáltatásokat is korlátoznák.
A lakosság segítségét várva keresi a rendőrség azt a fiatal férfit, aki piros baseballsapkában és napszemüvegben fosztott ki egy ékszerboltot Kiskunhalason - értesült a HavariaPress.
Vezető kínai állami cégek tavaly 35,7 milliárd dollárt fektettek be külföldön. Ugyanakkor az idei első negyedévben a kínai működőtőke-befektetések már csak 3,7 milliárd dollárt tettek ki.
A kormány 13 bankkal és a pénzügyi felügyelettel aláírta a banki magatartási kódexet - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök a dokumentum aláírása után szerdán Budapesten.
A létrejött banki magatartási kódex a jövőben várhatóan kiterjed a lakossági hitelezéssel foglalkozó valamennyi intézményre, ugyanakkor nem korlátozza a bankok közötti versenyt - mondta Farkas Ádám, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke, a dokumentum aláírása után szerdán Budapesten.
Az euroszkeptikus nézeteiről ismert Václav Klaus cseh államfő szerdán egy németországi vitában ismét megkérdőjelezte az Európai Unió jelenlegi felépítését és kétségbe vonta, hogy létezne valamiféle közös európai eszme.
400 dolgozóját bocsátja el a Magyar Telekom. A távközlési vállalat ezen kívül jövőre csökkenti a béren felüli juttatások összegét is, a megmaradt dolgozóknak pedig másfél százalékos bérfejlesztésnek megfelelő mértékű éves prémium keretet adnak. (hírTV)