2009. szeptember 16. szerda

szept. 16
17:04
270 forintos euróárfolyamot kóstolgatja a forint (ProfitLine)
A gazdasági fellendülés reményében javuló befektetői hangulat erősíti a részvényindexeket és a feltörekvő piaci devizákat, köztük a forintot is: az eurót 270,20 forinton jegyezték szerdán délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, szemben az előző délutáni 271,76 forinttal. Nap közben a jegyzés 269,70-270,60 forint között ingadozott.
szept. 16
17:06
Lassan csak a bokrok közé bújva füstölhetnek (HírTV)
New Yorkban a dohányosok lassan a közparkokban is csak a bokrok közé bújva füstölhetnek. Michael Bloomberg főpolgármester egészségügyi biztosa ugyanis bejelentette, hogy a dohányosok elleni háborút kiterjesztik a parkokra és a tengerpartra is.
szept. 16
17:06
A francia elnök sem támogatja a bevándorlók DNS-vizsgálatának engedélyezését (Gondola)
Nicolas Sarkozy francia elnök a szerdai kormányülésen jóváhagyta a családegyesítés céljából Franciaországba érkező bevándorlók DNS-vizsgálatáról szóló rendelet felfüggesztését. A genetikai teszt az...
szept. 16
17:06
Tejben fürdenek a földek (Metropol)
.
szept. 16
17:06
Újraválasztották Barrosót (Metropol)
A 736 EP-képviselő közül 382-en szavaztak rá, 219-en ellene voksoltak, 117-en tartózkodtak, 18-an pedig nem vettek részt a szavazásban. A magyar néppárti képviselők és Bokros Lajos támogatták a régi-új elnököt, az MSZP küldöttei tartózkodtak.
szept. 16
17:08
Fico: Szlovákia a nyelvtörvény módosításával nem akart provokálni (Gondola)
A nyelvtörvény módosításával Szlovákiának nem az volt a célja, hogy provokáljon, hanem hogy szabályozza az államnyelv alkalmazását a nyilvános érintkezésben - jelentette ki a szlovák kormányfő...
szept. 16
17:09
A Fidesz szerint nem segítség a banki etikai kódex (hirado.hu)
A banki etikai kódex nem törvény, aláíróit nem kötelezi semmire, nem segít azoknak, akiknek már árverezik a lakását - reagált Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy a kormány 13 bankkal és a pénzügyi felügyelettel együtt aláírta a banki magatartáskódexet.
szept. 16
17:10
BUX: +3,69 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 720,22 pontos, 3,69 százalékos emelkedéssel, 20.217,45 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 4,70 százalékkal 15.600 forintra erősödött, az OTP...
szept. 16
17:11
Fico: nem provokálni akart Szlovákia (hirado.hu)
A szlovák kormányfő leszögezte: az államnyelv védelmét kormánya törvényes célnak tekinti
szept. 16
17:13
Karzai nyerte az afganisztáni elnökválasztást (hirado.hu)
A leköszönő államfő a szavazatok 54,6 százalékát szerezte meg
szept. 16
17:15
"A kódex nem kötelezettség, nem jó semmire" (Privátbankár)
A banki etikai kódex nem törvény, aláíróit nem kötelezi semmire, nem segít azoknak, akiknek már árverezik a lakását - reagált Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy a k...
szept. 16
17:15
Sportolók halála - Kiben ketyeg az időzített bomba? (WebBeteg)
Aktív sportolók leggyakrabban hirtelen szívhalállal fejezik be életüket, de ennek gyakorisága világszerte tisztázatlan.
szept. 16
17:15
Küzd a forint, 9 havi csúcson a korona (Portfolio)
Nem tudta ma érdemben tovább folytatni tegnap este megindult erősödési hullámát a forint az euróval szemben, a 270-es szint megállásra késztette a magyar fizetőeszközt. A cseh korona eközben viszont...
szept. 16
17:17
CIB Bank: mire gondolnak az ügyfelek? (Portfolio)
A jelzáloghitelek, a fedezetlen hitelek és a mikrohitelek területén a CIB Bank ügyfeleinek mindössze 8,89 százaléka válaszolta a pénzintézet május és július közötti telefonos megkeresésére azt, hogy...
szept. 16
17:18
NZD/USD A magas kamatú devizák kereslete (HírTV)
Az NZD/USD továbbra is márciusi emelkedő trendjében mozog, és ma új éves csúcsot ért el 0,7140-nél. A kiwi profitál a kedvező nemzetközi részvénypiaci hangulatból és a konjunktúra fellendülésével kapcsolatos reményekből, melyeknek köszönhetően kereslet mutatkozik a magas kamatú devizákra. Átmenetileg 0,7217-ig emelkedhet a kurzus. Addig töretlen marad a trend, amíg 0,6826 fölött marad az…
szept. 16
17:19
Már megint bankokat pécézett ki magának a Moody's (Portfolio)
Ígéreteik ellenére csökkenteni fogják hitelezési tevékenységüket a közeljövőben a skandináv bankok a Baltikumban, Ukrajnában és Írországban - véli a Moody’s. A balti államok bankpiacán a...
szept. 16
17:20
Nem mászik le a Szabadság híd tetejéről a pártvezér, míg Sólyomtól időpontot nem kap (HírTV)
Felmászott a Szabadság híd budai hídfőjére szerda délután négy óra körül az Új Szociáldemokrata Néppárt elnöke.
szept. 16
17:21
Vekerdy: egyszerű oka van, miért szeretnek iskolába járni a magyar gyerekek (Infostart)
A magyar gyerekek jobb egészségügyi ellátást és oktatást kapnak, mint az OECD-országokban élő gyerekek többsége, viszont többet isznak, dohányoznak, és jobban fenyegeti őket a kamaszkori teherbe esés, mint kortársaikat - derült ki az OECD gyermekjólétet vizsgáló tanulmányából. Vekerdy Tamás gyermekpszichológust nem lepte meg az eredmény.
szept. 16
17:21
Balázs Péter: Szlovákia Magyarország egyetlen problematikus szomszédja (Infostart)
A tavaszi diplomáciai offenzíva után volt egy forró nyár és most következik az őszi nyitány, amely valójában egy újabb diplomáciai offenzíva - ismertette a közeljövőben várható külügyi eseményeket szerdán Balázs Péter.
szept. 16
17:22
USD/CAD Pozitív feldolgozóipari adatok (HírTV)
Az USD/CAD a hét közepén megindult 1,0634-es éves mélypontja felé, és 1,0655-re esett. Kellemes meglepetést okoztak a kanadai adatok: a feldolgozóipari kiszállítások júliusban havi szinten 5,5%-kal emelkedtek, miközben az elemzők 2,5%-os értéket vártak. Az előző havi értéket ráadásul 1,9%-ról 2,2%-ra módosították. Az USD/CAD-ot 1,0693-on jegyzik. /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
szept. 16
17:24
Az államalapításról a Dunakanyarban (HírTV)
Visegrádon, a Várkerti Főesperesi Hivatal védőépületében szeptember 18-án délelőtt 11-kor Kovács Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója nyitja meg a Visegrád az államalapítás korában című kiállítást.
szept. 16
17:24
Bokros Lajos Barroso mellett szavazott az EP-ben (Gondola)
Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti képviselője igennel szavazott szerdán José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének a szerdai újraválasztásakor. A képviselő, aki az EP-ben a...
szept. 16
17:24
Karzai nyerte meg az afganisztáni elnökválasztást (Metropol)
A leköszönő államfő a szavazatok 54,6 százalékát szerezte meg, azaz újraválasztását már az első fordulóban bebiztosította.
szept. 16
17:24
Váltás a levéltár, Széchenyi Könyvtár, Nemzeti Galéria, Nemzeti és Közlekedési Múzeum élén (Spa Trend Online)
Valóságos pályázatdömping szerepel az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján. Négy eminens nemzeti intézmény és egy országos múzeum főigazgatói széke ürül meg a közeljövőben. A Magyar Országos Levéltár, az Országos Széchenyi Könyvtár a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új vezetője január 1-től, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója pedig március 1-től áll majd…
szept. 16
17:24
Januártól adókedvezmény kisvállalkozásoknak (Adózóna)
A kis- és középvállalkozások akkor kaphatnak jövő évtől fejlesztési adókedvezményt, ha vagy a foglalkoztatotti létszámot, vagy a bérköltséget növelik - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követően.
szept. 16
17:26
A 270 forintos euróárfolyam környékén ingadozik a forint (Gondola)
A gazdasági fellendülés reményében javuló befektetői hangulat erősíti a részvényindexeket és a feltörekvő piaci devizákat, köztük a forintot is: az eurót 270,20 forinton jegyezték szerdán délután...
szept. 16
17:27
Alig mozdult a forint árfolyama (hirado.hu)
A gazdasági fellendülés reményében javuló befektetői hangulat erősíti a részvényindexeket és a feltörekvő piaci devizákat, köztük a forintot is: az eurót 270,20 forinton jegyezték szerdán délután négy órakor a bankközi kereskedelemben, szemben az előző délutáni 271,76 forinttal. Nap közben a jegyzés 269,70-270,60 forint között ingadozott.
szept. 16
17:28
Karzai nyerte meg az afganisztáni elnökválasztást (Gondola)
A nem hivatalos végeredmény szerint Hamid Karzai nyerte meg az afganisztáni elnökválasztást. Az afgán választási bizottság szerdán jelentette be az eredményt, amelynek értelmében a leköszönő...
szept. 16
17:29
Sarkozy belegabalyodott a DNS-spirálba (hirado.hu)
A genetikai teszt a francia elnök által kezdeményezett új bevándorlási politika egyik kulcseleme lett volna, most mégsem támogatja
szept. 16
17:30
Balázs Péter: ma Szlovákia Magyarország egyetlen problematikus szomszédja (Gondola)
A tavaszi diplomáciai offenzíva után volt egy forró nyár és most következik az őszi nyitány, amely valójában egy újabb diplomáciai offenzíva - ismertette a közeljövőben várható külügyi eseményeket...
szept. 16
17:33
Bukott angyallá leszünk? - nem kell hozzá sok (Privátbankár)
Már jóval kisebb ütemben romlik a nyugat-európai vállalati szektor adósminősége, Kelet-Európában azonban még vannak problémák
szept. 16
17:33
Moody's -nyugat-európai adósminőség már kevésbé romlik, "Keleten még kihívások" (ProfitLine)
A korábbi időszaknál már jóval kisebb ütemben romlik a nyugat-európai vállalati szektor adósminősége, Kelet-Európában azonban - főleg a pénzügyi szférában - még "vannak kihívások" - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban kiadott európai hitelfolyamat-elemzésében.
szept. 16
17:33
Szétszaggatják az OTP-t! - Mostmár semmi sem drága (Portfolio)
Nagyot ment ma a BUX index, a régiós börzék csak loholtak mögöttünk, utolérni egyik sem tudott minket. A BUX 3.7%-kal emelkedett igen magas, 38 milliárd forint feletti forgalommal, és a bűvös 20,000...
szept. 16
17:35
Bajnai: nem az a baj, ha a közcég vezetője jól keres (Privátbankár)
A miniszterelnök szerint nem az a baj, ha a versenyben résztvevő, de köztulajdonban lévő cég vezetője jól keres
szept. 16
17:35
Megint nagyot esett az amcsi olajkészlet (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán a vártnál jóval nagyobb mértékben, 4,7 millió hordóval, 1,4 százalékkal 332,8 millió hordóra csökkent az EIA által ma közzétett adatok szerint. Az elemzői várakozások 2,6 millió hordós csökkenésre számítottak a múlt heti 5,9 millió hordós emelkedés után.
szept. 16
17:36
Fogyj egy ruhaméretet 2 hét alatt! (Blikk)
Az alábbi dietetikusok által összeállított étrenddel akár 14 nap alatt beleférhetsz egy számmal kisebb nadrágba.
szept. 16
17:36
Balázs üzenete: bátran beszéljenek magyarul (+videó) (HírTV)
„Beszéljenek bátran magyarul” - ezt üzente Balázs Péter magyar külügyminiszter a szlovákiai magyaroknak azon a sajtótájékoztatón, amelyen a magyar külpolitika közeljövőbeni feladatait vázolta.
szept. 16
17:38
Lehozták a Szabadság híd tetejéről a tiltakozó pártvezért (HírTV)
A tűzoltók szerdán délután háromnegyed öt körül lesegítették a Szabadság híd budai hídfőjéről az Új Szociáldemokrata Néppárt elnökét, aki tiltakozni mászott fel oda. Benke Gábort mentők vitték el kivizsgálásra.
szept. 16
17:39
Pártelnök mászott fel a Szabadság hídra (Infostart)
A tűzoltók hoztak le a budapesti Szabadság hídról egy férfit, aki szerda délután négy óra körül mászott fel oda - tájékoztatott Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője
szept. 16
17:39
Bajnai: Nem az a baj, ha egy állami cég vezetője jól keres (Infostart)
Nem az a baj, ha a piaci versenyben részvevő, de köztulajdonban lévő vállalat vezetője jól keres, baj akkor van, ha ez nem párosul a cég jó teljesítményével - felelte újságírói kérdésre Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán, egy budapesti tájékoztatón.
szept. 16
17:42
Bajnai: jó kereset csak a jó teljesítménnyel járjon együtt (Gondola)
Nem az a baj, ha a piaci versenyben részvevő, de köztulajdonban lévő vállalat vezetője jól keres, baj akkor van, ha ez nem párosul a cég jó teljesítményével - felelte újságírói kérdésre Bajnai...
szept. 16
17:42
Balázs Péter: ma Szlovákia Magyarország egyetlen problematikus szomszédja (Alternatív Energia)
A tavaszi diplomáciai offenzíva után volt egy forró nyár és most következik az őszi nyitány, amely valójában egy újabb diplomáciai offenzíva - ismertette a közeljövőben várható külügyi eseményeket szerdán Balázs Péter.
szept. 16
17:44
Pártelnök mászott fel a Szabadság hídra (Gondola)
A tűzoltók hoztak le a budapesti Szabadság hídról egy férfit, aki szerda délután négy óra körül mászott fel oda - tájékoztatta az MTI-t Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője. Az...
szept. 16
17:44
Bajnai: jó kereset, csak a jó teljesítménnyel járjon együtt (Alternatív Energia)
Nem az a baj, ha a piaci versenyben részvevő, de köztulajdonban lévő vállalat vezetője jól keres, baj akkor van, ha ez nem párosul a cég jó teljesítményével - felelte újságírói kérdésre Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán, egy budapesti tájékoztatón.
szept. 16
17:45
Megjelentek az új építési jogszabályok (hirado.hu)
A jogszabályok közül legvaskosabb az építőipari kivitelezésről szóló rendelet. Ez írja elő azt is, hogy miképpen kell vizsgálni az irreálisan alacsony árat.
szept. 16
17:46
Az MVM nagy leányvállalatainál is 1-2 millió forint felett keresnek (Alternatív Energia)
A Magyar Villamosművek (MVM) csoporthoz tartozó tizenhárom leányvállalat is közzétette vezetőinek javadalmazását, a kisebb cégeknél 666 ezer forint és 1,6 millió forint, a nagyobbaknál 1-2 millió forint között alakul a bruttó alapbér.
szept. 16
17:47
Pártelnök mászott fel a Szabadság hídra: nem jártak a villamosok (hirado.hu)
Az Új Szociáldemokrata Néppárt elnöke a korrupció ellen tiltakozott, és a köztársasági elnökhöz akart időpontot kapni
szept. 16
17:48
Egy éve nem látott magasságban a BUX (Privátbankár)
A régióban is kiugróan jól teljesített a BUX, amely rekordokat döntögetett ma -de ha ijedt shortosok állnak a háttérben, az örömnek meglehet még a böjtje
szept. 16
17:49
Demeter első fokon pert veszített Szilvásy ellen (hirado.hu)
A Fővárosi Bíróság (FB) szerdai, nem jogerős ítélete szerint Demeter Ervin fideszes képviselő megsértette Szilvásy György volt titokminiszter jó hírnevét azzal, hogy egy televíziós műsorban azt állította: Szilvásy György "kétes körülmények között segített megszerezni" egy budapesti ingatlant Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek.
szept. 16
17:51
Eltűntek a 8 százalék feletti állampapírhozamok! - Van még lejjebb? (Portfolio)
A keddi és szerdai kereskedésben tapasztalt hozamesés következtében a magyar állampapírok másodlagos piacán már nem találkozhatunk 8 százalék feletti referenciahozamokkal. Pálmai-Pallag Dávid, a...

Keresés