Köszönetet mondott Magyarországnak a 20 évvel ezelőtti határnyitásért Matthias Platzeck, Brandenburg tartomány miniszterelnöke, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) korábbi vezetője.
Hat évre visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munkaszerződéseinek átvilágítását javasolja a fővárosi MSZP, és ehhez az ellenék bevonásával egy munkabizottság felállítását kezdeményezi; az eredményeket 90 napon belül a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztenék.
Fónagy János a Fidesz fővárosi elnökeként támogatja azt a fővárosi szocialista javaslatot, amely szerint hat évre visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munkaszerződéseit átvilágítanák; az ellenzéki politikus erről egy vasárnapi sajtótájékoztatón beszélt, újságírói kérdésre.
Hat évre visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munkaszerződéseinek átvilágítását javasolja a fővárosi MSZP, és ehhez az ellenék bevonásával egy munkabizottság felállítását kezdeményezi; az eredményeket 90 napon belül a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztenék.
Fónagy János a Fidesz fővárosi elnökeként támogatja azt a fővárosi szocialista javaslatot, amely szerint hat évre visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munkaszerződéseit átvilágítanák; az ellenzéki politikus erről egy vasárnapi sajtótájékoztatón beszélt, újságírói kérdésre.
Fónagy János a Fidesz fővárosi elnökeként támogatja azt a fővárosi szocialista javaslatot, amely szerint hat évre visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munkaszerződéseit átvilágítanák.
Egy a napokban rendezett konferencia tanulságai alapján komoly fellendülés és konszolidáció vár a geotermikus energia iparágra a világban, azonban a befektetők dolgát nagyon megnehezíti, hogy a...
Megölt egy illegálisan halászó katonát egy víziló a Kongói Demokratikus Köztársaságban lévő Virunga Nemzeti Parkban. Ezt egy kormánytól független természetvédő csoport közölte szombaton.
A Red Bull ausztrál pilótája, Mark Webber cáfolta azokat a feltételezéseket, melyek szerint a Renault erőforrások miatt vesztettek volna lendületükből az utóbbi időben, és motorpartnerük gyenge teljesítménye miatt nem szerepeltek eddig túl jól Monzában.
A Force India tulajdonosa, Vijay Mallya csakis szuperlatívuszokban tudott beszélni csapata két versenyzőjéről, akik fantasztikusan teljesítettek a hétvége eddigi részében, és minden esélyük megvan arra, hogy értékes pontokat szerezzenek.
Németországban 1 milliárd 100 millió eurós állami garanciával támogatná az európai repülőgépgyártó Airbus A350-es, széles törzsű gépének kivitelezését a kormány.
Az American Airlines részesedést vásárolna a Japán Airlinesban a piaci pletykák szerint, de a Delta Air Lines és az Air France-KLM szintén érdeklődik a légitársaság iránt. A Japan Airlines 2001...
A Fidesz a saját emberei által vezetett Salgótarjánt - a városi fejlesztésekre biztosított pénz ellenére - egy jogszerűtlennek tűnő döntéssel akár csődbe is vihetik – jelentette ki Szabó Zoltán (MSZP) országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
A cseh képviselőház már kedden szavazhat önmaga feloszlatásáról, miután a cseh parlament mindkét háza alkotmánymódosítást fogadott el. A képviselőház alkotmányos (háromötödös) többséggel oszlathatja fel önmagát.
A cseh képviselőház már kedden szavazhat önmaga feloszlatásáról, miután a cseh parlament mindkét háza alkotmánymódosítást fogadott el. A képviselőház alkotmányos (háromötödös) többséggel oszlathatja fel önmagát.
A cseh képviselőház már kedden szavazhat önmaga feloszlatásáról, miután a cseh parlament mindkét háza alkotmánymódosítást fogadott el. A képviselőház alkotmányos (háromötödös) többséggel oszlathatja fel önmagát. A 200 tagú képviselőházban pénteken 149-en támogatták a módosítást, a későbbi felsőházi szavazáson a 81 szenátorból 63-an voksoltak mellette.
Jajj, ha annyi pénzünk lenne, ahány tanácsot meghallgattunk az álmatlanság megszüntetésére... Álomklinika mérései, altatók, gyógynövényes nyugtató tabletták, lazítók, lefekvés előtti meleg tej, hideg sör, torna, szex....mégis a plafont bámuljuk hajnaltól. Valaki mondja meg, mit tehetnénk még???
Kilencvenöt éves korában elhunyt Norman Borlaug agronómus, a "zöld forradalom" mozgalmának atyja, aki 1970-ben Nobel-békedíjat kapott a nagyhozamú gabonafélék kifejlesztéséért, ami enyhítette a harmadik világ élelmiszergondjait.
Brit lapértesülések szerint a McLaren vezetése készen áll meghosszabbítani év végén lejáró szerződését a Santander spanyol bankóriással, jóllehet napokkal ezelőtt került bejelentésre, hogy a pénzintézet a jövő évtől a rivális Ferrari egyik főszponzora lesz.
A gazdasági válság miatt több mint a felére csökkent, a vidéki repterek forgalma. A fenntartók a kormánytól várnának segítséget a fejlesztésekhez. A Vidéki Repülőterek Szövetségének elnöke szerint a hazai létesítmények versenyhátrányban vannak a környező országok regionális légikikötőivel szemben.
Fegyverrel támadtak négy testvérre szombat este egy ballószögi tanyán; az ingatlan tulajdonosa és segítői autóval Kecskemétig üldözték a testvéreket, akik közül többen megsérültek - közölte az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Fegyverrel támadtak négy testvérre szombat este egy ballószögi tanyán; az ingatlan tulajdonosa és segítői autóval Kecskemétig üldözték a testvéreket, akik közül többen megsérültek közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Elhunyt Tiszaalpár egy hete súlyos kerékpárbalesetet szenvedett polgármestere - közölte az MTI-vel vasárnap kora délután a Kecskeméti Megyei Kórház központi intenzív osztályának ügyeletes orvosa.
Fegyverrel támadtak négy testvérre szombat este egy ballószögi tanyán; az ingatlan tulajdonosa és segítői autóval Kecskemétig üldözték a testvéreket, akik közül többen megsérültek.
Elhunyt Tiszaalpár egy hete súlyos kerékpárbalesetet szenvedett polgármestere – közölte az MTI-vel vasárnap kora délután a Kecskeméti Megyei Kórház központi intenzív osztályának ügyeletes orvosa.
Egy helyi bíróság vasárnap - gyorsított eljárás keretében - megkezdte annak a két, 17, illetve 18 éves fiatalnak a meghallgatását, akik előző nap késő délután a müncheni városi vasút egyik állomásán - sokak szeme láttára - agyonvertek egy 50 éves férfit.
A libanoni kormányt tartja felelősnek az Izrael elleni minapi rakétatámadásokért Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki vasárnap leszögezte: országa nem fog habozni, ha a jövőben ismét támadás éri.
Egy helyi bíróság vasárnap - gyorsított eljárás keretében - megkezdte annak a két, 17, illetve 18 éves fiatalnak a meghallgatását, akik előző nap késő délután a müncheni városi vasút egyik állomásán - sokak szeme láttára - agyonvertek egy 50 éves férfit.
Belgium azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja meg, nem történt-e versenyellenes lépés az Adam Opel GmbH eladása során, mivel egyes aggodalmak szerint Németország mások kárán óvta meg telephelyeit.
Az Egyesült-Királyságban is kapkodják a hagyományos izzókat a boltok polcairól, mert szeptember elseje után az Európai Unióban tilos a 80 wattnál erősebb izzók gyártása és importja....
Rendeződni látszanak az Oroszország és Türkmenisztán közötti gázproblémák Dmitrij Medvegyev orosz és Gurbanguly Berdimukhammedov türkmén államfő Türkmenbasi városban vasárnap tartott megbeszélése nyomán.
Ha kismértékben is, de nőtt a magánszemélyek összjövedelme 2008-ban az előző évihez képest – a társas vállalkozásoké viszont nagyot zuhant. A HVG cikkét olvashatják.
Az arany iránti növekvő érdeklődés, mely az árfolyamot az 1,000 dolláros lélektani szint fölé hajtotta, a fundamentumok oldaláról nem igazán indokolható, a befektetőknek éppen ezért érdemes lehet...