A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége nem hosszabbította meg a női válogatott szövetségi kapitányának, Rátgéber Lászlónak a szerződését, és Székely Norbertet kérte fel a poszt betöltésére.
Újdonsággal bővült a budapesti attrakciók sora: szeptember 18-án reggel kilenckor indul első hivatalos útjára a RiverRide. Az öreg kontinens első ilyen kétéltű járműve félig busz, félig hajó, s egyforma otthonossággal közlekedik a belváros népszerű buszos városnéző útvonalain és a Duna hullámai között a fővárosi hidak alatt.
Két apropója is lesz annak a nagyszabású koncertnek, amely szeptember 26-án lesz a Papp László Budapest Sportarénában: a Karthago idén 30 éves, és öt év óta először jelentettek meg lemezt.
Ötmilliárd forintos rövid távú likviditási hitelt kért a főváros a BKV idei működtetésére a kormánytól - közölte Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes a pénzügyminiszterrel és a kancellá...
Ötmilliárd forintos rövid távú likviditási hitelt kért a főváros a BKV idei működtetésére a kormánytól - közölte Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes a pénzügyminiszterrel és a kancelláriaminiszterrel folytatott munkaértekezlete után a Parlament épületében.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége nem hosszabbította meg a női válogatott szövetségi kapitányának, Rátgéber Lászlónak a szerződését, és Székely Norbertet kérte fel a poszt betöltésére.
Pénzt pumpál a magyar gazdaságba a Hankook Tire: az eredetileg 220 millió eurós beruházását további 230 millió euróval támogatja meg, így 700 új munkahelyet létesít Rácalmáson - tudta meg a Világgazdaság.
A gyermekes családoknak minden évben nagy kiadásokat jelent az iskolakezdés, az egyetemre, főiskolára való jelentkezés viszont kisebb vagyonba kerülhet. Az idén 106 ezer fő kezdheti meg tanulmányait a felsőoktatásban, összesen pedig 386 ezren ülhetnek be a padokba. Bár a kiadások egy része nyilván nem kikerülhető, az okos tervezéssel vagyonokat spórolhatunk meg. Íme, néhány tanács....
Életműdíjat kapott Bodrogi Gyula (75). A Kossuth-díjas színművész a Vidor Fesztiválon részesült ebben az elismerésben, hiszen 51 éves pályafutása során saját bevallása szerint legalább 51 vígjátékban játszott.
Az idei sláger az iPhone-alkalmazás, de továbbra is az sms a leghatékonyabb mobilmarketing eszköz. Tudósítás a Mobile Marketing Forum első napjáról Berlinből.
Júliusban a francia ipari termelés már harmadik hónapja emelkedett a kormányzati gazdaságélénkítésnek és az emelkedő exportnak köszönhetően, igaz a bővülés mértéke elmaradt a várakozásoktól.
A dollár gyengén nyitott. Az EUR/USD igyekszik megtartani nyereségeit, és összeszedte magát 1,4585-ig, miután tegnap 1,4532-re esett. Az USD/JPY 92 körül, míg az USD/CHF 1,0382-es éves minimumának közelében mozog. a GBP/USD a kamatdöntés előtt keskeny sávban mozog 1,6550 közelében. A francia ipari termelés júliusban éves szinten 13,0%-kal csökkent (előrejelzés. -13,0%). /in-www.globalfx.hu /…
Tartja árfolyamát a forint, az eurót 271,90 forinton jegyezték csütörtökön délelőtt a bankközi kereskedelemben, szemben a szerda délutáni 271,06 forinttal.
Az egész világ energiagondjait megoldhatja az az új típusú napelem, amit egy 18 éves nepáli fiú talált fel - írja a brit Daily Mail. A fiú saját faluja áramellátását akarta megoldani, ezért kezdett tervezni.
Az eddigi szinten tartja az olajtermelést az OPEC. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének szakminiszterei bécsi értekezletükön úgy döntöttek, nincs szükség a kvóták megváltoztatására. A tagállamok képviselői legközelebb karácsony előtt üléseznek. A világ napi olajkereslete 86 millió hordó volt tavaly, ennek több mint harmadát az OPEC fedezi. hírTV
A kisebb, illetve helyi igényeket kiszolgáló vágóhidaknak nem kell minősítő helyet működtetniük, így minősítés nélkül hozhatják helyi forgalomba, illetve küldhetik Budapestre az ott előállított húst -...
"Egyik barátnőm néhány napja esett át egy viszérműtéten. A kötés alatt be van lilulva a lába és meg is van dagadva. Ez jót jelent vagy rosszat?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Szlovákiában a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek augusztusban júliushoz viszonyítva, az egy évvel korábbit pedig 1,3 százalékkal haladták meg - közölte a szlovák statisztikai hivatal csütörtö...
Legalább öt gyermek meghalt, harminc pedig megsérült, amikor összetaposták őket az indiai főváros egyik iskolájában. A tanulók egy hirtelen jött ár miatt menekültek.
Kibeszélhetetlenné váltak a frusztrációk és a félelmek. Ez az SZDSZ-nek is köszönhető, a párt gyökértelen alakulattá, egy szűk brigád játékszerévé vált - nyilatkozta Lovasi András. A zenész elmondta azt is, hogy miért bízik jobban Páva Zsoltban, mint az előző szocialista városvezetésben, de vélhetően soha nem lesz fideszes. Legfeljebb LMP-szimpatizánsként vesz részt a jövő évi választásokon
Az Orco ismertette kötelezettségeinek átsrukturálásával és tőkeemelésével kapcsolatos terveit. A kötelezettségek törlesztésének egy részét sikerült időben kitolni, a kötvényeseknek pedig átváltható...
A Washington Postban nemrégiben közzétettek egy friss tanulmányt, mely szerint az Irakból és Afganisztánból visszatérő amerikai katonák 20 százaléka pszichésen sérült. Jelentős számban szenvednek poszttraumás stresszben, és körükben nagyon magas az öngyilkossági ráta.
Megkezdődhet a SkyEurope diszkont légitársaság felszámolása. A pozsonyi járási bíróság szeptember 4-én hozott erről szóló döntése ugyanis megjelent a csütörtöki szlovákiai Kereskedelmi Közlönyben, ami a hatályos szabályok szerint hivatalos feltétele a felszámolás megindításának. A járási bíróság egyben leállította a légitársaság mindenféle átszervezését is.
A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.-t tájékoztatása szerint 20 millió EUR összegnek megfelelő kötvényt jegyzett az MNV Zrt. által kibocsátott, 833,3 millió EUR kibocsátási értékű, 2014-ben lejáró, a Richter Gedeon hozzávetőlegesen 4.680.672 db törzsrészvényére átcserélhető kötvényből
Szlovákiában rekord alacsony szintre esett az inflációs ráta, augusztusban 1,3 százalékra csökkent a felülvizsgált júliusi 1,7 százalékról. Havi szinten a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek augusztusban júliushoz viszonyítva - közölte a szlovák statisztikai hivatal.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerint a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolában (KRF) végrehajtott fejlesztések egybecsengenek a magyar felsőoktatási politikával, amely a színvonalra, a kvalitásra helyezi a hangsúlyt. Ezt a tárcavezető a főiskola keddi tanévnyitó ünnepségén jelentette ki.
Az SZDSZ világossá akarta tenni, melyek azok az értékek, amelyek képviseletét a következő hónapokban kiemelten szeretné képviselni - közölte a találkozó után a liberális párt elnöke
Megkezdődhet a SkyEurope diszkont légitársaság felszámolása. A pozsonyi járási bíróság szeptember 4-én hozott erről szóló döntése ugyanis megjelent a csütörtöki szlovákiai Kereskedelmi Közlönyben, ami a hatályos szabályok szerint hivatalos feltétele a felszámolás megindításának. A járási bíróság egyben leállította a légitársaság mindenféle átszervezését is.
Bár a költségvetés központi helyen szerepelt, ám Bajnai Gordon miniszterelnök és Retkes Attila találkozóján hét témát érintettek - mondta el az SZDSZ elnöke a kormányfő dolgozószobájában lezajlott megbeszélést követően a sajtónak.
A gyors termelékenység- és a várható készletállomány-növekedésnek köszönhetően decemberre véget is érhet a recesszió az USA-ban - véli Alan Greenspan. A korábbi jegybankelnök szerint a kilábalás...
A Nemzeti Nyomozó Iroda több mint száz olyan ügyben indított vizsgálatot, ahol a feltételezések szerint a pénzügyi vállalkozások eleve azért adtak kölcsönt, hogy megszerezzék az ügyfelek ingatlanát....
Mintegy huszonháromezer hamis ruhát foglalt le a vámhatóság mintegy 50 millió forint értékben a román-magyar határon lévő Nagylaknál - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.
Az enyhén pozitív nemzetközi befektetői légkörben 10 óra után egy lengyel bankrendszeri jelentés hírére a zloty-val együtt a forint is megbillent, az euróval szembeni jegyzések 273-ig ugrottak. 10...
BUDAPEST – Versenyben maradni Dél-Afrikáért. A magyar labdarúgó-válogatott tagjai úgy léptek pályára tegnap este a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn, hogy tudták, nyerniük kell ahhoz, hogy legyen még esély kijutniuk a 2009-es vb-re. Ez nem sikerült, a portugálok nyertek 1-0-ra.